Miskolczi Estilap, 1916. július (25. évfolyam, 147-170. szám)

1916-07-02 / 148. szám

2 árva felnevelésére árvaházat fog fel­állítani, ennek létesítéséig a hadi árvák nevelési és eltartási költségei­hez 1916. jan. 1 -től kezdődően évi háromezer koronával hajlandó hoz­zájárulni. Szarka János szarvasi fyrmivel a Szarvason felépítendő hadiárva ott­hon részére nyolcezernégyszáz koro­nát adományozott. Kósa Sándor lupényi lakos két, Lázár József brassói lakos pedig egy hadiárva örökbefogadására vállalko­zott. Hadiárváknak családi körükben való felnevelésére a többi közt a kö­vetkezők vállalkoztak: György Endre volt földmivelési miniszter és fele­sége egy 8 év körüli ref. vallású, uriosztályhoz tartozó hadi árvát csa­ládi nevelésben részesíteni hajlandó s ennek teljes felnevelését, vagy in­telligens pályára való kitanítását vagy legfölebb tizezer koronáig ter­jedhető kiházasitását vállalja. Nagy Ferenc erdőfülei ref. lelkész egy fiú és egy leány­ hadiárvát, any­jukkal együtt gondozásba venne. Bujanovich Béláné érmihályfalvi lakos szintén egy fiú- és egy leány hadiárvát venne gondozásba. Béres János székelytamásfalvi, Hirschler Ignác vérségi, Lőwinger Adolf hor­­gosi, Propper Ferencné budapesti, Somogyi Gusztáv csengődi és Wihl Miklósné besztercebányai lakosok egy-egy hadiárvát vennének maguk­hoz és jövőjükről gondoskodnának. Bohn Jakab budapesti lakos egy fiú­­hadiárvát borbély- és fodrászmester­ségre, ifjabb Börödi Pál szegedi fűszerkereskedő pedig egy fiú­ hadi­­árvát a kereskedői pályára képez­­tetne ki. Bíbor Gyuláné Munkácson a társadalmi és jótékony egyesületek bevonásával leányotthont szándéko­zik létesíteni. A társadalomból egyre nagyobb számmal jelentkeznek azok is, akik a hadiárvák javára tőkebiztosítást kötnek, hogy bizonyos kor elérése után ez a tőke a hadiárvának önálló ipari vagy kereskedői üzlet megkez­désére, vagy önálló háztartás ala­pítására szolgáljon. Eddig csupán egy biztosító­intézethez száznyolcvan hadiárva biztosítására érkezett ajánlat.­ ­ Csodás hatású arcszépítő és finomító a világhírű FÖLDES-féle M­ARGIT CRÉME és só SZAPPAN A Margit-créme zsírtalan, ártalmat­lan, rögtön szépít. Ára 1 korona 20 fill.­­ A Földes féle Margit-szappan pár nap alatt lemossa a szépiákét, más foltokat s megszüntet minden börbajt Ára 1*20 K. Kapható minden gyógyszertárban, dro­­gueriában és illat­kerkereskedésben.­­ 6 korona I FÖL |­gy* koronás rendeléseket bérmentve küld FÖLDES KELEMEN gyógyszertára Aradon itve küld m­en­­ ion­­c I Hirdessen a Miskolczi Estilapban! MISKOLCZI ESTILAP A miskolczi leánygimná­zium ügye.­ ­ Maj.'it tartó Hitónytól. H­ívsiskoláz, julius 1. Megírtuk nemrégen, hogy a vallás- és közoktatásügyi mi­niszter a felsőbb leányiskolai tanterv kibővítésén dolgozik. Az általános tervezet már el is készült s az leánygimná­ziumok, három évfolyamú fel­sőbb leánykereskedelmi és hét osztályú felsőbb leányiskolák létesítését tartalmazza. Városunkat ezen közelről érintő ügyben tegnap dr. Nagy Ferenc polgármester elnöklete alatt értekezlet volt, amelyen dr. Tarnay Gyula főispán, dr. Tüdős István püspök, Záb­­ráczky György apát-plébános, dr. Sugár Ignác, dr. Kurcz Jakab, Gálffy