Magyar Élet, 1940. augusztus (2. évfolyam, 173-197. szám)
1940-08-01 / 173. szám
Csütörtök, 1940. augusztus 1. MAGYAR fZLET Róma: ROMÁNIA SALZBURGBAN ÉS RÓMÁBAN KÖTELEZETTSÉGET VÁLLALT A HATÁR REVÍZIÓRAasa Róma, július 31 (MTI) A Piccolo budapesti tudósítója szerint budapesti diplomáciai és politikai körökben befejezett ténynek tekintik, hogy Románia a németországi és olaszországi megbeszélések során kötelezettséget vállalt a Magyarországgal és Bulgáriával való határok revíziójára. A magyar közvélemény nyugalommal és bizakodással tekint a jövőbe és biztos abban, hogy békés úton sikerül a revíziót megvalósítani, amely nélkülözhetetlen feltétele a tartós és biztos békének. A Telegrafo budapesti tudósítójának jelentése szerint Magyarországon szilárdan hiszik, hogy Romániát felszólították arra, hogy a magyar tb a bolgár követelések irányában tanúsítson engedékenységet. A tengelyhatalmak a békeszerződések felülvizsgálásával meg akarják teremteni a tartós délkeleteurópai béke alapjait és meg akarják szabadítani Romániát a felesleges terhektől. Most majd meglátjuk — mondják Budapesten —, váljon Románia politikailag elég érett-e ahhoz, hogy megszívlelje a kapott tanácsokat és hogy elfogadja-e a feléje nyújtott kezet. Magyarország elégedett az események alakulásával Róma, július 31 (MTI) A Messaggero budapesti jelentése szerint mértékadó magyar körökben hangoztatják, hogy korai minden találgatás a magyar—román tárgyalások helyéről és időpontjáról. Ugyane körök hangoztatják, hogy Magyarország teljesen meg van elégedve az események alakulásával. A Stampa és a Popolo di Roma budapesti tudósítója a többi között ezeket írja: Gigurtu és Manoilescu Rómából való visszatérésük után kijelentették, hogy bizakodással tekintenek a jövőbe. Ugyanakkor olyan nyilatkozatokat tettek, amelyekből arra lehet következtetni, hogy hajlandók területi engedményeket tenni Magyarországnak és Bulgáriának. Ezekből a jelenségekből arra következtetnek, hogy a tengelyhatalmaknak sikerült megértetni Romániával a Magyarországgal és Bulgáriával való megegyezés szükségességét. Immár bizonyosra lehet venni, hogy Bulgária nemsokára visszafoglalja Dél-Dobrudzsát és lemond Észak-Dobrudzsáról, hogy ne vágja el Romániát a Fekete tengertől. Az északdobrudzsai bolgárok délre költöznek, ahonnan viszont a románok északra költöznek át. A Szófia és Bukarest közötti tárgyalások közvetlenül küszöbön állnak. A Budapest és Bukarest közötti tárgyalások az anyag rendkívül bonyolult volta miatt alighanem nehezebbek lesznek. A magyar kormánykörökben egyelőre nem tudják, hol és mikor kezdődnek meg ezek a megbeszélések és azokat a híreket, amelyek arról szólnak, hogy a megbeszélések az egyik erdélyi városban lesznek, amelyet jelképesen kiürítenének, nem erősítik meg. Egy hírügynökség értesülése szerint mindamellett úgy látszik, hogy a román és magyar kormány közötti megbeszélések a Salzburgban és Rómában megállapított alapokon már a közeli napokban megkezdődhetnek. A magyaroknak legfontosabb ma az, hogy Románia elismerte, hogy területeket kell átengednie. A magyar sajtó ugyanakkor nyomatékosan hangsúlyozza, hogy el kell kerülni minden felesleges időveszteséget. A magyar lapok meggyőződése az, hogy ha nem sikerül közvetlen tárgyalásokkal eredményt elérni, a tengelyhatalmak megfellebbezhetetlen döntéssel lépnek közbe. Olcsó keresztény divatüzlet! Fürdőruhák, selyemharisnyák, férfiingek, rövidárúk nagy választékban Veigh Testvéreknél Hunyadi utca 1. sz. A belgrádi sajtó a tárgyalások gyors megindulását várja Belgrád, július 31 (Bud. Tud.) A Vreme szerint Románia a salzburgi és római tárgyalások alatt kötelezettséget vállalt arra, hogy hozzálát Magyarország és Bulgária irányában határaink revíziójához. Úgy látszik — írja —, hogy Románia egyidejűleg elfogadta azt a magyar javaslatot, amely a tengelyhatalmak intervencióját helyezi kilátásba, ha bizonyos nehézségek merülnének fel. A tárgyalásoknak azonnal meg kell indulniuk és elsősorban a Bulgáriával való