Magyar Jövő, 1922. május-szeptember (4. évfolyam, 99-210. szám)
1922-05-03 / 99. szám
2 delmét, keresztény kereskedelmet hangoztatta. Bozsik Pál a keresztény irányzat fenntartását, a nép gazdasági megerősítését hangoztatta. A hatvani választókerületben a kerület hivatalos jelöltje, Mikovényi Jenő dr. Csányban tartotta ma programmbeszédét. Négyezer hold földet ismét elraboltak аж oláhok Nagyváradnál Működik a határkiigazító bizottság Budapest, május 2. (A Magyar Jövő tudósítójának telefonjelentése.) A határmegállapító bizottságok működéséről a legnagyobb megdöbbenéssel fogadtuk azt a döntést, melyet most Nagyváradról jelentenek. A nagyváradi vármegyeház dísztermében szombaton közölte Dimitrescu ezredes, a szövetségközi határmegállapító bizottság döntését az érdekeltekkel, akiknek vezérkari térképeken azonnal ki is jelölte azokat az új határvonalakat, amelyeket a határmegállapító bizottság az úgynevezett I. határvonalra nézve tett. A határmegállapító bizottság a Tisza-féle birtokból 4.000 holdnyi területet a Romániához tartozó Abaúj községhez csatolt. Beregböszörmény egynéhány 100 holdnyi területét szintén a ma még román Kresgyánhoz csatolták. MAGYAR JÖVŐ A génuai konferenciát öt hónapra elnapolják ? Átadták az oroszoknak a memorandumot — A jegyzék nem ultimátumszerű — Még mindig az angol-francia ellentét áll az értekezlet előterében Budapest, május 2. A Magyar Jövő tudósítójának telefonjelentése. Génua, május 2. A génuai konferencia lappangó válságának középpontjában az orosz kérdés mellett még mindig a francia delegáció vezetőjének Barthounak párisi utazása áll, melyről ellentétes hírek keringenek. Egyik verzió szerint Barthou azért utazik Párisba, hogy tiszta képet nyerjen Pincaré szándékairól, a másik verzió szerint azonban Polocra, aki élesen elítéli Barthou állítólagos engedékenységét, rideg formában adta ki a parancsot, hogy Barthou jelentkezzék nála részletes jelentéstétel céljából. Az itteni delegációk körében számolnak azzal, hogy Barthou párisi utazása tulajdonképen a francia vezetőjének elcsapását jelenti. Nincs megegyezés az angolok és franciák közt A helyzetet súlyosbítja az a körülmény is, hogy az angol és francia álláspont még mindig nem jutott megegyezésre az orosz kérdésben és a Németországi elleni szankció terve Angliát is eltávolította a francia politikától. Úgy látszik Franciaország részéről a cannesi eset megismétlése készül és a francia delegáció végre is elhagyja Génuát. Lloyd George utalt is ebből az alkalomból a cannesi konferencia hasonló szétugrasztására, mert Barthou elhalasztotta párisi utazását addig, míg az oroszoknak átnyújtandó memorandum szövegében megegyezésre nem jut az angol és francia politika. Ez a memorandum alapelveiben el is készült, csupán részletekről folyik még vita. Lehet, hogy ez siettetni fogja az oroszokkal való végleges megegyezést is. Ami a legfelsőbb tanácsnak génuai tanácskozását illeti, a helyzet még mindig bizonytalan, mert Poincaré május 31-e előtt nem hajlandó tárgyalni a Németország ellen tervezett büntető akcióról. A helyzet tehát az, hogy június 1-én Poincaré parancsot ad Németország megszállására. A megszállást Középnémetországon keresztül egész a cseh határig tervezik, hogy itt kettéválasszák az egységes német birodalmat. Hír szerint Benes felajánlotta fegyveres segítségét az akcióban. Elnapolják a konferencia ? Génua, március 2. (A Magyar Távirati Iroda tudósítója.) Értesülésünk szerint az orosz delegátusok az angolokkal arról tárgyalnak, hogy a génuai konferenciát 5 hónapra elnapolják. Az oroszok állítólag kijelentették, hogy még most nem tanúsíthatnak engedékenységet, de remélik, hogy 5 