Miskolczi Estilap, 1916. szeptember (25. évfolyam, 200-223. szám)

1916-09-07 / 204. szám

XXV. évfolyam. Csütörtök, szeptember 7. 204-ik (1044.) szám. MI i s ko l c z i Esti lap Felelős szerkesztő: FÖLDES GUSZTÁV. Kiadó laptulajdonos: SZELÉNTI LAJOS. Egyes színbárat fillér. Legjelenik vasárnap és ünnepnap kivételével mindennap délután 1 órakor. Szerkesztései és kiadó hivatal: Rozmaring u. 2. sz. Szelényi és Társa könyvnyamítója. Telefon 62. szén. Előfizetési évek helybeni egész évre 10 korona, félévre 5 korona, negyedévre 2 korona 50 fillér. — Vidékrei egész évre 12 korona, ♦♦ félévre 6 korona, negyedévre 3 korona. ♦♦ Magyar szemmel. A helyzetet — igy mondják az újságtudósítások — ma már minden részen kedvezőbben ítélik meg. A megdöbbenést, mit az oláhok váratlan betörése keltett, a dolgok hidegebb és tisztultabb mérlegelése, a tárgyilagosabb belátás és a bizakodás váltotta föl. Már enged a lelkünkre nehezedő nyomás és szakadozik a fekete felhő, mely holnapunkat, küzdelmeink célját, nemzeti létezésünk jövőjét egy reánk szakadt terhes érában elfödte. Elmondják, hogy a világháború harmadik esztendejében annyit már megtanulhattunk, hogy annak sorsát nem a helyi események döntik el Tapasztalataink s a tanulságok szárnyán ma már olyan magasságba kell emelkednünk, honnan Erdélyt összefüggésben látjuk Flandriával, a Dobrudzsát keleti Oroszországgal. Az ítéletnek a magasságából pedig nyilvánvaló, hogy a döntés magva nem Erdélyben csírázik, hanem északon és a Duna deltájában, hol szövetségeseink már benn vannak a Dobrudzsában s megnyertük a háborút, ha e két ponton mellettünk a szerencse s Erdély csupán a mi sajátos, külön fájdalmas ügyünk. Velük sírunk és szenvedünk székely testvéreinkkel, de nem szabad engedni, hogy ez az egyéni bánatunk elfödje előlünk reménységeink napját, mely más, fontosabb harctereken van kelőben, így beszélnek hozzánk a magasabb bölcsesség simogató szavával. Mi hajlunk a szóra, bízunk az órában, mely elgyötrődésünknek és szenvedésünknek meghozza jutalmát és megállja bosszúnkat mind a hitványokon, kik elárultak és cserbenhagytak. Könyfátyolos szemünk azonban makacsul mégis visszarévedez a zsúfolt pályaudvarok tájára, melyeknek évei alatt hontalan magyarok siralma kelt visszhangot, elbolyong az országutakon, hol menekülő székelyek hajtják maguk előtt megfogyatkozott jószágaikat és iálózattal besurran az üszőkké égett falvakba, melyeknek piacán a véres és ármányos kéz magyar holttesteket rak máglyába. Keressük az enyhet adó, magas szempontokat, de tehetünk-e arról, ha ezenközben megkorbácsolt képzeletünk betárja magát a sirokba, hol magyar daliák alusszák örök álmukat és őket rázva, kérdi elfulladó zokogással: hittétek volna-e, hogy miközben ti felszabadítottátok Lengyelország rabszolga népét, nem bánthattátok el a nyomort s a szenvedést a magatok fajtájáról. Hogy mikor már széthulltatok más tájakon, más határokon, minden ellenségeink legutolsója meg fogja becsteleníteni a mi határainkat, a mi szépséges tájainkat. Igen, hisz tudjuk: szenvedett Belgium, Poroszország és Franciaország népe is és végül ez a háború. De tehetünk-e róla, ha mi nem tudunk ily általánosak, ily fölé emelkedettek lenni, ha nem vagyunk sem belgák, sem franciák, csak magyarok vagyunk s nem tudunk és nem is akarunk mások lenni. Dr. Tarnay Gyula főispán felhívása: Adakozzunk az erdélyi menekültek felsegítésére! Már kétszer hullatták el levélzetüket a Kárpátok erdőségei. Kétszer követte azt a természet örök törvénye szerint a dermesztő tél s utána a virágzó szép tavasz. A magyar nemzet ezeréves hazájának minden hű népe párját nem találó hősies erőfeszítéssel, soha nem lankadó kitartással, a kiirtásunkra törő ellenséges nemetek a világtörténetben ismeretlen számával, borzasztó tömegével, rettentő s az ördögök borzalmas seregeinek megszámlálhatatlan sokaságával lesújtó, egy világot megrendítő támadásainak immár két sorozatát zúzta össze hűséges bajtársának, a német nemzetnek segedelmével. A zord fenséggel dübörgő páncélos harci szekérnek talpa alatt nemzetek halnak ki, országok tűnnek el. De mikor minden ellenségünk kaján örömmel vélte látni a sötét koporsót, amely a nemzetünk kihűltnek tartott tetemei számára készíttetett, a megsebzett oroszlán megifjult erővel zúzta szét a temetni jött gazok undok csordáját A Kárpátok sziklahasadékai közt, szivettépő dalnok versenyben megénekelt, száz csatán ezer halál között leviharzott küzdelem s az ezt követő diadalmas győzelmi tér után ismét otthonát lelé a visszatért magyar a lombok koszoruzta bércek alján s ismét újra kezdé azt az ideig óráig megszakított munkásságot, amelyet mindig a testvéri egyetértés