Miskolczi Napló, 1903. november (3. évfolyam, 249-273. szám)
1903-11-01 / 249. szám
2 »Szíves marasztalást ne tessék komolyan venni.“ Ez azért szükséges a redakcióban, mert a lázasan folyó, gyors munka közben, amikor minden perez drága, gyakran jönnek alkalmatlan látogatók, akiket az ember szívesen eltávolítana, de csak udvariasan, illedelmesen. Ezeket aztán az ember mohón marasztalja: — Ugyan, ne siessen kérem, ne hagyjon itt. — Tessék maradni ! És miközben a redaktor így „marasztal“, folyton ama kis tábla felé néz, amelyre a fenti „formula“ van felírva. Az alkalmatlan látogató észreveszi a nagy marasztalás tulajképem czélját és . . . megy. Apponyiék nem így tettek. Igaz, hogy az ő marasztalálásuknál is világosan kiérezhető volt a tendenczia, hogy valahogy az isten szerelméért komolyan ne vegyétek a marasztalást, de ők úgy tettek, mintha nem látnák a tendencziát és maradtak! . . . Mert hát, nincsen szebb dolog a világon, mint az egyetértés, az összetartás és az összhang. Halottak napja. Miskolcz, okt. 31. Ravatalon fekszik a természet. A letarolt fák ágai között az enyészet sóhaja reszket. Mintha az élettől válni készülő lélek sírna a levegőben, a szél zúgásában, a sárga levelek zörgésében. A természet halála ez. Holtan fekszik a pezsgő élet, a napfény, a virág. Halott a föld, melyre a pusztulás fehér szemfedője hull. Csak azoknak, akik megérik ezt a hajnalt. Egyébként minden évben egy életet él a természet, egy hosszú életet — a bölcsőtől a sírig, a születéstől a halálig. Az ember pedig a természet kópiája. Életében, úgy mint halálában. És az évezredek emberiségének lelkében frissen él az a tudat. A kőkorszak őslakója ösztönszerűleg érezhette, hogy ő, a maga egész világával nem egyébb, mint a természet egy parányi töredéke. És az évezredek emberöltőinek lelkében ez az ösztön tudattá, világoslátássá fejlődött s ma már lelki életét is a természet változásaihoz alkalmazkodva és azokhoz való emlékezés napját egy komor őszi napra tette. Maga a biblia gyönyörű példázat, a szentirás a maga nagy ünnepnapjait és ünnepnapok jelentőségének, karakterének teljes parallesitásával állítja be a természet változott időszakai közé. Lehet-e stílszerűbb, vonatvonatkozásaiban találóbb napot elképzelni, a halottakra való szomorú emlékezés napjául, mint az őszi napot? Halottak napját üljük. A halálé, a halál gondolatáé ez a nap. A lehervadt virág, a leperdült lomb, a sivár, kihalt tájék, minden, minden a halálra figyelmeztet. Az őszi szól az sírja: — memento móri! A zörgő avar azt susogja : — mementó móri! És mit tehetünk e sok figyelmeztetéssel szemben? Kimegyünk a temetőbe, a begyöpösödött hantok közé, a sírkeresztek világába. Szomorú útjain a temetőnek aztán teljesen átengedjük lelkünket a halál lesújtó, sötét gondolatának. De azért emberek vagyunk. Életösztöntől duzzadó, mohó emberek, akik a legcsöndesebb birodalomba is elvisszük az élet szeretetét. És fényt hintünk a sírokra, virágot fonunk a keresztekre, az élet, a világosság jelvényei. És halottak napján, bár lelkünk gondolata a halálé, a szomorú elmúlásé, élet költözik a temetőbe. Élet, amely ott reszket a sápadt őszi virágban, ott boldog a halvány mécsvilágok fényében és könnyeiben, sóhajainkban, így fonódik össze, mindkét lánczszem, az élet a halállal. Egy láncz az, szorosan összeforrott láncz, amely még sohasem esett szét. Az egyik lánczszem a napvilághoz köt, a másik az égi sötétséghez. Az egyik az élet abroncsa, a másik a halál béklyója. És a temető útjain járva, szinte érezzük a halál béklyójának szorítását. És emlékezésünk, kegyeletes siránkozásunk, amely a holtaknak szól, valójában a magunk biztos, elkerülhetetlen sorsának megsiratása is. Emberek vagyunk, kicsiny töredékei ennek a nagy természetnek és saját esendőségünk, szomorú elmúlásunk tudata, amelyet példáz az őszi hervadás, a téli pusztulás, könnyekre indít. A halottakra való emlékezésben siratjuk önmagunkat, színházba, nyáron nem mennék