Miskolczi Napló, 1909. január (9. évfolyam, 1-25. szám)
1909-01-01 / 1. szám
kormánynak. Hisz ha nem így volna, már régen kellene dohány és szivargyárnak lenni városunkban. Azt a tömérdek szeszmenynyiséget, amelyet Budapestről, Győrből és Aradról Miskolczra és Miskolczon keresztül Felsőmagyarországba hoznak, nem állíthattuk volna már réges-régen Miskolczon elő, ha a kormányfői buzdítást esetleg támogatást nyertünk volna ? úgy a dohány, mint a szeszgyártáshoz (finomító) szükséges nyersanyag fölös mennyiségben áll rendelkezésünkre. Vizsgáljuk meg csak közelebbről ezt a,fogalmat: nyersanyag. Víz és szén mellett az emberi munkaerőn kívül a nyersanyag az, aminek legnagyobb szerep jut a nagyiparban. Csak ott, ahol bőségben van olcsó és jó nyersanyag, létesülhetnek gyártelepek. Minden gyárszerűen űzött ipar a következő négy conditio sine qua noa-ra támaszkodik: 1. víz, 2. szén, 3. nyersanyag, 4. nem túl drága munkaerő. Ez a négy oszlop tartja fenn a gyáripart. Nekünk, itt Miskolczon ebből a négy oszlopból egy igen jelentékeny oszlopunk hiányzik: az iskolázott, olcsó munkaerő. Mi tehát csak olyan iparágakat karolhatnánk fel, amelyeknél a munkabér magassága nem terhelné túlságosan az üzemet. Mielőtt névleg is felsorolnék azokat a nagyipari vállalatokat, amelyek a felvirágzás csiráját magukban rejtve, itt termő talajra találnának s amelyek pénzzel is kellőleg megtermékenyítve, bizalommal nézhetnének a gazdag aratás elé, kutassuk előbb az okokat, hogy a malomipar és a téglagyártáson kívül, miért nem tud más iparág is gyökeret verni? Hites vele senki. Talán maga van a világon ? Nincsen senkije. Árva. Levágták a törzséről, mint minket. Nézd, hogy bámul ránk a gyerek. A gyerek. Ni mennyi karácsonyfa ! Itt hevernek a piacon. De jó lett volna nekem egy. De nincs aki vegyen. Anyuka elment. Itt hagyott engem. Elvitték és eltemették. Mert meghalt. Apukám nem is volt. Én nem tudom . . . Milyen sok karácsonyfa van itt . . . A kis karácsonyfa. Nézd, milyen szomorú a kis gyerek. Az öreg. Szomorú. A kicsiny. Sir a gyerek. Én szeretnék hozzámenni karácsonyfának. És szeretném, ha kötnének rám aranyszálú cérnával sok diót, mogyorót, cukrot, babát, játékot. És szeretném, ha ez a kis gyerek velem lenne, szólítana és énekelne nekem. Azután sok viaszgyertya égne raj-Kisiparnak eredendő hibája, hogy a nagyközönség fejlődő ízléséhez nem tud alkalmazkodni és még csak lépésenként sem képes megközelíteni a műipart, amelyhez a gyáripar közel sem férkőzhetik. Helyi fináncbölcseinkből teljességgel hiányzik a vállalkozási szellem. Mint egykor a kisiparos, még mindig a céhrendszer légkörében élnek, új tervek helyett, elnyűtt hagyományokon tengődnek. Minden törekvésük és pénzügyi tudásuk abban merül ki, hogy lehetőleg alacsony kamat mellett, mentői több betétet szerezzenek és azokat minél magasabb kamatra — ha mindjárt nagyobbkockázattal is — elhelyezzék. Ebben kulminál helyi pénzügyi nagyjainknak minden fináncművészete. Sajnos, nem ringatjuk magunkat abban a reményben, hogy e sorok »nagyjaink« vállalkozási szellemét felkeltenék. Da legalább jusson eszükbe, hogy valamint csak azon ország foglalhat joggal helyet a kulturállamok sorában, amely ország ipara és kereskedelme