Magyar Élet, 1941. április (3. évfolyam, 74-97. szám)
1941-04-01 / 74. szám
Kedd, 1941. évi április hót. MAGYAR ÉLET 60 mázsa cukrot hoztak zugba a forgalomba miskolci és sajószentpéteri zsidó kereskedők Előállították az ügyészségre Wassermann Mihály zsidó ügynököt, Reinitz Sándor zsidó kereskedőt, Klein Márton zsidó fuvarost, Cserni István sajószentpéteri községi pénztári ellenőrt és Mónik Irén községi tisztviselőnőt. Egyelőre árdrágítás, áruelrejtegetés és közokírathamisítás címén folyik az eljárás Fegyelmit kért mega ellen a sajószentpéteri főjegyző, felfüggesztették a sajószentpéteri pénztári ellenőrt Miskolc, március 31 A rendőrség bűnügyi osztálya a miskolci közélelmezési hatóságokkal karöltve nagyszabású, széles környezetre kiterjedő bűnügyről rántotta most le a lepllet. A nyomozói hatóságoknak tudomására jutott, hogy a cukorjegyeik meghamisításával nagymennyiségű cukor került forgalomba Miskolcon s a jogtalanul kereskedők minden esetben árdrágítást követtek el. Két napon keresztül eredményes nyomozás után őrizetbe vették Cserni István sajószentpétteri községi pénztári ellenőrt, Mártik Irén közélelmezési tisztviselőt, Wassermann Mihály miskolci ügynököt, Reinitz Sándor sajószentpéteri kereskedőt és Klein Márton fuvarost. A nagyszabású bűnügyben még tart a vizsgálat és további érdekes fejlemények is várhatók. „Cukorelosztó“ az Arany Jánosutcai gettóban A nyomozás eddigi eredményéről a rendőrség hétfőn adott ki sajtóközleményt. Az egyik miskolci rendőrőrmesternek tudomására jutott, hogy ismeretlen emberek az Arany János utca 13. szám alatti házba feltűnően nagy mennyiségű cukrot hordtak be egy szekérről. A rendőr gyanút fogott és gyanúját közölte a miskolci közélelmezési hivatallal is. A hivatal emberei helyszíni vizsgálatot tartottak az Arany János utca 13. szám alatti házban s mivel gyanús jelenségeket tapasztaltak a rendőrséggel karöltve sor került a tüzetesebb és erélyesebb nyomozásra. A rendőrség mindenek előtt megállapította, hogy Klein Márton sajószentpéteri fuvaros szabályszerűen kiállított cukora látványokkal még március 28-án megjelent a miskolci cukorelosztó központban és tíz méter mázsa cukrot váltott ki A tíz mázsa cukrot felrakta szekerére és elhajtott fillért, illetve 2 pengőt szedett a cukor kilogramjáért. Előzetes megegyezés alapján Friedmann Zoltán Széchenyi-utca 48 és Rottmann Ernő Vörösmarty utca 15. szám alatti lakosoknak is átadott két és fél mázsa cukrot. Az élelmes Friedmann 100 kg cukrot klónként 2 pengőért azonnal tovább adott Hirsch Hermann zsidó süteményárus, Zöldfa utcai .Lakosnak kézről-kézre jár a cukor, de már 2,15 pengő kilója Tisztázta a rendőrségi nyomozás azt is, hogy Wassermann Mihály 00 kg cukrot Miomként 2 pengőért Reinhielf Mórné 54 éves Széchenyi utca 57. szám alatti lakosnak adott át, de eljuttatott ugyancsak 60 kilogrammot Goldsmann Lajos 25 éves foglalkozásnélküli zsidó, Zsolcai kapu 13. szám alatti lakosnak is. Reinhielf Mórné 30 kilogramm cukrot az átvétel után azonnal tovább adott, amíg''a Brand Lászlónénál elhelyezett 3 méter mázsa cukorból az asszony csak 20 kilogrammot adott tovább az átvétel után. Goldsmann Lajos a kilónként 2 pengőért vett 60 kilogramm cukrot már 2 pengő 15 fillérért hozta forgalombba. A nyomozás alatt megtalált készleteket a rendőrség azonnal elkobozta és lefoglalta, az erélyes közbelépéssel 838 kilogramm cukrot sikerült bekerítenni, hor a sajószentpéteri községházánál állították ki. Hozzávetőleges megállapítás szerint 50—60 mázsa cukor juthatott szabadforgalomba. A cukorutalványok kiállításánál elkövetett visszaélések felderítése végett a sajószentpéteri csendőrőrs is bekapcsolódott a nyomozásba. Libaólba, ágyak alá rejtették el a cukrot az Arany János utcai zsidók Az Arany János-utcában pénteken a késő esti órákban végrehajt Néhány óra alatt 700 pengő haszon Kiderült a nyomozás alatt, hogy Klein Márton a cukor kiváltása előtt megállapodott Wassermann Mihály 28 éves miskolci zsidó ügynökkel, hogy az 1100 pengőért kiváltott cukrot 1800 pengőért eladja Wassermann Mihály ügynök aki az így megvásárolt cukrot szabadforgalomba hozza. A központnál kiváltott tíz mázsa cukor legnagyobb részéit Wassermann ügynök Arany János-utca 13. szám alatt lévő lakására szállították, de vittek cukrot Bradl Lászlóné miskolci zsidó kereskedelmi utazó feleségének Bizony Ákos utca 11. szám alatti lakásába is. Itt három mázsát helyeztek el. Wassermann Mihály a Klein Mártontól átvett cukrot azonnal forgalomba hozta és 1 pengő 90 Sajószentpéteri utalványokkal 