Miskolczi Kath. Egyházi Tudósitó, 1913 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1913-01-15 / 1. szám
2 KATH. EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ hogy boldogság és boldogtalanság, élet és halál, erény és bűn, elkárhozás és örök üdvösség, bár merev ellentétben egymással, mégis hozzánk oly közel feküsznek; ámde egy napi, egy órai, egy pillanatnyi elkésés megfoszt a választás szabadságától és elzárja a visszatérésnek útját. Használjuk föl tehát okosan a jelent. Használjuk Isten dicsőségére, embertársaink javára és önmagunknak boldogulására. Hogy mit hoz reánk a már megkezdett új esztendő, micsoda bánatot, minő örömöket fog nekünk juttatni, minő események fognak abban lejátszódni, mindezt sürü köd borítja ma még. De feladataink tisztán állanak előttünk. A jövő bizonytalansága nem érinti kötelességeinket. Azt az örökséget, melyet a multi év hagyott reánk, birtokba kell vennünk minden terheivel együtt. Isten nevében léptük át az uj esztendő küszöbét s ,a jó Isten nevében folytatjuk tovább a munkát ez uj esztendőben. És ha jönnel csalódások, ha szenvedések sújtanak is le, ha meg nem érdemlett támadások törnek is reánk, akkor sem szabad csüggednünk, a lelkünk szárnyai nem csapódhatnak össze, reményeink romjaira nem szállna le a csüggedés sötét fátyola. Igen, ne lankadjunk, nem szabad lankadnunk üdvös törekvéseinkben soha. Hiszen a lélekmentés nemes munkája oly cél, melyet csak lépésről lépésre lehet megközelíteni, oly munka ez, melynek eredménye nem szemmel láthatóak azonnal, melynek gyümölcseit nem érleli meg a legelső nyár heve. Azért, ha nehézségekre akadunk utunkban, a munkánk eredményét nem látjuk azonnal, ha alkotásainkat, melyeke oly nagy szeretettel hozunk létre, a közöny vagy ellenség teszi tönkre ne álljunk félre a munkától, ne veszítsük el ideáljainkat, munkavágyunkat, lelkesedésünket. íme itt van ellenfeleink példája. Ki látta valaha, hogy a mi világnézetünk ellenségei valaha elfáradtak volna? Melyikünk vett észt olyan jelenséget, mintha bizalmuk a saját elveikhez, rajongásuk a raguk felfogásához, elfogultságuk és szent hitünk irányában való ellenszenvük csökkent volna? Ilyent látni nem lehet. Ha diadalt aratva újabb diadalra készülnek, ha vereséget szenvednek, újabb csatát keresnek, hol kiköszörülhetik a csorbát, melyet fegyvereik szenvedtek. Sajt és tudomány, irodalom, üzleti élet és politika mind egy nagy csataté mélyen sorakoznak ellenünk. Ilyen az ellenség. Ilyen ellenséggel szemben pedig hogyan akrunk mi tétlenek maradni ? Hiszen ha mi mindentől félreállunk, ha semlegesen viselkedünk: az ilyen áldozatot ők csak részletfizetésnek tkintik, mert nekik az kell, hogy teljesen lemondjunk katholikus megyőződésünkről és csatlakozzunk a naturalista vagy a materialista vlágfelfogáshoz. Mi a magunk részéről felismerve kötelességeinket, az előző nyomdokain tovább haladva, teljes hittel, bizalommal és szeretet kezdjük meg a „Katholikus Tudósító“ második évfolyamát, tisztele követelve a magunk meggyőződésének, amint magunk is megadjuk