Miskolczi Napló, 1903. február (3. évfolyam, 26-48. szám)
1903-02-01 / 26. szám
s sék jövőben a nyilvánosság orgánumait a bizottsági ülések helyéről, idejéről és a tárgysorozatáról. Legyenek róla meggyőződve az igen tisztelt elnök urak, hogy a nyilvánosság orgánumai a státustitkokat el nem árulják és közléseikkel nem veszélyeztetik az „összmonarchia“ érdekeit. De tájékoztatni kell a város közönségét minden közérdekű tényről, amely a bizottsági üléseken tárgyalás alá kerül, tájékozni a nyilvánosság útján, amelynek érdekében, midőn ezúttal szavunkat felemeljük, reméljük, hogy a bizottsági elnök urak ez elől jövőben kitérni nem fognak. Orvosok falun, Miskolcz, január 81. A megoldásukra váró állami feladatok közt kimagasló helyen áll a közegészségügy államosítása. Haggy égető kérdés ez, bizonyítani alig szükséges. A tüdővész rettentő módon tizedeli folyvást az ország népét, a gyermekhalandóság megdöbbentő, különösen a falvakban ; az ország népesedése ehhez képest kedvezőtlen, bizonyság reá az utolsó népszámlálás, mely a lakosság számszerű szaporodására nézve elszomorító adatokkal szolgált. Kettős oka van ennek az aggasztó jelenségnek. Az egyik az, hogy népünkben alig van kifejlődve az érzék az egészség mindent felülmúló értéke iránt. A falu népe csak a végső esetben szokta magát rászánni, hogy orvost hívjon betegéhez. Magyarország egyes részein ijesztő pusztítást visznek véghez a kevésbbé veszélyes gyermekbetegségek és statisztikai adatok vannak rá, hogy Torontál megye nem egy falvában a vörheny és a szamárköhögés járványa szinte egész generácziót kipusztított. Szoros összefüggésben van ez a jelenség azzal a másik, sokat panaszolt körülménynyel, hogy az országnak számos községe, sőt környéke van még mindig, ahol nincs orvos. S az okozati összefüggés még itt sem szakad meg. Kevés az orvos a községekben, mert olyan silányan fizetik nálunk faluhelyen az orvosokat, hogy ebből az állásukhoz illőképen meg nem élhetnek. 600-800—1200 korona az évi fizetése. Tessék erre pályázni ! Hol akad Magyarországon orvosi oklevéllel bíró ember, aki exisztencziának tekintheti az 1200 koronával javadalmazott körorvosi állást ? Sehol. De mert az élet mostoha viszonyai s az eddigi állami gondoskodás az orvosi pályán is megteremtették proletariátust, mindig akadnak kétségbeesett alakok, akik jobb híjával ideig-óráig elfogadják a megélhetésre kevés, a meghalásra sok fizetést és tengődnek, nyomorognak künn, a nyáron poros, sáros, télen havas, jeges, puszta falvakon, ahol az ilyen magasabb műveltségű egyéneknek, megfelelő kényelem és berendezkedés, úkmód nélkkül valóságos számkivetés az életük. Csak ideig-óráig foglalják el és töltik be manapság az ilyen fizetéssel szervezett községi és körorvosi állásokat. Amihelyt jobb állás nyílik, bejelenti az illető lemondását, előveszi bőröndjét, csomagol és úgy otthagyja az ő egészségügyi gondozására bízott lakosságot, mint szent Pál otthagyta az oláhokat. Azt se mondja, hogy befellegzett. A nép orvosi segély nélkül marad, s mig a hatósági intézkedés megtörténik, mig az állást újra betölthetik, a vén kaszás kénye-kedve szerint arat, a halál mohó étvágygyal szedi áldozatait. Innét van hazánk földjén a nagy halandóság, innét van, hogy annyira pusztul a magyar. Egyébként is miféle ambrczióval, odaadással fáradozhatik a közegészség érdekében az olyan orvos, akinek írnoki fizetést adnak s a ki csak rövid átmeneti pozicziónak tekinti állását? ezt könnyű elképzelni. Az orvosi pálya valamikor a tanulmányokba fektetett kiadások kamatait bőségesen meghozta; egyike Aztán hozzátette, mintegy