Magyar Élet, 1944. február (6. évfolyam, 25-48. szám)

1944-02-01 / 25. szám

5. Az új tisztikar A közgyűlés ezután a következő tisztikart választotta meg egyhan­gúlag: Elnök: vitéz Szőnyi Sán­dor; társelnökök: Vucsk­its Jenő és vitéz Zaiskó Gyula; ügyvezető­­igazgató: Tréki-Török Andor dr.; főtitkár: Miskolczy Kálmán; pénztáros: Finkey István; ellen­őr: Horváth Károly dr.; a szám­­vizsgáló bizottság tagjai: Kasza Sándor, Marosy József, Sólyom Gyula, Tréki Török Lajos, Zselé­­nyi József és Vonga László. Leszih Andor javaslatára két tiszteletbeli tagot választott meg egyhangú lelkesedéssel a közgyű­lés: Szántay Számán István dr. pápai prelátus, archypresbiter és Bruckner Győző dr. jogakadémiai dékán személyében. A közgyűlés elhatározta, hogy az új tisztikart és a most megválasztott tisztelet­beli tagokat Kigyóssy Sándor ve­zetésével küldöttség fogja felke­resni, hogy tolmácsolja a közgyű­lés határozatát. Leszih Andor azután beszámolt arról, hogy valóságos kutatómun­kát kellett lefolytatnia, míg meg Schober Tibor lelkész Miskolc, január 31. Vasárnap délután szűknek bi­zonyult a Katolikus Legényegylet székházának nagyterme, s olyan nagyarányú érdeklődés nyilvánul­ meg a kultúráéi után iránt. Nem­csak a teremben szorongott em­ber ember hátán, hanem még a folyosón is igen sok hallgató zsu­folódott össze és szűnni nem aka­ró tapsol­ó, jutalmazták a pom­pásan pergő, nivós számokat, va­lamint «Schober Tibor ♦a«újvidéki katolikus lelkész nagyhatású elő­adását. A közönséget Fiedler István üd­vözölte meleg szavakkal, majd Csáky László szavalt igen ügye­sen. Ezután következett Schober Tibor előadása: „Milyen vőle­gényről álmodnak a leányszívek.” A mindvégig lebilincselő elő­adásban a kérdés reális oldalát világította meg, hangsúlyozva,­­­­hogy a házasságnak kétségkívül anyagi alap­ig kell. Ezért a há­zasság szigorúan szociális kérdés is. Éppen ezért nem lehet közöm­bös senkire sem, hogy milyen anyagi körülmények között van-­ nak azok a fiatalok, akik házas­ságkötés előtt állanak. Azonban futóhomokra épít, aki csak anya­giakra és könnyen tovatűnő kül­sőségekre akarja alapítani jöven­dő házaséletét. Sokkal fontosabb ennél a belső tartalom, a lélek világa. Ezért az igazi leányálomban olyan vőlegény él, aki halálos komolysággal nézi az életet és át van itatva egész egyénisége mélységes felelősségére. Zettel, mert a házasság nem ma­gánügy, hanem sokkal inkább köz­ügy­. A komoly leányszívek ideálja a jellemszilárd férfi, aki ismeri és vállalja az adott szó­­ szentségét, amiből következik, hogy szent do­lognak tartja a házasságot és a hűséget. Végül és nem utolsó sorban él­jen a férfi lelkében eleven, Isten­be kapaszkodó­­hit. Tudja kezét imára kulcsolni és Istenben bizva végigharcolni az életet. Milyen is tehát a komoly leány­szivek férfi ideálja? — tette fel nagyhatású előadása a kérdést Schober Tibor lelkész. — A hitből élő, felelősségtuda­tot mélyen átérző, jellemszilárd talpig férfi, kinek erős vállán biz­tosan épülhet fel a család. Csalá­dok, amelyeken örömmel nyugszik meg Isten tekintete és amelyek­ből egyedül sarjadhat ki a boldo­gabb magyar jövendő. Schober Tibor lelkész mélyen­­szántó előadását hosszantartó me­leg ünnepléssel jutalmazta a kö­zönség. Az ügyesen összeállított műsor további részében színre került egy pompásan előadott egyfelvonásos társadalmi színmű, majd a szalon­együttes, szavalatok tarkították a kedves