Ignác kereske­delmi iskolai igazgató, Domby László felsőbb leányiskolai igaz­gató, Istvánffy Gyula polgári leányiskolai igazgató vettek részt. * Az értekezlet hosszas és alapos vita után elhatározta, hogy a tervezett felsőbb leány­iskoláknak Miskolczon való el­helyezése érdekében minden lehetőt el kell követni s ez ügyben dr. Tarnay Gyula fő­ispán, dr. Tüdős István püs­pök és dr. Nagy Ferenc pol­gármester legközelebb szemé­lyesen is eljárnak. fölötti. A bukovinai kormányzó, gróf Merán besztercei megbízottja, dr. Kümmelmann csernovitzi ügyvéd, a báládatos áradozás hangján beszél arról az áldozatkészségről és szere­tésről, ahogy gróf Bathlen Balázs fő­ispán és az egész közigazgatás ezt a nagy türelmet igénylő munkát végezte. Pedig a menekültek ellátása, akik két irányban érkeztek és akiket elszállí­tásuk előtt Óradnán, Jádon és Na­szódon helyeztek el, nagy akadályokba ütközött. A főispán körültekintése és erélye azonban legyőzte ezeket a ne­hézségeket és igy a szerencsétlene­ket sikerült élelmiszerekkel és haj­lékkal ellátni. Bethlen Balázs gróf, mint már je­lentettük, a napokban automobilon beutazta Stancel Géza h­atárrendőr­­ségi kapitány és Felszeghy Béla dr. főispáni titkár kíséretében a várme­gyéjét és látogatást tett a Dorna- Watrán tartózkodó Merán grófnál, továbbá hosszabb megbeszélést foly­tatott Fischer ezredessel is. Erről az útjáról a főispán úr a következők­ben volt szíves nyilatkozni: — Fischer ezredessel folytatott hosszabb beszélgetésem alatt azt a megnyugvást szerezhettem, hogy a bukovinai hadihelyzet aggodalomra okot egyáltalában nem szolgáltat és ha imitt-amott kisebb kellemetlennek látszó epizódok elő is adhatnák ma­gukat, ez semmiképen se befolyásol­hatja nagy egészében a biztos sikert. Ottani állásaink olyan erősek, hogy emberi számítás szerint sem meglepe­tés, sem kedvezőtlen fordulat be nem állhat. Különben is azt a benyomást szereztem, "hogy máris olyan haderő áll rendelkezésünkre az oroszokkal szemben, amely csapatfelszállítás út­ján folyton erősíttetik, hogy egyálta­lában bizalommal nézhetünk e tekin­tetben a jövő elé, nyugtalanságra nem látok okot. " Ez alkalommal meglátogattam Merán grófot is Dorna-Watrán, aki­vel a múlt évi orosz invázió óta élénk barátságos és állandó összeköttetést tartok fenn és akivel ezúttal is igen fontos és kölcsönösen érdeklő ügye­ket a legnagyobb előzékenységgel és barátsággal bonyolítottunk le. Külön­ben utóbb azt tapasztaltam, hogy Merán gróf mennyire szivén viseli a bukovinaiak érdekeit és a legkisebb részletekben is meglepően tájékozott tartományának kérdéseiről. Merán gróf Dorna-Watrán van és ott is marad. óraszám hetenként: 3 gyakorlati és 1 elméleti óra. Beiratási díj 10 ko­rona és értesítőre 1 korona. Tandíj félévre 50 korona Beiratkozni lehet julius hó 3-án és 4-én d­­e 9-től 12 ig az iskola helyiségében. (Deák­utca 1.) A megjelölt időben az ér­deklődő t. szülőknek bővebb fölvilá­­­gositással is szívesen szolgálunk. I Mis­­kolcz, 1916. julius hó 1. Szent-Irály Gyula, igazgató. — Hirdetmény. Az 1915. évre ér­vényesített Országos Gazdasági Mun­kás- és Cselédsegély Pénztár-t illető hozzájárulási dijak kivetési lajstroma