tárgyalásokra kerülne sor. A Politika szerint Bukarestben cáfolják, hogy a német kormány szeptember 1-ig adott volna haladékotRomániának a területi kérdések rendezésére. A lap szerint Románia azonban kötelezte magát, hogy azonnal hozzálát a határok revíziójának közvetlen tárgyalások útján. Bukarest, július 31 (Bud. Tud.) A Románia berlini jelentést közöl, mely szerint a délkeleteurópai államoknak az új dunai élettérben saját maguknak kell megtalálniuk az együttműködés lehetőségét és az együttélésnek olyan szilárd alapját, amely számunkra mind gazdasági, mind kulturális téren a legnagyobb szabadságot és megelégedést biztosíthatja. A délkeleteurópai államok kormányférfiaival való megbeszélések során kifejezésre jutott az a német és olasz kívánság, hogy a délkeleteurópai kérdések rendezése során elkerüljék a nagyhatalmak bármiféle nyomását és hogy ezek az államok önmaguk kíséreljék meg az egymásközötti közeledést. Atengelyhatalmak különben kizárólag baráti tanácsra szorítkoznak s egyáltalán nem akarnak befolyást gyakorolni. A lap szerint Berlinben úgy vélik, hogy Délkeleteurópában bizonyos kibontakozás máris észlelhető és az érdekelt államok az összes problémákat megvitathatják. Az Universul szerint Gigurtu és Manoilescu salzburgi és római látogatásának eredménye az, hogy mindkét tengelyhatalom rábírta őket, hogy a balkáni (a lap csak „balkánia“ kérdésekről ír) kérdéseket megoldják s ezzel a tisztességes együttműködés jövőjét készítsék elő. A tengelyhatalmak ilyenformán a legfőbb igazság szellemében akarják, hogy a kérdések megoldást nyerjenek. Ugynekkor azonban a lap az etnikai határok kérdéséről írva megállapítja, hogy a lakosságcsere oly kitűnő módszer, amelyet az utóbbi időben igen sokszor alkalmaztak és amely szilárd etnikai határok megalkotására feltétlenül jó. 3 A Narviknál harcoló német tengerészek hazatérése •et#*********** Hadbíróság elé állítottak kilenc román tábornokot Bukarest, július 31 A Curentul című lap keddi vezércikkének egy szakasza meglehetős feltűnést keltett Bukarestben. Ez a szakasz a következőképpen szól: „Néhány esetben megkezdték a felelősség elvének alkalmazását. De azt hiszem, szükséges volna ennek nyilvánosságra hozatala. Hadd tudja a nemzet, hogy megbüntették a vétkeseket, hogy megfélemlíttessenek azok, akik hajlamossak a vétekre.“ Jólértesült körökben azt mondják, hogy bizonyos moldvai eseményekre céloz a vezércikkíró. Állítólag a moldvai Bacauban hadbíróság elé állítottak kilenc tábornokot és több más magasrangú tisztet, akik Beszszarábia kiürítése alkalmával súlyosabb mulasztásokat követtek el. Az amerikai szenátus katonai bizottsága elfogadta a kiképzési javaslatot Washington, július 31 (MTI) A szenátus katonai bizottsága kedden egyhangúan felhatalmazta Roosevelt elnököt, hogy a nemzeti gárda tagjait és a tartalékos tiszteket tényleges kiképzésre behívja. Az elnöknek eszerint joga van az említetteket 12 hónapot meg nem haladó, bármilyen tartamú kiképzésre behívni. A törvényjavaslat megtárgyalás céljából most már a szenátus elé kerül. (MTI) Washington, július 31 (Reuter) A szenátus katonai bizottsága elnapolta a döntést Burke-Wadsworth törvényjavaslata tárgyában amely a kötelező katonai szolgálat bevezetésére vonatkozik és azt indítványozta, hogy a 18 és 64 évi korhatár között össze kell írni mintegy 42 millió embert. A bizottság úgy döntött, hogy tanulmány tárgyává teszi azt a rendszabályt, amely felhatalmazná Rooseveltet a „nemzeti gárda“ felállítására. A bizottság ideiglenesen már magáévá tette az összeírási törvényjavaslat főbb pontjait, de bizonyos jelek vannak arra, hogy 11 rendszabállyal szemben egyre növekedő ellenzéki hangulat érvényesül mind a kongresszusban, mind a kongresszuson kívül. (MTI) MÁVAUT MÁVAUT A utocar kirándulás Kedden, pénteken, vasárnap, ünnepnap: figgtelek-Rozsnyó- Krasznohorka Körutazási jegy ára P 12*30 Szerdán: Sárospatak-Radvány- Kassa Körutazási jegy ára P 14*— Jegyek csak elővételben kaphatók a MÁV. menetjegyirodában. Telefon 12-30