ékesített. Kétszer aratta le azóta a magyar nemzet véres verejtékkel megdolgozott földjének termését s nem mulasztotta el letörölni könnyeit az özvegyeknek, akik itt maradtak a dicsőségesen megvívott véres csaták számtalan sorozataiban, felruházni az árvákat, bizonyossá tenni el sem képzelt adományaival a szláv testvérüktől megkínzott, hajléktalanná tett honfitársak hideg ég alá űzött seregeit arról, hogy míg magyar él itt s magyar kormányozza az állam hajóját, nem lesz ezen a földön a magyarhoz senki idegen. Megosztjuk falatunkat a mi hű tárjainkkal, a derék, ruthénnek nevezett Rákóczikatonák utódaival, kezünket kézbe szorítva diadalmas küzdelmeinkben vérünk, összefolyásával élet-halálra velünk összeforrt németjeinkkel, minden nemzetiségével ennek a szép paradicsom Magyarországnak. Hát most, mikor egy álnok horda alattomos támadással tört kis testvérünk, dédelgetve szeretett Erdélyünk hajlékaira: az aggok, a betegek nyugvóhelyére, a hősként távol harcoló, nekünk hazát megtartó, vérző diadalmas katonák hitvesei életére, gyermekei bölcsőjére, váljon másokká válunk e, nem nyílik-e szívünk viharzó lüktetésének tűrhetetlen nyomása alatt szánk vészes ordításra, amely véres megtorlást kíván az undok oláh csorda merényletének, először is megmenteni siet az aggot, a hitvest, a védtelen csecsemő gyermeket! Mikolcz és Borsod népe ! Titeket nem kell tanítani arra, hogy mi a ti kötelességetek. Tudjátok, mert a közel és távol múlt tanúsága annak, hogy nemcsak annak adtatok, aki feltartotta a kezét, hanem felkerestétek a nyomort ott, ahol volt, azt a nyomort, amely elrejtezett. Ezt a megszentelt fájdalom díszítette haza szomorú örökségét. A szelíd melegséggel ápolt hajlékból elüdözött erdélyi testvéreket visszaviszi a magyar vitézség, amely egy soha nem látott, sem nem hallott, óriási harcmezőn elfoglalva, pillanatnyira nem védhette meg a védteleneket. Dicsőséggel koszorúzva ülnek majd késő unokák bölcsőihez a rettenthetetlen magyar daliák azokban a most elhagyott kicsi házakban, azonban most a mi feladatunk, hogy az elüldözöttek itt megérezzék, hogy mindenütt otthon vannak. Nincsen hiányuk semmiben, nem is lesz és amikor hazavisszük az ősi földre, az ősi hajlékba, velük visszük meleg testvéri szeretetükkel mindazt, ami kárpótolni fogja szenvedéseikért, veszteségeikért s a hontalanság gyötrő perceiért. Oh, mert házat, vagyont pótolhat minden idő, az elvesztett szeretett haza hiányát nem pótolhatja más, csak a visszanyert haza szent szerelme. Ti, Borsod és Miskolcz népe, akik elsők legnagyobbak voltatok a magyar haza népei között, amikor idegenajkú testvéremként kellett segítenetek, jertek, legyetek elsők akkor is, amikor szivetek bálványát, kis magyar testvéreteket, Erdélyt érte a gyász, a nyomor, a vérontó háború dögkeselyűinek ádáz megrohanása. Miskolcz városa tanácsházának nagytermében lefolyt tanácskozásunk megszervezte a segítés munkáit. Annak vezetését a városi hatóság dr. Nagy Ferenc polgármesterrel élén vállalta el. A menekülök elszállásolásával Demeter ernő kir. járásbiró bízatott meg. Ide kell irányítani minden menekülőt, hogy hajlékra találjon. Az ő vezetése alatt működő elszállásoló bizottság kezére jár hazafias munkásságában országosan ismert polgármesterünknek s igy mindenki számbavehető lesz Demeter Ernő járásbiróhoz kell bejelentést tenni azoknak is, akik a bujdosóknak hajléktalan csapatjait házukba fogadni hajlandók. Itt veszik számba a lakások számát. Jelentsék be azt is, hogy mennyi ideig szól a felajánlott lakás. A segítséget gyűjtő bizottság vezetésével Vidats János máv. osztályfőnök és Gálffy Ignác kft. igazgató bízattak meg. Ők veszik számba a segítségeket. Közvetítenek minden adományt. Mindnyájunk háza nyitva áll minden szűkölködőnek, éppen úgy a jóakaratnak. Jöjjön bizalommal és nemzetünk nagy jövőjének tudatával minden fia, minden leánya ennek a földnek s akik ezt érzik, nem fogják engedni, hogy megalázódnak tartsa magát egy gyermeke is a mi szeretett hazánknak. Miskolcz, 1916 szeptember 4. Dr. Tarnay Gyula, főispán. [Mészáros Győző: ] vizsgázott fogtechnikus, modernül fölszerelt, aseptikus műterme Miskolcson, Csabai kapu 2. szám alatt (mindszenti templom mellett) van. Platina- és aranykoronák, aranyhidak, csapfogak, kancsók és aranylemezes fogsorok, valamint arany-, ezüst- és cementtömések, jótállás mellett, mérsékelt áron készülnek. 4 \ ! Foghúzás és szaktanács teljesenbn- \ j gyen. Fogjavítások saját laboratóriumomban 3 óra alatt elkészülnek . — Egy 14-ik életévét betöltött, 2—3 középiskolát végzett ily könyvnyomdász tanulónak felvétetik a Szelényi-nyomdában. — Egy mindenes szolga felvétetik. Cím a kiadóhivatalban.