Miskolczi Napló, 1902. augusztus (2. évfolyam, 177. szám)

1902-08-02 / 177. szám

2 Magyar stílus, ma­gyar műizlés. Miskolcz, aug. 1. (Ján.) Mi az a magyar stílus ? Az-e, a­melyik czifra szűrrel és tu­lipános ládával kezdődik és a Horti­­féle elrontott magyar ornamentikával végződik, vagy az-e, a­mit Lechner akar a modern stílusokból megterem­teni ? Egyik sem, mert az előbbi fino­modott, fejlett ízlésnek csak mint különleges, a népnek naiv gondolko­zását feltüntető díszítés tetszhetik, abszolút művészi érték nélkül; a másikkal pedig a magyar érzés nem tud megbarátkozni. Erőszakkal, pár év alatt, megállapodott, erős, művé­szi stílust alkotni nem lehet, az még nem elég, ha egy ambic­iózus em­ber akar teremteni valamit, érezni kell minden vonást, lelkéből kifor­málni minden részét művének, mert pusztán akarattal és tudással lehet ugyan pillanatnyi értékű, sablonos dolgokat készíteni, de alkotni csak az Isten által művésznek terem­tett ember képes. — S nálunk a nagy közönség, a­mely maga nincs tisztában a művészi fogalmakkal, — csakhogy műveletlennek ne látszas­sák, — habozás nélkül palctát tör a magyar stílus jövője felett, vagy éppen úgy csatlakozik a ferde irány követőihez. A közönség legnagyobb részének nem lévén művészeti isme­retei, a művészeti dolgokhoz komo­lyan hozzászólni nem is képes és mégis tudatlanságát szájaskodással takarja, a helyett,,, hogy igyekeznek jóizlését gyarapítani. Szokássá vált nálunk, hogy a közönség minden művészt leszamaraz, akinek műveit gyarló ízlésével nem tudja megér­teni és a legszomorubb az egészben az, hogy az ily emberek legnagyobb része meg van győződve véleményé­nek igazságáról. De térjünk vissza a magyar stí­lusra. Az nem napok, de évtizedek vagy századok alatt formálódik ki telje­sen, addig csak tapogatódzik. Vala­mint a görög, román, csúcsíves és reneszánsz stílusok sem egy nap alatt jutottak el megtisztelt formáik­hoz, úgy nem kívánhatunk a ma­gyar stílustól sem varázslatosan gyors fejlődést. És van még egy másik ok is, me­lyet a felületesen szemlélők figyel­men kívül hagynak, tekintsük csak a művészetek fejlődését, látni fogjuk, hogy minden új irányt valamely szellemi vagy politikai forradalom előzött meg. Legújában is a 19. század azok­ból a morzsákból kapkodott össze valamit, amelyeket a múlt századok művészeti emelkedéséből ellopkodott, de hiszen nem is volt ideje és al­kalma önállóan alkotni, mert a po­litikai elnyomatás szárnyát szegte minden szabad gondolkodásnak.­­ Csak a század végén lépett fel egy új irány, a szeczesszió vagy modern stílus, a­mely sza­kítva minden eddigivel, a természet­nek közvetlen tan­ulmányozásával az egyéni felfogást helyezi előtérbe. A modern stílus az iparművészetben a természetből vett elemeknek har­monikus vonalakban, díszítésre al­kalmasabb, egyszerű formákban való reprodukálása, a festészetben és szobrászatban pedig a szabad fel­fogásnak, az igaz érzés által meg­tisztult természetnek s az önálló­ságnak teljes érvényesítése. A modern stílus és a magyar stí­lus szoros összefüggésben vannak egymással. A magyar stílust