Miskolczi Napló, 1903. augusztus (3. évfolyam, 173-196. szám)

1903-08-01 / 173. szám

. Kijelenti, hogy a megveszte­getési eset rettentő hírére, falu­ról sietett fel a Házba. A köz­élet­ tele van a meggyanusítás aljas mérgével. Ne bujkáljon, ne settenkedjék a gyanú. Álljon elő nyíltan Szent és erős meggyő­ződése, hogy akik a közéletben szerepelnek, azoknak teljesen tisztán kell államok. Beszélik, hogy az eddig is­merteken kívül állítólag másokat is megvesztegettek. Ismétli fel­hívását, hogy aki valamit tud az álljon elő. Ezután áttér a gróf Szapáry László esetére. A volt fiumei kormányzó levonta tettének kon­­zekvencziáját. Kérdi, várjon nem kell-e ugyanezt cselekedni a mi­niszterelnöknek is, a­ki ellen nyíltan emelik a vádat, hogy része volt a vesztegetésben. A magyar miniszterelnöki mél­tóság érdekében cselekednek gróf Khuen-Héderváry Károly, ha azonnal lemond. Gróf Apponyi Albert elnök köz­beszól : Senkit sem szabad gya­núsítani. A parlamenti bizottság arra való, hogy statáriális bíró­ságot senki se alakíthasson. Kossuth Ferencz folytatja : Ne­m akar gyanúsítani, hanem kijelenti, hogyha gróf Khuen Hé­­derváry miniszterelnök nem mond le, akkor szóló is az obstruk­­czióhoz csatlakozik. (Perczekig tartó éljenzés, taps. Felkiáltások: Éljen Kossuth!) Gróf Khuen Héderváry Károly miniszterelnök válaszol Kossuth­nak és kijelenti, hogy tartozik saját személyének és az ország­nak, hogy a helyét ne hagyja el. Ezután gróf Apponyi Albert elnök kéri Eötvös Károly, Kom­játhy Béla és Vészi József kép­viselőket, hogy álljanak el a szó­tól, hogy a parlammti bizottsá­got megválasztani lehessen. Nevezett képviselők a szótól elállanak. Elnök az ülést felfüggeszti. Szünet után : Gróf Apponyi elnök, a parla­menti bizottság megválasztása előtt indítványozza, hogy a Ház napolja el mindaddig ölesett, a­míg a bizottság a Háznak je­lentést tehet. A Ház az elnök ezen indítvá­nyát elfogadta azon módosítás­sal, hogy a Ház szünetelése au­gusztus hó tizedikénél tovább nem tarthat. Ezután megválasztották a par­lamenti bizottságot. ügyészség elrendelte Di­enes Márton körözését. Nevezett egyént a megvesz­tegetés bűntettén kívül váltóhamisításért is ül­dözik. A mai kivégzés. Budapest, július 31. (Saj. tud. táv.) Kármán Mátyás, a nagy­­kátai rablógyilkost ma utólérte az igazságszolgáltatás sújtó keze. Aki oly vadállatias kegyetlenség­gel tudta szerencsétlen áldoza­tait legyilkolni, teljesen megtört, hogy utolsó perc­eit érezte kö­zeledni. Kármán Mátyást ma reggel a gyújtőfogház kis udvarán Báli Mihály hóhér két pribék segéd­letével felakasztotta. Kármán egész megtört. A ki­végzést mintegy száz ember nézte végig. A hullát 15 perczig hagyták a bitófán, aztán levették. Kilépés a szabadelvű­­pártból. Budapest, július 31. (Saj.tud. táv.) Fernbach Péter beje­lentette, hogy a szabadelvűpárt­­ból kilép. Dienes Mártont körözik. Budapest, július 31. (Saját tud. táv.) A budapesti királyi i'AkÖCvVfc. CZI NAPLÓ vt.szuk­i, 1903. augusztus 1. Lukács pénzügyminisz­ter l&wilben. Budapest, julius 31. (Saját tud. táv.) Iseidből táviratoztak. A király ma délelőtt egy óra hosszat tartó kihallgatáson fogadta Luk­ács László pénzügyminisztert. Egy család tragédiája. — Megrendítő