Miskolczi Estilap, 1916. március (25. évfolyam, 49-73. szám)
1916-03-02 / 50. szám
amit itt megkezdett. A szisztémája bevált, az emberek Eperjesen is beugrottak a szélámosnőnek. Sokáig sehol sem volt maradása, Eperjesről Lőcsére ment, majd Iglóra,Rozsnyóra, kisebb községekbe s legutóbb Miskolczon, Sátoraljaújhelyen és Egerben operált a legteljesebb sikerrel. — Egyik-másik helyen állást is vállalt, tanított, oktatta a gyermekeket és aztán elszökött. A veszedelmes szélhámosnőt, akit sokáig hiába kerestek, most végre elfogták és Kassára szállították. Az állanítónőt Sijóközön leplezte le az ottani csendőrség, a mi rendőrségünk megkeresésére. Lefogva. A hónapokon át bujkáló leányt Sajóköz községből Lőcsére vitték és a lőcsei rendőrkapitány kisérte Kassára tegnap délelőtt. A szélhámosnőről megállapították, hogy Bója Jolán, Eckert Margit, Rózsik Jozefina, Troll Anna, Frrsich Aranka, Pál Ilonka és Hir-Schfeld Irénke neveken szerepelt. Rengeteg okmányt és több oklevelet találtak nála a fenti nevekre. Az igazi neve Bója Jolán, amint ő vallotta, de ezt eddig konkréten nem sikerült megállapítani. Vallomása szerint tanítónő □ek készült, azonban az adatokból inkább arra lehet következtetni, hogy klastromi kiszolgáló nő volt. A különféle vallási rendekkel tisztában van, ismeri a zárdákat, nevelőintézeteket, egyházi helyeket és az internálásokat. Eleinte próbált tagadni, de később a bizonyítékok súlya alatt megtört és vallott. A született bűnös. A beteges kinézésű leány bevallotta a rendőrségen, hogy már régen, gyermekkorában letért a becsület útjáról. Valami különös és megmagyarázhatatlan érzés űzte és hajtotta a bűnre, amelynek elkövetésében szinte kielégülést talált. A szélhámosnőn a morál insanity minden tünete felfedezhető. Hazudik, cselekményeit nem tudja megítélni és már az iskolában is bűnözött. Éveken át klastromokban és más hasonló helyeken szolgált, de állásait hamarosan el kellett hagynia, mert lopásaira rájöttek. Eddig nem nagyon jelentették fel, nem szolgáltatták rendőrkézre, hanem futni engedték. Utóbb nem vállalt állást, hanem hivatásos szélhámosnőnek csapott fel és így élt. Mint tanítónő, Bója Jolán elmondotta, hogy több helyen, így legutóbb Makkosfalván néhány hétig, mint tanítónő működött. Az állást idegen, hamis oklevél alapján nyerte el és annak rendje és módja szerint jelentkezett az állás elfoglalására. A gyermekeket rendesen tanította, oktatásban részesítette és a legjobb tudása szerint adta elő a tárgyakat. Úgy mondja, hogy a gyermekek nagyon szerették, mert jó volt hozzájuk. Makkosfalván tanítónői működése alatt több csalást követett el. Kisebb nagyobb kölcsönöket vett fel, csalt, sőt ahol lehetett, ott lopott is. Egy szép napon megunta a nyugalmas helyzetet, megunta a rendes életmódot és se szó, se beszéd, elutazott a községből, ahol csak később tudódott ki, hogy hány embert csapott be. A szülők egymásután mentek az iskolai elöljárósághoz és panaszokat tettek, de ekkor már késő volt. Legutóbbi szereplése. Nemrégiben Egerben operált a szélhámosnő, ahol ugyancsak okmányokat csalt ki és azután lépett akcióba. Egerben szintén sikerült néhány embert becsapni és aztán ellépett. Az egri rendőrség Kassára is küldött megkeresést, azonban a szélhámosnőt