hónap alatt átalakíthatják az orosz közvéleményt és megegyezhetnek az egyes államokkal. Barthou és Poincaré tárgyalásai Berlin, május 2. A génuai helyzet teljesen változatlan. Génuai jelentés szerint a további fejlemények azoktól a határozatoktól függenek, melyekre Párisban Poincaré és Barthou jutnak. A konferencia beavatott köreiben biztosra veszik, hogy hét végére az értekezlet befejezést fog nyerni. Génua, május 2. Barthou francia delegátus ma 11 óra 15 perckor Párisba utazott. Meddig marad Lloyd George Génuában ? London, március 2. Félhivatalos nyilatkozattal megerősítik, hogy Lloyd George Génuában 2—3 héttel tovább marad, mint eredetileg tervezték. Lloyd George ezidőszerint nem szándékszik Londonba visszatérni és részt venni a parlament ülésein. Számolnak azzal a lehetőséggel, hogy felváltva vesz részt a génuai és legfelsőbb tanács San Remoi ülésein. Kötöttek-e a németek katonai szerződést az oroszokkal ? Génua, máj. 2. A német küldöttség kijelentette a lapok híresztelésével szemben, hogy a német-orosz szerződés katonai záradéka és az arról szóló hír teljesen alaptalan. A delegáció nevében Wirth birodalmi kancellár és Rathenau birodalmi külügyminiszter koholmánynak jelentette ki az egészet. Berlin, május 2. A Petit Journal génuai tudósítója jelenti, hogy Amerika félhivatalos megfigyelőjének közvetítésével közölte Lloyd Georgeval, hogy az Egyesült Államok mindeddig nem fogják elismerni Szovjet- Oroszországot, míg az adósságainak teljes összegéért felelősséget nem vállal. Átadták az oroszoknak a memorandumot Génua, március 2. Az Oroszországhoz intézett memorandumot az albizottság ma délután 4 órakor átnyújtotta az oroszoknak. Elfoga dásra nem tűztek az oroszok elé meghatározott időpontot. Génua, május 2. Az orosz ügyek bizottsága az orosz megoldás rendezésére vonatkozó vizsgálatot befejezte. Gáspár belga delegátus megtagadta az albizottság határozatának aláírását, mert a határozatban nem fogadták el az általa ajánlott és a magánjogról szóló cikkelyt. Gémua, május 2. Barthou a következő választ intézte Csicserinhez : — A politikai albizottság hivatalos gyűlésén tegnap délelőtt felolvastattam azt a levelet, melyet ön tegnap este hozzám juttatott, néhány oly általános hely miatt, mely valamennyi hatalmat közösen érdekel. Ezenkívül távirati úton azonnal közöltem leveelének tartalmát a francia miniszterelnökkel. Anélkül, hogy a legkevésbbé is kétségbe vonnám azoknak a szándékoknak őszinteségét, melyek az ön levele szerint az orosz delegációt vezették, mégis feljogosítva érzem magamat arra, hogy elhárítsam azt a szemrehányást, mintha Franciaország Oroszországgal szemben ellenséges érzésekkel vezettetné magát. Génua, május 2. A politikai albizottság befejezte az orosz delegátusoknak átadandó memorandum tárgyalását. A bizottsági tagok között teljes megegyezés jött létre. A memorandumot a szakértők holnap még átvizsgálják és a stiláris hibákat kijavítva átadásra előkészíti. A A holnapi értekezlet Palasoban folyik le, melynek napirendjén a következő tárgysorozat lesz : 1. A két bizottság határozata a bankjegyekről és a jegyintézetekről, valamint a váltóárfolyamokról. 