Miskolc, 1878 (3. évfolyam, 5-96. szám)

1878-01-17 / 5. szám

keserített meg. Mert általában véve azt lehet mondani, hogy a szereplők mindnyájan igyekez­tek magukb­ól valamit csinálni s az várakozáson felül sikerült is nekik. Nem értjük ide ez estén is szerepelt jelesebb színészeinket, hanem azokat kik sajnos nagyobb számmal vannak s bár rövid szere­pükkel, tönkretesznek, lerombolnak mindent, mit körfiltök a többiek építenek. Sir Patrik, Izland ördöge a darab központja, egyszersmind személyesítője Békefi, a figyelem főtárgya. Bár Békefy iránt a legfigyelmesebb és szorgalmas színházlátogató is sokáig kétségben van, a­mi t. i. tehetségeit il­leti, mert szerepei közttt mint egy halmos téren hol felemelkedik, hol eltűnik, hol tiszta fel­fogást árul el, hol obscurismust, hol művészi erőt, hol tehetetlen bénaságot, a szerint talán a mint kedélyéhez többé-kevésbé alkalmas szereppel bir­kózik , hanem ma esti szereplése után határozottan a jobb színészek közzé kell soroznunk. Hálás ugyan a szerep, de azért megpróbálja emberét, s a­ki jól eljátsza, ha egyebet nem is, de a nagy ta­nulmányt tőle eltagadni nem lehet. Ebben a te­kintetben kimagasodott minden társai felett Békefy. Úgy, hogy Nagy Lujza és Hevesi bár szintén­­ has­onló igyekezettel és elismerést követelő ér­demmel, de kevesebb sikerrel adták szerepeiket. Azonban ha a Békefy szerepének több fényoldala volt mint a többiének, árnyoldala is több volt. Apróbb nehézségeken igyekezett ő ugyan túl­tenni magát, de már a hangja olyan, mely e szerephez nem elég alkalmas. — nincs benne az érzelmeknek az a nagy változata, mely gyor­san egymásután következő pillanatokban, kif­jez­­zen szerelmet és gyűlöletet, imádást és utálatot, hitszegést és behizelgő baráti szót; árulást és frigykötést. Nincs meg az a csattanó ereje, mely indulata tetőpontján áldozatát megsemmisíti. Egyes jelenetek felette jól sikerültek s a tettető, minden lépteit álnoksággal kísért Sir Patrik gratulálhatott volna hozzá, hanem egy másik jelenetnek gyen­gébb színezése annál rosszabbul vette ki magát, miután öszhang közöttök nem volt. Nem volt minden ízében ördög. Hálóját tudta mesteri kézzel fonni s áldozatát angyali mosolylyal szédíteni, de midőn hálót szétszakítani, vagy igazi arcot kellett mutatni, nem volt az ördög arca elég fe­kete, a szava vér fagylaló. Általában azonban — mint mondánk — jól sikerült volt. Figyelmeztető. Január 19-én azaz szombaton este 8 órakor lesz a tűzoltó-egylet bálja a városházánál. Ü­ZLET. Terményárak. Miskolc, január 16. 1878. Hectoliter szerint . . . frt kr. frt kr. Búza.....................7 3 7 60 Bors................................4 424 69 Árpa................................3 894 28 Zab ...........................2 2 2 17 Kukorica......................4 324 58 Bab 1 liter . . ._ _ 12 Iveleskása . . ._ __ 14 Lencse ...._ _­­15 Borsó ...._ _._ 15 1 liter szesz . ._ __ 36 Felelős szerkesztő és laptulajdonos . Segédszerkesztő : 1 kiló szalonna . . . . __ 76_ 80 1 „ marhahús_ _ _ 52 1 „ borjúhús ....