Ellenzék, 1904 (3. évfolyam, 1-148. szám)
1904-01-05 / 1. szám
1904. január 5. IUFTIonTDK a legmegbizhatób- AZ ÜNdISZüK ban és legjobban értesült miskolczi hetilap. Az Ellenzék II-1 munkát és fáradságot nem kimélve, 160 oldalas gazdag tartalmú, hasznos tudnivalókkal, humoros adomarészszel, szép illusztrácziókkal ellátott naptárt nyújt ajándékképen, díjtalanul előfizetőinek. fl7 Fllpn7plrLÜL LltullLüA. ben egy egész évre 10 korona, vidéken 12 kor., félévre 5 illetve 16 korona, negyedévre 2 korona 50 fillér, illetve 3 korona Egyes szám ára 8 fillér. Megköszönve olvasóközönségünknek a múltban tapasztalt szíves pártfogását, folyton növekedő bizalmát és kitüntető elismerését; kérjük jóindulatú és hathatós támogatását továbbra is. Egyidejűleg fölkérjük mindazokat, akik hátralékban vannak, szíveskedjenek hátralékaikat mihamarabb beküldeni, nehogy a lap küldésében fennakadás történjék. Miskolcz, 1903. deczember 31. Hazafias tisztelettel: az „Ellenzék“ szerkesztősége és kiadóhivatala. Január 4. A Ház mai ülése id. e. 10 órakor kezdődött. Perczel Dezső elnökölt. Az ülés elején Ugron Gábor követeli a válasz nélkül maradt interpellácziók elintézését. Tisza István gróf miniszterelnök ígéri, hogy legközelebb mindenre felelni fog. Rakovszky kis ládájukat, mégis volt ott sok rendezni való. A magazinból (padlás) lekerültek a régi, czivilruhák, nem volt ugyan szép, viseltes, kopottas mindegyik, mégis olyan szívesen adták érte cserébe a czifra mundért, az aranygombos bakaruhát. Infanteriszt Klukán még nemzetiszínű pántlikás virágot is vett, azt tűzte pörge kalapja mellé, úgy ment búcsúzni ismerőseihez, bajtársaihoz. Hosszú időn át együtt volt velük, sokkal jobban a szívéhez nőttek, semhogy szó nélkül el tudott volna tőlük menni. Hamar által esett a búcsúzáson is. Vasárnap délben útrakészen, vállán kis ládájával elhagyta a kaszárnyát. A sarkon visszafordult, hogy még egyszer megnézze azt a sárgára festett épületet, mely annyi szenvedésének volt tanúja, azután Isten hozzádot mondott örökre. * * * Néhány napig üres volt a kaszárnya. A régiek mind elmentek, ut nem jött helyettük. Az itt maradtak nehezen szokták meg az új rendet. Alig mertek bemenni szobáikba, nem akadtak rá régi pajtásaikra. Harmadrésze végleg eltávozott, másik harmada karácsonyra ment haza, alig voltak egy századnál harmincznál többen, annak is a fele mindig szolgálatban volt. Egy-egy szakaszban hárman-négyen maradtak, kik távol szüleiktől a kaszárnyában töltötték a karácsonyt. * * * Karácsony este van. Együtt ül a század az első szakaszban. Kis karácsonyfa áll az asztalon, melynek apró diszeit néhány gyertya világította meg. Az asztalt körülülték a katonák, folyt a szó az otthonról melynek hiányát oly nagyon érezték. A hazai dolgok felidézése jó, esett mindegyiknek, hol az egyik, hol a másik kezdett rá valami történetre, amelynek sem akart vége lenni. Egyszerre kopogás hallatszik az ajtón. — Ki az ? Jöjjön be. Klukán volt. Leverten, szomorúan köszöntötte társait. Nem várta a kérdést, elmondta történetét. — Hazamentem jó kedvvel. Első utam egy rozmaringvirágos ablakhoz etetett. Bezörgettem. Az ismerős leányarcz helyett egy férfi kérdezte, hogy kit keresek. Megmondtam. — A mátkám nincs itthon válaszolta. A mátkája ! Az ő mátkája az én... Már nem tudom mit feleltem, mit tettem, de most újra itt vagyok, nem is kívánkozom el sohasem. Kadét. ELLENZÉK István és Szederkényi Nándor hozzászólásai után Holló Lajos szólt az újonczjavaslati vitához. Holló kijelenti, hogy most még kevesen vannak, reméli azonban, hogy nemsokára a többiek, sőt még a néppárt, Apponyiék, sőt Széll és hívei is csatlakozni fognak. Holló fejtegetései után Bartha Miklós beszólt az újonczjavaslathoz. Utána Bakonyi Samu interpellált a debreczeni visszatartott katonák ügyében. A Bakonyi interpellácziója után Tisza István kérte a Házat az ellenindítványok elvetésére. A Holló indítványát pedig, mely szószerint megegyezik Kossuth Ferencz nov. 3-iki indítványával, — amelyhez a kormány részben hozzájárult — mint nem idetartozót, egyelőre mellőzzék és majd csak az újonczmegajánlási törvény tárgyalása után szavazzanak felette. Tisza István felszólalására házszabályvita keletkezett, miközben Holló és társai zárt ülést kértek. Elnök elrendeli a zárt ülést. Lapunk zártakor az ülés még folyik. ÚJDONSÁGOK. Lapunk