Miskolc, 1877 (2. évfolyam, 1-104. szám)

1877-07-15 / 56. szám

Miskolc, 1877. julius 15. 161.—56. szám. Második évfolyam. fjfe Előfizetési díj: »Negyedévre 1.50 kr.' (^Félévre ... 3 ft. ^Egész évre 6 „ ■n ft Megjelent J^minden csütörtökönjj, fjP és vasárnap. ..^^a=s)(a=SKa=^^s MISKOLC. Helyi érteteket készáeló, ipar, taestelm, pzlaati és ismeretterjesztő Mily Szerkesztőségi iroda: Széchenyi-utca 757. sz., dr. Bódogh-féle ház. Egyes szám sorai ls:r. Kiadói iroda : Hirdetési díj:gyhasábos petita sor 5 kr. Többszöri üll.gphirdetési.és olcsóbb. Bélyegdíj 30 kr. iji Éves hirdet 70 írt. Mir. Széchenyi-tér 749. szám. Kraudy-féle ház. Előfizetésre való felhív.* „MISKOLC“ C XXXXII. helyi érdekű közlöny 111. évnegyedére. Múlt hó végén megszűnvén évnegyedes és féléves előfizetőink előfizetése, tisztelettel kérjük annak megújítását, hogy a lap szétküldésében zavar ne történjék. Előfizetési dij házhoz hordással vagy postai küldéssel. Negyedévre 1 frt 50 kr. 1 Egész évre 6 frt. Félévre 3 frt. 1 Egyes szám 7 kr. Sártory István könyvnyomdája (Széchenyi-utca 749. Kraudy-féle ház.) A szent háború. A pánszlávizmus zászlajára, melyre bitófa helyett egy kereszt van hímezve, rosz szelek járnak. Úgy látszik, hogy az Úristen meg akarja hallgatni a keleti keresztyének ama közmondásszerű imáját: „Uram szabadíts meg ügyetlen barátaimtól, ellenségeimtől majd magam óvom magamat.“ Ez ima felhallatszott a mennyekbe. „Isten védje szent Oroszországot“, e szavakkal indította meg e támadó cár az öldöklő pusztítást. Tiszta szívünkből rebegjük mi is az Istenhez, hogy még sokáig védje szent Oroszországot, v úgy amint eddig védte. Még egy pár ily győzelem elegendő arra, hogy Nagy Péter cár megforduljon sírjában végrendeletével együtt, melyet oly könnyű volt a türelmes papíroson s térképeken elvileg megörökíteni, de oly nehéz a rubelek s eszevesztett generálisok segélyével végrehajtani. Sohasem voltunk abban a véleményben, hogy hazug jelszavakkal, gyalázatos erőszakkal, corrumpált vesztegetésekkel s akasztófáravaló emberekkel, teljes diadalt s maradandó győzelmet lehessen kivívni, az igaz ügy s az állami létalap ellen, de azt sem mertük volna álmunkban sem hinni, hogy egy gyengeség s benső rothadás hírében álló nép, oly bámulatra méltó erős vitézséggel cáfolja meg a balhiedelmeket, mint azt a török nemzet, elébb föllázadt s bujtogatott vasalásaival, most, az embertelen emberekben bővelkedő Oroszországgal szemben teszi. Ha Törökország, Anglia s Magyarország teljes rokonszenvét bírja a háború megindítása óta, úgy azt most kétszeres mértékben érdemelte ki magának.— Oroszország, melynek maholnap még a sötétben bujkáló oligarchák is hátat fognak mutatni, megtanította Európát arra, hogy a vitézség s a hóhérság nem azonos fogalmak; kiábrándította a revanche-politikusokat is, kik most már gondolkodóba fognak esni a felett, hogy váljon szükség esetén célszerű-e oly fegyverekre támaszkodni, melyeket nem a honfiúi lelkesedés, nem a féltékeny nemzeti büszkeség, hanem a vad erőszak s gonosz rablóhajlam ad a katona kezeibe. S ha nemrég remegve kértük a gondviselést, hogy hárítsa el fejünk felől ama kétes kimenetelű háborút, úgy ma csak is örülni tudunk annak, hogy mennyivel kevesebb oka van most már a kulturának félni a barbár orosztól, mely oly óriási pöffeszkedéssel terpeszkedik szét Európa térképének harmadrészén, de amelynek hatalmi ereje csak ködkép és csakis a császári névnapok alkalmávali defilirozásokban, s más cifra parádékban mutatja be magát, hencegő ürességében. — A folytonos, mondhatni következetes ázsiai vereségek, a Duna melletti se ide se odaszerű ügyetlen positiók bizonyítják azt, hogy kevés stratégiai ismeretek kellenek ahoz, hogy az ember rögtön belássa, mily kezek s mily szellemek s erőkre van a török nemzet felkoncolása bízva. A lelkesedéssel karöltve a rubelek ijesztő módon való fogyása — úgy látszik — ez egyszer nyakát fogják szegni „szent Oroszország“ -nak. De semmi nem