— — — 52 Városi kapitányi hivatal. Dr. Barlogfi Ali­ért. Kislolczi Pál. H­IRD­ETÉSEK. Árverési hirdetmény. „Hartman testvérek a miskolci volt vegyeskereskedési cég csődtöme­géhez tartozó minden ingóságok, melyek többnyire cérna, pamut, fűszerek, liszt, gyapot, és általában rövid árucikkekből állanak, valamint a boltbeli felszerelvények, Miskolcon, király­ utcai Lichtenstein-féle házban lévő üzleti helyiségben f. évi január 28-án kezdetét veendő, s folytatva tartandó ár­verésen azonnali készpénz fizetés mellett a legtöbbet ígérőknek fognak eladatni. Kelt Miskolcon a csődválasztmánynak 1878. január 9-én kelt határozatából. A tömeggon­dnok, leendő képviseltetések végett helyben megbízottat rendeljenek, s annak nevét és lakását az eladásig jelentsék be, ellenkező esetben Kiss Lajos ügyvéd, mint hivatalból kinevezett ügygondnok által fognak képviseltetni. A miskolci kit-, törvényszéknek mint telekkönyvi hatóságnak 1877. évi december hó 31-ik napján tartott üléséből. SZÖGYÉNY elnök. SIMON b. jegyző. tk. 878 20743. sz­áim.ETMÉJ­ IV. tk. 1.877 A miskolci kir. törvényszék mint telekkönyvi hatóság részéről közhírré tétetik, hogy Holcer György miskolci lakos végrehajtató részére 100 frt követelés és járulékai kielégítése végett Burján Mária és társai görömbölyi lakos végrehaj­tást szenvedőtől lefoglalt a görömbölyi 80. és 59-ik számú tikvben A. I. 1 —11. f 2. rend. f 1. rend. sz. a. bejegyzett, és 1192 frtra becsült ingatlan vagyonok vég­rehajtási árverésére, második határnapai 1878. évi február hó 5-ik napja d. e. 9 órája Görömböly község házához azzal tűzetik ki, hogy a lefoglalt fekvőségek a második határidőben, a megelőzőleg 17210. tk. 877. sz. a. közétett árverési felté­telek mellett becsáron alól is elárusíttatni fognak. Kelt Miskolcon a kir törvényszék mint telekkönyvi hatóságnak 1877. évi decemb. hó 11-ik napján tartott üléséből. APOSTOL JÓZSEF h. elnök. SZABÓ JÓZSEF h. jegyző. 20584. sz. Árverési hirdetmény. 1877. tk. A miskolci kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság részéről közhírré tétetik, hogy Holcer György végrehajtatának Szabó Lovas György és társai gö­römbölyi lakos végrehajtást szenvedők ellen 100 frt tőke 8 jár. kielégítése iránt elrendelt végrehajtási ügyében a görömbölyi 17. bz. tikvben .A f. 1. és f. 1. r. 358- 87- HIRDETMÉNY. A miskolci kir. törvényszék mint takkönyvi hatóság részéről köz­hírré tétetik, hogy a kis-tokaji reform, egyház végrehajtató részére 389 frt 43 és fél kr. tőke követelés és járulékai kielégítése végett, Szabó Ferenc — úgy is mint néhai Jóczik Juliannától maradt kiskorú gyerme­kei i. s t. gyámatyja, s Tóth Károly mint kiskorú fia term. és t. gyám­atyja kis-tokaji lakos végrehajtást szenved ezektől lefoglalt — a kis-tokaji 1. számú tlkönyvben f. 3. r. szám alatt foglalt s 300 frtra, — ugyancsak a kis-tokaji 222. sz. tlkkönyvben f. 1-2. rend sz. alatt bejegyzett s 4870 frtra; összesen tehát 5150 frtra becsült ingatlan vagyonok végrehajtási árverésére második határnapul 1878. évi január hó 31-ik napja d. e. 10 órája Kis-Tokaj község házához azzal tűzetik ki, hogy a lefoglalt fekvő­ségek ezen második határidőben — a megelőzőleg 17280. tk. 877. sz. alatt közzétett árverési feltételek mellett becsáron alól is el fognak árusittatni. Kelt Miskolcon, a kir. törvényszék, mint tikkvi hatóságnak 1878. január hó 9-ik napján tartott üléséből. SZÖGYÉNY elnök. SZABÓ JÓZSEF h. jegyző. 