Magyar Jövő, 1925. június-szeptember (7. évfolyam, 123-220. szám)

1925-06-03 / 123. szám

Szerda, június 3 szellemét kiölték belőlünk, amelynek azonban vissza kell térni, mert csak így lehet újra nagy és boldog a régi Magyarország. Diósgyőr Ünnepe Lélekemelő és impozáns módon ünnepelte meg Diósgyőr község a hősök emlékünnepét. Már a korai délutáni órákban özönlött a lakos­­ság a temetőbe, ahova az elemi s polgári iskolai ifjúság, leventék és a különböző egyesületek gyász­fátyollal bevont zászlók alatt vonul­tak ki a Szent János térről pont­ban 5 órakor. A temetőben a mint­egy ötezerre tehető közönség ko­moly, arcán és szemében a legmé­lyebb gyász és meghalottság ki­­fejezésével állott az önkéntes tűzoltó­ság által kordon mellett fel az ott nyugvó hősök sírjánál és állítattal hallgatta a polgári dalkör által énekelt magyar hiszekegyet. Majd Matausek Margit polgári iskolai tanuló lelkes szavallata után Tálas Béla áll. elemi iskolai igazgató mondta el gondola­tokban gazdag és a sziget mélyéig ható emlékbeszédét, mely után 2 magyar ruhás leány helyezett koszo­rút a hősök sírjára. A dalárda Nem Nem, Soha ! éneke után Cservenka Lajos szavalta el Barcsa János ref. tanító által irt ugyancsak alkalmi költeményt, amely megrázkódtatta a szíveket, magával ragadta a lelkeket, mély nyomot hagyva maga után a hősök emlé­kezetére. A Himnusz eléneklésével az ün­nep véget ért. Emlékünnep Putnokon Nagyszámú közönség jelenlétében áldozott Putnok város a világhábo­rúban elesett hős véreink emléké­nek. Szavalatokkal közre­működtek: László Gizella a gazdasági leány­­nevelő intézet növendéke, Tárnai Aranka IV. polg. isk. tanuló és Gyenge József áll. el. isk. tanító. Az énekszámokat három kórus adta. Mind, igen szép sikerrel szerepeltek. Az ünnep fénypontja volt Juhász László ref. esperes ünnepi beszéde, mely a közönségre igen nagy hatást gyakorolt. a leáldozó nép végsugara , az emel­kedő, a felkelő napnak áldást­ hozó, dicsőséges fénye az, mely áttört a komor fellegeken, hogy bevilágítsa az utat, amelyen haladva elérjük a szebb magyar jövendőt ! Miskolc város nemes közönsége a haza­­szeretet oltára előtt feborulva várja, hogy ennek a nemes célnak szolgá­latába szegődhessék. Óh jöjjön, ós induljon ki innen az új honfogla­lás az alkotó munka jegyében a Sajó partjairól, ahol a viszálykodás, az egyenetlenkedés már egyszer véres romlásba döntötte e nemzetet! — Bárha megragadná példánk és áldást hozó, teremtő munka felé irányítaná magyar testvéreink figyel­mét, hogy egyéni és pártérdekeken felülemelkedve, a nemzet erejét meg­bénító viszálykodástól megszaba­dulva, emberi és nemzeti együtt­érzésben összeforrva, vívnánk ki a sorstól boldogulásunkat ! — Dicső hőseink ! Ha csak gondolatban is fajulni kezdenénk, ha csak egy percre is ingadoznánk, ha csak lankadni is mernénk : je­lenjetek meg közöttünk éjfélenként, mint az ősapa veszélyben forgó unokái előtt ; intsetek, vádoljatok, kérjetek, követeljetek, buzdítsatok, vezessetek és mi lelkesedni, tenni, cselesedni fogunk, hogy miénk le­gyen újból a szabad, független, dicsőséges édes hazánk . Nagy­­magyarország ! Budapest, június 2 Az ünnepi napok szenzációjának szánt Beniczky affaire amely arra lett volna hivatva, hogy a Somogyi gyilkosság ügyét a miniszterelnök távolléte alatt politikai cél érdekében kihasználja, már az esti órákban meglehetősen összezsugorodott je­lentőség tekintetében. Beniczky vádja még beavatottak előtt is annyira magán viseli a tendenciózus ferdítés jellegét, hogy e pillanatban az egész egy törvény­széki vallomás köntössébe bújtatott rágalmazás manőverének minősül, mert az ügy, amely csak arra volt jó, hogy megzavarja a miniszter­­elnök Genfi tárgyalásait, nem hogy nem érte el célját, hanem egyenesen országos felháborodást váltott ki. Ez a felháborodás másrészről az egész kérdés értelmi szerzői, kigon­dolói és végrehajtói ellen is