Magyar Jövő, 1921. január-július (3. évfolyam, 2-172. szám)

1921-01-13 / 9. szám

Csütörtök, január 13 M­AGYA­R J­OVO HÍREK Hiszek egy Istenben Hiszek egy hazában Hiszek egy isteni örök igazságban Sietek Magyarország feltám­a­­­dásában! Ámen­ Dorning rendőrfőtanácsos és Ágotha vezérkari ezredes Miskolczon. Szerdán délután Budapestről Mis­­kolczra érkeztek dr. Dorning Hen­­rik államrendőrségi főtanácsos, Nagy Valér rendőrfogalmazó, dr. Agnan János segédfogalmazó és dr. So­mogyi Gyula miniszteri számvizs­gáló. A Magyar Jövő munkatársának alkalma volt dr. Dorning főtanácsos­sal beszélgetni, aki jövetelének cél­ járól a következőket volt szives mon*­dani : — Mint a miniszter kiküldöttje jöttem le Miskolczra, hogy meg­ártsam a szokásos hivatalvizsgá­­latokat. Vizsgálatot tartok nemcsak a kerület főkapitányságán és a központi rendőrkapitányságon, de a kerület többi kapitányságainál és a nagyobb kirendeltségeknél is. Utazásom célja teljesen hivata­los jellegű s nincsen összefüggés­ben semmi olyan kérdéssel, mely a közönséget közelebbről érde­­kelné. Elmondta még a főtanácsos, hogy Miskolczon körülbelül 3—4 napig maradnak és azután a kerület többi állomásain­ folytatják a vizs­gálatot. Az államrendőrségi bizottsággal együtt van Ágotha Árpád vezérkari ezredes is. Slachta Margit nemzetgyűlési képviselő pénteki előadása a kath. főgimnázium tornatermében d. u. 5 órakor lesz. Eddig a mezőkövesdi, mezőcsáti, szikszói szervezetek is bejelentették részvételüket. A keresz­tény nőmozgalmak országhírű kép­viselője a mai nap Egerben tart egyszabásu előadást és onnan jön Miskolczra. A résztvevőktől pontos megj­lenést kért az­­ Elnökség. A városi közigazgatási bizott­ság 15 én, szombaton délután 4 órakor ülést tart. A közgyűlés, amint azt a Magyar Jövő már megírta, 30-án lesz. A keresztényszocialisták ötödik ismeretterjesztő előadása 13 án, csütörtökön d. u. 6 óra 10 perckor tesz a katholikus főgimnázium torna­termében. Dr. Görgey László a ma­gyar irredenlizmusról, dr. Újhelyi Sándor a keresztény gazdasági poli­tikáról fog értekezni. Olaszország Miskolczon keres élelmiszert. Dr. Szentpáli István polgármester ma levelet kapott a Lo Cascio et­c­. római cégtől, amely arra kéri a várost, hogy adjon el részére bármilyen mennyiségű babot. Az olasz cégnek, amely az olasz kormány egyedüli hivatalos magyarországi bevásárlója, Miskolcot Vass miniszter ajánlotta. A polgár­­mester értesíteni fogja a céget, hogy maga a város nem rendelkezik bab­­fölösleggel, de esetleg hajlandó a szükséges mennyiséget beszerezni s átadni az olasz bevásárlónak. Az Érseki Leány­ne­velő inté­zetben a tanítás 17 én, hétfőn kez­dődik meg, az intézet vezetősége ezúton figyelmezteti a szülőket, hogy a növendékek a rendes időben pon­­­tosan jelenjenek meg­­. Közkegyelemben részesülnek az ezután elítélendők is. A kormányzó amnesztia rendele­tének kibocsájtása után — mint je­lentettük — a miskolczi kir. törvény­széken több kommunista bűnper várt főtárgyalásra. Az ügyészségen is volt néhány olyan ügy, amelyben még nem készült el a vádindítvány, illetőleg azt nem nyújtották át a törvényszéknek. A kegyelmi rendelet szerint ezek­­ben a még le nem tárgyalt bűn­ügyekben a kir. ügyészség indítvá­nyozza az eljárás megszüntetését, vagy lefolytatását. A kir. ügyészség értesülésünk szerint már több ügy­ben terjesztett elő indítványt. A le nem tárgyalt kommunista perek sor­sáról illetékes helyen a következő felvilágosítást szereztük : — Minden tárgyalásra váró kom­m­unista bűnperben a kir. ügyész­ség indítványa szerint intézkedik a törvényszék a főtárgyalások kitűzése iránt. Az ötös bíróság — minden valószínűség szerint — több ügyben fog még ítélkezni, ez azonban nem zárja ki azt, hogy az elítélt kegye­lemben ne részesülhetne, ha arra az amnesztiarendelet értelmében számot nem tarthat.. A hátralevő kommu­nista bűnperek tárgyalását valószí­nűleg rövidesen megkezdik, úgy, hogy néhány hét múlva az­ ötös bíróság befejezheti működését.