Miskolci Hirlap, 1945. május-december (1. évfolyam, 1-177. szám)
1945-05-20 / 1. szám
MAGY barátomat a napokban hantolják ki ideiglenes sírjából, amelybe az ostrom szorongásában és sietségében költöztették, még ez év januárjában. A Dana mense paliján helyezik majd örök nyugalomra és a friss halomra néhány szál virág is hull majd, nem úgy, mint abban a csatáktól megtépázott kis budai kerben, amelynek korommal szeplőzött hótakaróján csak kiégett puskagolyók és elvetélt bombák nyíltak. Sírja mellett apján, anyján, húgán és feleségén kívül nem áll majd más, csak néhány gyászruhás rokon és hálás ismerős. Hiszen Gyuszi nem volt sikeres államférfi, akinek szűk sírboltját nagy tettek nagy híre tágítja történelemmé, sem győztes katona, kinek márvány sírkövén nyert csaták emlékbetűi lángolnak s e zord és embertelen korban, amelyben már nem szokás álmodni, rajtam kívül barátja sem volt. Ember volt csak. Ember, egyszerűen és köznapian, falevél a falevelek között, tégla a téglák között, és mégis: igaz ember. Kék szemeiben az emberség meleg, gyerekes fémjei égtek, finomra csiszolt, hosszúkás ujjaival szerette magas homlokáról hátrasimítani haját, nehogy tiszta látását zavarja. — Jér hozzám, lakjunk együtt, legalább nem leszek annyira egyedül! — mondotta nekem, amikor a múlt év augusztusában, egy közös ismerősünk lakásán összesodort bennünket a véletlen. Szökésben voltam, személyazonossági papírok nélkül s a hontalanság bizonytalan hangján tudakozódtam lakás után. 'x — Tudod, hogy mekkora veszélyt vállalsz? — kérdeztem tőle később, amikor Muki kutyájával hármasban sétálva, feltártam előtte helyzetemet. ■— Kötelességem segíteni — válaszolta sebesen és lelkesen — és én szeretem . . . megbecsülni magamat ... — Köszönöm — mondtam, uraikor megszorítottam művészujjait. Hozzá költöztem. Gyárában dolgoztam és esténként lakásának gyéren világított halljában, miközben hiányos szakácsművészettel előállított lecsónkat kanalazgattuk, beszélgettünk. A zsarnokságról, amely saját védelmére ez ország szikejavából épít pusztulásra szánt embersövényt s a tébolyult önkényről, amely hamis igazságok korbácsaival százezreket kergetett ki polgári otthonokból, a bizonytalanság űzött vadjaivá, túlbuzgó detektívek, nyilas besúgók, rosszindulatú légó-parancsnokok s német Gestapo-emberek dzsungelébe. A szabadságtól, amelyhez minden teremtett lénynek jussa van, s amelyet a lármás és zilált napokban anynyi ember számára kell megmentenünk, amennyi körünkben elérhető. S természetesen: az ezzel kapcsolatos gyakorlati tennivalókról is. Az október tizenötödiki fordulat után már sokan voltunk a két szoba-hallos lakásban. Egy-egy csengetésre megteltek az üres ruharszekrények, s az ágytakarók alá gyerekeket ágyaztunk be. Az ellenállási mozgalomnak egy fiatal zászlósa a fehérneműs szekrényből szedte ki esténként a kézigránátokat, s az írógépből gyorsan kikaptuk a papírt, ha idegen téptek közeledtek. Gyuszi nem volt hős, csak szabadságról álmodó ifjú ember, aki megállón a viharban és ijedelem és ingadozás nélkül tette azt, amit egy embernek tennie kellett: segített. Egy eltévedt bombaszilánk akkor érte utól, amikor nem törődve a városvívás dobhártyaszaggató golyózáporával és az agganalmaskodó figyelmeztetésekkel, az utcára ment, hogy a kis budai óvóhely napok óta szomjazó népe számára havat szedjen a Rózsadomb hátán. Néhány napig sebesülten feküdt, azután elaludt és tovább álmodott a szabadságról, örök álmott most, amikor koporsójára ráhullanak a tavaszodó föld rögei, talán nemes gyászindulóként elér még füléhez a távoli csaták halk zengése. Emeljük le kalapunkat, míg hullanak a göröngyök. Mindnyájan, alok bujdostunk és áfák túl, éltük tíz üldöztetést és a terrort. Hiszen mindnyájunknak volt egy Nagy Gyulája, CSATÓ ISTVÁN. Vasárnap, 1945. évi május 20 MISKOLCI HÍRLAP Rovatot nyitunk, amelyben megszólaltatjuk a falut. A föld embereinek, a gazda- és földműves társadalomnak napi gondját, időszerű ügyét-baját akarjuk lefényképezni e hasábokon. Nem is a mi tollunkkal, a falu embereinek ekeszarván izmosodott és darabosodott kezeírásával születnek majd meg e sorok, amelyeknek verejtékes lesz a szaga, akárcsak magának a munkának. Arra kérjük lapunk olvasótáborát, hogy közérdekű kérdéseivel, napi életét érintő nézeteivel levélben keressen meg bennünket hogy mi e rovatunkban e különálló és bizonyára sok hasznothajtó elgondolásoknak helyet adhassunk. Új honforlfitást! Egy miskolckörnyéki gazdatársunktól levelet kaptunk, amelyben a földreform végrehajtásához szól hozzá. Véleménye, azt hisszük, országos