indíthatja e komoly időkben az embert oly mosolyra, mint az, hogy ez emberek mily cynizmussal akarják a világ előtt takargatni a saját nyomorultságukat. Ama megcáfolhatlan győzelmi hírek, melvek az oroszok szemmellátható hátrálása által nyernek biztos hitelt, nem bizonyíthatnak egyebet, mint azt, hogy Oroszország sehogysem bírja szövetséges apró kolomposaival Törökországot legyőzni, s íme, egy bécsi lap levelezőjének alkalma lévén az orosz külügyminiszterrel Goresaloffal beszélhetni, úgy állítja az illető levelező, hogy Gorcsakoff roppant elismeréssel s elragadtatással beszélt a legyőzhettek bátor montenegróiakról. — Vitéz Háry János uram, akinek — tudvalevőleg — Taljánországban a csillagos ég dörzsölte meg a hátát, nem hazudott annyi otromba dolgokat összevissza. Az a vitéz, montenegrói nép, melyet csakis vakmerő rablásairól ismert a világ, már ma tökéletesen le van verve, leigázva a „beteg ember“ által. S hiszszük, reméljük, hogy az azonos érdekért küzdő orosz nép is nemsokára fogja osztani e sorsot hű bajtársaival. Magunk előtt véljük látni muszka cár ő felségét, a ki odahagyva siránkozó udvarhölgyeit, lejött perepátyostól Ploiestibe, hogy felséges kancsukájával lelkesítse vitéz hadseregét; magunk előtt véljük őt látni, a tomboló fejedelmet, felkötött állával, nem csoda, hisz úgy fáj szegénynek a foga — Konstantinápolyra. S magunk előtt véljük őt látni, midőn majd nemsokára kettőztetett sebességgel fog — megfogyva s megtörve visszatérni, ha nem is győzelemittasan, de mindenesetre ittasan vitéz alattvalói közé, kik majd a nihilisták nagy pártjával egyesülve, majd oly nagyszerű fogadtatásban fogják részesíteni a keresztyénségért buzgó zsarnokot, hogy rögtön a menyországban fogja magát képzelni. — Adja az ég, hogy még mi is megérhessük eme nagyszerű, előbb-utóbb bekövetkezendő eseményt! (Aranyi pipiét. Az iparos taponcok vizsgája. Mikor e sorok megjelennek, városunk sok szép és jeles tanintézeteinek vizsgái többnyire mind be lesznek fejezve, azok iránti érdeklődés fokozása végett, azok előre kitűzött idejük s mikénti lefolyásuk helyi lapjainkban, szerintünk is nagyon helyesen közzé lettek téve, a sok közül csak egy árva maradt el, és pedig épen az, mely közköltségen lévén fentartva, azt a nyilvánosság leginkább megilleti. Folyó hó 1-én minden zaj, s talán nagyon is csendességben tartatott meg az á. h. e. gymnásium egyik tantermében az iparos tanoncok vizsgája; képviselve volt ott városunk, a fő és alpolgármester, városi ügyész, és egy tanácsnok — s a legérdekeltebbek az iparosok egyetlen egy, az általános iparos-társulat egyik elnöke által, — pedig hallhattak volna, s többszöri látogatás után tanulhatnának is olyanokat, melyek nem csak a tanoncokra, de a nagyokra is igen ráillenek, s nem kellene pirulnia gyakran egy egyszerű számla , vagy nyugta megírásának képtelenségéért, vagy nevetséges voltáért. Hogy milyen lelkiismeretesen gondolkoznak iparosaink tanoncaikról, legjobban kitűnik számokból, — városunkban folytonosan létező pár száz tanonc közül beíratott, s részint szorgalmasan, részint hanyagabbul látogatta az iskolát 32, ipparra 12 lakatos, 9 rézmives, 3 pék, 3 csizmadia, 2 köteles, 1 cukrász, 1 szűcs, 1 asztalos, ezek közül vizsgát tett 16, felszabadult, hát a többi hol maradt el? azok bizonyosan négy gymnásiumot végeztet, s pedig oly jó sikerrel, hogy nektek az ismétlési iskola sem szükséges többé : — boldog jövő magyar ipar! Az eredmény lehető legjobb volt, láttunk olyan tanoncot, ki szülei szegénysége miatt soha iskolába nem járt, s a miatt a vizsgán is felső ruha nélkül jelent meg, egy év alatt nem csak olvasni és írni, de az elemi számadásokat gyönyörűen megtanulta, a miért is a főpolgármester úr által mégis jutalmaztatott, s vele együtt a tanár urak által ajánlott két legjobb tanuló hasonló jutalomban részesült. — Ily jutalmak kitűzése, az iskolák feletti, és a vizsgákon való képviselet az ipartársulatok teendője volna, — a sűrűbb