fürdőzni, ennek pedig csak örülne a férjem. A nem magamfajta asszonyok sztrájkjának ellenben már volna fontos következménye. — Például a férjek maguk főznének? — Dehogy. Sokkal fontosabb következménye. De nem merem kimondani, mert a szerkesztő ar erkölcsös kék irónia kihúzza. — Aha! A népességi statisztikával volna összefüggésben, ugye bár? — Csitt! A maga erkölcsei még mindig nem javultak meg. Javulás czéljából elmehetett volna a Monna Yanna előadásához. Látott volna egy tisztességes leplet, amelytől mindenki azt várta, hogy le fog hullani és mégse hullott le. — De hisz a lepelnek épp az a rendeltetése, hogy lehulljon, tehát éppen egy tisztességes lepelnek kell lehullani. — Ha ez nem is hullott le, azonban a kilenczes bizottság kigondolmányáról végre lehullott a lepel és megláttuk a kis torzszőlöttet. — Ez a hét meghozta végre a miniszterelnököt is. Az ellenzéki lapok örülhetnek, hogy pihent ágyúikat végre lesz ki ellen irányozni és lesz kit püfölni. — Igaza van. Igaz ugyan, hogy a Tisza szabályozását már jóval régen végrehajtották, azonban most is ránk fog férni egy kis Tisza-rendszabályozás. Képek. MISKOLCZI NAPLÓ Miskolcz, 1908. november 1. NAPI HEREK. A halottak. Akik lakoznak csendben valahol, Szomorú fűz akikre ráhajol. Akiknek sirján halvány mécs lobog, A gyötrődést azok már rég feledték : Mi sirva élünk, ők meg boldogok . .. Nádas, fehér ház szűk kis ablakán Néznétek csak az édes anyám !.. . Pedig előtte mécses sem robog . .. Óh, de akik csak halottat siratnak Mellette mégis százszor boldogok . . . Ady Elitre. Személyi hir. Szentiványi Árpád országgyűlési képviselő Miskolczon időzik. Síremléket Tóth Pálnak. Nemes irányú mozgalom első, szerény kezdéséről kell — ezúttal csak röviden beszámolnunk. A mozgalom czélja síremléket állítani a korán elhunyt Tóth Pálnak. Az ideális lelkületű, költői kedélyű, nagy eredményeket elért tanférfiú emlékét százan és százan őrzik sohasem múló kegyelettel. Bizonyára sietni fognak ezek filléreiket áldozni arra, hogy Tóth Pál az ő dicső működéséhez méltó síremléket kapjon. Az első adományt egy ismeretlen adakozó juttatta Tüdős István sárospataki theológiai tanár kezeihez két korona összegben. A tudós tanár az adományt kipótolta nyolcz koronával és az összeget — 10 koronát — az ev. ref. kerületi felsőleányiskola — Tóth Pál volt iskolája, — igazgatóságához küldte. Az első adományokat bizonyára fogja követni a többi és nem sokára állani fog Tóth Pál művészkéztől faragott síremléke. Adományokat lapunk szerkesztősége is elfogad. Esküvő. Blau Lipót, a Neumann Testvérek-féle aradi szeszgyár fatisztviselője, folyó évi november hó 8-án, vasárnap délután 2 órakor tartja esküvőjét Friedmann Iduska kisasszonynyal, Friedmann Dirid, tekintélyes miskolczi földbirtokos bájos és nagyműveltségű leányával. Előléptetés. Lőrincz Ignác, a miskolczi csendőrszárnyparancsnoksághoz beosztott csendőrfőhadnagy századossá léptettetett elő. Adomány. Geduly Elek, a Ze- renka Pálné ravatalára szánt koszorú megváltása szirtén 30 koronát küldött szerkesztőségünkbe az ág. ev. filléregylet részére. Az öszszeget rendeltetési helyére juttattuk. Vadnay Károly síremléke. Egy esztendeje, hogy Vadnay Károly örök álomra hunyta le szemeit. A mostani irói nemzedéknek sok jelese van, aki Vadnay Károlynak köszönhette a karrierjét. Mert a mellett, hogy maga is sokat dolgozott, élénk érdeklődéssel kísérte az írói nemzedéket és nevelt is olyan gárdát, amelyre később ő maga is büszke volt. Ilyenformán nemcsak az irodalomban szerzett magának érdemeket, hanem a tehetségek fölfedezésében is. Most, halálának évfordulóján, a gyermekei által állított siren- IRÁNYADÓ a következő ŐSZI idényre a Szántó-féle úri ruházkodás. — Raktáron vannak: Felöltő újdonságokban a következő Derby és Sport-Ulsterek, Sorsó, Dandy és Sfighitfe felöltök, salon és szinházi Hatrejokok. Megtekinthető vásárlás nélkül is ............................. SZÁNTÓ MÓR és TÁRSÁNÁL MISKOLCZON, Széchenyi u. 42.