60mázsa cukor jutott szabadforgalomba A nyomozás befejezése után Wasserman Mihályt a rendőrség árdrágítás, csalás, illetőleg okirathamisításban való bűnrészesség miatt őrizetbe vette. Azok ellen pedig, akik továbbadás céljából vettek cukrot, árdrágítás címén indult meg a bűnvádi eljárás. A rendőrség az első pillanattól kezdve azt igyekezett megállapítani, honnan és kitől, milyen úton kerülhettek ki azok a cukorutalványok, amelyeknek felmutatásával ilyen nagymennyiségű cukrot lehetett kiváltani és forgalomba hozni. De kíváncsivolt a rendőrség arra is, hogy milyen mennyiségű cukorról szóló utalványt váltottak be a szabadforgalomba hozatal céljaira. Kiderült, hogy a cukorutalvány. Újszerű, merész témájú magyar film! ! Csak 16 éven felülieknek! VISSZA AZ ÚTÓN Írta Orbók Attila. Zene Walter László. Rendezte Ráthonyi Ákos. Csortos Gyula, Tolnay Klári, Mezey Mária felejthetetlen alakítása. URÁNIA Ma premier 3 FERENC JÓZSEF KESERŰVSZ ett razzia természetesen élénk feltűnést keltett. Hamarosan egész tömeg állta körül a Közélelmezési Hivatal társzekerét, amelyre felrakták az összeszedett és lefoglalt cukorral teli zsákokat. A vizsgálat elsősorban Wassermann lakásán folytle, aki az első percben tagadni próbált, azonban az eljáró közegek erélyes felszólítására beismert mindent. Ezalatt azonban a cukorrazzia híre bejárta az egész Arany Jánosutcát és az érdekelt láncotok lázas gyorsasággal igyekeztek elrejteni a cukorkészleteket. Amikor a rendőrség és közélelmezési hivatal közegei az Arany János utca többi érdekelt lakójához is eljutottak, a cukor teljesen eltűnt. A cukrot libaólban, pincében, padláson, ágyak alatt találták meg és csak a cukor feltalálása után kezdtek vallani. Elindították az ügyészségre Cserni István sajószentpéteri pénztári ellenőrt és Mónik Irén községi tisztviselőnőt Érdekes szálai vannak a bűnügynek, amelyek a sajószentpéteri községházára nyúlnak el. Ezzel kapcsolatosan a csendőrség őrizetbe vette és a királyi ügyészségre előállította Cserni István községi pénztári ellenőrt és Mónik Irén sajószentpéteri közellátási hivatali tisztviselőnőt, mert alapos a gyanú, hogy az ők révükön jutottak szabálytalan után illetéktelen kezekbe a cukorutalványok. Sajószentpéteren még két őrizetbevétel történt. őrizetbe vették Reinitz Sándor sajószentpéteri fűszerkereskedőt és Kléin Márton sajószentpéteri fuvarost is, minthogy Reinitzen keresztül jutottak tovább a cukorutalványok. Kihallgatása során Reinitz részletes beismerő vallomást tett. Beismerő vallomása alapján vitéz Borbély Maczky Emil főispán, közellátásügyi kormánybiztos rendelkezésére a főszolgabíró Reinitz üzletét azonnal lezáratta és lepecsételtette. A megtévedt községi tisztviselők ellen természetesen közigazgatás útján is megindították az eljárást. Az alispán Leszkay Károly dr. másodfőjegyzőt bízta meg az eljárás lefolytatásával vizsgálóbiztosi minőségben, aki még a szombati nap folyamán számvevőségi közeggel kiszállt a sajószentpéteri Van szerencsém értesíteni a n. é.közönséget, hogy Pázsit utca 33. szám alatt korcsmámat megnyitottam. Kérem a n.é.közönség szíves pártfogását Káposzta Károly korcsmáros házára. Cserni István pénztári ellenőrt felfüggesztette állásából és az alispán a fegyelmi eljárást rendelte el vele szemben. Mánik Irént, akit csak ideiglenes alkalmazott volt és mint ilyen, vele szemben fegyelmi eljárást sem lehet indítani, állásából azonnali hatállyal elbocsátották. Vitéz Borbély Maczky Emil főispán nyilatkozik az elrendelt fegyelmi eljárásról Vitéz Borbély Maczky Emil vármegyei főispán a sajószentpéteri községházai visszaéléssel kapcsolatban a következőket mondotta: Szombaton délben tett jelentést az alispán a sajószentpéteri ügyről és jelentette, hogy Leszkay Károly dr másodfőjegyzőt vizsgálóbiztosi minőségben kiküldötte Sajószentpáterre. A magam részéről utasítást adtam a sajószentpéteri járás főszolgabírójának, hogy az eljárást minden vonatkozásban a legerélyesebben és személyekre való tekintet nélkül folytassa le. A vizsgálat menetét egyébként magam is állandóan figyelemmel kísérem. A sajószentpéteri főjegyző, Martoncsik József, saját felelősségének tisztázására fegyelmi eljárás megindítását kérte önmaga ellen és természetesen kérelmére a fegyelmi eljárást vele szemben is elrendelte az alispán. Hogy az adatok és nyomok eltüntetését, megakadályozzuk, elrendeltem, hogy a sajószentpéteri főszolgabíró hivatalosan pecsételje, le Reinitz fűszerkereskedését A vizsgálat folyik, a vizsgálat részleteiről ezidőszerint nem áll módomban nyilatkozni.