Ellenzék, 1912 (11. évfolyam, 1-150. szám)

1912-01-04 / 1. szám

. A fogalmazó a nyomozás során főleg arra törekedett, hogy az asszony szerepét megálla­pítsa. A fogalmazó ugyanis tudta, hogy az ügy­nök a feleségével együtt utazott Budapestre. Ott volt akkor is, amikor Csirmaz a Beer Sa­lamon és társa cégnél a harmincezer koronát fölvette. A fogalmazónak az a gyanúja támadt, hogy a sikkasztó ügynököt a felesége rejtegeti. Házkutatást tartottak az asszony lakásán és bár pénzt nem találtak, mégis fontos eredmé­nye volt a kutatásnak. Egy bizonyítványt talál­tak, amelyet a lipótmezei tébolyda igazgató­sága állított ki évekkel ezelőtt. Ebben azt bi­zonyítják, hogy Csirmaz Gáspárt háromnegyed esztendei gyógykezelés után, mint gyógyultat elbocsátották. Miután Csirmaz nyomát sehol sem talál­ták, a rendőrségnek az az ötlete támadt, hogy a csaló a rendőrség elől a tébolydában rejtőz­ködött el. Átnézték annak a napnak a bejegyzéseit, amelyen Csirmaz eltűnt és találtak egy tételt, amelyen az tűnt ki, hogy a rendőrség azon a napon egy utcán dühöngő elmebeteget szállí­tott be a tébolydába. Az Andrássy­ úton kiabálta: — Én vagyok a király! Mindenkit fel­akasztatok ! A rendőrségen a nála talált írásokból meg­állapították, hogy Szalóky Ferenc a neve és martonvásári asztalos mester. Mint közveszé­lyes őrültet helyezték el a Lipótmezőn. A rendőrfogalmazó kiment a tébolydába, ahol maga elé vezettette Szalókyt. A fogal­mazó a nála levő fényképből nyomban konsta­tálta, hogy Szalóky senki más, mint Csirmaz Gáspár. Nyomban ki is hallgatta. Beismerte, hogy ő Csirmaz Gáspár, de amikor a pénzről volt szó, értelmetlenül össze-vissza beszélt. — Mindenem elveszett a vonaton — mon­dogatta. Az orvosok most már megállapították, hogy Csirmaz szimuláns és a furfangos csaló már az ügyészség börtönében ül. A pénzt azonban se­­hol sem találják. Csirmaz egy évtized óta pompásan végezte a dolgát, a megbízója is, a vele összeköttetés­ben álló gazdák is meg voltak elégedve. Ennek a közmegelégedésnek tulajdonítható, hogy Csir­maz az utolsó esztendőben negyedmillió korona erejéig tudta megkárosítani a gazdákat. Az volt ugyanis az eljárás, hogy a budapesti cég csak akkor küldte meg a gabona árát, amikor megkapta a gabonáról szóló fuvarleveleket. Csirmaz ebben az esztendőben negyed­­millió koronát érő gabonát vásárolt össze mező­kövesdi, egri, ludasi, gyöngyösi és zarándi gazdáktól, a fuvarlevelek alapján felvette a pénzt, de nem fizette ki a gazdáknak, hanem Budapestre utazott, itt őrültséget szimulált és álnéven bevitette magát a lipótmezei tébolydába. Amikor a gazdák megtudták, hogy Csizmaz rutul visszaélt a bizalmukkal, feljelentették. Az ügy a budapesti főkapitányságra került, ahol Szentkirályi Béla dr. rendőrfogalmazó a tébolydában kinyomozta Csizmárt. Az országos egészségügyi tanács ma meg­vizsgálta Csizmazt és megállapította, hogy ép­elméjű. Erre a lipótmezei tébolyda igazgatósága kiadta a rendőrségnek. Csizmaz a főkapitány­ságon minden kérdésre értelmesen válaszolt, csak amikor a szélhámosságról esett szó, akkor felelt értelmetlenül. Látszott rajta, hogy szimu­lál. A rendőrség átadta az ügyészségnek. Csirmazt Borsod megyében mindenütt úgy ismerték, mint paraszt-nábobot. Egy tekintélyes gazda leányát vette feleségül. Ettől kezdve nagy szerepet játszott a heves megyei kisgaz­dák körében. Minden népgyűlésen szónokolt, szidta az urakat, a zsidókat és nagy népsze­rűségnek örvendett. Az utóbbi időben elragadta a dicsőség­vágy, a tőzsdén játszott és százötvenezer ko­ronát veszített. Ennek a veszteségnek a fede­zésére kellett a gazdáktól elsikkasztott pénz. HÍREK Ú­jév. Újév napján egész népvándorlás volt. — Mindenfelé mentek az újévi gratulációk, hogy egymásnak jó és szerencsés újévet kívánjanak. Mint minden évben, úgy ezúttal is meg­jelent a függetlenségi és 48-as párt nagyszámú küldöttsége Bizony Ákos országgyűlési kép­viselőnél, a párt elnökénél. Pfliegler J. Ferenc kir. tanácsos tolmá­csolta a párt jókívánságait, mire Bizony Ákos hosszabb beszédben válaszolt. Sajnálkozással konstatálta, hogy az országgyűlési független­ségi párt négy részre szakadozott, de ezzel szemben örömét fejezte ki, hogy a miskolczi függetlenségi párt mindig egységes volt és az is marad. Beszélt ezután a a véderőjavaslatról és a választói reformról. Mind a két kérdés­nél nagy harcok lesznek. Ezután megköszönte az üdvözlést. A kereskedelmi és iparkamara tagjai tes­tületileg jelentek meg Radvány István kir. tan.