abban az irányban fejleszteni, a melyben eddig haladt, nem lehet. Ugyan sokan azzal érvelnek, hogy a meg­­levő motívumok elég alapot szolgál­tatnak a magyaros irányban való fejlődésre, azért ezek felhasz­nálásával boldogulhatunk. Pe­dig tévednek nagyon, mert előta­nulmánynak jók ezek, de nem kész, befejezett dolgok. A művész nem csizmadiamester, ki talpbőrből, szögből, meg nem tudom én micso­dából, forma szerint összerakja a csizmát, hanem önállóan alkotó te­hetség, ki lelkéből vesz minden részletet, kit csak az anyag korlá­tozhat, de nem a tudományok gyűj­tőneve alatt összefoglalt vaskalapos­­ság és maradiság. A magyar stílus rokon a modern­nel, mindkettő a természetet veszi alapul, azért jövője feltétlenül van is, de ne gondoljuk, hogy valamely stílus pusztán egy nemzeté. Ugyan mindenik stíluson rajta van az erős, nemzeti karakter, s erre a modern kor még nagyobb tért enged, de indító oka a művészet szabadsága, az egyén önállósága. A magyar stí­lust a régiből nem építhetjük fel, mert mihelyt csak a magunkévá akarjuk tenni, kicsinyessé lesz az rögtön, de a­ki magyarul érez és ismeri a magyar motívumokat, az egy életerős, tiszta, modern magyar stílus megteremtője lehet. Áttérhetünk a magyar műizlésre. Kezdhetjük mindjárt ott, hogy a mi úgynevezett intelligens közép­­osztályunk olyan halvány fogalmak­kal bír a művészetről, mint Közép- Afrikáról bírtak a tudósok Stanley utazása előtt. Magasabb művészi is­meretek, tisztább érzés kell ahhoz, hogy Rippl-Rónait, Réthyt, Feren­­czit és Mednyánszkyt megérthessék és sokan bizony magát Munkácsyt is lekritizálnák, ha nem restellenék mások előtt tudatlanságukat. A mi közönségünk a legmellékesebb dol­got, a technikát nézi és bírálja, de hogy van-e lélek a művész munká­jában, az neki magas. Azonban ezért nem lehet csupán a nagy közönséget okozni; az isko­lák is erősen okai a művészeti tu­datlanságnak. Évek óta tanácskoz­nak azon, hogy a rajztanár vagy a klasszika-filológia tanárai adják e elő a műtörténelmet, s a vita vége az, hogy a tanuló tudja talán Homéroszt fordítani, de Rembrandt művészeté­ről legcsekélyebb fogalma sincs. A mi reklám­miniszterünk, Wlassics, régen „tanulmányoztatja“ ezt a kér­dést, de ennél tovább nem tudtunk haladni ! Ha a rajztanárok szeretnék any­­nyira a művészetet, amennyire mű­vészeknek igyekeznek magukat fel­tüntetni, bizonyára megtalálnák az eszközt arra, hogy műtörténeti elő­adásokkal terjesszék a művészetek ismeretét a tanulók és a felnőttek között. (Folytatjuk.) ír MISKOLCZI NAPLÓ Miskolcz, lyu2. augusztus 2. Mennyi adót fize­tünk? — Beszélő számok. — VIII. Miskolcz, aug. 1. Könyvkereskedők, könyvkötők és könyvnyomdászok: Grund István 7.50, Schulczer Jó­zsef 16, Rita József, Réthy A. Jó­zsef, Strauszmann Nándor, Eszterák Józsefné 24, Boros Benő 31.50, Márkusz Dávid 32, Starnberger La­jos 37, Sugár és Társa 43.50, Gedeon András 50, Berger Bernát 52, Hirsch­bein Adolf 55, Vadász Mór 92.60, Starnberger Bernát 102.53, Kardos József 162, Ferenczi Károly 162.50, Szelényi és Társa 216, László Adolf 258, Forster, Klein és Ludvig 265 korona — fillér. Korcsmárosok: Princz Miklós 6.10, Grünfeld Si­­monné 7.39, Scheffer Albertné 9.37, Márkusz Sárauelné 10, Grünberger Sámuelné 10.95, Schwarcz Sámuelné 12.07, Weisz Márton 12.69, Mosko­­vics József 14.05, Gulyás József 19.48, Scheffer Sámuelné 20.42, Fo­­garasi Ferencz 20.88, Sugár Bernát 22.01, Fabula József 22.21, Sze­­pessy János 22.36, Moskovics Sá­muel 23.75, Bedécs Sámuel 26.77, Tőkés Alajos 26.86, Stern Béla 27.17, Glück Sámuel 28.51, Kohn Gábor 28.73, Kentner Ferencz 30.85, özv. Madanics Mihályné 34.62, An­tal Andrásné 35 27, Groszmann Áb­rahám 36.70, Neumann Bernát 37.20, Kovanecz József 39.68, Róth Ábra­hám 40.58, Springer Jánosné 41.25, Ábrahám Dávidné 41.58, Schwartzen­­feld Sámuelné 42.63, Spón Aronné 43 13, Rosenberg Ferenczné 43.31, Grünfeld Izrael 46, Klein Gáspár 47.48, özv. Frank Mórné 47.67, Bricz Adolf 48.55, Gandner Ede 49, Lefkovics József 49.19, Fried Pin­­kász 49.70, Deutsch Ferencz 50.14 Kohn Ábrahántné 51.48, Suitzer Miksa 53.99, Trumm Márton 54.22, Klein Ignácz 54.60, Friedmann Rézi 5554, Altmann Jakab 56.22, Gomba Gyula 56.78, Klein Ágoston 56.89, Klein Sámuel 57.09, Handler Zsig­­mond 57.44, Klein Vilmos 59.87, Neumann Antal 60, özv. Laczi La­­josné 60.59, Potenga Andor 66.04- Schwarcz Simon Sámuel 66.76, Flen­­tye Gyula 68.71, Engelhardt Miksa 70.24, Gránát Miksa 73.32, Gaál Károly 75.99, Schlesinger Dávid 77.57, Klein Lipót 77.69, Kellner Jakab 86.62, Krausz József 92.78, Elbert Gyula 95.09, Grünberger Sándor 98.26, Dudrovits Árpád 99.50, Groszmann Ignácz 100.13, Degen Mór 100.25, Grósz Ábrahám 101.85, Groszmann Dávid 103.53, Ungerlei­­der József 108.88, Klein Sámuel 109.43, Weisz Márton 129 15, Rácz Izsák 129.49, Grü­nwald Márkusz 142.88, Weisz Mátyás 141.99, Dávi­­dovics Herman 143.40, Strausz Jó­nás 146.30, Kellner Ignácz 164.29, Lusztig Ignácz 171.44, Deszberg Fábián 199.86, Deszberg József 237.82, Wassermann Jakab 148.60, Breuer Adolf 309 kor. 44 fillér. (Vége köv.) fényen meghúzódott a bokrok aljá­ban, mint a hasonló jelzésű ibolya. (Az ur azonban illatos mivoltát ta­gadja.) De mivel nálunk csak köz­gyűlési vagy főnöki jóváhagyással lehet nyaralni, a­miről a rendőrség­nek a lapok útján tudomása van, cseppet sem csodálható, ha a fent nevezett urat a rendőrség jól dresz­­szírozott őre igazolásra szólította fel. Nevezzük az urat egyelőre Disz­krét úrnak, aki az igazolás felszó­lítására kedélyesen feleli, hogy ő idegen és nyaral, hazája Miskolcz és a nagyvilág, neve felesleges, mert váltót nem ír alá. Ez az előjáték, most jön a tárgy. A deliquens habozik, jobban mondva minden felvilágosítást megtagad, most jön a nyomozás. Diszkrét úr kánikulai sétákat rendeztet a rend­őrséggel, diktál lakást helyben és vidéken. Ki Ő, merre van hazája? A tanácsnok úr erélyes fellépésére Diszkrét ur Hurta Gusztáv, zsarnó­­czai lakosnak vallja magát, de persze, hogy ő-e az, a Zsarnóczával történt sürgöny­váltás sem tudja eldönteni, s így Hurta ur a pénteki toloncz­­szállitásig a város pénzén továbbra is, mint nyaraló vendég marad. NAPI HÍREK. Évfordulón.