Magyar Jövő, 1936. június (18. évfolyam, 126-147. szám)
1936-06-03 / 126. szám
2. uralkodót hazahozták. Az uralkodót mentesíteni kell a nagy felelősség és a káros idegen befolyástól. Határaink védelmében egységesek vagyunk —■ mondotta Mihalache. — Barátunk mindenki, aki segítséget nyújt határaink védelmére. A diósgyőri főutcai pofozkodás ügye a járásbíróságon Miskolc, június 2. Szűcs Ferenc ny. vasgyári tisztviselő, újdiósgyőri lakos feljelentést tett a járásbíróságon ifjú Éles Géza jogszigorló ellen, aki őt március 18-án a diósgyőri főutcán való találkozásuk alkalmával többször arculütötte. Kedden tárgyalta az ügyet Barsy járásbíró. Ifjú Éles Gáza kihallgatása során előadta, hogy azért verte meg a sértettet, mert apját, idős Éles Gézát, aki két cikluson át főbírája volt Diósgyőr községnek, Szűcs Ferenc ezalatt az idő alatt állandóan támadta, mint törvényhatósági bizottsági tag, ő pedig nem tudott más fenyítést alkalmazni vele szemben, mint a testi fenyítést. Szűcs Ferenc idős Éles Gézát is feljelentette, mint fiának felbujtóját. Idős Éles Géza kijelentette, hogy sohasem beszélt fiával arról, hogy Szűcs Ferencen álljon érte bosszút. Több tanút hallgattak még ki, köztük egy asszonyt is, aki elmondotta, hogy látta, amikor a pofon elcsattanása után Szűcs fejéről a kalap lerepült, azt is tudja, hogy két napig dagadt volt az arca.. Az ügy befejezésére nem került sor, mert Horváth Zoltán dr., Élesék védője, továbbá Putnoky Béla dr. Szűcs Ferenc védője bizonyításkiegészítési indítványt tettek, aminek a bíróság helyet adott és így a tárgyalást június 25-ére elnapolták. 6^B*^eí*>eRs6aie=!eae«es6aeBaese«Ka*aeae Hercegnő és szállóportás házassága Athén, június 2. Mint ismeretes, Azzah iraki királyi hercegnő a múlt héten, titokban házasságot kötött Saralanhof athéni szállóportással. Az iraki főudvarmester lépéseket tett az athéni hatóságoknál, hogy a hercegnő házasságát semmisítsék meg. A lapok értesülése szerint busás összeg ellenében Saralandof maga is hajlandónak nyilatkozott lemondani a hercegnőről A szállóportás állítólag 50 ezer fontot kér az iraki királyi családtól Szörnyszülött csecsemő Bukarest, június 2. A Bukarest melletti Obosti községben Sanffer Miklós fölműves felesége szörnyszülöttnek adott életet. Az újszülöttnek sem keze, sem lába nincs és egész testét sűrű szőr födi. Mind az anya, mind a gyermek egészséges. Folynak a jelentkezések az esztergomi katolikus nyári egyetemre. Seprédi Jusztinián dr. bíboros-hercegprimási, esztergomi érsek védnöksége alatt június 21-től július 9-ig tart a Katolikus Nyári Egyetem Esztergomban. Teljes napi penzió 2 pengőitől, részt vehetnek férfiak és nők. Az előadások látogatása ingyenes. Érkezés Esztergomba június 21-én, amikor a bíboros-hercegprimás ünnepélyes formák között nyitja meg a Nyári Egyetem ezidei évfolyamét. Jelentkezni június 10-ig az Actio, Catholicánál (Budapest, IV. Ferenciek-tere 7) vagy Leopold Antal dr. prelátus-kanonoknál Esztergom. mGYMum Szerda, 1936. évi június hó 3. Felboncolták a halálautó sofőrjének holttestét Nem szívbaj okozta a sofőr tragédiáját • Irtózatos halálküzdelem a víz alatt Budapest, június 2. A Margithídból a Dunába zuhant autónak áldozatát, Taska János sofőrt kedden felboncolták. Megállapították, hogy a sofőrt nem érte szívgörcs a volán mellett, ami esetleg a katasztrófát előidézte volna, élve került a Dunába. A boncolás során, megállapították, hogy a nyakizmon szakadások vannak, amely arra mutat, hogy a szerencsétlen sofőr irtózatosan erőlködött a Dunában, nyilván azért, hogy az autó