magyarázatképen : — Ha több neked az anyád, mint a férjed. Ez volt az utolsó szó, mit ez nap váltottak. Néma haragban telt el a nap. Az asszony egész éjjel sírt. A férfi kétségbe volt esve, próbálta vigasztalni, nem sikerült. Reggel a távíró hivatalba szaladt Réti és sürgönyt menesztett az anyósának, hogy jöjjön, távolléte földúlja a boldogságukat, jöjjön, ha nem akarja, hogy a leánya megbetegedjék. Egy óra múlva jött a válasz : volt a legszebb, legjobb, legjövedelmezőbb életpályáknak. Tömegesen tódult a fiatalság az egyetemek orvosi fakultására, látván a buzdító példákat. Egyik-másik öreg orvos százezrekre menő vagyont szerzett s a régi jó időkben úgyszólván, vagyontalan orvos nem volt. Az utóbbi évtizedek alatt megtízszereződött az orvosok száma s a páczienseket a különböző betegsegélyző pénztárak szolgáltatják. E pénztárak keletkezésének első éveiben csak a munkásosztály, ennek is a legszegényebb része vette igénybe az egyleti orvost; ma már annyi intézmény keletkezett, terjeszkedett és hódított, hogy a társadalom középosztálya, a jobbmóduak is beiratkoznak valamelyik egyletbe s igy a magánorvosok prakszisa szörnyen leapadt. Szóval, a közönség se bír az orvosoknak megfelelő megélhetési módot nyújtani s az orvos se képes magának biztos életpályát teremteni ; a helyzet tarthatatlan. Ezért kívánatos és halaszthatatlan a közegészségügy államosítása s ezért fűződik olyan nagy érdeklődés ahhoz a munkához, melylyel a belügyminisztérium közegészségügyi osztályában e kérdés megoldásába fogtak. Ha az állategészségügy megkívánta az államosítást, az emberek egészségügye bízvást megérdemli. Mert minden földi javak között legelső és legtöbbet érő az egészségü g i látogatás. A „Miskolczi Napló“ tárczája. Irta: Szecső Vilmos. Olga megijedt, sírva fakadt s az ura nyakába borult. — Az nem igaz, a mit beszélsz ! Nem igaz. A mama szeret téged. Tudom, hogy szeret. Sokszor mondta, hogy milyen derék ember vagy. — Csakhogy nem ér rá. Istenem, annyi gondja lehet. Nehéz egy asszonynak gazdálkodni, férfimunkát végezni. — Édes uram, szólt lágy hangon, hátha ő nem jöhet, menjünk mi hozzája. Édes, az én kedvemért, úgy vágyódom utána. — Nem lehet, felelt Réti. Lehetetlen elmaradnom a hivatalból. — Lehetetlen. Egy napig sem. Ez az utazás meg három napomat venné igénybe. Lehetetlen. Jöjjön az anyád. Ha már úgy vágyódol rá. Hányszor írtad, hogy jöjjön. A gazdaság csak kifogás. Hisz volt már nálunk egyszer. Akkor lehetett ? Csak kifogás. Én nem megyek. Újra indulatba jött. — Ha mehetnék ss mennék. Én nem futok utánna. Olyan nincs. Nem alázkodom meg. Hiszen világos, hogy nem akar jönni. Az indulatos hang fölingerelte az asszonyt is. — Ha te nem jösz, úgy megyek magam. — Jó, szólt Réti fagyosan, menj ! De maradj akkor mindjárt ott, örökre. Este érkezem, várjatok. Olga egyszerre fölvidult, körültánczolta az asztalt, ugrált, nevetett. Réti mogorván ült a divánon,úgy nézte féltékeny boszankodással az öröme szertelen kitörését. Az asszony, mint egy macska, úgy hízelgett neki. Simogatta, csókolgatta az urát. — Ne haragudj édes, ne haragudj. Úgy szeretlek ! De a mamát jobban szereted ? — Oh nem, nem. Egyformán. — Egyformán ? és újra föltűzte az orrát. — Nem, kiáltott kaczagva és Réti melléhez szorította arczát. Téged jobban szeretlek, igazán jobban . . . Este a vasútnál várták a mamát. Olga odarepült az anyjához és úgy összecsókolta, úgy hozzája simult, mintha hosszú esztendők óta nem látta volna. . . . Vacsora alatt egyre faggatta az anyját: hogy van, mint van, gondolt-e sokat a leányára ? És miért nem jött ? Ő úgy várta, úgy sóvárgott