Miskolc, 1880 (5. évfolyam, 1-105. szám)

1880-01-22 / 7. szám

MISKOLC, 1880. január 22. 423.-7. SZála. ÖTÖDIK ÉVFOLYAM ^ ^ ^ ^6l || BélyegdiT^Ö kr. Ú Jminden csötörtökönjj ^ ---»•«.--­Helyi Értellet «Mi ipar, teresteretai, Hadászati és ismeretterjesztő Közlöny. ,_______•'• ________________________________________________________________________________________ Szerkesztős­égi iroda: _­­ Kiadói iroda: Urak­ utcája 1122. szám. ZEg­yres Szám a-XI, 7 ls:r. | Széchenyi-utca 746. szám Klöesz-féle ház ------------------------ ----------------- ' ■' ............... '■■■'■■*' ................. ' ------- ■ i rii.i ■■■.■■■■.■-nr.--r.rn -i .1.11 i — —1 ---------------- . .in.—.■■■—■ ■ i.i ' r.nri » -n.-i -i— . — Tekintetes szerkesztő úr! Egy szerény, de élni kívánó, életre jo­gosított egylet, mely segélyt fogadott el, segélyt óhajt és reményt, kötelességét hiszi teljesíteni, midőn állásáról, haladásáról a nyilvánosság előtt beszámol, s ennek köz­zétételére tekintetes szerkesztő urat tiszte­lettel felkéri. A miskolci iparos ifjak képző- és se­­gélyző egylete 1878. máj. 12-én alakult, épen azon időben, midőn a nehéz idők kö­vetkeztében a régibb egyletek is meg lettek­­ zsibbasztva működésökben, — a mi reánk kezdő intézetre nézve csak nem végzet tel­jessé lett, — minthogy az árvíz okozta ká­rok folytán munkahiány miatt tagjaink egy­­r­észe eltávozni kényszerűlt, más része hosz­­szú időkig kereset nélkül vesztegelt; s így a bizonyos kiadások mellett, — alig szá­molhattunk némi bevételre; — mindamellett a kevés, de bátor sereg nem csüggedett, s megkettőzött munkaerővel, kitartással oda vitte ügyeit, hogy a f. év jan. 17-én meg­tartott évi közgyűlésben tett elnöki jelen­tés szerint, 405 frt. 89 kr kiadás mellett, 52 frt 33 kv bevételi többletet képes ki­mutatni, — van, ha nem is díszes, de ki­elégítő felszerelése, vannak taneszközei, — van 152 magyar, 11 német, összesen 163 műből s 208 kötetből áló szép könyvtára, 61 rendes, 38 pártoló tagja, négy tagot se­gély mellett kiküldött a székesfehérvári orsz. kiállítás tanulmányozására, — tartotta a Vasárnapi újságot, a Kézműiparosok lap­ját, a Magyar iparosok lapját, az Anyagi érdekeink és a két helyi lap szívességből küldetik meg, — fogadják érte az érdekel­tek itt is hálás köszönetünket, — s a mi leg­szebb fényt vet egyletünkre az, hogy az Iparbizottság által elintézett körülbelül 900 per között egyetlen egy egyleti tag volt érdekelve. Az ez alkalommal beadott és elfoga­­dott számadás következő: Bevétel: Tagsági d­íjakból, beírásból 144 frt 33 kr, pártoló tagoktól 87 frt 50 kr, ajándékokban külön 15 frt, — Tánc­estélyből 203 frt. — Kamatban 8 frt 29 kr, összesen 458 frt 22 kr, tanári tiszteletére 12 frt, tőkésítés 80 frt, Készpénz 52 frt 33 kr, összesen 458 frt 22 kr Vagyon kimutatásban van 111 frt 77 kr tőkéje, 52 frt 33 kr készpénze, ennek ellenében 188 frt tartozása, s hogy ezt tör­­leszthesse s könyvtárát szaporíthassa, a közgyűlés, számítva a nagy közönség becses párt­fogására, 