­­ Az utólag elítéltek kegyelmi ügyét ugyanolyan módon bírálják felül, mint azokét, kiket az amnesz­tia-rendelet kibocsájtása előtt ítéltek szabadságvesztésre. Kiterjesztették a M­áv.-nál a kedvezményeket a nyugdíjasokra is. A miskolczi üzletvezető területen 3000, magán Miskolczon is több mint 1000 nyugdíjas vasutas jogos, megélhetési szempontból méltányo­landó igényét elégítették ki a máv. hivatalos lapjának tegnapi rendkívüli számában közölt keres­kedelmi miniszteri rend­eletek. A nyugdíjas vasutasok ugyanis nagy anyagi szükségükben azt kérték már hónapokkal ezelőtt, hogy olyan ked­vezményben részesítsék őket is, mint az aktív vasutasokat. A mostani miniszteri rendeletek ezeket a kíván­ságokat nagyobbrészt honorálják. Ezekről a Magyar Jövő munkatársa a következő tájékoztatást kapta : — A kereskedelmi miniszter el­rendelte, hogy a nyugdíjas vasuta­sok is megkapják ezentúl a felemelt drágasági segélyeket. Sőt a pénz­ügyminiszterrel történt megállapodás alapján a segélyeket augusztusig visszamenőleg fogják kifizetni. Ezek­nek havi összege a küönböző ka­tegóriák szerint a következő: 2400 korona nyugdíj után 150, 3200 koronát meg nem haladó nyugdíj után 200 korona, 4000 ko­rona után 250 korona, 5000 korona után 300 korona, 6000 korona után 350 korona, 8000 korona után 400 korona, 8000 koronán felül 450 korona. Egy másik rendelet szerint a jö­vőben a családi pótlékot azok a nyugdíjas vasutasok is megkapják, akiket 1918 november 1 je előtt nyugdíjaztak. Ez a kedvezmény szintén jelentős. Az A) táblázatban tartozó nyugdíjas vasutasoknál fele­ségük és gyermekeik után egyenkint­ 810, a B) táblázatba tartozóknál feleség és gyermek után 480 koro­nát jelent negyedévenként. Ezt csak január 1 től fizetik. Kiterjesztették a nyugdíjasokra azonkívül a kedvezményes cipő­akciót is. Az erre való igényüket azonban be kell jelenteni az üzlet vezetőségnek. A temetési járulékot is felemelték a nyugdíjas vasutasoknak. Ez a családfő elhalálozása után legkeve­sebb 1000 korona, tehát legalább kétszerese az eddiginek. ­sas A Leányegyesület tagjait fel­szólítja a vezetőség, hogy pénteken, jan. 14 én d. u. 5 órakor a kir. kath. főgimnázium tornatermében Slachta Margit nemzetgyűlési kép­viselő előadásán teljes számban megjelenjenek. Előtte fél 5 órakor a tisztviselők és csoportvezetők a zár­dában fontos kérdésben megbeszé­lést tartanak. Koszorú megváltás címen Lu­kács László halála alkalmából Kecs­kés István és családja Hejőcsabáról 200 koronát, Kecskés Károly és családja 100 korona, Kecskés János és családja 100 koronát adományo­zott a miskolczi vakok intézetének javára.­­ Kereskedők figyelmébe. A ke­reskedő- tanonciskolában a tanítás január 13 án, csütörtökön megkezdő­dik. — Igazgatósán. Azokhoz, kik a népszámlálás­ból kimaradtak. Felhívom mind azokat, kik bármi oknál fogva a nép­számlálásból kimaradtak, hogy ősz szok­ás végett folyó hó 15 éig a városi hadsegélyző hivatalban föld­szint 73. ajtó Havasi Károly tiszt­viselőnél jelenjenek meg a törvény­ben előírt súlyos következmények terhe alatt. Miskolcz, 1921 január 10. Dr. Szentpáli István polgármester.