kultúrdélutánt. A Katolikus Legényegylet nagysikerű kultúrdélutánja MAGYAR ÉLET Kedd, 1944. évi február hó 1. Új életre támad-e a Lévay Egyesület? Közgyűlést tartott, tisztikart választott Miskolc egyetlen közművelődési egyesülete, amely új, pezsgő kulturéletet akar teremteni Miskolcon Miskolc, Január 11. A Lévay József Közművelődési Egyesület hosszú évek múltával végre életjelt adott magáról. Va­sárnap délelőtt a múzeum olvasó­termében közgyűlést tartott, ame­lyen új tisztikart választottak és elhatározták, hogy a zátonyra futott egyesületi életet is­mét fel­elevenítik. Miskolc közművelődési egyesület nélkül A Lévay József Közművelődési Egyesület hosszú éveken át vajú­dó problémája, a jelek szerint, a vasárnapi közgyűléssel megoldó­dott, mindenesetre a nekilendülés kezdeti állapotába jutott. Remél­jük, hogy a megújhodás sem ma­rad el. A közgyűlés lefolyásáról egyébként az alábbi tudósításunk számol be. Ls­ Szili Andor múzeumigazgató bejelentette a közgyűlésnek, hogy Ssalmay Béla dr. ny. polgármester halaszthatatlan másirányú elfog­laltsága miatt nem jelenhetett meg, ezért javaslatára a közgyű­lés Kigyóssy Sándor Máv. műsza­ki főtanácsost kérte fel az elnöki tisztség elvállalására­ Kigyóssy Sándor elfoglalva az elnöki helyet, rövid bevezetőjében rámutatott arra, hogy a Lévay Egyesület 50 éves múltra tekint­het vissza. Miskolc, ez a fejlődő nagyváros, nem engedheti meg magának, hogy egyetlen közműve­lődési egyesülete kulturális téren ilyen sokáig hallgasson magáról. Mert, 1937. óta, bár a jogfolyto­nosság nem szakadt meg, meg k­éll állapítani, hogy egyetlen szak­osztály kivételével, az egyesület működést nem fejtett ki. És bár ma a háború ötödik esztendejében élünk és a fegyverek zajában hall­gatni szoktak a múzsák, mégis el­sőrendű kötelességünk, hogy újra megindítsák a pezsgő egyesületi életet, amelynek hiányát oly ká­rosan érezte eddig is Miskolc, tudta állapítani hozzávetőlegesen, hogy kik is voltak eddig tagjai az egyesületnek. Két névsort talált, az egyik 1929-ből, a másik 1937- ből származik. Felolvasta a két névsort, majd javasolta, hogy a közgyűlés úgy határozzon, hogy az eredeti alapszabály szerinti 30 k iglétszámot hetvenre emeljék fel, hogy lüktetőbb életet tudjanak biztosítani az egyesületnek. Az­után ismertette az egyesület va­gyoni helyzetét. A Lévay Egyesü­let régi irattárát a múzeum őrzi. Az egyesület működése, mint köz­tudomású, 1937-ben elakadt. Ek­kor az egyesület, vagyonát és pedig 126 pengő készpénzt és egy betét­könyvet, átadták a város pénztárrának. A múzeum őrzi még az egyesület pecsétnyomóját és az alapszabály egyetlen példányát, a városi zeneiskolában azonkívül van még az egyesületnek egy zon­gorája. Egy kisbőgő és egy kotta­tár egészíti k­i még az egyesület vagyonkészletét, amely ezek sze­rint nem valami sok. Bejelentette végül, hogy 1937-ben 127 pártoló tagja volt az egyesületnek. Kigyóssy Sándor indítványozta, hogy ezekben az érdemleges kér­désekben majd csak az új tiszti­kar döntsön.