érdeklődésre tarthat számot. ‘ Igen sok községben a környékünkön — így szól a levél — kitűnt a földreform végrehajtása kapcsán, hogy kevés a föld és sok az ember. Bár ezzel az adottsággal számolni kellett, a földigénylők, nincstelen zsellérek és törpebirtokosok, mégis idegenkedtek attól a gondolattól, hogy idegenben telepedjenek meg, ahol talán nagyobb és így művelésre alkalmasabb földdarabot juttathatott volna nekik a reform végrehajtását irányító központi szerv. A megszokott röghöz való rgaszkodás és az ismeretlen tájaktól való félelemnek persze az lett az eredménye, hogy egészen apró birtoktestek keletkeztek, két-három holdnyi nagyságúak. Jól tudja azt minden gazda, hogy az ilyen földdarabokat nem lehet gazdaságosan megművelni, hozamuk az éhenhaláshoz sok, emberi életmódhoz kevés. Mi hát a segítség módja? Emlékezzünk csak Rákosi Mátyásnak, a Magyar Kommunista Párt vezérének egyik legutóbbi cikkére, amelyben a földreform végrehajtásánál észlelt zavarokkal kapcsolatban arra figyelmeztette a földigénylőket, hogy saját érdekeiket, emberi szempontból talán megérthető lelki talajhoz kötöttségüket rendeljék alá az ország magasabb szempontjainak és ha szülőfalujuk határában nem jut számukra elegendő föld, telepedjenek meg olyan tájakon, amelyek nagyobb darab rögöt és bőségesebb termést ígérnek. Különösen számba kell venni e szempontból a Dunántúlt. El kell tehát hagyni a falut, új honfoglalásra kell indulni, heted két határon túlra is! A gazdatársadalom egészének, az egész országnak, a jobb magyar jövőnek érdekei kívánják ezt. Különösen fontos volna, hogy az a talaj, melyet most kirántanak a nemzetellenes magatartású sváb parasztság alól, jó magyar ekevas alá kerüljön. A sváb fák meghajoltak, amint tőlünk nyugatra először kezdett zúgni a germán erdő, s most kivágják ezeket a fákat és mindennél fontosabb, hogy a nép életerős, fejlődésképes, keményderekú tölgyeinek gyökerei hatoljanak le a nemzet számára megmentett földbe. Fel hát az új honfoglalásra! Paraszt, munkás, polgár legyen ! Csak „MISKOLC* HIRLAP-ot“ vegyen ! Pünkösdi lélek ... Pünkösd. Annak a szónak mindig végtelen zenéje volt. Mindig tele volt csengéssel, lánggal és tűzzel, attól kezdve, amikor először született újjá a világ. Amikor az első pünkösd meleg lénye, hangulata és lelke ráfeküdt a szivekre és újjá teremtette a földnek a színét. Mit akart az ember az első pünkösdkor? Mikor hite szerint megtörtént a megváltás, újjá akart teremtődni, tökéletesen mássá születni az ember, kiverekedni magát a régi rabszolgaságból, a sokszor tébolyult önkény karjai közül és szabados élni, felemelt fejjel, bátran belenézve a napba, testvérként megölelve egymást és összefogni minden tehetséget, a lélek és a testnek minden erejét, hogy új színt kapjon az élet és az ember végre ráléphessen a boldoglás útjára. Az írás szavai szerint az első pünkösd csoda volt, a gyáva meghunyászkodó tanítványokban egyszerre kigyulladtak a lángnyelvek, felugrottak a helyükről, felszakították az ajtót és kirohantak az utcára és mámorosan hirdetni kezdték az igazságot, az élet igazságát, amely szerint új korszak virradt az emberre és ebben az új korszakban mindnyájan egyforma emberek vagyunk? eU- formák a kötelességek és a jogok, csak egy a feltétel: tisztának lenni, jónak lenni, nemesnek lenni, embernek lenni. Oh, sokszáz,szor következett el a pünkösd, sokszázszor emelkedett fel a pünkösdi lélek, repülni akart fel a tiszta magasba, de sokszázszor le is hanyatlott, nemcsak azért, mert nem értették meg a pünkösdi lelket, nemcsak mert az ember nem érezte át a pünkösdi lélek örömét és kötelességét, hanem azért is, mert letörte a gyenge szárnyakat a gonoszság, a rosszakarat. A mi életünk szörnyű tanulság volt arra, hogy milyen fekete ellenségei voltak a gyönyörű piros pünkösdnek és ezek az ellenségek rabságba döntöttek országokat, népeket, egyéneket. Ennek a szörnyű világnak Lolának, a sok rettenetes szenvedésnek kellett elkövetkeznie, hogy az ember tisztán és pontosan megértse a pünkösdi lelket, hogy eljusson arra a következtetésre, hogy meg is valósítsa a pünkösdi lélek akaratát és szándékait. Igen, most tökéletesen átérjük, hogy elérkezett hozzánk az igazi pünkösdi lélek a maga teljes erejével és teljes hatalmával. Ez a pünkösdi lélek fog uralma alá és mi szolgálni akarjuk igazságban, erőben és szépségben a pünkösdi lelket. Akarjuk és meg is fogjuk valósítani a pünkösdöt, a magyar pünkösdöt is, a szebb, a jobb, az emberibb világot, így köszöntjük, így akarjuk és így vágyjuk végtelenül szomjas lélekkel az igazi pünkösdöt. -W:V? (**•*.