Miskolc, 1880 (5. évfolyam, 1-105. szám)

1880-05-23 / 42. szám

m­gfelelő esetekben nem fogom a tudo­mány érdekében elmulasztani és tapasztala­taimat annak idején közzétenni. Hogy mennyire fontos a szív alapos és pontos megvizsgálása, mutatja. Takács ösmeretes borzasztó élete. De a Pesti Hír­lap is említette, hogy egy grf. Battyányiné nevű úrnő Stájerország egyik falujában ra­vatalán felébredt, a maga körül levő égő gyertyát megpillantván, ijedtében valóban meghalt; no ez bizonyára nem törénik, ha az ottani orvos vagy halottkém szabálysze­­rüleg jár el. (Folytatása következik.) Sárospataki levél. Május 14 — 15. Nem gondolom, hogy azok, a miket vala­mely lap levelezője megír, mind érdekes dolgok volnának s mindenkit egyiránt érdekelnének; de azt hiszem, a felől meg vagyok győződve, hogy valakit egy vagy más tekintetben érdekel; Pé­ter ezt, — Pál pedig amazt vágyott avagy vágyik tudni. S ha a levelező Péternek is, Pálnak is szolgálhat valamely érdekes eseménynyel, örül rajta, mert azt hiszi, hogy kötelességének eleget tesz, legalább annyiban, amennyiben az idő és a körülmények lehetővé teszik. E feltevésből indulva ki, kedves kötelessé­gemnek tanom tudósításaimat tovább folytatni, megírván mindazt a mi legközelebb ké­t levelem közlése óta Sárospatakon történt s a miről nekem tudomásom van. Ha csak Pétert érdekli, bocsásson meg Pál, és viszont! Ha pedig senkit sem érdekel, tegyen róla a t. szerkesztő úr! Legelső dolognak tartom amaz örvendetes tény megemlítését, hogy tűzoltó egyletünk már a megalakulás mellett nemcsak öltönyökkel van teljesen ellátva, hanem igen szép fölszereléssel is bír; s nemcsak teljesen van szervezve, hanem gyakorlatait a legszigorúbb katonai pontossággal tar­tja, s azokban már bámulatos előhaladást ta­núsít. Az igaz, hogy még csak mintegy játék- és tréfa­szerűen, mert hála istennek! fennállása óta nálunk s a hozzánk közel eső községekben még nem volt tűz! Ne is adjon isten! mert hi­szen a tisz­eletre méltó egylet azt elfojthatja, de a szerencsétlen tulajdonos kárát meg nem térít­heti , a félénk szívek rémületét meg nem akadályozhatja. Múltkori levelemben olyanformát is mon­dottam, hogy a tavasz a maga és az utána következő­­ kellemesebb évszakok idényére, — hogy ne mondjam „évadjára“, — csolnakázó egyletetet szül. Ebből még a mai napig nincs semmi, sőt azóta emlegetni sem hallom. De hiszen ez, ha elmarad, sem nagy kár. Kinek ideje, kedve­s akarata van hozzá, csolnakázhatik a Bodrogon egyletalakulás nélkül is. Abból, — azt hiszem, — se haszna se kára a városnak !­ Folyó hó­z­ikén, azaz ma egy hete, orszá­gos vásárunk volt. Az életnemű eddigi magas árát, majdnem teljesen megtartotta; alig szállott alább 30—40 krajcárral; az igavonó barmok, s kiváltkép­n a szarvasmarhák ára felebb emelke­dett, s m­ert a kereslet nagy volt, az eladó tu­lajdonos oly árt kapott jószágáért, a milyet nem is lemért. Az ipar áru cikkeket adták és vették­­ úgy, hogy bele bámul az ember olcsóságukba,­­ — Sertés, sertés­hús, zsír, szalonna ára 20 — 25 percenttel emelkedett volt. A kereslet nagy, a készlet kicsiny. 9-ikén a főiskolai ifjúság „magyar irodalmi önképző köre“ tartotta évenként egyszer szoká­sos nyílt ülését, melyet most is mint ennek előtte ugyancsak a főiskolai ének és zenekar közreműködése s a nagyszámú díszes közönség részvétteljes jelenléte ünnepélyesített. Levelem tartalma s e lap szűk kerete nem engedi meg, hogy az ünnepély lefolyását s a nevezett körnek ez iskolai évben a titkár által előterjesztett mű­ködését csati vázlatban is megkísértsem ecsetelni. De azt mindenesetre ki kell jelentenem, hogy az­­ ünnepély élvezetes, a kör működése elismerésre méltó volt, s az ifjúság „magyar irodalmi önkép­ző köre“ igen szép elhaladással lepte meg a­­­elen volt közönséget, a mi nem tulajdonítható­­ másnak, mint azon szellemnek, mely a tiszán­­­­inneni ev.