Miskolc, 1876 (1. évfolyam, 33-105. szám)
1876-04-23 / 33. szám
vas Talleyrand követője, hanem egy nyitott szivü becsületes patriárcha, a kiről ha megjelen gyűléseinken, mindenikünk tudja, hogy az édes apa jött el és szól gyermekeihez. — A gyűlés főbb tárgyai ezek voltak: Az egyházmegyei világi tanácsbiróra bejött szavazatok többségét Szentimrei József, — az egyházmegyei főjegyzőre beadott szavazatok többségét pedig Tóth Dániel emődi lelkész nyerte meg, — kik közűl csak az utolsó lévén jelen, az eskü letétele után hivatalát el is foglalta. — Erre Tamkó Ferenc m.-keresztesi és Csengeri József átányi lelkészek s volt egyházmegyei aljegyzők visszalépése miatt az aljegyzői toll ideiglenes vitelére Vattay István a.-zsolcai lelkész kéretett fel. — Ezután az időközben megválasztott lelkészeknek új helyeikre beerősítése ejtetett meg; így Gyöngyösy Sámuel n.-kállói volt lelkész Miskolcra; — Szabó Károly miskolci volt s. lelkész T.-Dorogmára; Asztalos István hevesi volt lelkész H.Bábára erősíttettek be. — A hevesi lelkész eltávozása által megürült hely betöltése felett kelt, egy kissé erősebb vita; a hevesiek ugyanis, vagy legalább közülök egy párt, a zempléni egyházmegyéből óhajt papot hozni, — amit azonban lelkészválasztási törvényünk egy idevágó pontja szerint az egyházmegye nekik, ha törvénysértést elkövetni vagy legalább elnézni nem akart, meg nem engedhetett; ők erősködtek s talán követeltek, de az egyházmegye nem engedett s az lett belőle, hogy ők ügyeket a superintendentia elé szándékoznak felebbezni, ahol annak kedvezőbb megoldását reményük. — A sok különféle kisebb fontosságú ügyet elhallgatva, meg kell még említenünk a bécsi ügyet, a melynek megvizsgálására Fekete Károly ónodi lelkész és Bódogh Albert tanácsbírók, meg Vattay István a.-zsolcai lelkész mint jegyző küldettek ki. — Az egyházmegyei könyvtárnál megüresült könytárnoki állomásra Kiss Károly miskolci lelkész választatott meg. — A gyűlés második napján a szőnyegen forgott tárgyak között legfontosabbnak tekintjük az egyházmegyének az egyházkerületi közgyűlés elé terjesztendő azon indítványát, hogy azok, akik egyházuk iránti kötelezettségüknek eleget nem tesznek, jogaikat se gyakorolják; — az indítványt igen szépen védelmezte. Vay Béla világi tanácsbiró s felterjesztése el is határoztatok, azon módosítással, hogy jogaiktól csak azok fosztandók meg, kik legalább három évi egyházi adójukkal tartoznak. — Érdekes tárgy volt még a miskolci egyház anyagi állását előtüntető, egyházlátogatói jegyzőkönyv. — Egyházmegyénk sőt egyházkerületünk első egyházának állapota minden reformált hívőnek szivén fekszik; s nem csoda, ha azt figyelemmel kísérik; erről azonban a „Mis-Mít tudunk mindezekről? És a múltnak milyl véletlenül parányi részét karolja fel azon időszak, melyet történelmének nevezhetünk? De ha földünknek egyes része felől ismeretes forrásokkal bírunk is, mennyi ideje annak, hogy az emberek összesége földgömbünkön öntudatosan él, munkál és fejlődik? Mit történelmi időszaknak nevezünk, sem több sem kevesebb, mint a léter utolsó órájának története, de ez is megtanít minket a világfejlődés lényegére, a léteire. — Az elemző bölcsészek, kik a világ törvényeinek ismeretébe mélyen behatoltak, téves eredményre jutottak e tekintetben, mert nem foghatják meg a létnek önmagábeli fejlődését. Egy állandóan működő erőnek felvételére van szükség, egy a világ egyetemben levő örök törvényre, mint att kicsiben a növény- és állatvilág mutatja. Minden tétel a világ egyetemben ellentett erők összehatásának eredménye. Ami élni akar, bírnia kell azon képességgel, hogy az ellenható tényezőkkel kibéküljön, azaz összhangzat jöjjön létre. Hol az összhang nincs meg, ott enyészet áll be. — Ami az egyedekre áll, áll a nemekre is. Ezer fajok és nemek éltek és haltak el; évszázadokig, ezredekig éltek, mindenik saját képességeihez alkalmazottam — A világegyetem tehát valóságos csatatér, hol a győzelem azé, ki az erő mellett