Magyar Élet, 1940. október (2. évfolyam, 223-249. szám)
1940-10-01 / 223. szám
Kedd, 1940 október hó 1. MAGYAR ÉLET ERDÉLYÉRT! Két évvel ezelőtt a Felvidék egy részének visszacsatolása alkalmával vitéz nagybányai Horthy Miklósné őfőméltósága kérő szóval fordult a magyar társadalomhoz, aminek nyomán megindult a „Magyar a Magyarért“ akció. Ennek az akciónak városunkban is nem várt sikere volt, mert hiszenMiskolc thj. város közönsége a nemes célra több mint 60.000 pengőt adományozott. Ez az adomány felvidéki testvéreink sok könnyét apasztotta és sokaknak nyújtott betevő falatot, sok didergő testre juttatott meleg ruhát. A Főméltóságú Asszony Erdély felszabadulásával kapcsolaban újra kérő szóval fordult a magyar társadalomhoz és kéri a hazafias társadalmat, hogy a lelkesedésen és örömkönnyeken túlmenően gondoljon azokra, akik a most felszabadult területen támogatásra szorulnak. Magyarország Első Asszonyának felhívása nyomán országos gyűjtés indult meg, amelyek miskolci irányítására a központi bizottság engem kért fel. Abban a reményben, hogy Miskolc thj. város hazafias közönsége a két évvel ezelőtt tapasztalt áldozatkészségét megismétli, tolmácsolom a legfelsőbb kérő szót és kérem, hogy a város közönsége ne tagadja meg segítő támogatását most felszabadult és a segítésre nagyon rászorult véreinkkel szemben. Tudom, hogy a megélhetés gondjai itt nálunk is fokozódtak és ma már nem állnak arányban az egyes háztartások kiadásai a jövedelemmel, de tudom azt is, hogy felszabadult véreink az elmúlt 22 év alatt mennyi nélkülözést szenvedtek el és összehasonlítva a magyar sors két végletét, nyugodtan megállapíthatom, hogy mi a csonka hazában boldog megelégedettségben éltünk erdélyi testvéreinkkel szemben. Kérem a város közönségét, hogy nélkülözhető filléreit és pengőit ajánlja fel a nemes célra, némi önként vállalt nélkülözéstől se riadjon vissza és legyen segítségemre az akció lebonyolításában. A város lakosságának kényelmét kívánom szolgálni, amikor önként vállalkozó hölgyek és ifjak segítségével október hó 6-án, vasárnap minden háztartás ajtaján bekopogtatunk kérő szavunkkal. Kérem, fogadják szeretettel az akció megbízottait és a nemes célra szánt adományukat megbízottunk kezeihez fizessék ki. A megbízottak sorszámmal és pecséttel ellátott gyűjtőívvel és igazolvánnyal igazolják magukat. Egyetlen fillér, adminisztrációs költség a gyűjtés során nem merül fel, minden adományozott fillér céljához jut. Gondolnunk kell a sokezer menekült magyar testvéreinkre, akik mindenüket elhagyva, vándorbottal a kezükben kérnek bebocsátást határainknál. Nem hagyhatjuk őket cserben s a közelgő tél beállta előtt meg kell segíteni őket, hogy az első idők nehézségein átesve, a megnagyobbodott hazának hasznos polgáraivá legyenek. Hiszem, hogy kérő szavam meghallgatásra talál és Miskolc thj. város közönsége nemes hagyományaihoz híven kiveszi részét ebből a nagyfontosságú akcióból. Miskolc, 1940. évi október hó 1-én. Homrogdi Lichtenstein László Miskolc thj. város főispánja. ! Olcsó keresztény üzlet! Férf ing, nyakkendő, pulóver, női kötött kabátok, és habselyem áruk nagy választékban. | Harisnya Veigh Testvérek ! szemfelszedés! Hunyadi utca 1. sz. Az egészségügy korszerűsítéséről beszéltek a miskolci Orvoskamara évi közgyűlésén Miskolc, szeptember 30. Vasárnap délelőtt tartotta a Miskolci Orvosi Kamara évi rendes közgyűlését a Kamara tanácstermében Vajda Géza dr. egészségügyi főtanácsos, kamarai elnök és Bakó Imre dr. OTI főorvos, kamarai alelnök elnöklésével. Vajda Géza dr. elnöki megnyitójában örömmel emlékezett meg az ország újabb területi gyarapodásáról, hálával és elismeréssel méltatta a közgyűlés előtt azoknak az államférfiaknak munkáját, akiknek része volt az ország egy újabb jelentős darabjának visszaszerzésében. Lőrincz Ernő dr. titkár, Nagy Sándor dr. pénztáros, Kocsis Elemér dr. ellenőr és Dorzsák Lajos dr. kamarai ügyész terjesztették a közgyűlés elé évi jelentéseiket, amelyeket aközgyűlés egyhangúlag elfogadott. Az 1939. évi zárszámadás tárgyalása kapcsán örömmel állapította meg a közgyűlés, hogy a Kamara felállítása óta kötelességszerűen megtakarított 5000 pengőt, amelyet a Miskolci Orvosi Kamara részére vásárlandó székház céljára tartalékolják. Ezután a közgyűlés a Kamara 1931. évi költségvetését tárgyalta le. Állást foglalt a közgyűlés az OTI orvosok új működési szabályzata kérdésében s a választmánynak idevonatkozó javaslatát egyhangúlag elfogadta. Tárgyalta a közgyűlés az orvosi bizonyítványok kiállítása céljára szolgáló űrlapok rendszeresítésének kérdését. Végül részletesen foglalkozott a közgyűlés Vajda Géza dr. kamarai elnök „Egészségügyünk korszerűsítése“ c. javaslatával, mely javaslat célja anemzet biológiai erejének fokozása. Id. Saád Andor dr. hozzászólása után a közgyűlés a javaslatot teljes egészében magáévá tette s annak illetékes tényezőkhöz eljuttatását határozta el. Elfogadta a közgyűlés Vajda Géza dr.