1. év február 7-én Stegermayer nagytermében egy táncestély tartását ha­tározta, a­melyre városunk n­­ép­közön­ségének figyelmét előre is felhívjuk. Mennyire feleltünk meg a vá­rakozás­­nak, annak megítélését a n. é. k­özönségre bízzuk, mi nyílt homlokkal várjuk, —meg­tettük a lehetőt, s igyekezni fogunk jövőre még többet tenni, — várván ehez a n. é. közönség s kölönösen az ipartársulatok er­kölcsi és anyagi támogatását. Miskolc, 1880- jan, 19. Kulcsár Károly elnök. Kiadás: Házbérben 150 frt, tartozás törlesztés 13 frt 20 kr, könyvek vásárlása 52 frt 85 kr, könyvkötés 13 frt 60 kr, Nagyságos Vendéghy Gábor, volt országgyű­■ , , ,­­m r * i , , , ..Il­lesi képviselő úr, a miskolci rét. fagymnásium hírlapokra 16 frt 15 kr, világítás, fűtés!/ v ..................... „ . . . , , „Nem és pénz,gyűjteményének, több ízbeni kegyes 30 frt 1 kr, szolga 16 frt, szekesfehervári adománya mellett, múlt 1879-dik év december segély 20 frt, gyógyszerekre 2 frt 8 kr,­­ havában három darab értékes ezüst pénzt aján- Miki -OrÜL HŰTLEN LEÁNY. (ballada.) «Esküdj, hogy egy évig megvárod a harcost! —• Egy év rövid, akkor majd visszajön ö.» , Verjen az ég, hogy ha ha nem leszek holtig!1 * * Ajkára tapadva szól a szerető. És elmegy az ifjú. — A rózsa virágzik. — Vérrózsa a harcban, szívben szerelem. Óh asszonyi hűség mért vagy te csak álom? . . . Halványodik a múlt, s csábít a jelen. ,Én itt epekedjek, míg nyílik az élet? Hervadjak el érte, míg ő oda jár? Mért várni soká még? Ő, meglehet, — elhal, Míg itt szeretője megjöttire vár! Mért várni soká még? Ifjú ide mellém! Élet a halottért, nincs, a­ki cseréljen. — Harctűz közepett véres a babér. —• Te felleled azt e hő kebelen!“ És múlik a hónap. A harcfi feledve. S mégsem teljesen lehet boldog a lány. ,Mit mond,—­ ha jönő? megszegtem az esküt!“ Úgy fáj a szive, s olyan halavány. És tűnik az év. Távol hideg ágyon Ott fekszik az ifjú némán, hidegen. Nincs, a­ki sirassa, nincs, a ki temesse. Részvétlen a nép, hiszen ő idegen. * * * És kél a halott. Fájó szerelem Nem hagyja a sírba nyugodni. Elleben az árny, megnézi a hűtlent, ,Óh nézd, ime eljött, óh jaj! ki az ott ni?4 «Eljösz velem úgy­e, eljösz te szerelmem? Oh oly hideg a sírban egyedül! Hisz nem marad árva, hogy sírjon utánad Rajtam pedig úgy szíved könyörül!“ ,Távozz, hideg árny! mért jössz ide értem? Elő a halottal hogy menne a sírba??” Hús reggel van. A lány ravatalja előtt Ott áll az új kedves, fájdalmiban sírva. Holt elmegy a holttal álmodni a sírba. cs. r. ÓH AZOK A FÉRFIAK . . ! Az emberi meggondolatlanság csapongó szó­­szátyársága szám enyhe árnyában nyugvó béké­met soha sem űzte még oly bősz dühvel tova önmagától, mint mikor a nyakig epébe mártott lúdtoll mulattorrnyi tömpe hegyével lekarmolt „gőzkori házinőt“ fejem ablakain által értel­miségem kontegnációjába felemeltem. Borzasztó haragom cikázó villámként hömpölyögte át a légür koaks és kőszénnel telitett rétegeit, — hogy, mint az éhkín gyötrelmével magasba reppent héja zsákmányára, — lecsapjak