szerencsétlenség. — Beregszász, julius 31. (Saját tud­­táv. Városunkat egy min­den részletében tragikus eset tartja izgatottságban, mely egy egész család kipusztulására ve­zetett. A megdöbben­ő eset rész­letei a következők : Kiss Nándor igazgató-tanító neje két leányával és ezeknek egy barátnőjével fürödni mentek a Tiszába. Először az egyik leány ment a vizbe barátnőjével. Alig léptek a vizbe, az­az elragadta mindkettőjüket, segély­kiáltásaikra a még parton lévő édesanyja és másik nővére is a vizbe vetették magukat. De őket is hasonló sors érte, a viz erős sodra mind a négy nőt elsodorta. Mindnyájan a vizbe fulladtak. Holttesteiket este fogták ki a Tiszából. Tőzsdei árfolyamok. — Távirati tudósítás. — — neil tőzsde zártát. — Budapest, 1903. julius hó 31-én Enzi­na gyengén volt kínálva. A vétel­kedv gyenge. Elkelt 8000 mm., változatlan árakon.­­Határidők il és sraker : Búza októberre ___________ 7­26—28 Rozs októberre ........._ ........... 624-26 Tengeri júliusra______ „. 6-34—35 Zab októberre ......................... ö 32—33 E.rkeMö**seíte. SüSfcpes!,- julius 31, Magyar Kor. Járadék .­6­85 — 9975 K. Magyar hitelrésze­ny 731 ------- 731­ 50 K Osztrák hitelrészvény 662-— — 662 50 K. Jelzálog-hitelbank 517--------- 617 60 F. Rimamurányi........ .. 458’------451-— K Osztrák államvasut— 669-— - 669 50 K. Leszámítoló bank ... 453­------- 454-— K. Kiadótulaid.: Szelényi és Társa Zsákok. Legjobb és legolcsóbb bevásár­l­ózsákoknak és minden fajta vizhatlan pony­váknak Winkler Zsimond­nál. Budapest, VIL, Nyár­ u. 23. Széchenyi-utcza 49. sz. a. egy földszinti 2 szobás lakás azonnal, egy emeleti 4 szobás lakás november hó 1-ére kiadó. Bővebbet Barta Jenő üzletében Széchenyi­ utcza 49. Hirdetések jutányos áron felvétetnek, Kiadó üzlethelyiségek és lakások: Városház tér 19. SZ. házban, a Korona­­szálló tőszomszédságában egy üzlet­helyiség raktárakkal, Zsolczai kapu 2. és 4. SZ. házban üz­lethelyiségek és lakások, Király-u. 48. SZ. házban egy üzlethelyiség, mind azonnal elfoglalható. Értekezni lehet Kubacska István vasüzletében Király-utcza 48. Korona a szállodában kerti és b­onet-székek, szőnyegek, paplanok, pokróczok stb. eladók. Lindner Róbert gyógyszerész-féle ALAISKA.CRÉMI: Cosmeticum par excellence. Az arczbőrnek rövid használat után ragyogó fe­hérséget, üdeséget, tisztaságot és b­ajt ad . Eltávolít pörselést, sseplőt, bőratkákat (Mitesser), napbar­­nítottségot stb. A legcsúnyább kezeket finommá, fehérré és gyöngéddé varázsolja. Előnyök : Alaiska- Créme nem zsíros, semmiféle fémalkatrészeket nem tartalmaz, orvosilag jóváhagyva és ajánlva. Telje­sen ártalmatlan. 1 tégely ára B K Próbatégely I k. 20 f. ALAIS&A-PIJOER (arczPOID kitűnően kiegé­szíti az Alaisen-Créme fényes cosmetikai hatását, a bőrnek elbájoló színárnyalatos, finom, üde, ró­sás üdeséget ad, nagyszerű illata, kitűnő fedőereje van és feltétlenül ártalmatlan, mert sem higanyt, sem bismatot nert tartalmaz. Egy doboz (fehi­ér, rózsa, vagy sárga) 3 korona. v . Kapható: . «V- t ^ LINDNER RÓBERT gyógyszerésznél, .^4^' Bécs, XIII/9., Lainzerstrasse 113. s—----ti Kitüntetve : Paris, London, Amsterdam és Bécsben 1902-ben aranyérmekkel és díszoklevelekkel. SZELÉNYI ÉS TÁRSA KÖNYVNYOMDÁJA MISKOLCZON.

Next