Miskolc, 1876 (1. évfolyam, 33-105. szám)
1876-05-28 / 43. szám
MISKOLC, 1876. május 28. 43. szám. ELSŐ ÉVFOLYAM. J Előfizetési dij: jP.ÁNecryedévre 1.50 kr.^ ^Félévre ... 3 ft. ^ÁjpEgész évre 6 „ ^Jj Megjelen jMinden csütörtökön^Jj jj£ és vasárnap. ^jjj fSfesa=asa=sa=sfe=eseg!3 .^*1 • •••V ____________________ MISKOLC. Helyi érzeteket képviseli, ipar, teresterelmi, piroti és ismeretterjesztő közlöny. Szerkesztőségi iroda: .... Széchenyi utca 757. sz., dr. Bódogh-féle ház. Egriéé számára, 7 kr. Kiadói iroda: Hirdetési dij: Négyhasábos petit !(^sor 5 kr. Többszöri^ c|/áj|hirdetésnél olcsóbb.|j|l|) Bélyegdij 30 kr. gm it •**" 1 Széchenyi-tér 749. száza. Kraudy-féle ház. Miskolc, 1876. május 28. Lapunk legutóbbi számában kijelentettük, hogy a borsodmegyei szabadelvű párt május 20-án tartott közgyűlésében Ragályi Aladár országos képviselő által tett indítványt, indokolásával együtt mai számunkban hozni fogjuk. ígéretünket íme beváltjuk, az alábbi sorokban olvashatja lapunk közönsége, a május 20-iki közgyűlés jegyzőkönyvi kivonatát, — a Ragályi Aladár indítványa ellenében, Dr. Popper József által tett indítványt is hozzá csatoltuk, hogy az esemény hű képe álljon olvasóink előtt. Szívesen adunk helyet lapunkban e közleménynek, ha nem tartozunk is azon párthoz, amelynek kebeléből ez indítvány keletkezik, szívesen szolgáltatunk eszközt az abban kimondott elvek és nézetek terjesztésére, és pedig először és főképen azért, mert lapunk homlokára kiírtuk,előfizetési fölhívásunkban kijelentettük, hogy mindenekelőtt Miskolc város és Borsod megye érdekét képviselni, s a város és megye közéletének hű tükre, igaz krónikája akarunk lenni; s egy ilyen nagy horderejű és nagyfontosságú mozgalomnak párttekintetekből agyonhallgatása pedig, annyit tenne, mint be nem váltva szavunkat, hűtelen lenni lapunk jelszavához; s az érdekeltséget, melyet a nagyközönségben lapunk iránt napról napra növekedni látunk, meg nem érdemeltni. — Szívesen adjuk e közleményt másodszor azért, mert abban sok igazat, a mi meggyőződésünkkel, és gondolkodásunkkal egyező megítélését találjuk a bécsi kiegyezésnek; amely kiegyezés feletti tömörülését pedig egy gondolkozásoknak minden hazafinak elő kell segíteni, amint leírja, hogy ez a nemzet életével és boldogulásával oly szoros kapcsolatban álló nemzetgazdászati kérdés, ha még lehet, javunk, hasznunk, s előnyünkre áldassék meg A borsodmegyei szabadelvű párt részéről 1876. évi május hó 20-án Miskolcon tartott közgyűlés jegyzőkönyvének kivonata. A köztetszéssel és helyesléssel fogadott elnöki megnyitó beszéd után Ragályi Aladár országgyűlési képviselő írásban a következő indítványt terjeszti elő: Indítvány: A magyar nemzetnek az országos pártok egyesüléséhez kötött reményei a bécsi egyezség létrehoztával mind megsemmisültek. A fusionális kormány nagy politikai tévedései, melyeket megalakulása óta szakadatlan sorban egymás után elkövetett, az Ausztriával kötött közgazdasági s pénzügyi alkuban találják végzetes betetőzésüket. Múlt év kezdetén, midőn a közjogi pártharc romjain egy történetünkben páratlanul álló óriás párt vévé kezébe sorsunk vezetését, erős bizalom támadt bennünk az iránt, hogy az egyesült elemek roppant túlsúlyára támaszkodó kormány a nemzet megroskadt közügyeit rendezendi s országos sebeinket be fogja heggeszteni. Éber figyelemmel, őrködő szemekkel kísértük kezdettől fogva a fusionális kormány minden léptét, hazafiúi reménynyel vártuk kibontakozásra célzó törvényhozási s kormányzati intézkedéseit. Nem is vádolhatjuk a két fusionális minisztériumot azzal, hogy tétlenül székelt a politikai működés mezején. Napról napra újabb törvényhozási és közigazgatási műveletekkel lépett az ország elé. De tényei nem állottak mindenkor a súlyos helyzet színvonalán, nem feleltek meg azon nagy hivatásnak, melyet a hazamentés dicső címével ruházott fel a közvélemény. Bizalmunk szálai gyöngülni kezdtek. Borús kétely szállta meg az előrelátóbb szíveket, s a törvényjavaslatok