Magyar Élet, 1942. szeptember (4. évfolyam, 190-221. szám)
1942-09-01 / 190. szám
Kedd, 1942. szeptember hó 1. MÁSUK ÉLET Kizák László főhadnagy riportja a keleti frontról• Első mise a romtemplomban (Honvéd haditudósító század. Kizák László főhadnagy.) Messze Muszkaföldön, egy kicsíny faluban, huszonkét év után újra megszólalt a harang!... Misére indulnak az emberek. Ma nem munkaszünet van, mint Sztálin uralma alatt, hanem vasárnap, ünnepnap, Isten megszentelt napja. Buszokét éve nem halgattak misét erre az emberek, huszonkét éve, hogy a bolsevisták elvetemült lélekkel kifosztották a templomot, elzavarták a pópát és a szovjet nincstelenjeitől elvették az egyetlent, amit magukénak vallhattak, akihez fohászkodhattak, akiben reménykedhettek és vigaszt nyerhettek — az Istent... Ma újra hívogat a harang — tömjénillatos misére ... — Ugyan túlzás harangnak nevezni azt a tákolmányt, ami a feltépett templom szárnyépületének tetején áll — három kilőtt ágyulövedék üress sárgarézhüvelye a „harang”. Az öntött, széphangú rézkolosszusokat elvitte a vörös ágyút önteni belőle Isten keresztes vitézei ellen ... De a rézhüvely is szól, szépen szól, Istenimádásra hív. A magyar honvéd templomot, papot ad az orosz népnek Különös története van ennek az istentiszteletnek. Amikor a magyar csapatok bevonultak a kis orosz faluba, összelőtt templomot találtak itt, amely raktár céljaira szolgált. Üresen állott, térdig érő szemét, gaz takarta padozatát. Félgömb alakú tornyairól bolsevista kezek ledöntötték a kettőskeresztet, a jellegzetesen orosz stílű templomépület vakolata lehullott, szárnyépületét orosz gránát tépte fel. Falait az idő megtépázta, a gaz kiverte. Azután, hogy a küzdő csapatok továbbüldözték a vakon menekülő ellenséget és a kis faluba a magyar katonai közigazgatással egyetemben beköltözött a nyugalom, a békés élet, egy magyar tisztnek eszébe jutott: — hívják vissza a falu pópáját, tartson istentiszteletet a lakosságnak ... A régi pópa azonban már nem élt, ellenben az öreg sekrestyés tudott arról, hogy a szomszéd községben még él egy görögkeleti pap. Kocsit küldtek a pópáért. A templomot szépen kitisztították A kupolára az egyik magyar baka hajmeresztő tornászás után kitűzte a kettős keresztet. Magyar, német lobogókkal díszítették fel belül a templomot. Bizony, a zászlódísz volt az egyetlen éke a templomnak, gyalulatlan, közönséges asztal volt az oltár, durva pokróc az oltárterítő. Még gyertyájuk sem volt a földhözragadt falusiaknak, úgy adtunk nekik két darabot. Tépett nyomorúságában, kopottságában is megőrizte a tempóm hajdani pompáját, ékességét. Huszonkét esztendő zománca alól kopott freskók villannak elő, lemosolyognak a szentély menyezetéről, a boltozatos hatalmas hajó oldalfalairól , ahová most türemlik befelé a nép, a jámbor, tépett köntösű falusi aszszonyok, csapzott hajú, kócos szakállú, nagybajuszú muzsikák, cifra, „városi” ünneplőbe öltözött harisnyák — a kommunizmus a népművészetet, a népviseletet is megöli — mezítlábas gyerkőcök ... — Buksifejű aprónép, akiket már három napja tanítanak a szülők keresztvetésre, imádságra . . . Az első mise 22 év után odakint megszólal a „harang”. Kezdődik a mise. Szavakkal nehéz leírni azt a meghatottságot, azokat az érzéseket, ahogyan az orosz lakosság 22 év után újra az Isten házába lépett. Sírva borult a földre és csókolta a templom padlóját. — Könnyezett az őszszakállú muzsik, sírtak az asszonyok, csak a gyerekek néztek értetlenül, kerekre tágult szemekkel. Azután a szentélyben megjelenik a pópa. Nincs díszes papi ornátusban, kopott, rojtos, foltos fekete kabát van rajta, rongyos az inge, de átszellemült az arca, patakzik ólomkarikás szeméből a könny, amikor letérdel az „oltár” előtt. Nem búg az orgona sem, nem égnek a gyertyák, de