Miskolczi Napló, 1904. november (4. évfolyam, 249-273. szám)
1904-11-01 / 249. szám
. Az ige tegnap testté vált. Fennáll már a hajlék, hogy befogadja az iparosokat. Szép, modern, kényelmes helyiségek vannak benne, amelynek falai közt valóban felerdül a lélek. És hirdeti az iparosok mostani elnökének Prieg-er Ferencnek érdemeit, akinek sikerdús tevékenységében az iparosok új otthona is egyik maradandó emléke lesz. Ugyanakkor hálával gondolunk azokra az iparos nesztorokra, akik 18 év előtt a még zsenge ideálnak lelkes zászlóvivői voltak. De az iparosok tegnapi ünnepében legnagyobb örömük azoknak az iparosoknak lehet, akiknek anyagi áldozatkészségük lehetővé tette, hogy új otthonuk felavattassék. Ez az anyagi áldozatkészség biztosítéka annak, hogy iparosaink egymás törekvéseit megértve tudják, átérzik osztályhelyzetük nagy jelentőségét, erkölcsi súlyát, harmóniában működnek becsületes fáradozásaik közepette és e mellett — mint ezt a tények bizonyítják — társadalmi érintkezésükben nem hirdetik avult felfogással a merev elszigeteltség szükségét. Új otthonuk erőt ad nekik, mint Antheusnak az anyaföld, hogy a maguk java mellett a köz javára is munkálkodjanak. A miskolci iparosok áldozatkészségén kívül a nagyközönség pártfogása is egyik tényező volt abban, hogy az iparosok új hajléka megnyílt. A miskolci közönség különben sosem volt elzárutt az almáriomja . . . Sok tarka vacak kacat közül onnan vet elő egyszer egy kifakult, aranyzsinóros huszárdolmányt — és arca sugárzott, csudálatos szép volt abban a pillanatban . . . Hogyne! Legfényesebb diadalainak egyikét élte át abban a pillanatban. Azt a dolmányt Marcsa, az ezred lánya viselte ! A két ablak között állott a kis varróasztalkája, meg a karos széke. Itt ült, kötögetett napestig. Végiglátott az udvaron. Mindent, ami ott történt. Ez volt a szórakozása. Az ablakok előtt kis kert van. Azt ő meg Janette húga kezdték el. Tele van az most is ósdi, divatját múlt virágfélével. Sarkantyú, papsajt, kisasszonytenyere, zsálya, basalikom, viola. Mindétig abból a magból meg ujulva, amelyet az ő kezök hintett el. Szemben a falon Egressy és Lendvayné Hivatal Anikó kőnyomatu képe lógott. Az egyik szobát ő lakta, a másikat Kilényiné. És respektálták egy más szobáját. — Csak vizitába járt egyik a másikhoz. Az elválasztó konyha, az volt a közös terrénum. Ott főzték és költötték el szerény ebédjüket, ott készült el a híres, pompás kávé, amelynek illata betöltötte az udvart, oda csalta a gyerekeket, akik rendesen kaptak is belőle, pláne nyár idején, ha friss vizet vittek hordtak a mocskába, akozott az ilyen nemesen szociális törekvések iránt. Pártfogolta iparosainkat eszméjük kivitelében, a mikor erre alkalma volt. Világosak már az iparosok uj házának ablakai. Ez a világosság annak a symboluma legyen, hogy bevonult oda a barátság, együttérzés, a kultúra géniusza. Az uj hajlék enyhet adó melegében találják fel iparosaink 18 évi fáradozásuk után a megelégedés érzetét. De ne álljanak itt már meg iparosaink. Azzal a szívós kitartással, melylyel új otthonukat megteremtették, fogjanak hozzá munkájuk megkoronázásához, az iparos menház létesítéséhez. Tekintsék ezt a humánus célt első feladatuknak az új hajlékban, az öröm jóleső érzetében gondoljanak szegény, elhagyott iparostársaikról, kiknek istápolása kipróbált akaraterejükkel és áldozatkészségükkel nem lesz nehéz. Öreg iparosaink példáján pedig buzduljon fel a fiatalabb nemzedék és hálával töltse el őket irántok