­elnöknél, hogy az újév alkalmából kife­jezzék szerencsekivánataikat. Itt is Pfliegler J. Ferenc kir. tan. volt a szónok, ki meleg szavakban adott kifejezést a szeretetnek és ragaszkodásnak az elnök irányában. Radvány István kir. tan. meghatva mondott köszönetet az üdvözlésért. Az Ipartestület nagy küldöttséggel kereste fel Pfliegler J. Ferenc kir. tan.­elnököt. Szendy Lajos tolmácsolta az újévi üdvözletét, mire Pfliegler J. Ferenc hosszabb beszédben mon­dott köszönetet, vázolva az iparosság helyzetét. Az izraelita ipartársulat testületileg jelent meg Pick Jakab elnöknél, akit Wechter Adolf üdvözölt. Dr. Rimóczy József rendőrfőkapitánynál a rendőrség egész személyzete jelent meg és Balogh Zoltán h. főkapitány mondott üdvözlő beszédet. A miskolczi általános munkásdalárda újév alkalmából testületileg üdvözölte a dalárda elnökét és pártoló tagjait. A városi törvényhatósági bizottság gyűlése, Miskolcz város törvényhatósági bi­sága, holnap, csütörtökön tartja az új esett­ben első rendes havi közgyűlését. A közgyű báró Vay Elemér főispán fog elnökölő tárgysorozat érdekesebb tárgyai a követkt A kereskedelmi miniszter rendelete a bér­ipar gyakorlásáról szóló szabályrendelete gyában. Polgármesteri jelentés. Öt tag vá­rása a közig. bizottságba. A helybeli szil gyárosokkal a szikvizfogyasztási illeték meg­­ása tárgyában további 3 évre kötött egyet A tanács előterjesztései­t a tüzérlaktanya k­intésére szükséges területek megvétele tán­ban; a kéményseprésről alkotott szabályrend megalkotása tárgyában; a városi rendő szolgák ruházatának szállítása tárgyában a megtartott versenytárgyalás eredményéről ; ürgödörtisztítási munkák vállalatba adását dr. Végh Árpád ügyészi megbízott tiszte díjának megállapítása iránt; a Berecz Sán­dörv. hat. bizottsági tag elhalálozásával m­eresedett egyenesadó felszólamlási bizotts tagság betöltése tárgyában; a Zsolna Gusz és Társai nyakkendőgyár betéti társaság kötött szerződés felbontása tárgyában . „Miskolczi Tanügyi Kör“ alapról szerkeszt 1902—1910. évi számadások tárgyában. Budapest székesfőváros átirata a sajtószabad újabb törvényes biztosítása tárgyában. Eljegyzés: Tóth János eljegyezte Csem Mariskát, Csendes Miklós polgártársunk leány A mozi ünnepi előadásai. Az Apolló mi­gószínház biztató előjelek mellett kezdte m működését. A szombati első előadásai, a vasi napi és hétfői ünnepi előadásai mind zsufi ház előtt mentek végbe. A közönség egysze­ren megkedvelte az Apolló-mozgót és mind előadást szívesen néz végig. Hétköznap három vasárnap és ünnepnap öt előadást tartana Minden két-három napban új műsor. A közö­ség az olcsó és mégis kellemes szórakozó helyet előszeretettel keresi fel. A jól fűtőt pazarul világított teremben jól találja magát nézőközönség és szívesen nézi meg a műves kivitelű, illúziót keltő tökéletességű szép k­­ékét. Kedd, szerda, csütörtökön egy a műso Pénteken új műsor kezdődik, melyről kuli hírben emlékezünk meg. Rendőrtisztek éjjeli inspekciója. Jan­i 1-tel új rend van a városházán. A rendőrtis­tek helyett a rendőrfogalmazó gyakornoka fogalmazók és rendőrkapitányok teljesíteni éjjeli ügyeletes szolgálatot a városházán, szolgálat déli 2 órától másnap reggel 9 óra tart. A szolgálatot teljesítő rendőrtiszti közegi havonta utólagosan minden teljesített nap szolgálatért élelmezési pótlékban részesülnek. Kapitányok 6, fogalmazók 5, gyakornokok 4 korona pótlékot kapnak. Az éjjeli ügyeletes szolgálatot teljesítő tisztviselő tartózkodási he­lyéül a városi tanács egy minden kényelemmel és ízléssel berendezett szobát adott át a rend­őrség használatára. Az éjjeli ügyeletes szolgá­latot január 1-én Sándor János fogalmazó kezdte meg. A Katholikus Kör ismeretterjesztő elő­adása. A Katholikus Olvasókör irodalmi szak­osztálya folyó hó­z án, Vizkereszt ünnepén d u. 5 órakor a kir. kath főgimn. tornacsarnoká­ban tartja meg a téli idényben harmadik isme­retterjesztő estélyét. — Fógel Sándor dr. kis kath. főgimn. tanár tart érdekes felolvasás „Uralkodó irodalmi áramlataink“ 1813—1915 évig cím alatt. Ezt követi „Stibat Mater Rossinitől, énekli Básty János, zongorán Nag Ferenc, harmóniumon Grómann Dezső kisérik Az előadáson való részvétel ingyenes, önkénte adományokat azonban a kör könyvtára javán ELLENZÉK 1912 január

Next