mindez semmit sem von le a pillanat nagyszerűségéből. A pópa elsárgult, rojtos imakönyvet vesz elő zsebéből — ez a misekönyve s azután halkan imádkozni kezd. Bátortalanul, lassan átveszi az ima szavait a nép is, mind erősebb, oda Álruhában, muzsikként bujkált két évtizedig a pópa Sztálin elől Amikor vége lett a szép, felejthetetlen istentiszteletnek, elbeszélgettünk kicsit a pópával. Hatvanéves, szikár ember, szeme■árkából még most is könny gördül ki, lepereg ajkáról remegő szakállára. Röviden elmondja élettörténetét. Titov Martin Jefimovics a neve. Nős. Előbb kántor volt, azután szentelték pappá Voronyezsben — a pravoszlávoknál könnyen megy ez, nem kell hozzá főiskolai végzettség. — Azután jött a nagy összeomlás! — meséli tovább remegő hangon. — Jöttek az istentelenek, a kommunisták. Feldúlták a templomot, kifosztották. — Elvitték az aranykelyheket, ikonokat, a szent, képeknek kiszúrták a szemét, öszszetépték a misekönyveket, a bibliát, meggyalázták, elégették a papi ruhákat . .. Engem pedig elkergettek, elűztek. . Azt mondták, ha vissza merek jönni, kivégeznek. A Kaukázusba mentem, a Fekete-tenger mellé. Két évig Batumban éltem . . . Jártam a környéki falvakat és ahol templom volt, miséztem. A nép tartott el ... De innen is továbbütött Sztálin véres uralma.... Visszatértem szülőfalumba Jablovnovsba lerongyolódva, összetörve.... — s itt békén hagyták a vörösök? — kérdezzük az öreg pópától. — Békén, mert álruhában bújkáltam . . . Teheneket őriztem és közönséges muzsikként éltem . . . Ha tudták volna, hogy pap vagyok, — kivégeztek volna, mint sok táralmat .... A politikai biztosok, a bizalmi embereik uszították a népet és vad vérfürdőket rendeztek. — A nép nem mert moccanni sem, csak titokban imádkozott ,bár visszatérne a régi istenfélő idő. Sokat szenvedtünk, tűrtünk, nékülöztünk, mert az istentelenek uralma csak a vezetőknek, zsidóknak jelenthetett zsíros jólétet . . . „Hittünk abban, hogy vége lesz Sztálin uralmának“ — Hittek abban, hogy egyszer megszűnik Sztálin uralma? — Mi ,idősebbek hittünk... És ezt a hitet tartottuk a népben is. — Mikor nem látta senki, összegyűltünk valamelyik házban s az ikon előtt házimisét tartottam . .. Ilyenkor előkerült valahonnan a biblia is ... De a fiatalabb korosztály, a gyerekek, azok nem jöttek. De nem is csoda. A tanítók mindennap arra oktatták őket: nincs Isten, a jólétet, az emberi bodogságot csak a bolsevizmus hozza meg .. . Ha valamelyik gyermekre édesanyja kis láncocskán keresztet akasztott, letépték róla és megverték. A szülők az első időben még tanították imádságra, istenfélelemre gyermekeiket. Ennek ellensúlyozására a tanítók arra intették a gyermekeket: ne higyjetek és ne engedelmeskedjetek a szülőknek, mert elbuktatják őket, ha hisznek Istenben . . . A magyar tisztek villásreggelire hívták meg az öreg pópát. Báránypörköltre. Szegény elcsigázott öreg ember mohón látott a rég nem látott finomsághoz. És könnyes szemmel köszönte meg a cigarettát . . . Azután menekülteket, asszonyokt. Pannónia Kávéházban ma és minden este a fővárosból jól ismert Szilassy Kató magyar nótaénekesnő varázsol aranyos jókedvet hangulatos zenekar élén Minden szombaton, vasárnap és ünnepnapokon tánc a külön teremben 3 adóbb lesz az ének és nemsokára magasan szárnyal az ima s valahol Oroszországban 22 év után újra alázatos lélekkel, meleg, Krisztusravágyó szívvel dicsérik az Urat! — Gospodin pomiluj! . . . A törött ablakokon aranyzuhatag ömlik be, Isten napja, mintha csak napsugárból szőtt glóriát vonna az egybegyűltek feje köré . . . A kassai sört továbbra is a régi jó minőségben de új helyiségben, Kazinczy utca 21. szám alatt, teljesen újonnan felszerelt sörraktár és sörfejtő üzemünkben hozzuk forgalomba. KOPPÁNDI FERENC Telefon 21-11 SOMOGYI KÁROLY