alólirott hivatalnál julius hó 5 —12-ig bezárólag 8 napi közszemlére kitéte­tik, amikor is az a hivatalos órák alatt az érdekeltek által betekinthető s az esetleges észrevételek a köz­szemlére kitételt követő 15 napon belül alólirott hivatalnál megtehetők. Miskolcz, 1916 junius hó 28-án. A városi adóhivatal. — Egy 14-ik életévét betöl­tött, 2—3 középiskolát végzett Hu könyvnyomdász tanulónak felvétetik a Szelényi-nyomdában. — Egy használt, de jó álla­potban levő gyermeksétakocsi megvételre kerestetik. Cim a kiadóban. Iu­i történt BukoVinában? A besztercei főispán nyilatko­zata a helyzetről. — Saját tudósítónktól. — Miskolcz, julius 1. A Kolozsváron megjelenő „Újság“ című napilap, amely egészen közelről és első kézből kapja az értesüléseit, érdekes, de egyben megnyugtató hí­reket közöl a bukovinai helyzetről. Legérdekesebb és legautentikusabb magának a besztercei főispánnak a nyilatkozata, aki személyesen járt a bukovinai események színhelyén s ez alapon teszi meg kijelentéseit. Kolozsvári laptársunk cikkéből az alábbiakat közöljük. Mondani sem kell, hogy a külön­böző híresztelések, amelyek Erdély északi részében a lelkiismeretlen ret­­tegők és gyengeszivü pesszimisták alarmirozása folytán lábrakaptak, nagyon távol esnek a valóságtól, de úgy ez, mint a bukovinai lakosság tömeges menekülése szintén ezeknek a napoknak a történetéhez tartozik. A bukovinaiak menekülése még most is tart, naponta több külön vonat szállítja a háború immár harmadszor meggyötört bukovinai áldozatait az Ungarisch-Stradischban levő menekülő­­tábor felé. Amit a besztercei köz­­igazgatás a menekülés lebonyolítása terén teljesített, az szinte ember­ HÍREK* * ♦ * — Köszönetnyilvánítás Dr. Dobos József­né úrasszony 6 koronát adomá­nyozott a zeneiskola Szent Gály-alap­­jára. Fogadja a nemeslelkü adomá­nyozó az iskola hálás köszönetét.­­ Szent-Gály Gyula, igazgató. — Beiratási értesítés Az­­ t­6— 17 ik iskolai évre a városi zeneisko­lába már most vétetnek föl növen­dékek a zongora, hegedű, magán-ének és gordonka tanszakokra. A kötelező 1916 július 2 . Mészáros Győző­ , vizsgázott fogtechnikus­­ modernül fölszerelt, asep­­tikus műterme Miskolczon,­­ Csabai kapu 2. szám alatt (mindszenti templom mellett) van. Platina- és aranykoronák, aranyhidak­, csapfogak,­­ kaucsuk és aranylemezes fogsorok, valamint arany-, ezüst- és cementtömések, jótállás mellett, mérsékelt áron készülnek.­­ Foghúzás és szaktanács teljesen in­gyen. Fogjavítások saját laborató­riumomban 3 óra alatt elkészülnek ✓ 4000 orosz ágyú Luck körül. (Budapest, június 30.) Köln­ből jelentik: A „Kölnische Zeitungénak a Luck körül való áttörő kísérlettel kapcso­latosan azt jelentik, hogy az ott lefolyt harminchatórás per­gőtüzet 4000 ágyú ontotta. A Brussilov-féle új módszert, amely szerint a pergőtűzbe a saját előnyomuló gyalogságu­kat is belefoglalják, itt is al­kalmazták. Az embertömege­ket a szó leghajmeresztőbb értelmében kergették előre. A borzasztó küzdelem ebben a világháborúban most először nem mutatta a modern csata képét. A szerkesztésért ideiglenesen FÖLDES GUSZTÁV felelős. Nyomatott Szelényi és Társa könyv­nyomdájában Miskolcz, vo­­nar­ug­aton

Next