sofőrüléséből kiszabaduljon. A boncolás eredménye szeriint tehát a sofőr sem szívgörcsöt nem kapott, sem alkoholt nem észleltek szervezetében, a rendőri vizsgálat szerint pedig sem előznie, sem kitérnie nem kellett Taska Jánosnak kocsijával, így aztán teljesen tisztázatlan és rejtély, hogy miért szaladt hát fel Taska taxija a Margit híd gyalogjárójára, ahol a korlát kidöntése után a hullámsírba zuhant. A rendőri nyomozás befejeződött és így a katasztrófa oka titok marad. Vakmerő mozirablás Budapesten Fényes nappal rabolták ki az egyik mozi pénztárát Budapest, június 2. Újabb amerikai ízű rablás történt Budapesten. Fényes nappal az Erzsébet körúti Palace-mozi pénzstárának ablakán keresztül jegyváltás közben elloptak 1300 pengőt. Egy elemistakisfiú állt a pénztár ablaka előtt és jegyet kért. Háta mögött pedig egy magas, sovány, szürkeruhás fiatalember várakozott. Amíg a pénztárosnő hátrafordult a jegyért, addig a magas fiatalember az elemista gyermek feje fölött benyúlt az ablakon és a tányérból kiemelte az összekötözött bankjegyeket és gyorsan kiugrott a mozi előcsarnokából. A pénztárosnő, amikor visszafordult, azt hitte, hogy jegyeket loptak el, de a kisfiú figyelmeztette, hogy „a pénzt lopta el egy bácsi.“ A pénztárosnő jajveszékelve futott ki az utcára, de előzőleg, ahogy az előcsarnokba ért, egy másik hasonló kinézésű fiatalember állt az útjába, aki elbuktatta. Majd ez is elfutott. Összefutott a tömeg, rendőrök jöttek, de a rablóknak nyoma veszett. Több mozinál ugyanis az a szokás, hogy az Angol-Magyar Bank pénzbeszedője hétköznapokon összeszedi minden délben a mozik pénztárából a pénzt. Erre a látogatásra készült a Palace mozi pénztárosnője is, aki 4000 pengőnyi ércpénzta pénztárablak alatt a földön helyezett el, 1300 pengőnyi bankjegyet pedig kötegben az asztalon hagyott. Közben jött, aztán a kisfiú jegyet váltani, melléje pedig a rabló állt, mintha sorra várna, hogy ő is jegyet váltson. A mozi személyzetének elmondása alapján, már a délelőtti órákban feltűnt három fiatalember ólálkodása a mozi előtt és a mozicsarnokban. Az igazgató ki is zavarta őket. Hiányos személyleírást is adtak róluk, mivel a jegyszedők mint állandó mozilátogatókat ismerik mindhármukat. A rendőrség megállapítása szerint a suhancok tudták, hogy ebben az órában szokták a pénzt összeszedni és úgy rendezték meg a rablást, hogy egyikük jegyváltás ürügyével kiemeli az ablakon át a pénzkötegeket, a másik megakadályozza, az üldözést, aki aztán el is buktatta a pénztárosnőt, a harmadik pedig kint vigyázott. A nyomozás széles körben folyik a rablóik után. Schuschnigg kancellár váratlanul Olaszországba utazott Viareggioban találkozik Mussolinivel Róma, június 2. Schuschnigg osztrák szövetségi kancellár kedden Velencébe érkezett. A pályaudvaron az olasz külügyminisztérium egyik főtisztviselője fogadta. A város nevezetességeinek megtekintése után Schuschnigg repülőgépen folytatta útját Firenzébe, ahonnan gépkocsin Viareggioba ment. Schuschnigg kancellár velencei tartózkodásával kapcsolatban Rómában ismételten hangsúlyozzák, hogy a látogatásnak nincs hivatalos jellege és valószínű, hogy a kancellár semmiféle hivatalos személyiséggel nem fog megbeszélést folytatni- Kombinációk Schuschnigg kancellár olaszorozsági útja meglepetésként érte az osztrák politikai világot. Bécsben elterjedt hírek szerint a kancellárnak mot hétfőn délután repülőgépen kellett volna elindulnia, de a rossz időjárás miatt kénytelen volt eredeti tervét megváltoztatni és így csak az esti gyorsvonattal utazott el. Az utazás céljaként