legközelebbi száma a közbeeső ünnep miatt 9-én, vagyis szombaton reggel a rendes időben jelenik meg. Tájékoztató: Január 5. A M. D. K. I. estélye. Január 5. Miskolcz—diósgyőri mérnökök tánczmulatsága a Horváth-szállodában. Január 9. A katonatisztek tánczestélye a Koronén. Jan. 10. A közművelődési egylet matinéja. Január 10. A miskolczi ifjabb mezőgazdák tánczestélye a Koronán. Január 28. Fillérbál. Január 30. A miskolczi mezőgazdák egylete tánczvigalma a Koronán. Február 2. A katonatisztek társasestélye. Február 7. Álarszesbál. Jégpoézis. I. Bocsássák meg jó olvasóim, Hogy újra itt az alkalom, Amikor ismét nyilvánosság — Elé hozom szerény dalom. Itt van a tél és még idáig Egyszer sem írtam téli dalt, Ez a legelső és utolsó És aztán . . . néma lesz a lant. * * * A jégpályáról szól a versem, A jégpálya ... az most a fő. Hogy is kezdjem ? ... Jó lesz talán [így: „Itt korcsolyázik mostana. (De igy nem jó, hogy: „korcsolyázik.“ Ez szörnyű prózai nagyon. Jobb lesz talán így:) Úgy suhan a Jégen mint hattyú a habon !“ . . . Fölötte villanylámpa csillog, De jobban szikrázik szeme ! (így meg a villanytársaságot Fogom megsérteni vele.) Ha a melegedő szobába Belép akkor lesz ott meleg. (Ez a két sor meg a jégpálya Tisztelt gondnokát sérti meg . . .) * * * Nem folytatom. Úgy látom én már Hogy a versíráshoz nem értek, Minduntalan megköti tollam A prózai való, az érdek. A publikum, az kész örömmel Megbocsát érte ad de ő . Mit szól hozzá, hogy félbenmaradt A dal, mely oly csilingelő, Mely máskor oly csilingelő. II. A jégpályán zajos az élet, A jégpályára be se téved. A jégpályán naponta látni Most annyi lányt, de annyi szépet. A jégen bógnizva suhannak, Nagy, korcsolyázó kedvbe vannak... Szemek kigyul s aki belenéz A szive lángra gyűl, jaj annak. Az esti ködbe, szürkeségbe Szemem csak néz, csak néz a jégre S Annyi szép asszony, szép leány közt Csak egyre néz, néz megigézve. Annyi szép asszony, szép leány közt Csak egyre nézek, egyre vágyom. És addig nézem, addig várom, Amig a szörnyű nagy hidegben Tetőtől talpig átaljázom. Sz. B. A hónapos szobák, így újév táján megindul a nagy népvándorlás a hónapos szobák kipuhatolása miatt. Vannakolyanok, akik egy esztendőben csak egyszer ismerik meg a költözködés nem éppen irigylésre méltó, gyönyöreit, viszont némely megátalkodott hurczolkodik havonkint, sőt hetenkint, minden fehérnemű váltásakor megcserélik a hónapos zugocskát. Az „éves lakók“ persze büszke fölénynyel nézik ezeket a szegény ördögöket, pedig tudhatnák, hogy egyegy hónapos szobában gyakran sokkal boldogabb emberek laknak, mint a fényes palotákban. Egymásután jelennek meg az újságokban az ilyen ravasz apró hirdetések : „Ezer aranyat kap az, aki az én külön bejáratú, fényesen berendezett, utczai hónapos szobámban egy poloskát talál.“ A lakást kereső lépre megy és beköltözködik az „aranytisztaságú“ lakásba amelyben már az első éjszaka ezer olyan apró ravasz, vörös állatka vizitel, amelyből egyért ezer aranyat kínált a tulajdonos a hirdetésben , követeli a díjat, amire a háziasszony mosolyogva világosítja föl, hogy ők csak az esetre ígérték az aranyakat, haa lakó csupán egy poloskát talál. Másik hirdetés, mely arról szól, hogy „egy csinos özvegy hónapos szobát óhajt kiadni, lehetőleg éhes urnák. Érdek kizárva, ajtó bezárva.“ •— Szóval megindul a nagy áramlat hónapos lyukat keresni és eme kutatások között nem egy érdekes história esik meg. A Szemere utczában lakott egy fiatal úr, aki hónapos szobát bérelt egy öreg asszonytól. Az ifjú meg lett volna elégedve a lakással, amelynek csak az az egy bibije volt, hogy a szomszéd szobára nyíló ajtónál nagy rés volt, úgy hogy még akkor is be lehetett látni az ifjúr szobájába, ha nem akartak. Ebből sok kalamitás támadt és végre is fölmondás lett belőle. Hamarosan ismét a falra került a hirdető cédula és hetek múltán jelentkezett egy czilinderes ifjú. Előbb a házi aszszonynál vizitelt, majdmegindult, hogy megnézze a hónapos szobát. A ház asszonya visszaiitette és nem mulasztotta el figyelmeztetni: — Kérem szépen, ha a mostani lakóm akármit mond önnek, ne tessék elhinni, mert az az ember még tréfából se szokott igazat mondani. Az elegáns, nagy pénzű ifjú bement a hónapos szobába, a háziasszony pedig szívszorongva várta az eredményt; nagyon szerette volna, ha ez a fiú kiveszi a lakást. Oda-