biztos egészséges és szilárd alapokon áll azonképen csak az a város haladhat előre, amelynek áldozatra kész polgárai minden erkölcsi és anyagi erejükkel iparkodnak városuk kereskedelmi és ipari megerősödését előmozdítani. Ezek után nevezzük meg azokat az iparágakat, amelyek művelésére a szesz és sörgyártáson kívül városunk szinte hivatva van. Egy nagy gépgyár, amelyben gőzgépeken és kazánokon kívül cukor és szeszgyárak valamint sörfőzdék üzemberendezéseit is előállítanák. Egy szerszámgyár. Programm egyelőre elég a legközelebbi évekre. Ideje már, hogy ipari kérdésekkel végre komolyan foglalkozzunk. Több volna naivitásnál azt hinni, hogy ezek a fejtegetések jobb sorsra jutnának, mint a hasonló tárgyú közgazdasági cikkek. Ez a szózat a tehetősebb és gondolkozni szerető miskolczi polgárokhoz úgy fog elhangzani, miként a pusztába kiáltott szó. De mivelhogy hazánkban minden okosan gondolkozó ember be fogja látni, hogy tisztán földmivelést űző nép tovább nem maradhatunk, minden iparfejlesztést célzó akciónak ebben a hazában hívőkre kellene találni, meg kellene hallgatni mindent és foglalkozni kellene mindennel, ami ipari kérdés, ha mindjárt az unalomig sokszor beszélnek is róla. Fájdalom, nálunk az embereket és dolgokat nem belső értékük szerint ítélik meg, hanem aszerint, hogy előkelők-e és az ő a mesterségük? Az ipar és az iparos nem elég előkelő ahhoz, hogy tiszteletben tartassanak. Egy csupor tej és egy zsümle. Egész nyílt levél a szerkesztőhöz. Kedves Szerkesztő uram ! A „Miskolczi Napló” tegnapi számában közölt, egy fiatal, kedves leány tollából eredő, egyszerű, de rendkívüli közvetlenséggel megirott sorok reára — bevallom — mély hatással voltak. Annyi nőegylet, annyi jótékonysági egyesület, annyi felebaráti szeretet, annyi bál, mulatság, színelőadás jótékony célra — s nem jut belőle a szegény iskolás, vagy nem iskolás gyermekek részére, reggelire és ingyen : »egy csupor tej és egy zsömle”. Nemcsak a fővárosban, de a vidék nagyobb városaiban a legközvetlenebb hatással a nyomor enyhítésére az »ingyen test intézménye szolgál, hol kellő ellenőrzés mellett minden szegény ember minden nap tejet és kenyeret kap ingyen. Nálunk az úgynevezett jótékonysági egyletek sem együttesen, sem külön az ingyen tej és ingyen kenyér kiosztása útján — az igazi, nagy nyomor enyhítésével nem foglalkoznak. Pedig a népkonyhák és napközi otthonok mellett ennek az intézménynek van a legnagyobb és a legközvetlenebb hatása a nyomor és éhség leküzdésére. A téli zord időben már kora reggel megkapja a tehetetlen öreg ember, vagy a munkanélküli, beteges asszony, vagy a szegény kicsiny gyermek azt, ami táplál, ami egészséges s a mi elűzi az éhséget s annak keserű könnyeit, megkapja azt a táplálékot, a mit olyan kedvesen fejez ki a tegnap közzétet levél s ami igazában nem egyéb mint: »egy csupor tej és egy zsömle«. Kedves Szerkesztő uram ! Ne vegye zokon, ha avatatlan kézzel belekontárkodom az Önök mesterségébe és a Miskolczi Naplóban — ahova engem a jótékony adománygyűjtések eredményes munkájának annyi kedves emléke fűz propagandát akarok csinálni a nagyközönség előtt annak a nemes, leány szívekből fakadó ideának, amelyet annyi közvetlenséggel és szeretetreméltósággal