nem sikerült ártalmatlanná tenni. Hosszabb utazgatások után Sajóköz községbe ment és itt akart állásba lépni. A csendőrség azonban már értesülést szerzett az államtónő érkezéséről és mielőtt még megkezdhette volna működését, lefülelték. A tanítónő büszke módon találkozott a letartóztatás ellen, iratokat mutogatott, hivatkozott kilétére, de megszabadulni nem sikerült. Felesleges volt minden lárma, a szélhámosnőt lefogták és Lőcsére vitték, ahonnan a rendőrkapitány tegnap Kassára szállította. Kihallgatása után átkisérték Eperjesre. A szélhámosnő ellen tovább folyik a vizsgálat. A megolvasott sebesületlen foglyok száma tegnap estig 228 tiszt és 16,575 főnyi legénység volt. Ezenfelül hadizsákmányul jelentettek 78 ágyút, köztük számos legújabb szerkezetű, nehéz ágyút, 86 géppuskát és beláthatatlan mennyiségű hadianyagot. Badonvillertől északkeletre a phinvillei erdészet mellett a franciák állásának egy kiugró részét megtámadtuk és elfoglaltuk. Itt is nagyobb számú fogoly maradt kezünkön. Keleti hadszíntér: A helyzet változatlan. Balkáni hadszíntér : A helyzet változatlan. Legfelsőbb hadvezetőség. (A miniszterelnökség sajtóosztályától.) MISKOLCZI ESTILAP 1916 március 2. A világháború híres Höfer hivatalos jelentése. (Budapest, február 29 — Hivatalos.) Orosz hadszíntér: Nincs újság. Olasz hadszíntér: Tegnap délután az olaszoknak a görzi hídfő egyes részei és a doberdói fensők ellen intézett ágyutüze élénkebb volt. Délkelei hadszíntér: Nincs újság. Höfer altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese. (A miniszterelnökség sajtóosztályától.) A német főhadiszállás jelentése: A verduni ostrom vezére Beseler. (Berlin, február 29.) A nagy főhadiszállás jelenti: Nyugati hadszíntér: A fokozott tüzérségi tevékenység számos helyen tovább tartott. A Maas keleti oldalán, Douaumont falutól közvetlenül északnyugatra rohammal elfoglaltunk egy kis páncélművet. Az ellenségnek ezen a vidéken megújított támadási kísérleteit már a felfejlődéskor elfojtottuk. A Woevre vidékén csapataink áthaladtak Dieppe, Abaucourt és Blanzee helységeken. Yatrourilletől Haudiaumonttól északkeletre megtisztították a nagy kiterjedésű erdős területet és vitézi lendülettel elfoglalták Maureullest és Champlout. Mészáros Győző vizsgázott fogtechnikus 4 , modernül fölszerelt, aseptikus műterme Miskolczon, Csabai kapu 2. szám alatt (mindszenti templom mellett) van. Platina- és aranykoronák, aranyhidak, csapfogak, kaucsuk és aranylemezes fogsorok, valamint arany-, ezüst- és cementtömések, jótállás mellett, mérsékelt áron készülnek. Foghúzását szaktanács teljesen ingyen. Fogjavítások saját laboratóriumomban 3 óra alatt elkészülnek HÍREK. * ♦ ♦ — Az anyakönyvi hivatal ügyforgalma. A városi anyakönyvi hivatalban január hó folyamán 236 házassági, 30 születési és 247 haláleset jegyeztetett be. — Kiküldetés. Miskolcz város törvényhatósági szakbizottsága a vas- és fémipari szakiskola feügyelő bizottságába az 1916—1918. évekre Szilágyi Miklós és Thury József bizottsági tagokat küldte ki. — Gróf Serényi Béla köszönete a városhoz. Miskolcz város törvényhatósági bizottsága a múlt év végén megtartott egyik közgyűlésén elhatározta a városi zöldségtelep fejlesztését és ezzel kapcsolatban üdvözölt-e