a tegnapi ünnep, amely a régiek követésre méltó erénye folytán otthont teremtett számukra. . . Censor. NAPI HÍREK. — Lapunk legközelebbi száma a közbeeső ünnep miatt szerdán este a rendes időben jelenik meg. — Személyi hírek. Mezei Ernő, jeles tollú publicista, volt országgyűlési képviselő, két napig városunkban időzött. — Fényes Samu kiváló drámaíró tegnap Miskolczon volt. — Halottak estéjén. Azt szokták mondani, az élet hangulat. Pedig nem igaz. A halál, az a hangulat. Igen, lesújtó, néma hangulat, telve reflexiókkal, telve szép emlékekkel, telve kényekkel. Jöjjetek csak ki ma este a halottak országába. Mennyi hangulat, mennyi érzés van itt a néma sirok között ? Szegény és gazdag, ur és szolga itt tolongnak ma s a búcsúzó életnek utolsó virágját idehozzák, koszorúba fonják s feldíszítik vele a már elköltözőnek hideg sírkeresztjét. Virágot a megholtnak! Mily poétikus gondolat ez. Az élet szépségeit hozzuk áldozatul azoknak, akik már rég letörtek volt az élet fájáról s itt hervadoznak, itt porladoznak a nyirkos hant alatt. Hervadó virágot az elhervadt életnek . . . Kigyulnak a kis gyertyácskák s a kis mécsek a sirok felett. Az örök világosságnak ezek a halvány jelképei egyszerre fényessé teszik a sötét hantokat s feketékké a mozgó alakokat, akik a néma göröngyre borulva könynyeznek és szerető szavakat suttognak a hantok fölé, mintha azokat meghallaná az, aki odalent porladozik a sír mélyén. Megszólal a templom harangja. Az imádkozók egyszerre felütik fejüket, mintha nekik szólna a feltámadás sejtelmes harsonája. Az első lelkek megindulnak a templom felé. Száz és száz ember tolong egymás hátán, hogy meghalhassa az esti szentbeszédet s hogy részt vegyen a körmenetben. Száz és száz embernek njakáról hangzik fel a hálaadó zsolozsma. Aztán egyszer csak elnémulnak a harangok, az emberek is oszladozni kezdenek. Amint kiérnek a temető ajtaján, mindnyájan visszanéznek s úgyszólván minden embernek lelkében feltámad a kérdés: Ki tudja, jövőre mi jövünk-e’i ide, vagy már hozzánk jönnek ? . . . — Esküvő. Igriczi dr. Nagy Ferencz vármegyei aljegyző, a jeles tollú szépirodalmi és jogtudományi iróda tartotta esküvőjét Csorba Ilonka úrhölgygyel, Csorba Endre tekintélyes építész bájos és nagyműveltségi leányával. — Dr. Kun József — miniszteri fogalmazó. Miskolcz város érdemes és kiváló tehetségű főjegyzője dr. Kun József — mint értesülünk — miniszeri fogalmazóvá neveztetett ki és a miniszterelnökséghez osztatott be. Dr. Kun József tehát leteszi a város pennáját, amelyet közel öt év óta tartott avatott kezében. Átlép az állami szolgálat terére, mégpedig annak legelőkelőbb helyére, a miniszterelnökségbe. Alapos műveltsége, komoly munkaszeretete, nagy tudása alkalmassá teszik, hogy azon előkelő munkakörben, ahová gróf Tisza István ministerelnök bizalma szólította, érdemeket szerezzen és előrehaladjon. Amikor ezt feljegyezzük, egyúttal sajnálattal látjuk őt a főjegyzői székből távozni. — Uj központi választmány. Az 1901. évben alakított központi választmány működése ez év végén lejár, most a belügyminiszter felhívta Borsodvármegye törvényhatóságát, hogy az új központi választmányokat úgy Miskolcz városára, mint a megyére vonatkozólag újból alakítsa meg és azt december hó végéig jelentse be. MISKOLCZI NAPLÓ Miskolcz, 1904 november 1. melybe a porcellánbögre volt behütve. Amikor Déryné meghalt, Kilényiné ott maradt továbbra is. Talán hat esztendővel élte túl a nénjét. — Hogy sorsán könnyítsen, szobácskáját