­­— Végül felhívta a szakosztály figyelmét arra, hogy mielőbb kezdjék meg működésü­ket, hogy a régen óhajtott egyesü­leti élet végre imét nekilendüljön és hivatását betölthesse. A közgyűlés ezzel véget ért Re­méljük, hogy mielőbb ismerni fog­juk azt a tervet is, amely szerint új és pezsgő életét akarja élni az egyesület. Kinevezés (M. T. I.) A belügyminiszter a csendőrségnél Orbán Károly ál­lami rendszerű kisegítő szolgát ál­lami rendszerű 2. aszt­altisztté ki­nevezte. Mussolini beszéde ez olasz tábornoki korhoz Rómából jelentik. A Duce fő­hadiszállásán fogadta Graziani tábornagyot és a többi táborno­kot, és méltatta Graziani tábor­nagy érdemeit az olasz véderő­k helyreállítása terén , általában az egész olasz haza érdekében vég­zett munkáját. Az új köztársasági véderő — hangsúlyozta Mussolini — semmiesetre sem lehet a régi hadseregnek utánzata. Az új véderő feladata — mon­dotta azután Mussolini — egyet­len problémával függ össze, neve­zetesen azzal, hogy az új véderő imét felvehesse a harcot a német szövetséges oldalán. Mussolini végül a német véd­erőt állította követendő példakép a fiatal olasz véderő elé. (MTI) Kulturéleiü­nk tengődésének idején azzal a ne­mes céllal ült össze a Lévay Közművelődési Egyesület mis­kolci vezetősége, hogy meggyó­gyítja a­­város egyetlen közmű­velődési egyesületét halálos be­tegségéből s új, pezsgő életre injekciózza a tervszerűtlenül vegetáló miskolci kulturéletet. tizskérdése is a színvonalas nagy­városnak egy kicsit presz-Aki híve annak, hogy ilyen kulturélet, örömmel fogadta a vasárnapi közgyűlés lelkes han­gulatát, nagy akarását és igye­kezetét. Bár sikerülne olyan színvonalú kultúrák­at kihoz­nia az egyesületnek, amelyre joggal lehetne büszke Miskolc város széles közönsége is. Is­merjük jól azokat a nagy aka­dályokat, nehézségeket, ame­lyek hét évvel ezelőtt tetszha­lottá tették az egyesületet. Az idő a legjobb orvosság. Fátyolt a múltra, s az új élet legszebb ígérete talán az, hogy ez az élet mentes lesz a múlt minden hi­bájától. Elsősorban is összetételében következett be igen jótékony változás. Az új névjegyzék, amelyet Leszih Andor a vasár­napi közgyűlésen felolvasott, egyetlen zsidó nevet nem tar­talmaz, ami arra enged követ­keztetni, hogy az egyesületnek ma nincs zsidó tagja. Az új élet tehát százszázalékosan keresz­tény lehet, vagyis maradékta­lanul szolgálhatja a keresztény és magyar kultúrcélokat. Ezt pedig­ joggal várhatja el egyet­len közművelődési egyesületé­től Miskolc város­­ közönsége. Sajnos a „régi” egyesülettől, amely hét év előtt múlt ki ezt nem követelhette meg. Másodsorban ugyancsak az összetételből derül ki a második jótékony változás: az egyesü­let névsorában valóban olyan­­ nevek szerepelnek, — ha még hiányosan is, — akik tollat for°­gató emberek, zeneművészek, képzőművészek, szóval olya­nok, akiknek valóban helye van egy közművelődési egyesü­letben. Ezt ugyanis a regéből névsorban nem tapasztalhat­tuk. Például bizonyos könyvke­reskedők és egyebek között csak megakadtak azok, akik­nek elsősorban lett volna ott helyük. Egyik oka volt ez an­nak, hogy az egyesület sokszor képtelen volt eredményt felmu­tatni. Igen, mert azoké volt a szó, akik az irodalomból csak megéltek, nem pedig azoké, akik éltették az irodalmat. Az új névsor, illetve a 937-es név­sor kellőkép kiegészítve ígéret lehet arra, hogy az „üzleti” szellem teljes félreállításával olyan nívójú irodalmi, zenei és képzőművészeti élet alakuljon ki Miskolcon, hogy annak hi­te, sőt jóhíre mehet szűkebb határainkon túlra is. Őszintén kívánjuk, hogy új életében a keresztény és nem­zeti kultúra szolgálatában mi­nél több érdemet szerezzen ön­magának és Miskolcnak a Lé­vay Egyesület. . -- Megalkuvást nem ismerő, ön­tudatos keresztény magyar ember a keresztény „Magyar Élet” elő­­fizetője.

Next