hajlékony is. Mindenben, ami volt és van egy törvény uralkodik, egy eszme, az egyetemes összhangzat eszméje. A világegyetemnek ez a legfőbb törvénye, hol“ olvasói úgy is bő alkalomban részesültek már tudomást szerezhetni, ezért nincs reá szükség, hogy arról most bővebben szóljunk. — Különben is hosszúra nyúlt közleményünkben még arról kell megemlékeznünk, hogy Tarján város közönsége a legmagyarabb szívességgel fogadta vendégeit, miben bizonyosan legfőbb érdeme van derék papjának Édes Vincének. — Az ülés után egy tágas sátorban várt bennünket a felterített asztal, hol a jó ebédnek legédesebb fűszert az ifjú lelkű veterán kálvinista esperes Édes Albert talpra esett pohár köszöntései és humoros tréfái kölcsönözték. — Fogadja köszönetünket érte a tarjáni egyház közönsége s velők a derék Édesék. Különféle. — A király a maros-vásárhelyi tűzkárosultak felsegélésére 2000 irtot adományozott. — Tisza és Simonyi miniszterek ápril 20-ikán ismét leutaztak Bécsből Budapestre, hogy párthíveikkel értekezzenek, — miután az Andrássy grófnál d. e. 10 órától, d. u. 1 és fél óráig tartott értekezletben sem jöhetett létre az óhajtott egyetértés. E. — Halálozás. Teöreök Sándor, Borsod megye árvaszéki elnöke, a miskolci ev. gymnásium főfelügyelője, f. hó 20-án, élte 57-ik évében meghalt. Lapunk csaknem minden számában nyílik alkalom a szomorú kötelesség teljesítésére, hogy városunk vagy megyénk egyik közbecsülésben álló fiának elhunytét jelentsük. Szomorú kötelesség ez nekünk ma is, mert az elhunytban megyéje, városa, egyháza, ismerői, méltán nagyon becsült férfiút veszítettek el; — tudományosan mívelt, korával haladni biró szellem, s becsületes tiszta jellem volt a modorában, szokásaiban egyszerű alak, ékessége. — Azok közé tartozott, a kik még politikai elleneiktől is megérdemlik, hogy a mint életében megtartották tiszteletükben, holta után tartsák meg emlékezetükben. — Nyugodjék békével. — Bizonyára válságos idők; igen nagy dolgoknak kellett történni, hogy így írjon a magyar miniszterelnökhöz Tiszához közel álló lap az „Ellenőr“. Hallja és értse meg mind, akit illet, még a következőket is: Az a hangulat, mely itt köröttünk zúg, egy mindenre eltökélt nemzet hangulata, egy csapásoktól megkínzott, boszantással meghurcolt, bántalmakkal felizgatott nemzet hangulata, egy nemzeté, mely évtizedes önáltatatásból arra a tapasztalásra ébred, hogy önmegtagadása és nagylelkűsége legszebb, leglegálisabb lényével csak új fegyvert adott a régi ellenség kezébe. Ez a hangulat igen alkalmas arra, hogy minden megkezdett fejlődés végre kiegyenlítést nyer, ez oly bizonyos, mint az, hogy a magból gyümölcs s a méh magzatból élő lény lesz ; azt azonban nem úgy értjük, hogy minden mag és magzat mindig teljesen kifejlődik, mert az ellenséges befolyások száma igen nagy, s egyesek ezeknek áldozatul esnek, hanem egészben véve ezen ellenséges befolyások hatalom nélküliek. Számtalan virág magocskák lesznek évenként semmivé, és megis tudjuk bizonyosan, hogy a következő tavasz virágokat hoz. — Az egyetemes összlét soha nem semmisül meg, de változatlanul sem marad. A történelem tanúsítja, hogy a folytonos fejlődés változásai ezred évek óta meghatározott törvények szerint történnek. Ezen törvény az előhaladás törvénye, mely a világegyetemet az erőtan birodalmából a vegytan hatalmába vezette át, mely az öntudatos fejlődés irányát határozottan kijelöli. De vonhatunk-e következést a múltból s jelenből egy távolabbi bizonytalan jövőre ? Az idő végtelenségében olyan lesz-e utánunk mint előttünk volt s a világegyetem évezredek múlva olyan alakú lesz-e mint ma? Az emberiségnek, földnek, naprendszernek, minthogy kezdete volt, végének is kell lennie. Mielőtt azonban a föld s vele együtt az emberisége a nap kihűlése következtében megsemmisülnek, évezredek folynak el, s mi lesz a világból majd akkor, ha a vegytan 80 év helyett ezred évekig tökélyesíd? A legmerészebb képzelet sem bír odáig hatni. És mégis e távol