irányul. Büntetőjogi szempontból komplikálja az ügyet Beniczky­vel szemben ter­mészetesen az is, hogy a kormányzó személyével kapcsolatban mon­dotta el rágalmait, továbbá az is, hogy vallomását a törvényszéki tárgyalás előtt nyilvánosságra hozta. Politikai körökben az esti órák­ban élénken tárgyalták Beniczky ügyét és máris megállapítható, hogy a kormánypárt, a keresztény gazda­sági párt, a fajvédők és a párton­­kívüliek nagy része, sőt maguk a komoly legitimisták is legélesebben elítélik Beniczky eljárását, úgy, hogy mi idő szerint csupán a legszélső baloldal gondol arra, hogy ezt a csütörtököt mondott rosszindulatú manővert is megkísérelje arra, hogy politikai hasznot húzzon belőle. A Magyar Jövő fővárosi tudósító­jának beszerzett információja alapján Beniczky eljárása egyébként be­avatottak szerint már régóta terve­zett akció beállítása volt, amelynek végrehajtását Beniczky most találta időszerűnek, annál is inkább, mert a miniszterelnök távolléte alkalmas arra, hogy belpolitikai zavart idéz­zen elő. Ugyanis, mint ismeretes , Be­niczky már huzamosabb idő óta fenyegetőzött azzal, hogy ha felol­danák őt a hivatali titoktartás köte­lezettsége alól, igen magas állású személyeket súlyos kompromittáló adatokkal terhelne a Somogyi-Bacsó gyilkosság kérdésével kapcsolatban. A fenyegetőzésnek éppen a titok­­tartási kötelezettség feloldása alól nem volt semmi akadálya, hisz éppen a kormányzó szorgalmazta azt, hogy immár semmi gátja ne legyen annak, hogy Beniczky a honvédtörvényszék előtt szabadon vallomást tegyen. Beniczky előtt tehát nyitva állott az út, hogy mindent elmondhasson. A tárgyaláson egyéb tanúvallomá­sokra is kerül a sor úgy, hogy Be­niczky hamis vádja is ferdítése azon­nal cáfolatot nyerhetne és igy Be­niczky állítása nem járhatna azzal a politikai robbantó célzattal, aminek ő szánta. Innét magyarázható az meg, hogy Beniczky még a tárgyalás előtt hamisított és ferde vádak özönét terjesztette és a tárgyalást megelő­zendő szükségesnek tartotta vallo­másának nyilvánosságra hozatalát. Kétségtelen az, hogy a baloldal nagy felkészültséggel számított erre a harci riadóra, de már a déli órák­­ban erős visszavonulás volt érezhető, amelyet egyre nyilvánvalóbbá tett Beniczky nemcsak erkölcsileg ala­csony tendenciájú és elferdített val­lomása, hanem taktikailag tett bak­lövése, amelyet talán Beniczky ba­rátai készítettek elő s amelyet a kormányzó elleni gyűlölet szempont­jából terveztek ki. Az ügy tendenciája egy burkolt vádaskodás, amelynek alaptalansága a Somogyi gyilkossági ügy lejár­A két pünkösdi ünnep váratlan és egy politikai érdekszövetség messzemenő céljaira élesen rávilágító szenzációkat hozott a magyar poli­tikai életnek. Az Az Újság című — állandóan konszolidációs törekvéseit hangoztató és „szélsőségek“ ellen hadakozó — napilap, amelynek a budapesti bankvilággal való össze­függései ismeretesek, pünkösd va­sárnapi számában közreadta Beniczky Ödön volt belügyminiszternek azt a vallomását, amelyet a Somogyi- Bacsó­ gyilkosságra vonatkozóan írás­ban a katonai ügyészség elé ter­jesztett. A lapot ezért — tiltott köz­lés címén — elkobozták. Viszont Beniczky Ödönt tegnap délután a rendőrség letartóztatta és a buda­pesti Ügyészség fogházába szállí­totta. A letartóztatás híre érthető meg­lepetést keltett, mert az első órák­ban az a felfogás terjedt el, hogy Beniczky Ödönt a vallomásában foglalt súlyos kormányzósértések, továbbá hivatalos titok megszegése miatt tartóztatták le. Mára azonban kiderült, hogy Beniczky Ödönnek régebbi, 14 napi fogházbüntetését kellett június 2 án — az ügyészség ugyancsak régebbi intézkedése ér­telmében — megkezdenie. Vasárnap délelőtt 10 órakor a Hétfőn délben a királyi ügyész­ség írásbeli utasítást küldött a budapesti államrendőrség főkapi­tányságához, hogy Beniczky Ödön volt belügyminisztert a Múzeum­­utca 5. szám alatt levő lakásáról sürgősen állítsák elő a