-nak azon javaslatát is, melyaz önhibájukon kívül, munkaképes állapotban nyugdíj nélkül elbocsátott betegbiztosító intézeti orvosok nyugdíj kérdésének rendezését célozza. 3 Washington, szeptember 30 (KH) Vasárnap vált ismeretessé, hogy lord Lothian angol nagykövet szombaton még egy további tanácskozást is folytatott Cordell Hull államtitkárral. Newyork, szeptember 30 (KH) Csak vasárnap hozták nyilvánosságra, hogy Washingtonban pénteken este Roosevelt elnök jelenlétében minisztertanácsot tartott az USA kormánya. A minisztertanácsot megelőzően Roosevelt szűkebb munkatársaival tanácskozott. A megbeszélésen Stimson miniszter, Stark tengernagy, Marshall vezérkari főnök, továbbá Morgenthau pénzügyminiszter vett részt. A nap folyamán egyébként Roosevelt elnök fogadta lord Lothiant, washingtoni angol nagykövetet is. Washington, szeptember 30 (KH) Minden jel arra mutat, hogy Zürich, szeptember 30 j (KH) A svájci lapok Buenos Airesből keltezett jelentései szerint a délamerikai államokban különösen Spanyolország további magatartása szempontjából vizsgálják nagy érdeklődéssel az európai fejleményeket. A nagy argentínai újságok, így többek között a Prensa és a Nación hangsúlyozzák azonban, hogy Spanyolország elhatározásaiból nem szabad a latinamerikai államok magatartására vonatkozó következtetéseket levonni. A latinamerikai államok híven kitartanak a legutóbbi pánamerikai konferencián megállapított elvek mellett s továbbra is az a céljuk, hogy távol maradjanak a háborúktól. * Buenos Aires, szeptember 30 (KH) Dél-Amerika sajtója a legfeltűnőbb tálalásban ismerteti a berlini hármas egyezményről érkező híreket, amelyeket államuk közvéleménye is elsőrendű szenzációként értékel. A havannai kongresszus óta az amerikai államok a legszorosabb kapcsolatba kerültek egymással s mind a a következő hét igen mozgalmas időszaka lesz az amerikai külügyminisztériumnak. Félhivatalos közlések szerint az elnök egész sereg szakértőt és külpolitikai tanácsadót kéretett magához. Ezenkívül Cordell Hull külügyminiszter hétfőn délután újabb megbeszélést folytat Lord Lothian angol nagykövettel, valamint Casey, Ausztrália meghatalmazott miniszterével. Az amerikai külügyminiszter az angol nagykövettel és az ausztráliai miniszterrel folytatja a Csendesóceáni kérdésekkel kapcsolatban felvetődött problémák megbeszélését. Ezenkívül Hull kedden az indokínai kérdés szakértőit hallgatja meg, mert az USA álláspontját a japánok indokínai fellépésével szemben még nem tisztázta. E sorozatos tárgyalások híréhez a New York Herald Tribune azt a megjegyzést fűzte, hogy „nagyon könnyen meglehet, hogy a mostani hét a döntések hete lesz, két kontinens kis és nagy országai egyaránt elismerték az USA diplomáciai vezérszerepét. Éppen ezért a jelenlegi helyzetben is az Északamerikai Uniótól várják a kezdeményezést. Hogy milyen mérveket ölt majd a jelenleg folyó háború, — fejti ki a délamerikai sajtó — az most már, miután Olaszország, Németország és Japán félreérthetetlenül kinyilvánították álláspontjukat, az Egyesült Államok magatartásától fog függeni. A délamerikai kontinens lapjai utalnak arra is hogy a berlini hármas egyezmény a távolkeleti francia, hollandi és brit gyarmatbirtokokat Japán érdekkörébe helyezte. Mivel Dél- Amerika földrajzilag igenközel fekszik ezekhez a területekhez, nem tekintheti magát érdektelennek abban, hogy e hatalmas birtokok tervbevett új felosztása miként történik, inom hangszerek szépségeit csak remekbe készült rádión élvezheti maradéktalanul. Az ORION 155-ös nagyteljesítményű középszuper nemes, kristálytiszta hangja, dinamikus hangszórója, plasztikus hangvisszaadása a zenekedvelő igazi öröme. Nagy szelektivitás, nagy érzékenység, díszes diófa-szekrény. ’1551 MDRION RÁDIÓ Megbeszélések, tárgyalások az amerikai diplomáciai életben „A mostani hét a döntések hete lesz!“ Délamerika az Uniótól várja a kezdeményezést A MÁVAUT kirendeltség ezúton is értesíti olvasóinkat, hogy Heves és Mezőkövesdre az autóbuszjárat ismét megindult. A pontos indulás és érkezés idejét a menetrend hirdetésünkben közöljük.