20504. sz. Árverési hirdet­v­ény. 1877. tkv. A miskolczi kir. törvényszék mint telekkönyvi hatóság részéről közhírré té­tetik, hogy özv. Fu­rcsik Mátyásné végrehajtatónak Bodnár Pál és neje miskolczi továbbá a 18-ik sz. tjkvben -ja 1. rend. — a 394-ik sz. tjkvben +. 1. r. és a 731-ikjlakos végrehajtást szenvedők ellen 40 frt tőke s járulékai kielégítése iránt ellen­­sz. tjkvben f. 1. r. sz. alatt Szabó György és neje Szobira Katalin tulajd.módi idéti végrehajtási ügyében, a mikolci 199-ik sz. takkönyvben f. 1. rend­szám alatt felvett és összesen 213 frt 12 krra becsült ingatlanokbeli jutalékok az 1878. évi Bodnár Pálné szül. Arvanszisz Zsuzsanna tulajdonáél felvett és 1000 frtra becsült február hó 21-ik napján délelőtti 9 órakor mint első- és 1878. évi március hó 29. ingatlanok az 1878 évi február hó 21-ik­ napján délelőtti 9 órakor, mint első- és napján délelőtti 9 órakor, mint második határidőben, görömböly község házánál 1878. évi március hó 29-ik napján délelőtti 9 órakor, mint második határidőben a megtartandó nyilvános árverésen a biróilag jóváhagyott árverési feltételek ügye­ miskolci kir. tonyszéki takkönyvi irodájában megtartandó nyilvános árverésen semmel tartása mellett el fognak adatni. A következő feltételek alatt eladatni fognak, u. m . Felhivatnak azok, kik az árverésre kitűzött javak iránt tulajdoni­ vagy más­­-ször. Kikiáltási ár a fennebb kitett bocsár, melyen alúl az első árverés­igényt, avagy elsőbbi jogokat érvényesíthetni vélnek, hogy e részbe­n kereseteiket akor az árverésre kitűzött birtok nem fog eladatni. 1­2-szer. Árverezni kivánók e hirdetménynek a hivatalos lapban tett harmadik közzététele napjától számítandó tartoznak az ingatlan kacsárának 10 százalékját bánatpénzül előre készpénzben vagy A miskolci kir. törvényszéknek mint telekkönyvi hatóságnak 1877. évi de­cember hó 31-ik napján tartott üléséből. ZAHORNÁCKY h. elnök. SZABÓ JÓZSEF h. jegyző, a második kétharmadát ugyanazon naptól számítandó egyes vételári részlet után a birtokbalépés napjától 19975. sz. Árverési hirdetév­ér­y. 1877. tk. A miskolci kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság részéről közhírré tétetik, hogy Altmann Bernét és neje végrehajtatának Altman­­Mária és érdektársai végrehajtást szenvedők ellen 140 frt tőke és jár. kielégítése iránt elrendelt vég­rehajtási ügyében a miskolci 1601-ik sz­éljkönyvben f. 1. r. sz. alatti örökhagyó Altmann József és neje Spitzer Rozália tulajdonául felvett s 300 frtra becsült in­gatlanok az 1878. évi február hó 19-ik napján délelőtti 9 órakor mint első­ és 1878. évi március hó 27-ik napján délelőtt 9 órakor mint második határidőben, a miskolci kir.­tszéki telekkönyvi helyiségben a biróilag jóváhagyott árverési felté­telek figyelemmel tartása mellett el fogj­ak adatni. Felhívatnak azok, kik az árverésre kitűzött javak iránt tulajdoni vagy más igényt, avagy elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, hogy e részbeni kerese­teiket e hirdetménynek a hivatalos lapban tett harmadik közzététele napjától szá­mítandó 15 nap alatt, habár külön értesítést nem vettek is, ezen kir. törvény­székhez nyújtsák be, különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egye­dül a vételár feleslegére fognak utasíttatni. Végül felszólítatnak azon jelzálogos hitelezők, kik nem ezen törvényszéki hó 31-ik napján 1. 