katlanfalait repedé­sig feszítő epémmel a századok pora alól kiásott üres kobakra­ . . Rafaelre. Hah! fejem erdejének sudár szálai még most is irtózattól berzesztve me­rednek az égnek! Mi leendett­e Rafaelből, e zu­­lu-kaffer civilisatió után tört mankón baktató ős­kori leletből, ha gombásodásba ment vérparányai láncolatos burkát ketté metszem az állati em­ber szőrös felületen percegve pattogó acél pen­gével? . . . .... Hánykódó szám tomboló indulatra immár elszenderedett a lélekfenség és hivatás­tudat édes­kéjt lehellő illatárjának sejtelmes ál­mában. Mit? Leszálltak a trónról, melyre ne­münk ült, hogy ez őserdei galagonyába ojtott gőzkorí sózókát meghuppantsam? Nem. Haragom villámát akaraterőm acélszemü láncával kötöm le; indulatom aqua Torániában és viperaméregben megforgatott gyilkát eldobom; hadd települjön rá, hadd vonuljon rajta keresztül az öntudatos lélekuralom maró rozsdája. Megbántanám szépé­szeti érzékemet, ha e gombostőre való csodabo­gárral még csak szóba is állanék. Vannak em­berek, kiket csak megvetni tudok! De hát mért vettem irkámat kezembe? Be­szélni akarok oly hangosan, mint a haragvó ég sötét leplei közt átszáguldó dörgés. Igen, beszé­lek, lármázok; ha kell harsogok, bömbölök, míg a hanghullámzás egészséges légkört nem hömpö­­lyögtet a négy folyam virányos partján elterülő hazára, mert így pihegni is nehéz! Irtó hábo­rút üzenek a lovagiasság látszatra zománcát, is elvesztett fajankóknak, a sásnyelvű banda-banda kelepeknek, az ósdiság mocsárjában leledző mér­ges gőtéknek. Jaj nektek Abulesek! Hát megyen az, hát illik az, hogy a nyers erő faragatlan dorongjával felfegyverkezett Rafael családi szentélyünk enyhe békéjét, mint egy őr­jöngő Roland,­­ felzavarja? Hát tán nincs elég szemét a clubbokban, a kaszinókban, hogy a se­­phirek édes testvéreinek, a nap szerelmes csók­jában született harmat gyöngyöknek, a szegény nőknek, kicsinyes ügyeivel foglalkozik? Ám jó, seperjünk egymás háza előtt gyö­nyörűséges Rafael úri! Világ­fájdalommal érzelgett fecsegő kürtöse, — Pimpó, — előtt, hogy­ a ratkósposztó évad meny­nyivel más volt! Igaza van. Én is ismerem azt a kort, én is tudom, milyen volt a rózsaszoknya! Mikor én az életfáján a tavaszi nap verő­­fényének meleg csókjától gyönge rügyből kipat­tant szemérmes bimbó valók, akkor élhette Ra­fael uram is birka korát. Ha úgy van, fordít a vissza fejét s bámuljon bele abba a korba, mint a bagoly odvába, s majd meglátja, hogy nem csak a nézik, hanem a Rafaelek szívét, fejét is összejárta a gőz; majd meglátja, hogy a két nem, a kölcsönös egymásrahatás folytán, együttesen haladt a civilizáció azon magaslatáig, melyen ma áll; majd meglátja, hogy a mai társa­dalmi szokások, elvek, nézetek szentesítésében a Rézik 19-ek, a Rafaelek egy híján 20-ak. De persze, a Rafaelek önzők, kezeket mosó Pilátu­sok, s nem akarják elismerni, hogy ők sem jobbak a Deákné vásznánál, s hogy a gőzkor ördögi patófáján voltaképen ők is ott keringenek. Nyilvános köszönet.

Next