­r-i egyházkerület sárospataki főisko­­­­láját századok óta jellemzi. Az ifjúság 12-iké­­ d. u. és 13-ikán reggel távozott el Sárospatakról részint haza, részint legációkra. A pünköst ünnepi szünidő f. hó 23-ig tart, 24-én már mindenkinek benn kell lennie, mert a zárvizsgák már június 11-én megkezdet­­­nek s a gymnasium 4 alsó osztályában júnis 16-án, tehát egy hónap múlva be is végeztetnek.­­ Az érettségi vizsgálatok 17, 18, 19-én,­­ a fel-­­gimnázium vizsgája 21, 22, 23, 24, 25-ikén lesz­nek. 26-tól 30-ig magánvizsgálatok. Az élőké­j szítő osztály (progim­názium) vizsgálata jún.­­ 14-én, a felgimn­­énekkar és zenetanulók vizs­gálata 13-ikán fog megtartatni, ennek végeztével testgyakorlati mutatványok tartatnak Az akadémiában a vallás- és egyháztudo­mányi, valamint a bölcsészeti szakban a collo­­quiumok a rendes előadási órákon a tantermek­ben tartatnak minden nap június 30-ig. Június 20 án igazgatói jelentés a lefolyt iskolai évről a­­főiskola imatermében; ezzel kapcsolatban az aka­démiai pályadijakat nyert művek jeligés levelei­nek felbontása, az ifjúsági énekkar vizsgálata,­ szavalás­ verseny, s a pályadijak kiosztása. 28-­­ 29-én egyházkerületi közgyűlés, melyen az elle­nőri hivatal be- vagy be nem töltése is alkalma­sint eldöntetik végre valahára. Jún. 29-én az egyházkerületi közgyűlést megelőzőleg b. e. dr. Soltész János, volt sárospataki tanár, felett em­lékbeszéd fog tartatni. — Mindezekről a főisk. igazgatóság által kibocsátott jelentésből, melyet az ifjúság több száz példányban hordott szét, bővebb tudomást szerezhetnek az érdekeltek. Én annak csak rövid kivonatát adtam. Május 15-én a vasúti menetrend nálunk megváltozott s ugyanezen a napon, — mint hal­lottuk, — egy vonat valahol Szerencs és Lúc között a sínekről leszaladt, de hogy mily szeren­csétlenség lett következménye, mi patakiak még e mai napig nem tudhattuk meg. Az időjárásunk nagyon rendetlen. Áprilisben oly gyönyörű napok voltak, hogy júniusnak is becsületére vált volna, a május pedig olyan, hogy április is megszégyenelhette volna. A jég hőmér­­séke hirtelen változik hidegről-melegre. Az égen fenyegető fellegek tornyosodnak a láthatár fölött körös-körül, egy és ugyanazon időben kelet és nyugat, nem ritkán még dél és észak felől is fenyegetőleg emelkednek fölénk a sötétkék felle­gek. Azonban, hála a gondviselésnek­ még ná­lunk semmi kárt nem tett; sőt egy igen jó kis harmatszerű esőcskét kivéve, mely 12-ikén volt, május 5-ike óta nem is esett. E hó eleje ötödi­kéig gyönyörű esővel köszöntött be s öt napon át igen jól megáztatta határunkat. A mi sok he­lyen a veteményekre nagyon is szükséges volt, de sok helyen p. o. alsó határunk részén, me­lyet még most is víz borít, fölösleges. Vetéseink, a mi határunk roppant terjedelméhez képest na­gyon kevés, igen szépek, kivévén a gabonát, mely mindenütt nagyon ritka. Repcénk kiázott, szőlőink kevés terméssel bíztatnak, s a bornak még mindig nincs nagyobb kelendősége. És most­, bocsánatot kérve hoszadalmasságom­­ért, berekeszteni soraimat. Isten velünk s áldá­sa kövesse minden munkáinkat! azt találván Erdélyben is, eljajdúltam vége, gondolom, a magyar nemzetnek, mely már csak úgy áll fenn, mint egy hajdan erős, felsé­ges várnak, most az idővész által naponként fogy­­ton-fogyva düledező, hulló s végre egészen el­tűnő romladéka! S ezen szívemet szaggató órában, itt Ko­lozsvárott, hol még rokon magyar szíveket lel­tem, eltökéltem magamban, hogy én, szegény magyar nemes ifjú, de azon régi igaz magya­roknak ivadéka, kik a magyarnak itt hazát sze­reztek és egy nagy, dicsö nemzetet állapítottak, homályomba rejtve, akár mint katona, akár mint egyszerű polgár, szívem véréből, hazafiúi érzel­memből, mint a selyembogár gyomrából egy fo­nalat fonok, melynél fogva veszni indu­­ magyar nemzetiségünket, magyar nyelv, érzés és írás ál­tal, hacsak kevés idővel is, tovább életben tartsam. Magyarut fogok írni és csak a szívekhez szó­lni, mit? miként? — magam sem tudom még. Hogy talán célomat elérem, azért gondo­lom, mivel az én szívemre is nagy hat­ásal mun­kának eddig írt jobb, magyar elmemíveink. “ (Hátrahagyott munkák IV. k. 15. 