hivatalosan az üdülést említik, de osztrák politikai körökben erős hitelre talál az a megbízható értesülés, hogy Schuschnigg kancellár az olasz partvidék egyik kisebb fürdőhelyén találkozni fog Mussolini miniszterelnökkel. Legkézenfekvőbb magyarázatként a készülő tanácskozást elsősorban az osztrák kormány legutóbbi újjáalakításával hozzák kapcsolatba, főleg azzal a körülménnyel, hogy Starhemberg alkancellár nélkül alakult meg az új kormány és hogy Schuschnigg kancellár vette át a hazafmi arcvonast és az egész milícia vezetését is. A másik időszerű kérdés, amelyet a kancellár tanácskozásai során felvethet, a szövetségi szolgálati kötelezettség bevezetése. A hivatalos lap pünkösdi száma közli a szolgálati kötelezettségről szóló törvény végrehajtási utasítását s így most már technikailag semmi sem áll útjában annak, hogy a törvény valóban életbe is lépjen. Végül lehetségesnek tartják itteni politikai körökben, hogy az osztrák függetlenség kérdése is szóba kerül a tanácskozásokon. Szombatig marad Olaszországban Schuschnigg Beszélnek arról is, hogy Mussolini és Schuschnigg a Népszövetség küszöbön álló tanácskozásai szerint megtorlásellenes blokkot akar alakítani, vagy legalább is megbeszéli az olasz miniszterelnök az osztrák kormány fejével, milyen legyen közös követendő magatartásuk Genfben. Ismét más verzió szerint Olaszország az abesszín hadszíntéren aratott győzelmei következtében nagyobb gépmegrendeléseket és gépalkatrészrendeléseket eszközöl Németországból, ezeket a gépeket és gépalkatrészeket déligyümölccsel, főzelékkel, konzervvel fizetné ki kompenzációs úton. Schuschnigg olaszországi útjának és Mussolinival való találkozásának tehát elsősorban az volna a célja, e hírek szerint, hogy a római egyezmény értelmében Olaszországnak németországi rendeléseit megfoldó ausztriai rendelésekkel egyenlítsék ki. Schuschnigg kancellárnak egyébként ez már ebben az évben a har miadik útja Olaszországba, de mióta a kancellár átvette a külügyi tárca vezetését, azóta ezúttal első -zbem utazik külföldre. Schuschnigg kancellárt szombaton este várják vissza Bécsbe. RÁDIÓ SZERDA BUDAPEST I. 6.45: Torna, Hanglemezek. 7.20: Étrend. 10: Hírek. 10.20: „Mindennapi képek.“ 10.45: „A gyermekkori vérszegénység.* 11.10: Nemzetközi vízjelzőszolgálat. 12: Déli harangszó. 12.05: Hanglemezek. 12.30: Hírek. 13.20: Pontos időjelzés. 13.30: Pepita Gyula és cicigányzenekara. 14.40: Hírek. 16.15: A rádió diákfélórája. 16.45: Hírek. 17: Munkásfélóra. 17.30: A rádió szalonzenekara. 18.30: „Ahol a magyar egészségügyön őrködnek“.. 19: Perei Lili énekel. 19.30: Tasnády Ilona és Náday Béla előadóestje. 20.45: Hírek. 21.10: Farkas Sándor és cigányzenekara muzsikál. 21.30: Rudnyánszky Ferenc előadása.. 22.05: Időjárás jelentés. 22.10: Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. 23.30: A Smilling Boys jazz-zenekar műsora. 00.05: Hírek. BUDAPEST II. 18: Olasz nyelvoktatás. 19: Kallós Ede előadása. 19.30: Vásárhelyi Magda zongorázik. 20.15: Vajda Sándor—Pártos Ernő jazz-zenekara... 21.25: Hírek. SPORTHÍREK Amatőr eredmények: Bajnokiak: PBVSE—DAC 1:1 (1:1), SSE-HVSE 7:1 (0:1), PBVSE II—I. Lehel 3:2 (3:0). A DAC és a HVSE veszélyes helyzetbe kerültek. Barátságosak: DVTK - EMTK 2:2, SBTCGyulai AC 7:1 (3:1). Hétfőn Orosházán kikapott az SBTC. A vidéki atlétikai bajnokságokat Miskolcon rendezik. Az északi kerületet bízták meg a rendezéssel. Ebben az ügyben az északi atléta kerület intézőbizottsága ma, szerdán, este 7 órakor ülést tart a BT hivatalos helyiségében. A tagok pontos megjelenését kéri az előadó.