­­ Tizenkét évvel ezelőtt volt Miskolcson álarcosbál, így érthető az a nagy érdeklődés, ami a Mis­kolci Műkedvelők Körének január 22 iki álarcosbálját megelőzi. A karzat­jegyek már mind elfogytak, a földszinti belépők nagy része már szintén elkelt. Épp ezért jó előre váltsa meg mindenki a jegyét, mert a rendezőség kizárólag csak a vidé­kiek részére tart fenn kétszáz belépő­­jegyet. Az álarcos bálra való belépés szigorú ellenőrzés mellett történik, akik jogtalanul jutottak meghívóhoz, semmi körülmények között sem tudnak bejutni a terembe. Jegyek előre válthatók a Move könyvkeres­kedésében. A báli iroda mindennemű kérdésekben d. u. fél 6 órától 7 óráig ad felvilágosítást a Kaszinóban (telefon 94.) Értesítés: Értesítjük a t. közön­séget, hogy kenyérüzleteinkben a tojás darabja 4 korona. Korlátozás és jegy nélkül kapható. Közélelme­zési vállalat. Radványinál nagy paplanraktár Széchenyi u 23. __ A 15-iki cserkészbál műsora után társas­ vacsora. Előjegyzéseket a cserkészkerülethez — Széchenyi u. 40 er ) kérjük. Ugyanott jegyek már kaphatók. — A rendezőség. 3 Egy halott, aki megszökött. Érdekes, vagy inkább mulatságos esetről tettek feljelentést szerdán délelőtt a miskolczi rendőrségen. Reggel 8 óra felé beállít Volny Jó­zsef rendőrkapitányhoz, a bűnügyi osztály vezetőjéhez Torma Jánosné és elmondta, hogy az Ilona­ utca 10 számú háznak az udvarán a sertésói mögött a játszadozó gyermekek egy 13—14 éves leány hullájára buk­kantak. Látták, hogy a holttest moz­dulatlanul fekszik az ól mögött, sze­mei lehunyva, de nem mertek hozzá­­nyúlni, mert féltek a holttesttől. A jelentés alapján a rendőrség a rend­­őrvossal már éppen ki akartak szál­­lani a hely­színére, mikor nagy hirtelen beszalad Torma Jánosné és elmondja, hogy a­­halott* míg­­ a rendőrségen járt, föltámadt és el­szaladt. A ház egyik lakója az ab­lakból látta, hogy a sertései mögött a­­halott* fölugrott és kiszaladt az udvarból A rendőrség véleménye az, hogy a­­halott­ tulajdonképen egy ravasz tolvaj volt, aki be akart lopózni a házba és amikor észre­vette a gyerekeket, halottnak tetette magát. Számíthatott ugyanis arra, hogy a háziak elmennek a rendőr­ségre megtenni a feljelentést s az­alatt ő kifosztja a házat. A furfan­gos­­halott* után a rendőrség meg­indította a nyomozást. — Keresztényszocialista nagy­gyűlés a Vasgyárban. A k­eresz­tényszocialista gazdasági párt diós­­győr vasgyári csoportja vasárnap d. e. féltizenegykor a vasgyári munkás­étteremben nagygyűlést tart, melyen a keresztényszocialista dolgozók mai gazdasági helyzetét a budapesti ki­küldöttek ismertetik. A nagygyűlésen a keresztény munkások minél na­gyobb számban jelenjenek meg. 4 Lopás. Ocsenás Kelemenné pi­aci árus panaszt tett a rendőrségen Volucsek Viktorné ellen, aki egy mosóteknőjét, egy edényt és több ruhaneműt ellopott tőle. A nyomo­zás folyik. A noszvaji verekedők a bíró­ság előtt A büntetőtörvényszéken tegnap délután kezdték tárgyalni Maurer táblabiró elnöklésével Pin­tér Sámuel noszvaji legény és 4 tár­sának bűnügyét.­­ Pintért a kir. ügészség szándékos emberölés kí­sérletével vádolja, társait pedig bün­­részességgel.­­ A tárgyalást a bí­róság csütörtök délelőttre elnapolta. A közalkalmazottak beszerzési csoportja értesíti tagjait, hogy a 6300/1920. sz. p. ü. min. rendelet értelmében, a január havi ellátási jegyek a kedvezményes áruk kiosz­tása előtt felülbélyegzendők. A felül­bélyegzés a beszerzési csoport üzlet­helyiségében (Búzatér) történik. A hivatalok (intézetek) szíveskedjenek alkalmazottaik januári (k­laszina) jegyeit az értesítővel együtt, 2 név­jegyzék mellett f. hó 1- án beadni. Hivatal kötelékébe nem tartozók 14 -től kezdődőleg jelentkezzenek ellátási jegyeikkel. Felülbélyegzéssel el nem látott jegyekre a januári járandóságot a beszerzési csoport nem adhatja ki. A januári élelmezési jegyek az adóhivatalból már elhoz­­hatók. Vidéki tagjaink mér­ kötele­sek igazolni azt is, hogy hatósági lisztellátásban nem részesülnek.­­ A Grand Szálló igénybevétele ügyében megindított tárgyalások már a befejezéshez közelállanak s minden valószíüság szerint hétfőn tartják meg az utolsó megbeszéléseket. Ezen az értekezleten fogják tisztázni a kártalanítás kérdését s utána rövid időn belül az egész épületet átveszi a katonaság.

Next