utánna és a mama nem akarta őt látni. Mamának hideg a szive. Az özvegy asszony alig győzte megnyugtatni. Vacsora után Olga odasimult a férjéhez. Mosolyogva élvezte a fiatal pár a kibékülés édes, meleg örömét. Minden felhő eloszlott, szerelmes szívük friss boldogságban talált egymásra. Vidámságra kaptak. Eljátszadoztak, mint a gyermekek. Réti a tenyerébe kapta a felesége fejét, összecsókolta haját, szemét, arczát, úgy mondotta : — Cziczám, édes, kicsi, drága cziczám ! Az özvegy asszony fölkelt helyéből, és bement a másik szobába. És egyszerre csak kitörő zokogás hangja ütötte meg a fiatal pár fülét. Megrémültek, berohantak a szomszéd szobába . . . Az özvegy asszony az asztalra borulva sirt és el-elcsukló hangon rebegte : — A férjem . . . Pista ... is így beszélt hozzám . .. cziczám ... igy szeretett. . . mindig az eszembe jut, ha titeket látlak ... a férjem . .. szegény édes Pistám . . . (Vége.) MÍSKOLCZI NAPLÓ Miskoicz, 1903. február 1. Előfizetési felhívás. A Miskolczi Napló 1903. év január hó 1-én harmadik évfolyamába lépett. A kezdet súlyos nehézségein és erős megpróbáltatásain immár túl vagyunk. — A miskolczi napi sajtót a Miskolczi Napló teremtette meg és ebben nem volt más támogatója, mint a közönség. Amidőn bízva a jövőben, lapunkat megalapítottuk, programmunkban azt hirdettük, hogy Miskolcz városában immár közszükségletet képez egy, a közönség érdekeit szolgáló napilap. Akkor ez még csak mint a jövő biztató képe lebegett előttünk. Most ez már tény és valóság. Hogy pedig ez bekövetkezett, az kizárólag a nagy közönség érdeme, mely lapunkat páratlan felkarolásban és támogatásban részesítette megjelenésének első perczétől fogva. Mi pedig igyekeztünk fáradhattak buzgó és kitartó munkássággal viszonozni a közönség szeretetét, bizalmát és támogatását. Szavunkat mindenkor bátran emeltük fel, amikor a közérdek védelméről volt szó. Ostoroztunk, ahol kellett, de önzetlen támogatói voltunk minden nemes törekvésnek. Sohasem magunkért, mindig a közönségért küzdöttünk. Pártoktól, kormánytól és minden érdekszövetségtől függetlenek voltunk, vagyunk és maradunk. A közszolgálat terén állandó törekvésünket képezi, hogy úgy a helyi, mint a fővárosi eseményekről a lehető leggyorsabbat értesítsük a közönséget. * 1903. január 1-én új előfizetést nyitottunk lapunkra. A „Miskolczi 2?apló“ ‘ előfizetési ára : helyben házhoz hordva egész évre . . 12 korona, félévre .... 6 „ negyedévre . 3 „ egy hóra ... 1 „ postán küldve egész évre . . 16 korona, félévre .... 8 „ negyedévre . 4 „ Egyes szám ára 4 fillér. Kapható a dohánytőzsdékben. Megjelelt este 6 órakor. NAPI HÍREK. Tájékoztató : Febr. 1. A közművelődési egylet felolvasó-ülése. Febr. 1. A polgári dalegylet estélye. Febr. 4. Az ev. ref. főgimn. hangversenye a Koronán. Febr. 7. Az ipartestület tánczvigalma a Koronán. Febr. 8. Kereskedők és Kereskedő-Ipak tánczmulatsága a Koronán. Febr. 9. Vármegyei közgyűlés. Febr. 22. Miskolczi mezőgazdák tánczmulatsága a Koronán. A rókák. Fővárosi és vidéki lapok sporthírei : ,0 királyi herczeg Torontálban vadászva egy nap 35 rékát lőtt.“ A kir. herczeg Ócskán egy nap alatt 14 rókát terített le. Fővadászmester: Na jöjjön kedves Penyácska, készítsük el a lapoknak a tudósításokat. Penyácska erdész prakszi : Igenis főnök úr. Hány iv papírt vegyek elő ? Fővadász: elég lesz itt. Ma szerény tudósításokat fogunk küldeni . . . írjon !... Tehát. . . (diktál) a vadászat reggel 7 órakor kezdődött és szakadatlanul tartott este 10 óráig . . . Ponyácska (megfeledkezik a köteles tiszteletről) : Hihehe ! . . . Fővadász: Mit röhög, tinó ?...