és kormányrendeletek áradatából sokan azon hazafiúi aggodalmat merítek, hogy a kormánynak nem a kellő magaslaton szárnyaló politikájával, sokszor indokolatlan túlzás, máskor elégtelen félrendszabályok jellegét viselő intézkedéseivel nem fogjuk a kitűzött nemzeti célt elérhetni. A feladat nagy, a missió magasztos s a cél szent és méltó vola a legkitűnőbb államférfiakhoz, kiket valaha egy sülyedező államhajó révbevitelére rendelt a végzet. De a mi kormányférfiaink ereje — fájdalom — nem állott arányában a feladat nagyságával, nem emelkedett fel a nemzeti küldetés tetőire s a fusionális kormány a céltól messzemaradva, sőt a céllal épen ellenkező irányban haladva, tehetetlenül meghanyatlott. Államháztartásunk veszélyesen megrendült egyensúlyát helyreállítani, Európa előtt már-már eljátszott államhitelünket diadalmasan visszaszerezni, a nemzetölő corruptiót gyökereiben kiirtani, hogy újra politikai erkölcsök s a szeplőtlen hazafiság tündökölnének Magyarországnak egykor dicsteljes homlokán. Ez volt a feladat. És hová jutottunk a hatalom minden attribútumával ellátott kormány egy éves uralma alatt ? Pénzügyeink üdvös rendezhetése nem csak az állampolgárok, hanem magának a kormánynak szemében is chimaóra jön. A hibás rendszer dacára felemelt, de behajthatatlan adók, a pénzügyminiszteri számítást rombadöntő deficitek, török kamatú újabb kölcsönök s azoknak hirtelen elzűllése jelölik mindenütt az új kormány nyomdokait. A kiadások és bevételek egyensúlyától soha sem állott távolabb a magyar állam, mint jelenleg. S a jelszó ma már többé nem az egyensúly, hanem — férfiasan ki kell mondanunk — a pénzügyi válság! Nyomoró közgazdasági helyzetünk fokozatos javítása, kereskedelmünknek, melyet Bécs ragad ki kezünkből s pangásra van kárhoztatva, iparunknak, mely a végenyészet szélére sodortatott, okszerű ápolása s a kormányzat körébe vágó intézkedésekkel lábra segítése, a vasutak gonosz és megrontott ügyeinek erélyes, bátor kezekkel való rendezése stb. szóval az adóképesség hatályos emelése: ezek voltak ama biztató jelszavak, melyeknek ragyogó aegise alatt a két fusionális cabinet az ország kormányzat templomába bevonula, s a melyeknek címén kormány férfiaink a nemzetet és parlamentet elszánt pénzügyi áldozatokra lelkesítik. S íme közgazdasági nyomorunk ma is csak a régi elhanyagolt bajokkal küzd; a mezőgazda s általában a nyers termelő, a vasutak megfékezetlen önkénye s a hibás kereskedelmi politika miatt képtelen sikeres versenyre kelni a világpiacon, sőt saját hazai piacunkon is a külföld terményeivel. Nekünk több nyers terményünkkel a magyar területen is vereséget kell szenvednünk az idegentől. Iparunkat minden ágában végpusztulással fenyegeti az osztrák ipar, s e nagy nemzeti vész elhárítására a kormány — hatályos rendszabályokról nem is szólunk — még csak kísérletet sem ten. A vasutak tarifta üzelmeinek közgazdasági szervezetünkben korlátlan tért engedett a kormány, mint valamennyi elődei. A közlekedési minisztérium összes vasúti politikája abban összpontosult, hogy a koldus állam pénztárából nagy kegyelmesen milliókat szavaztatott meg a parlamenttel oly vasutak segélyezésére is, melyeket a szédelgés teremtett s a szédelgés fog előbb utóbb eltemetni, így az országnak az adóképesség emelése helyett adóemelés jutott keserű osztályrészül. Gazdasági tőkéinket megtámadta, vagy támadással fenyegeti az uralkodó pénzügyi s közgazdasági politika, mely ha még tovább is megtarthatja a hatalmi polcot, csak általános közgazdasági öszszeomlással végezheti dicstelen pályafutását. A kormánynak a bécsi alkudozások kezdetéig elkövetett számtalan hibáit azonban fedezte azon csillogó remény, hogy a volt közjogi ellenzék feje által vezényelt magyar minisztérium győzelmesen küzdi keresztül Ausztriával nagynak ígérkező pénzügyi csatáját. Ez volt a pártok egyesülésének s az ebből kifolyó kormánynak országosan kitűzött fő fő politikai célja. A már előbb bizalmatlankodni kezdő szíveket ez némítá