bérbe adta s rendesen a miskolczi hires színtársulatok elsőrangú tagjai laktak ott: Szerdahelyi, Szigeti József, Egressy Ákos, Foltényi. Kilényinét is odatemették, ahol híres testvére nyugszik. Míg ennek a nemzeti kegyelet emelt gránit-tbe- i liszket, amannak a baráti érzés — Latabár Endréné jó szive — állított szerény kőkeresztet. A ház, amelyben éltek, Balajti uramé, egy derék csizmadia-mesteré volt, akinek a famíliájával is igen jól élt a két matróna. Balajti Ötvös fiskustól vette, akinek a lánya Liebné lett, Munkácsy mostohaanyja. Állítólag a Mester itt élte kora gyermekségét, itt játszta kis játékait a gyepes udvaron . . . Hogy szülei itt laktak, az faktum, a Miska gyerek dolgában igazat nem mondhatok, nem volt még rá időm utána kutatni. Balajtiné asszonyom még él. Fölkerestük őt is. Kint lakik a város szólón. Egyszerű, szűkszavú nő. — Bizony akkor még magyar világ volt! — kezdte a szót s amit azután mondott, azt valósággal harapófogóval vettük ki belőle. Elmondta milyen volt Déryné. — Csontos válla volt, derékban ugyancsak kiment a formájából, arcán sok csúnya szemölcs, ami Janettet is rátitotta s a nyakán egy rettenetes golyva, amit a fent említett örökös tullangjaisekkentő maszkírozott el úgy, amint lehetett. Ezt, nagy hiúságában, mindig úgy mesélte, a gégéjének kiéneklése okozta Összes haja két seutliban volt, nagy gonddal elrendezve. És az arca, az bizony alaposan ki volt pingálva, még akkor is, amikor már járni se tudott és ki sem mozdulhatott szobácskájából. Azzal mentette magát: megszokta. Mindig dalolt. És boldog volt, ha valakinek mesélhetett, amiből kifogyhatatlan volt, az elmúlt idők virágos, napfényes, diadalmas napjairól . . . — Lelkeim, még a házas élet nyugalmát is föláldoztam a művészet oltáránál ! Persze Prepeliczay Samuról és Csákyról ilyenkor nem esett szó .. . A legutolsó három esztendejében irt. Naphosszat dolgozott. írta a naplóját. Emelte magának az ércnél is maradandóbb emléket. Ünnepekre mindig elmentek ebédre atyjafijükhöz, Horváthoz, akinek első felesége Déry Ida volt. — Ilyenkor nagyon kiöltözködött Déryné. Zöldfátyolos kalapján, a homloka fölött piros rózsabimbócsokrocska, schottisch selyemviganó 63 a vállán finom long-shawl lógott-libegett , zöld földü kasmírból, zsamleszin rózsákkal . . . A jó konyhát nagyon szerette és értett is hozzá Neki, ha valami híres színész Miskolczra került, ünnepnapja volt. Ilyenkor bizony egyemása a zsidóhoz került, hol zálogba, hol örök áron egy-egy kis dáridé kedvéért. Prielle Kornélia, Felekiné, Jókainé voltak a legkedvesebb vendégei, meg a keresztfia, bálványa : Egressy Ákos. — Meséli Balajtiné, hogy utolsó értéktárgyát, egy nehéz ezüst gyertyatartót csak azért adta el, hogy újév napján pirosra sült ropogós malacpecsenye legyen az asztalán, így kallódott el mindene. Pedig szépen volt holmija. Balajtiné élénken emlékezik most is egy pompás művű, hosszú velencei aranyláncra is, — azzal biztatgatta az ő Sándorka fiát, ha a specerároshoz szalasztotta, hogy majd neki adja nászajándékba. — Az valószínűleg elment cukor, mandula, vanília árába, amiből azt a pompás pörkölttortát fabrikálta, ami után bizony még az egri érsek is megnyalta volna a száját . . . — Nagy szegénységben is halt el s ha a jóságos Forster speditőr nem segít, nem is tudom, hogy takarították volna el. Forster úr nem röstelte még a koporsót is maga emelgetni Szentmihály lovára . . . Könyv, kép, töméntelen tarka rongy maradt csak utána. Azt őrizte