2. A közlekedési bizottság határozatai feletti vita. Szerda, május 3 Szentpáli István a Heinrich-párt hivatalos jelöltje A Tarnay-párt ragaszkodik Tarnay Gyula jelöltségéhez — Pártközi értekezlet a főispánnál — A Görgey-párt folytatja szervezkedését A belső választókerületben lassan, de biztosan távolodunk a kibontakozásnak még a reményétől is. A helyzet homlokterében ismét a Szentpáli István jelöltségének gondolata áll. Mint szombaton jelentettük, Tarnay Gyula és Szentpáli István pénteken a Heinrich-párt elnökségének a meghívására Budapestre utaztak. Szentpáli polgármester szombaton kihallgatáson volt Bethlen miniszterelnöknél, aki a Heinrichpártnak az ismeretes paktumra alapított kívánságára változatlanul hajlandó fenntartani ahoz való hozzájárulását, hogy a Heinrich-párt jelöltjeként Szentpáli István dr. lépjen fel Miskolczon. Szentpáli polgármester és Heinrich Ferenc, a Nemzeti Polgári Párt elnöke azzal hagyták el Bethlen miniszterelnök szobáját, hogy Szentpáli István dr. vállalja a kerület jelöltségét és a kormány azzal támogatja ezt a jelöltséget, hogy vele szemben a maga részéről nem állít ellenjelöltet. Szentpáli polgármester tehát úgy jött haza Miskolczra, mint a Heirich párt hivatalos jelöltje. Ez az új helyzet természetesen a Görgey- és a Tarnay-pártot érinti elsősorban. Tarnay Gyula dr. ugyanis, mint ismeretes, a Heinrich-párt programmjával kíván fellépni s ezen az alapon kezdte meg a szervezkedést. Az új helyzet tehát elsősorban őt állítja az elé a dilemma elé, hogy visszalép-e most annak a Szentpáli Istvánnak a javára, akit hivatalosan jelölt éppen a Heinrich-párt, avagy fenntartja-e és folytatja szervezkedését a saját pártjának hivatalos jelöltjével szemben. A Szentpáli István új hivatalos jelöltségével támadt helyzet azonban közelről érinti természetesen a Görgey-pártot is, amely a kormány programja alapján szervezkedik, hiszen a Szentpáli István hivatalos jelöltségét ha passzíve is, de a kormány is támogatja. A helyzet tisztázására előzetes megbeszélések után kedden este Lichtenstein főispán elnöklésével bizalmas értekezlet volt, amelyen a Görgey-párt részéről Ujváry Dezső és Árva Pál, a Tarnay-párt képviseletében pedig Neumann Adolf, Mank Pál, Ferenczy Károly, Fodor Dezső és Hosszúfalussy Lajos vettek részt. Ez az értekezlet értesülésünk szerint véget ért anélkül, hogy pozitív eredményre jutott volna. A döntésnek azonban, az ügy kétségtelen sürgősségére való tekintettel, szerdán meg kell történnie. A Тагпау-párt értekezlete kedden este a Tarnay-párt intézőbizottsága a pártirodában értekezletet tartott, amelyen Tarnay Gyula dr. is részt vett. Az értekezleten elsősorban a Lichteinstein főispánnal tartott délutáni pártközi értekezletre a Tarnay-párt részéről kiküldöttek számoltak be az eredményről. Tarnay Gyula dr., Kovács József dr., Neumann Adolf és mások felszólalása után az értekezlet azt az egyhangú határozatot hogy tekintet nélkül a Szentpáli István dr. újabban felmerült jelöltségére, továbbra is kitartanak jelöltjük,Tarnay Gyula dr mellett. Az intézőbizottság e határozatával szemben azonban Tarnay Gyula dr. a szerdai napon fog véglegesen dönteni afelett, hogy képviselőjelöltségét továbbra is fenntartja-e, vagy Szentpálival szemben visszalép. A Tarnay-párt intézőbizottsága egyszersmind az iránt is határozott, hogy a kereskedőket szerda este 7 órára a Kereskedelmi Testület helyiségében értekezletre hívja össze a Tarnay Gyula jelöltsége kérdésében. Ezen az értekezleten ott lesz Tarnay Gyula is. A Görgey-párt az eseményeket figyelemmel kíséri és álláspontja tekintetében akkor határoz, ha a Szentpáli István végleges fellépésének kérdése minden kétséget kizáróan eldőlt. A párt a maga szervezkedését teljes intenzitással tovább folytatja. * A Görgey-párt választási irodája a Polgár egyletben van és a hivatalos órák alatt délután 5 órától 8 óráig rendelkezésére áll az érdeklődőknek.________________________________ tömbű I villanyerőre berendezett , agg asztalos és faesztergályos üzeme Щ JAÍSKOLCZ, CSflBflYüflPU 18. sz. Ajánlja jó ízlésű, tartós épület és bútor munkáit szolid árak mellett. ♦ Állandó raktár az esztergályos árukban. Ц