vetett felszínre a miskolczi leányegylet bájos elnöke. Ne vegye zokon — kedves Szerkesztő uram — ha „ezt a dolgot“ egy lépéssel ismét tovább viszem. A leányegylet — felekezetre való tekintet nélkül — szolgálja a jótékonyságot, de azt írja — a kedves elnök — „ami egyletünk, kezdő egylet nem bírja ezt sokáig“. „Mi senkit sem küldünk el, hanem m mindenkinek, aki jön, adunk egy csupor tejet és egy zsömlét*. De nagy baj van ám kedves Szerkesztő uram. A csuprot a a veszedelem fenyegeti, hogy nem esz benne tej és nem lesz hozzá zsömle. Erről panaszkodik s kedves kis epistola, írván : „mi mindent megteszünk, amit tehetünk, vagyont nem gyűjtünk, amit kapunk, szétosztjuk, de az „ügyen tej“ többe kerül, mint amennyit a leányígy lettam. És én igazi karácsonyfa lennék, nem fáznék a földön és ez a gyerek se fázna. Az öreg . Igen. De az nem lehet rám. Mert ez a gyerek szegény. Ennek nincsen semmije és senkije és nem vehet karácsonyfát, meg diót, mogyorót, cukrot, babát és gyertyát. A kicsiny. Szegény gyerek. Hogy fázik a szegényke. Reszket. És sir. Én úgy szeretnék hozzá menni. A gyerek. Juj, de fázom. Hideg van. (Nem mozdul. Nézi a karácsonyfákat). Milyen sok karácsonyfa. De jó lenne legalább az a kicsi. (Hoszszan nézi a kis karácsonyfát). Fáradt vagyok. Leülök itt egy kicsit a karácsonyfák mellé. (Leül a földre. Majd közelebb húzódik a karácsonyfákhoz és lassan, félve, a térséget kémlelve, belefekszik a karácsonyfák közé. Egészen beletemetkezik a fenyőkbe. Arca éppen a kis karácsonyfa mellett pihen. A kicsiny fa (örvendezve). Ide feküdött közénk a gyerek. Az öreg. A szegény. A kicsiny. Az arca éppen itt van mellettem. Szájából a meleg pára engem ér. Most már nem fázom. A gyerek. Olyan jó itt feküdni. (Bebújik a fák közé. Csak a fejecskéje látszik ki fenyők közül. Elalszik. A nap előbujik a felhők trollfüggönyei mögül és fényes, ragyogó sugaraival glóriát von a gyerek feje köré. Mély csend. Teljes némaság a térségen.) Egy nagy, fényes, üvegfalú automobil közeledik füstölögve, dübörögve, zihálva a fenyőhalom felé. Az automobilban egy kis leányka ül. Rózsás arcú, szőke fürtü, angyali szépségű piciny leányka. Prémes bandika van rajta. Nagy, ragyogó, kék szemeit tágranyitva bámul a térségre. Már a távolból látja a krácsonyfák zöld halmát. A leirika mellett a gépkocsi párnáin egy férfi ül. Finom, előkdő ur. Gyöngéd szeretettel nézi a lánykát. A kis lány. Apuka édes, nézd mennyi karácsonyfa fekszik ott. Az ur. Egész halom. Ezek nyilván visszamaradtak. Nem azad vevőjük. A kis lány. Akkor vegyük meg mindet. Az ur. És bolond. Hátmit csináljunk mink annyi karácsonyival ? A kis lány. Hazavisszük mind Az ur. (Szigorúan.)Ilyent ne kívánj. A kis lány. Akkor vegye legalább egyet. Az ur. De hiszen neked van otthon karácsonyfád. A kis lány. (Dacosan.) Még akarok egyet. Vegyél egyet.. Hófehér fehérneműek, tükör fényes gallér, kézelők, kelengyék, piperetárgyak mosása, vasalása WEISZ TERÉZ ~ Első miskolczi villamos előre berendezett fehérnemű mosó és vegytisztító gyárában Arany János utca 3. legjobban és sfegolcsébbatt eszközöltetnek. Felvételi helyek: Munkácsy-u. I. Széchenyi-u. 34. Kazinczy-u 12. Férfi és női ruhák, szövetek, függönyök vegytisz- 'tutása • 1