1. L ' ü_ .f „ 1. i. Z. i. . 4- 1- 11 -i — .. L ! L |Z _ Z —______ '1^1 Ainn/l­thr r rrr\na w n n i rh'in a rr t rr tl n Ktf l­no­ ali rvr lof Ann I 9 nit \T L ^ 4.. 1 n 1 15 nap alatt, habár külön értesítést nem vettek is, ezen kir. törvényszékhez nyújtsák be, különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vé­telár feleslegére fognak utasittatni. — Végül felszólittatnak azon jelzálogos hite­lezők, kik nem ezen törvényszék székhelyén vagy annak közelében laknak, hogy a vételár felosztása alkalmával leendő képviseltetések végett helyben megbízottat rendeljenek s annak nevét és lakását az eladásig jelentsék be, ellenkező esetben ügyvéd mint hivatalból kinevezett ügygondnok által fognak képviseltetni. óvadékképes papírban a kiküldött kezéhez letenni. 1­3-szor. Vevő köteles a vétel­­árt két, egyenlő részletben, és­pedig: az első egyharmadát-az árveréskor azonnal, nyolc nap alatt, minden számítandó 6 százalékos kamatokkal együtt ezen kir. törvényszéknél előre kieszközölt utalvány alapján a miskolczi kir. adó- mint bírói letéti pénztárnál lefizetni. — A bánatpénz az utolsó részletbe fog beszámíttatni. — 4-szer. Vevő köteles az épületeket a birtokbalépés napjával tűzkár ellen biztosítani. — 5-ször. Az árverés jogerőre emelkedésekor vevő a megvett ingatlan birtokába lép, ennélfogva a meg­vett ingatlan haszna és terhei ez időtől őt illetik. — 6-szor. A tulajdonjog bekeb­­lezése csak a vételár és kamatainak teljes lefizetése után fog vevő javára hivatal­ból eszközöltetni. — Az átruházási költségek vevőt terhelik. — 7-szer. A meny­nyiben vevő az árverési feltételek bármelyikének eleget nem tenne, a megvett ingatlan az érdekelt felek bármelyikének kérelmére a prts. 459. §-a értelmében vevő veszélyére és költségére bánatpénzének elvesztése mellett, újabb árverés alá bocsáttatni­ és csupán egy határidőnek kitűzése mellett az előbbi becsáron alól is eladatni fog.­­ Felhívatnak azok, kik az árverésre kitűzött javak iránt tulajdoni­ vagy más igényt, avagy elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, hogy e részbeni kereseteiket e hirdetménynek a hivatalos lapban tett harmadik közzététele napjától számítandó 15 nap alatt habár külön értesítést nem vettek b­e, ezen kir. törvényszékhez nyújtsák be, különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasíttatni.­­ Végül felszólítatnak azon jelzálogos hitelezők, kik nem ezen törvényszék székhelyén, vagy annak kö­zelében laknak, hogy a vételár felosztása alkalmával leendő képviseltetések végett helyben megbízottat rendeljenek, s azoknak nevét és lakását az eladásig jelentsék be, ellenkező esetben Kiss Lajos ügyvéd, mint hivatalból kinevezett ügygondnok által fognak képviseltetni. Kelt a miskolci kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság 1877. évi decem. tartott üléséből, székhelyén, vagy annak közelében laknak, hogy a vételár felosztása alkalmával APOSTOL JÓZSEF h. elnök. SZABÓ JÓSZEF h. jegyző. Nyomatja és kiadja Sártory István özvegye Miskolcon (Széchenyi-utca 749. sz.)

Next