Miskolc, 1880 (5. évfolyam, 1-105. szám)

1880-11-21 / 94. szám

Miskolc. Ötödik évi folyam. szám. Vasárnap, november 21-én. 1880. immer HELYI ÉRDEKEKET KÉPVISELŐ, IPAR, KERESKEDELMI ÉS ISMERETTERJESZTŐ KÖZLÖNY. Előfizetési díj: Negyedévre.......................................1 frt 50 kr. Félévre . . . . . . . . . ír . — „ Egész évre...................................... . 6 „ — „ Megjelen minden csötörtökön és vasárnapon. Szerkesztőség­i iroda: Urak-utcája 1122-ik szám. Kiadói iroda : Széchenyi-utca 74­5. sz. Müessz-féle ház. Hirdetési díj: Négy hasábos petit sor 5 kr. Többszöri h­irdetésnél olcsóbb. Bélyeg díj 30 kr. — Egyes szám ára 7 kr Éves Iü­­e­etés TO frt. A borostyánkő. (Folytatás.) A mit a munkás író, vagy átdolgo­zó, a múlt század végén, a természet, tudományok fejletlen volta miatt meg­mondani nem tudott; azt az újabbkori vizsgálódások, különösen a földtani kuta­tások, egybevetések, következtetések, nap­fényre hozták, s ma már minden kétséget kizárólag tudjuk, hogy a borostyán­kő egy ősvilági fenyő ke­­mény gyantája. A tudomány ez állítását a követke­ző észleletekre és érvekre építi: A borostyánkőben olykor hangyák, skorpiók, falevelek, fenyőtoboz-részek sat. találtatnak, h­ogy ez állatok, illetve nö­vényrészek a gyanta belsejébe juthattak, azoknak szükségképen csepfolyósaknak, vagy legalább hígállapotúaknak kellett len­­niök, különben a kőkeménységű mézga átvájására képtelen állatok, annyival inkább az önmozgással, ösztönnel nem bíró nö­vényrészek zömében helyet nem foglal­hatnának. A borostyánkő a harmadképződésű hegyek, — a földisme molasse csoportja — barnaszén-rétegében ép törzsek, levelek s gyümölcsökkel lép föl. E rétegben a gyan­tanemek sokszor egész érhálózatot képez­nek, mi kétségkívül azt igazolja, hogy ott, hol e gyantatelérek elhúzódnak, a föld­­felülete vagy kérge alakulási korszakában kiválólag a fenyőcsalád volt képviselve, melynek úgy­szólván minden faja bizo­­nyos gyantát fejleszt magában. Egy Göppert nevű tudós nagy meny­­nyiségű borostyánkőben talált növényal­katrészt vizsgált meg, s azt észlelte, hogy a Keleti tenger partvidékein a harmad­­képződésű hegyek korszakában ugyanazon növényzet élt, mely ma a Földközi tenger legdélibb környékén otthonos. Ez a felfedezés nagyon megkönnyíti a borostyánkő anyaga meghatározását; csakhogy első tekintetre valószínűtlennek látszik, hogy a keleti tenger hőmérséke (5—7 R°) ugyanazon virányt éltethette, mely ma a Földközi tenger melegségi fokozata alatt (20 — 22 R°) leli fel te­­nyészképességét. Hogy Göppert, s a kutatása ered­ményét elfogadott tudósok nézetét megis­merjük, rá kell mutatnom a földisme né­mely tételére, hogy így közvetve világo­sabbá tegyem tárgyunk anyagi és alakulási előállását. A természettudósok azt állítják, hogy a föld egyes, belső fáradalmak, a tűz és víz találkozása folytán kifejlett gőz fesze­­reje, a tűzhányók kitörése, földtömegek lesiklása, kidomborodása által nyerte mai alakját. E kéreg, mely így hovatovább nagyobbodott, minden torongás után kifelé nőtt a föld­ központjában levő tűzanyagtól. Nagyon természetes, hogy még közelebb volt a földfelülete az izzó tömeghez, for­róbb volt a felső talaj, mint mikor már a külső lerakódásokban távozott tőle. Ameny­­nyiben pedig a föld gömbölyű, a közpon­ton lévő izzó tömeg, a tűz, az egész föld­­felületére