Magyar Élet, 1944. január (6. évfolyam, 1-23. szám)
1944-01-01 / 1. szám
Szombat, 19944. január hó 1. Újévi üdvözlések a városházán Miskolc, december 31 Pénteken délben Szlávy László dr. polgármester vezetésével megjelent homrogdi Lichtenstein László főispán hivatalában Honti Béla dr. helyettes polgármester, Faragó Elemér dr. főjegyző és Ánas Ferenc dr. tanácsnok. A főispánt a város főtisztviselői kar nevében Szlávy László dr. polgármester köszöntötte. Az államrendőrség részéről Tasnády Antal rendőrfőkapitányhelyettes mondott üdvözlő szavakat. Az üdvözlő beszédeket meleg szavakkal köszönte meg homrogdi Lichtenstein László főispán. A városi tisztikar pénteken délelőttkereste hivatalában Szlávy László dr. polgármestert Honti Béla dr. h. polgármester vezetésével. Honti Béla dr. a tisztikar hűségéről, odaadásáról és szorgalmáról biztosította a polgármestert. Szlávy László dr. polgármester válaszában kifejtette, hogy a mai háborús időkben a köznyugalom fenntartásához feltétlenül hozzájárul a tisztviselői kar hűsége és szorgos ügybuzgalma. Földet vásárol Miskolc Miskolc, december 31 A városi közgyűlés még november 27-én tartott ülésén elhatározta, hogy a Minorita Rend tulajdonát képező Lóverseny-teret és a vásártéri földeket megveszik. Szlávy László dr. polgármester Budapesten megtárgyalta az illetékes tényezőkkel a földvásárlást, aminek eredményeként úgy a lóversenytér, mint a vásártéri földek megvásárlásához a belügyminiszter és a pénzügyminiszter hozzájárult. a török sajtó a kisnemzetek problémájáról Isztambul, december 31 A török közvéleményt élénken foglalkoztatja a kiisnemzetek problémája és a sajtó állandóan visszatér erre a kérdésre. A Tasviri Eskiar szerint a legutóbbi események alkalmasak voltak arra, hogy a kisnemzeteket elkedvetlenítsék. Anglia politikája határozott változást árul el a kisnépek irányában, hogy ezáltal kivívja nagy szövetségese, Oroszország tetszését. Úgy látszik, hogy ilyen körülmények között Lengyelországot joggal töltheti el nyugtalanság a jövőt illetőleg, főleg a pilóta Benes Moszkvában közös cseh-orosz határról tárgyal. De a jövő iránti aggodalom egész Európára kiterjed, mert egyre többen kezdenek aggódni, hogy a kicsiket feláldozzák a nagyok kedvéért. A jogok és eszmék mai zűrzavara mellett a világ valóságos bolondok házához kezd hasonlítani. Mi a magunk részéről remélni akarjuk, hogy az események meg fogják erősíteni azokat a megnyugtató kijelentéseket, amelyeket részben karácsonykor a kisnemzetek irányában tett. (MTI) Ökrös József kinevezése Miskolc, december 31 Szlávy László dr. polgármester, Ökrös József városi segédnyilvántartót a X. fizetési osztályba nyilvántartóvá kinevezte. Ökrös József már hosszabb ideje a polgármesteri titkári teendőket látja el közmegelégedésre és most újabb kinevezése után is megmarad ugyanebben a beosztásában. Kinevezése egy arra érdemes tisztviselőt emelt magasabb fizetési osztályba és éppen szorgalmát, szaktudását és hivatali rátermettségét ismerte el a polgármester ezzel a kinevezéssel. Távházasság Miskolcon Bódis Béla tizedes, diósgyőrvasgyári péksegéd, (Tábor, posta : F. 804.) pénteken távházasságot kötött Nagy Margittal a miskolci anyakönyvi hivatalban, Bistey László dr. tanácsnok előtt. WWWWVWOWV/WWVWVWXAA/WWV/\/V\/VW\/V/ NEW YORK: A Gallup-intézet legutóbbi körkérdése arra vonatkozott, hogy milyen az amerikaijelöltek népszerűsége saját pártjaik kebelében. A köztársaságiak 36 százaléka Dercyt állítaná jelöltnek és csak 25 százaléka Wilkiet. Mac Arthur 15, Bricker Obió kormányzó 10 százalékkal maradt el e kettő mögött. A demokraták táborában egészen máskép alakult ki. A párttagok 85 százaléka Rooseveltre szavazottt mint jelöltre és csak 6 százalékaWillacera. MAGYAR ÉLET Újévi köszöntések a kir. törvényszéken és járásbíróságon A hagyományos szokáshoz híven a 2 6 esztendő utolsó napján újévi köszöntések hangzottak el a kir. törvényszéken és a járásbíróságon. Fél 12 órakor a kir. járásbíróság bírói, jegyzői és tisztviselői kara teljes számban kereste fel hivatalában Zalányi Dániel dr. járásbírósági elnököt, hogy kifejezzék előtte jókívánságaikat. Gönczy Sándor dr. járásbírósági alelnök köszöntötte a megjelentek nevében az elnököt. Az üdvözlő szavakért meghatódottan mondott köszönetet Zalányi Dániel dr. járásbírósági elnök. Pontban 12 órakor a kir. törvényiszék tanácselnöki, bírói, jegyzői fs tisztviselői kara teljes ülést tartott, amelyen a megjelent Ruszinkó Zsigmond dr. törvényszéki elnököt Záborsky Gyula dr. törvényszéki tanácselnök köszöntötte. Gondolatokban gazdag beszédben fejtette ki a bírói hivatás magasrendűségét, majd a megjelentek nevében jókívonatait fejezte ki a törvényszék elsőnökének. Puszinkó Zsigmond dr. dr. üdvözlő szavakra a tőle megszokott finomsággal és szerénységgel válaszolt. Megköszönte az üdvözlő szavakat, majd a megjelentekhez szólva további ügybuzgó munkára hívta fel a figyelmet. A teljes ülés a törvényszéken ezzel véget is ért. 3 Budapest XIII. Váci-út 45. Tel. 299-060 Kolozsvár, Honvéd u. 30-36. Tel. 29*25 Gépkocsijavító nagyüzem • ... Személy- és tehergépkocsik eladása Alkatrészgyártás és eladás Fagázgenerátor beszerelése