*) Mért is nincsen szent porodnak Ismert helye, sírja, Mért is nincsen nagy neved egy Kis fejfára Írva? Mert nem takar dallal teli Lombos erdő mélye — Mért tűntél le, mint csillag a Végtelen nagy éjbe ? Lombos erdőn úgy szeretnék Sirhalmodra lelni, úgy szeretném porladozó Fejfád átölelni; Ejteni egy forró könnyet Hamvaidra hullva — S lánglelkednek lobogását Átérezni újra. Varságh János. A rózsabimbó és a méh. Egy úr, aki nyaral. Az oly sokszor és oly szépen r­egénekelt Avas oldalában — az olasz közmondásnak hódolva -­ nya­ral egy diszkréten öltözött jóneve­­lésű úriember. Nyaral, mert nem dol­gozik, az olasz közmondásnak hódol, mert hever (Dolce farniente), disz­kréten öltözött, mert czipője, kabátja le van vetve; jónevelésű, mert sze­ *) Tegnap volt 53 éve, hogy Petőfi Sándor a segesvári csatában elesett. Hurta úr unatkozik. Ha még oly kellemes is az „édes semmittevés“, de hamarosan megunja az ember, ha rendőrség védő szár­nyai alatt kénytelen a négy fal kö­zött, döngi-döngicséiui, s így Hurta úr is kezdte unalmasnak találni a helyzet, s a nála interwienra megje­lent foglárt (börtönfelügyelő) tárt karokkal fogadta s kérve kérte, hogy egy országot egy zongoráért, vagyis egy olyanért, a­mit hangolni kell, mert Hurta ur megint engedve in­­kognitójából, bevallja, hogy szabad, vagyis nem nyaraló idejében zongora hangolással is szokott foglalkozni. De hál’ Istennek a rendőreink még nem annyira kiműveltek, hogy a ré­szükre a város zongorát is tartana. Hurta úr pihenése alatt, megvo­­m­ult a városban minden zongora, rö­vid ruhás bakfisok, huszonkét évet meghaladott özvegyek, tizennyolc­ évet még (és soha) be nem­ töltött kis­asszonyok, gondterhelt apák, egy­másnak adják a kilincset Hor­váth kapitány urnái, s panaszt emel­nek egy ismeretlen barbár ellen, a­ki a hangolás ürügye alatt szétszedte és kivégezte a ház soha el nem hall­gató masináját, a zongorát, s azóta, nem szól a rózsabimbó és a méh, azóta nem döngicsel a kisasszony, mert elromlott a kisasszony zongo­rája, jobban mondva szétszedték a kisasszony zongoráját. Újabb nyomozat és még nagyobb bonyodalom. Ki a barbár tettes ? — mondják a fentiek. Ki a jóltevő ? — mondják az agyonkinzott család­apák. A rendőrség kutat, de persze, a­hol nincs, ott ne keress. A foglár is részt vesz a nagy esemény meg­beszélésében s eszébe hozza jó szel­leme, hogy felvilágosítást talán ad a kóterban lévő zongorás. Hurta büszkén megjelen, a kapitány kér­dez, Hurta vall s jön a megoldás. Hurta örökké nyaral s ha éhes, zongorát keres, melyet a hangolás ürügyével szétszed s előleget vesz, innen megugrik s tovább megyen s így tart ez addig, míg van zongora, hogy éppen mind szétszedte már, az az ő baja. A titok kipattant s jön a finálé, vagyis bucsujárás a vá­rosház udvarán, arczok örömmel, gra­­tulácziók, a­hol a házban csak zon­gora volt, mert Hurta ur­am jóltevő, napok óta, kinek füle ep, nem szólt a fülébe a rózsabimbó és a méh, a kisasszony nem döngicsel, a lakó, szomszéd boldog s az áldozat, Hurta úr, mint rab, Zsarnócza felé útra kél, szegény, jóltevő Hurta jó útra ’ kél ! Augusztus.

Next