főkapitány­ságra, tartóztassák le és haladék­talanul szállítsák a budapest királyi ügyészség fogházába. A központi ügyelet vezetője, Hor­váth Antal főtanácsos azonnal intéz­kedett, hogy az ügyészség parancsát végrehajtsák. Beniczky Ödön laká­sára detektíveket küldött, aki azon­ban nem volt odahaza sem fél egy órakor, sem pedig fél kettőkor. Beniczky Ödön csak három óra után érkezett haza, amikor is a de­tektívek felszólították, hogy kövesse őket a főkapitányságra. Beniczky Ödön szó nélkül rendelkezésére ál­lott a detektíveknek és behajtatott a főkapitányságra. Hováth főtanácsos közölte vele, hogy a királyi ügyész­ség utasítást adott előállítására, mert 14 napi jogerős fogházbüntetését nyomban meg kell kezdenie. A letartóztatás oka A királyi kúria Beniczky Ödönt sajtó útján elkövetett becsületsértés miatt kétheti fogházra ítélte. Be­niczky Ödön a becsületsértést Szétár­gyalásával megszűnik. A honvéd­törvényszék szabályszerű fóruma előtt lejátszódó események mindent igazolni fognak. Annyi bizonyos, hogy az az orszá­gos felháborodás, amelyet Beniczky felidézett, ismét közelebb hozta egy­máshoz a nemzeti alapon álló párto­kat, mert megérett az idő arra, hogy egy frontba tömörülve fogjanak kezet az áldatlan baloldali politika burkolt támadása és az ország béké­jét megzavaró irányzata ellen. sajtósoros vizsgálóbíró telefonon utasítást adott a rendőrfőkapitány­­ságra, melyben elrendeli a vasár­napi Az Újság című liberális sajtó­termék elkobzását. A telefonértesí­tés után azonnal mozgósították az egész rendőri és detektívkészültsége­­ket, hogy az inkriminált lappéldá­nyokat úgy az utcai árusoktól, mint privát egyénektől és kávéházakból összeszedjék. Általános felháborodás Beniczky újságcikke miatt A vizsgálóbíró intézkedése után másfél órával már halomszámra he­vertek az Az Újság elkobzott pél­­dányszámjai a rendőrőrszobákon és ekkorra már távirati megkeresés folytán a vidéki rendőrségek is foganatosították a lep elkobzását. A kávéházakban már olvasták a cikket, mikor detektívek jelentek meg a rendelkezés végrehajtására. Némely helyen a közönség tet­széssel fogadta a hatóság embereit és önként segédkezett a destruktív szennylapok felkutatásánál. Egyes helyeken még a detektívek megjele­nése előtt követelte a nemzetellenes merénylet miatt a lappéldányok meg­semmisítését. Délben 12 órakor már sehol sem lehetett Az Újságot látni. István volt honvédelmi miniszter ellen követte el. Letartóztatása semmiféle összefüg­gésben nincs a Somogyi-gyilkosság­ban tett vallomásával. A két dolog nyilván nem véletlenül egybeesett időrend dolgában. Liberálisék kezdik a hazudozást Beniczky Ödön letartóztatása a szenzáció erejével hatott, a liberális hétfői sajtó összefüggést kostruált a Somogyi ügy és Beniczky Ödön le­tartóztatása között, hogy a hatósá­gokra és a kormányra a törvénytelen eljárás bélyegét ráégethesse. Az eljárás azonban megindult az Az Újság ellen is tiltott közlés cí­mén. Erre vonatkozóan megtörtént az intézkedés. Baróthy Bálint királyi főügyész, az ügy referense, ebben az ügyben tanácskozást folytatott Sztrache Gusztávval, a budapesti királyi ügyészség vezetőjével. A felelős szerkesztő — nem felel Ágai Adolf. Az Újság felelős szer­­kesztője még mielőtt idézést kapott volna, jogi képviselőjének Vajda Ödön dr-nak kíséretében megjelent a királyi ügyészség folyosóján és kijelentette, hogy még nem kapott semmiféle hivatalos idézést, a királyi ügyészség csak pünkösd vasárnap­ Beniczky Ödön kormányzóellenes lázítással akarta a genfi tárgyalásokat meghiusitani — A zsidó sajtó ferde beálliítása cikkei Beniczky letartóztatásával kapcsolatban — Elkobozták az Az Újságot és megindították ellene a bűnvádi eljárást — A volt mi­nisztert a szociáldemokraták támogatják — Beniczky hamis okmányokkal tett tanúvallomást a Somogyi—Bacsó ügyben —­ ­ A Beniczky-botrány Letartóztatják Beniczky Ödönt MAGYAR JÖVŐ 3

Next