egyenlően sugározta ki belső melegét, miért is a növényzet életfeltételi kelléke nem volt annyira helyhez kötött mint ma, midőn a légmérsékleti viszony mintegy határt von az egyes növény­fajok vagy családok tenyészképességének. Más­oldalról, — ugyanazon elmélet alapján, — a viz hőmérséke is magasabb volt mint most, miből önként következik, hogy for­róbbnak kellett lennie a légkörnek, illé­kony gőzöknek és páráknak. A föld és víz e belölről kifelé hömpölygő melege mel­lett a nap nem gyakorolt a hőmérsék alakulására oly lényeges befolyást, mint korunkban; miért is egyenletesebb, mond­hatnék általános volt a hő mindaddig, míg a földkérgének gyarapodási arányá­ban fokonként növekedő napmeleg, a lég­­mérsékl öveket meg nem vonatta a tudo­mánynyal. Ez elmélet szerint azonos, illetve csak észrevétlenü­­lhajló lévén a növényé­let egyik tenyészkelléke, a légköri viszony, könnyen megérthetjük, hogy a talaj ugyan­azonossága mellett ugyanazon jellegű vagy legalább jellegét nagyobb földrajzi területen megtartó vált a virány is ; meg­érthetjük, hogy miként tenyészhete­tt a keleti tenger partján a fenyő a b­ujával­­a boróka a cyprussal, holott ma az előbb­­iek a hideg, az utóbbiak a forró földöv T­imi D­ALOK. — P. Tetétlen bot. 4 — I. Leszáll az éj, bús ködnek árnya Borúi a rónaságra le, Az őszi szél tépi a lombot S őrjöngő táncot lejt vele. Sötét van, egy csillag se fénylik, Felhők borítják az eget. Olyan a táj — mint szívem, melyből Minden fény eltűnt, — elveszett. II. Elhagyott rideg szobámba­n Üldögélek egyedül­­; S lelkem szálló gondolatja A múltakba elrepül. Rád gondolok most is, — hozzád Visz a hű emlékezet, S te, — ki tudja, más ölében Rég feledtél engemet. III. Oh pedig de sokszor mondtad: — Csak egyedül tiéd vagyok; Szerelmem ki soha nem hül . . . Hallották fönt a csillagok. Hallotta a suttogó lomb, Melynek árnya fölénk borúit S szivem, mely hű csókjaidtól, Ölelésedtől lángra gyűlt. Elvervadt, lehullt a lomb már, És halványabb az a csillag; Egygyik sem szól, — nem vádolnak S szivem is, mert szeret, — hal­lg­at! IV. Szeret most is, most is — mindig És talán fog is örökké, Pedig tudja, amaz órák Vissza soh sem térnek többé. Fájó édes méla búval Átölelve tartja képed, És úgy mint a legszebb álmot Őrzi meg drága emléked.­­ ■ V. Oh! csak egyszer láthatnám még Méla fényű kék szemedet; Oh! csak egyszer hajtanád rám Göndörfürtös szép fejedet; Csak egyszer csókolhatnám még Édes ajkad ittas kéjbe, — Veszne bár lelkem utána A kárhozat éjjelébe. VAY SÁNDOR: Egy ócska könyv felett. . . , (Szenicz 1877.) Magányos perceimben elmerengek Gyakran egy ócska emlékkönyv felett. S oly jól esik bubánatos szivemnek, Ha benne emlékimre­ nézhetek. . . . Lapozgatok. . . . minden lapon virág van; Egy egy szép kis leány ajándéka; Egy rózsa im,’ letörve bimbajában: «Gyermekkori szerelmem záloga............ Itten babér. . . imitt meg gyöngyvirágok,­­ — Forró csók közt adá egy hütelen — Szegfű. . . viola. . . s mindig újat látok Emlékeimből minden levelem És most egy elfonnyadt virághoz értem; Hogy «nefelejcsvirág« csak én tudom. . . Hát ez kitől van, e legdrágább kincsem ? . . .Csak én tudom: ott leltem egy síron... Ez elfonnyadt virág felett merengek A legtovább. . .. s úgy megkönyül szivem, Ha emlékére megholt kedvesemnek Kedvem szerint magam kikönnyezem.­­ GALLOVICS ISTVÁN.

Next