jövő be fog is következni. Ki tudja, hogy az ember, vagy más megmérlegeljük azon dualizmus értékét, melyben a paritást csak a terhek súlya érezteti velünk; azon dualismusét, melyben tartunk az ínségtől elexequált adófilléreken közösnek csúfolt osztrák hadsereget az osztrákoknak, melyben magyar birodalmi fővárosunkat mindazon előnynyel fénynyel, és tekintéllyel együtt, mely a fejedelmi székhelyekre száll, odadobtuk a császári Bécs torkába, honnan a kétfejű sas hirdeti államiságunkat a világnak; azon dualismusét, mely egyik karunkból a vért szívja ki, míg a másikat megköti, s a minek fejében jutalmul még gúnyt, csúfságot, packázást kell tűrnünk minden eleven és döglött hatalmasságától Ausztriának. Magyarország tud, tűrni, szenvedni. Háromszáz esztendő a tanúja. Ám tessék próbára tenni a magyar szívósságot még egyszer. Állunk elébe. Inkább ma, mint holnap, inkább egyszerre, mint apránként. Mi bízunk ez ország életerejében; nem hal az meg oly könnyen, mint az Ausztriák szoktak, mikor Magyarország leveszi róluk a kezét. — Ne játszatok ezzel a nemzettel“. — Ezeket írja az „Ellenőr“ és nekünk kevésbé fog eszünkbe jutni, hogy ne oszszuk e kifakadásokat, — csak azt óhajtanánk megtudni, mennyi része van az Ellenőrnek és pártjának a fenntebb olvasható állapotok előidézésében. — Anglia királynéját pénteken f. hó 21-én fogadja Mac Mahon Yilettben. — A párisi pénzvilágban nagy izgalmat okozott azon hír, hogy egy montenegrói csapat, hercegovinai felkelőkkel csatát vívott a törökökkel. — De a diplomatiai körök nyugodtan várják az eseményeket, és azt hiszik, hogy Oroszország Montenegrót és Szerbiát magukra fogja hagyni. — Kossuth Lajos kijelenti, hogy olajfestésű arcképeinek árulási jogát a honvédmenház javára engedte át s tiltakozik az arcképével űzött üzérkedés ellen. — Szerencsétlenség. Nemes Bikken f. hó 20-án egy jó módú gazda ember s egy kocsis leestek a szekérről, a melyet a megugrott lovak félre rántottak; a gazdának a mellén ment keresztül a megrakott terhes szekér s több bordáját törte el, a kocsisnak pedig nyakát, s az ott is maradt halva. — D. J. miskolci fertály mester neje és unokája f. hó 21-én, a szőlőből hazafelé jőve, a taligában, melyen ültek a ló elragadt, s ők mindketten kiestek, a nő sérüléseket kapott, az öt éves kis leány pedig ott maradt eszméletet veszítve, s mire haza hozták meg is halt. — Egy újvidéki halász f. hó 7-én egy bölcsőt fogott ki a Dunából, melyben nagy meglepetésére egy eleven egészséges csecsemő volt. — Erre aztán igazát, el lehet mondani, hogy a viz hozta, értelmi lény, nem fogja-e az anyag alapját, a paránynak s életnek törvényeit, megismerni ? Ki tudja, hogy valamely veryész, vagy életisme tudós nem fogja-e az élet föltételeit úgy átalakítani, hogy a mai természeti egyedeket, nemeket, fajokat, majdan csak úgy lehet tekinteni, mint egy elévült világ maradványait, melyeket régiségtárakban, múzeumokban, csodálattal fognak szemlélni s vizsgálni? Az isten fogalma bevégzett egész, mert benne az egyetemes lét fogalma meg van. Ily értelemben az isten a milyen most, oly tökéletes valóság lesz ezután is. Az alapos tudományé, mely bölcselőnek érdekes levele rövid kivonatban itt fekszik az olvasó előtt. A tudománynak s a helyes úton haladó természet-bölcseleti kriticának feladata megbírálni az elszórt eszméket; megtartani, ami életre való, tovább fejteni azt, ami még homályos. A természeti tudományokat, — bár napjainkban már óriási fejlődést nyertek, — sok tekintetben még úgy tekinthetjük, mint ki nem aknázott bányákat s azoknak mívelőit mint fáradhatatlan bányászokat, kik a nagy mindenség sötét aknáit kutatják; a történelem csak világosíthatja s könnyítheti a haladást, a mennyiben az álösvényekre való eltévelyedéstől megóv. Az emberiség feladata a folytonos előhaladási Kutassunk, nyomozzunk, munkálkodjunk, kik, hivatása szerint a neki kijelölt munkakörben, s mindig az előttünk lebegő magasztos célt tartsuk szemünk előtt! n. 1.