16. lap.) Erdélyben alig töltvén nyolc hónapot s 1793. január 5-én hadnagynak neveztetvén ki mind az ezrednél, mind a nemes testőrseregnél Zala vármegye részéről, régi óhajtása teljesült, midő­n a az utóbbit választhatta s Bécsbe mehetett. Itt harmadfél évet töltött, mely idő alatt megta­nulta a francia és olasz nyelvet, még pedig az utóbbit önszorgalmából, minden mester nélkül; mert az olasz tanárt még 1791. novemberében elbocsátották a testőröktől (Magyar Kurir 1791.) tehát már ő nem tanulhatott a tanórákon csak franciát, németet s időnként magyar tanárt hall­gathatott. De a nevezett két nyelvet nagyon meg­kedvel s gyakori, nagy előszeretettel, mint ké­sőbbi Hattyúdalában maga írja: Itt a frank és olasz nyelvet Gyakorolván sikerrel. Szerettem a társalkodást Frank és olasz emberrel; nemcsak, hane­m szerette ám még a költőkkel va­lló társalkodást is. Bizonyítja az, hogy egyszer Eszterházy Miklós herceg, a testőrség főkapitá­nya vendégeivel, Lord Spencer és Granvillelel, kik az intézettel közelebbről kívántak megismer­kedni, Kisfaludy szobájába lépvén, őt Tassénak magyarra fordításával foglalkozva találták. (Le is fordította Tasséból a XIV-dik évek egy részét s az egész XV. és XVI. éveket, melyeket ő első,­­ második éveknek nevez; — egyszerűen jó nyelve,­ tartózkodó színezése, mérsékelt újítása s minde­nütt helyes, jó nyelve, jó ízlésre mutattak.“ (Bu­dapesti szemle) Szolgálati kötelességeinek teljesí­tése után, minden percét a nyelvek tanításán s a külföldi irodalmak remek­műveinek tanulmá­­nyozásán kívül, Bécs akkori irodalmi és művé­szeti köreiben töltötte. Az ott tartózkodó magya­rok közül Görög Demetert, gróf Kolonics László, a herceg Eszterházy Pál és Ferencz Károly fő-­­ herceg nevelőjét, a M. Hírmondó íróját, Kere­kest, Takácsot és Bacsányit szerette legjobban, to­vábbá Somsich Lázárt és Sándor Istvánt, a Ma­gyar könyves­ház szerzőjét. „Mert kebelem ott is mindig­­ Hazám felé dobogva Szívem lángja olthatlanm Hazám felé lobogva, Jártam-keltem a hullámzó, Zajos világtengerben, Ott is magyart szerettem csak keresni az emberben“ mondja hetven éves korában írt verses életrajzá­ban. Martinovich apáttal is volt ismeretsége, de őt épen azon estén fogták el, mikorra Kisfaludy hozzá ígérkezett egy zeneestélyre, így elkerülte a veszélyt, mi várandott reá. Bécsből 1795. őszén látogatóba haza rán­­dúlván, a badacsonyi szüreten megismerkedett Szegedi Ignác tanácsos és zalamegyei alispán kedves leányával, Rozáliával, kit Himlyében Li­zának nevez s „kinek mind akkori testi kellemei, mind a többi felett ragyogó erkölcsi s elmebeli szép s ritka tulajdonai et annyira meghatók, hogy bizonyosnak hitte, hogy csak ő vele boldo­gulhat földi pályályában, annyival is inkább, minthogy viszont hajlandóságot véle sejteni a rokon érzelmeket tápláló szívben.“ (Önéletrajz) Ezt azért is reménylhette mivel déli testalkata és kellemes modora már Bécsben is feltűnt, hol a legelőbbkelő családoknál megfordult s hol „A mimika királynéja, Kit minden nagy imád vala,“ barátjának választá a csekély hadnagyot. (H. d.) De épen ez volt szerencsétlensége; mert midőn Eszterházy herceg halálával új főnökké a másod kapitány lett, ki is szerencsétlen imádója volt a mimika királynéjának, Donna Medinának, miért is Kisfaludyval sehogy sem tudott megférni. —­ r. 1. A miskolci helv. hitv líceum igazgató­ságától. A miskolci helv. hitvallást követők líceumi főgymnásiumában a folyó 1879 — 80-ik iskolai év végével tartandó köz- é­s é­re­tt­s­é­g­i vizsgálat napjait az iskolai elöljáróság következőleg állapította meg: A közvizsgálatot megelőzőleg a gymn. 8-ik osztály tanúiói június hó 7-én és 8-án tesznek osztály vizsgát A gimnáziumi 8-ik osztályú vizsgát kellő sikerrel letett tanulók írásbeli érettségi vizsgát tesznak június hó 9. 10. 11. 12-ik napjain. Ugyanezek szóbeli vizsgálatot tesznek június bő 14. 15. 16. 17-ik napjain.

Next