gróf Serényi Béla volt földmivelésügyi minisztert, aki a zödségtelepek létesítésének alapítója és kezdeményezője volt Gróf Serényi Béla a város üdvözletét dr. Nagy Ferenc pogit mesterhez intézett szívélyes hangú levelében most megköszönte. — Hock János előadása a Koronán. Minthogy a ref. főgimnázium tornatermét katonai célkra lefoglalták, a Hocki János országgyűlési képviselő előadását a Közművelődési Egyesület a Korona dísztermében fogja megtartani. — A rum és a pálinka ára. A Mezőgazdasági Szesztermelők Egyesületének legutóbbi választmányi ülése elhatározta, hogy a kormányhoz fölterjesztést intéz a rum és a pálinka maximális árára nézve. Az ár szabályozása tudvalévően a hazai rum- és pátinkagyáraknak áll érdekében, akik helyett ma mások szállítják külföldre a szeszt és ott a belföldi maximális árnál kedvezőbben értékesíthetik. — Tolvaj vasutasok. Az utóbbi időben több feljelentés érkezett a rendőrségre, hogy a rendezőpályaudvarra beérkező teherkocsik rako- smányait ismeretlen tétesek meglopják Dr. Rimóczy József rendőrkapitány Jónás és Kovács detektíveket bízta meg a nyomozással. A detektívek hamarosan el is csípték a tolvajokat K. Károly és M. József kocsirendező miskolczi és F. Károly hernádnémeti lakosok személyében. Nevezetteket le is tartóztatták, kik eleinte tagadtak, de amikor a lakásokon megtartott házkutatás alkalmával az ellopott tárgyak közül sokat megtaláltak, megtörtek és beismerték, hogy a lopásokat rendszerint éjjel végezték. A rendőrség a nyomozás után átkísérte őket az ügyészségre. lEísajló Diósgyőrben egy tele MéHUW jesen felszerelt, nyers olajmotorral J Áo*Ol CT9l* mely , berendezett Jao&J már eddig is kitűnő jeget állított elő. Esetleg részvénytársasággá is átalakulna, s ez esetben részvényeseket keres. Értekezhetni lehet Diósgyőrben BOLLA FERENC ipartestületi elnöknél. SZÍNHÁZ. ♦ ♦ ♦ Színházi műsor. Szerda: Legénybucsu, Operette. Csütörtök: Folt, amely tisztít, dráma. Péntek: Éva, operette. Szombat: A kisasszony férje, vigjáték-ujdonság. Vasárnap este: A kisasszony férje, vigjáték-újdonság. — Legénybúcsu. A színház ezidei legsikerültebb operettjét ma, szerdán játsszák ismét, hosszú szünet után. Halmos Mici, Pádly, Szalma, Rátkai, Endrei, Faragó, Zsoldos, Császár, Rónai, Klenovics játsszanak a darabban. — Folt, amely tisztít. A leghatásosabb és legnemesebb drámák egyikét újítja fel csütörtökön a színtársuat. Kassics Eszter, Erdődy, Faragó, Fenyő, Sebestyén juttak hálás szerepekhez. — A kisasszony férje. Szombaton lesz a színházi szezon legérdekesebb eseménye. Drégely Gábor, a „Szereteső fia“ szerzőjének a Magyar Színházban eddig 100 előadást elért vígjátékét mutatják be, amelyet Palágyi Lajos rendez s ugyancsak a főszerepet is ő játssza. Vajda Ilonka, Erdődi Fenyő, Klenovics és Zsodós jó szerepeket játszanak. A bemutatót, amely irodalmi esemény lesz a színhában, élénk érdeklődés nézi meg. ma fizetés mellett keres elsőrangú pénzintézet agilis,megbízható ügynököket sorsjegyek részletfizetésre való eladására. — Ajánlatok Budapest, postafiók 216 A szerkesztésért ideiglenesen FÖLDES GUSZTÁV felelős. Nyomatott Szelényi és Társa könyvnyomdájában Miskolcz. Rozmaring-utca . -i-f--rv~i-miiTWHffgMriwa a MiNN Hirdessen a Miskolezi Estilapban!