Miskolczi Kath. Egyházi Tudósitó, 1913 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1913-01-15 / 1. szám

2 KATH. EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ hogy boldogság és boldogtalanság, élet és halál, erény és bűn, elkár­hozás és örök üdvösség, bár merev ellentétben egymással, mégis hoz­zánk oly közel feküsznek; ámde egy napi, egy órai, egy pillanatnyi elkésés megfoszt a választás szabadságától és elzárja a visszatérésnek útját­­. Használjuk föl tehát okosan a jelent. Használjuk Isten dicsőségére, embertársaink javára és önmagunknak boldogulására. Hogy mit hoz reánk a már megkezdett új esztendő, micsoda bánatot, minő örömöket fog nekünk juttatni, minő események fognak abban lejátszódni, mindezt sürü köd borítja ma még. De feladataink tisztán állanak előttünk. A jövő bizonytalansága nem érinti kötelessé­geinket. Azt az örökséget, melyet a multi év hagyott reánk, birtokba kell vennünk minden terheivel együtt. Isten nevében léptük át az uj esztendő küszöbét s ,a jó Isten ne­vében folytatjuk tovább a munkát ez uj esztendőben. És ha jönnel csalódások, ha szenvedések sújtanak is le, ha meg nem érdemlett tá­madások törnek is reánk, akkor sem szabad csüggednünk, a lelkünk szárnyai nem csapódhatnak össze, reményeink romjaira nem szállna le a csüggedés sötét fátyola. Igen, ne lankadjunk, nem szabad lankadnunk üdvös törekvése­inkben soha. Hiszen a lélekmentés nemes munkája oly cél, melyet csak lépés­ről lépésre lehet megközelíteni, oly munka ez, melynek eredménye nem szemmel láthatóak azonnal, melynek gyümölcseit nem érleli meg a legelső nyár heve. Azért, ha nehézségekre akadunk utunkban, a munkánk eredményét nem látjuk azonnal, ha alkotásainkat, melyeke oly nagy szeretettel hozunk létre, a közöny vagy ellenség teszi tönkre ne álljunk félre a munkától, ne veszítsük el ideáljainkat, munkavágyun­kat, lelkesedésünket. íme itt van ellenfeleink példája. Ki látta valaha, hogy a mi világ­nézetünk ellenségei valaha elfáradtak volna? Melyikünk vett észt olyan jelenséget, mintha bizalmuk a saját elveikhez, rajongásuk a ra­guk felfogásához, elfogultságuk és szent hitünk irányában való ellen­szenvük csökkent volna? Ilyent látni nem lehet. Ha diadalt aratva újabb diadalra készülnek, ha vereséget szenvednek, újabb cs­atát keres­nek, hol kiköszörülhetik a csorbát, melyet fegyvereik szenvedtek. Sajt és tudomány, irodalom, üzleti élet és politika mind egy nagy csataté mélyen sorakoznak ellenünk. Ilyen az ellenség. Ilyen ellenséggel szemben pedig hogyan ak­runk mi tétlenek maradni ? Hiszen ha mi mindentől félreállunk, ha­­ semlegesen viselkedünk: az ilyen áldozatot ők csak részletfizetésnek t­kintik, mert nekik az kell, hogy teljesen lemondjunk katholikus me­győződésünkről és csatlakozzunk a naturalista vagy a materialista v­lágfelfogáshoz. Mi a magunk részéről felismerve kötelességeinket, az előző nyomdokain tovább haladva, teljes hittel, bizalommal és szeretet kezdjük meg a „Katholikus Tudósító“ második évfolyamát, tisztele követelve a magunk meggyőződésének, amint magunk is megadjuk

Next