Miskolczi Napló, 1911. december (11. évfolyam, 275-287. szám)
1911-12-01 / 275. szám
. A lóavató bizottságnak. A járási mezőgazdasági bizottságnak. A népnevelő bizottságnak. A borellenőrző bizottságnak és A vármegyei földadó bizottságnak 1912. és 1914. évekre leendő megalakítása. Beöhy László kereskedelemügyi m. kir. miniszter ur értesítése ezen tisztének elfoglalásáról. A m. kir. belügyminiszter leirata a tisztviselői nyugdíjszabályrendelet módosítása tárgyában. Ugyanannak leirata a lakbért pótló nyugdíjellátásáról szóló szabályrendeletünk ügyében. Ugyanannak leirata a várnagyi állás minősítését felemelő határozatunkra. Ugyanennek leirata az Erzsébet-kórháznál létesíteni tervezett uj mosóház létesítése ügyében. Budapest székesfőváros közönségének átirata a sajtószabadságnak törvényileg leendő biztosítása tárgyában. Mosonvármegye közönségének átirata az országos drágaság enyhítése ügyében. Az előkészítő ügyek tárgyalására az állandó választmány 1911. évi december hó 13., délelőtt 9 órakor, a pénzügyi szakosztály pedig ugyanaznap délután 3 órakor ugyancsak Miskolcz város tanácstermében tartja meg ülését. Talált emberi csontok: Miskolcz, november 30. Ez alatt a cím alatt a Miskolczi Napló november 18-iki számában egy néhány sorból álló hír jelent meg, mely arról szólt, hogy a Szeles utcai állami elemi iskola előttlevő diszkertben oszlopokat ástak le és ásás közben egy emberi koponyát és csontvázat találtak. A hír írója azt véli, hogy az „az emberi csontváz bűntény folytán került a földbe“. Lehet, hogy ennek a hírnek a nyomán némelyek valami régi bűn felderítésén törik a fejeket. Mielőtt a „bűntény“ megállapításához fognának, legyenek szívesek eldönteni azt, hogy bűnténynek minősíti-e a törvény azt, ha a törvény fölött álló hatalmasságok alattvalóikat kényszerítik arra, hogy fegyverrel támadjanak egy tőrök távol lakó, szabadságáért és önállóságáért küzdő nemzetre, mely nekik sohasem vétett, mely a mások jogait tiszteletben tartja, de a magáét még élete árán is igyekszik megvédelmezni. Azok a csontok ugyanis a magyar szabadságért vívott csaták emlékei. — 1849. nyarán kerültek a Pengyomban levő szérüs kertek végén a legszélső szántóföldnek a Sajóra vezető út mellett eső végére. Jól emlékszem arra, hogy az 1849-ik évben 3 sír került ott egymás mellé. Azelőtt nem volt ott egy sem. Az 1849-ik évben, július 25-én vívott zsolczai ütközet alkalmával a muszka hadsereg a Sajón innen állott, — a mi vitéz hadseregünk ágyúi Felsőzsolczán a töltéstől balra voltak felállítva. Tüzéreink közt ott volt a híres tüzér, Sáfrány Mihály is, sőt épen akkor kapta hadnagygyá való kinevezését is. Nem csoda tehát, hogy azok az ágyuk, melyekre ő ügyelt fel, kárt is tettek a muszka hadseregben. Az ütközet után a muszkák a Sajó partjától visszahúzódtak és egy részük a Pengyom és Szeles utcák mögött talált éjjeli szállást. — Valószínű tehát, hogy a város közelében elesett muszkákat temették abba a sírba. Az sem lehetetlen, hogy az 1849-ik évben pusztító kolerában meghalt katonák közül temettek oda néhányat, de ezt azért nem tartom valószínűnek, mert a kolerában meghalt muszkákat a tetemvári temető északnyugati része fölött elég mélyre ásott sirba temették. Ezeket a sírokat olyan szélesre ásták, hogy a halottakat nem a sir hosszában, hanem széltében helyezték el, még pedig 8—10 embert is fektettek egymás mellé. Ezeket betakarták a muszka katonák zubbonynak nevezett felöltőjével és másik, sőt olykor harmadik sor is került az alsó részben elhelyezettek fölé. Ezeknek koporsójuk sem volt, holott a Pengyom végében eltemetettek mindnyájan koporsóban lehettek, mert az út mellett levő szélső koporsó fedelére is emlékszem, mert, mikor én ezeket a sírokat láttam, már akkor egynek a tetejéről az eső a földet lemosta, amiben az is közreműködött, hogy a környéken levő kutyák is kaparták és ezzel lazították a koporsón levő kevés földet. Különben is a koporsó fedele alig volt valamivel alább a föld színvonalánál. A Pengyomnak azon a részén szérüskertek voltak. A legszélső kert mellett elvonuló szántóföldön, közel a Haliczkára vezető úthoz volt az a 3, vagy 4 sir, melyek közül most az egyikre bukkantak. — Azt hiszem, hogy azok közül, kik már akkor 10—12 évesek voltak és arra jártak a földjükre, vagy a Sajóra, többen emlékezni fognak még azokra a jeltelen és teljesen elhagyott sírokra. Valahol a kozákok, vagy a cserkeszek földjén hullott azokért a haza hiába várt fiatal emberekért a szülők és testvérek forró könyve. — Oda szállott azoknak haldoklásuk alatt messze küldött sóhaja. Többen élhetünk még azok közül, kik azokat a sírokat láttuk. Az idők folyamán azok a sírok egyenlőkké lettek a földdel. A koporsók elkorhadtak, a korhadt deszkákat feltüzelték a szántók. Ne keressük a bűntényt, hanem véssük emlékezetünkbe azokat az időket, mikor nem mindig értek rá az emberek, hogy a halottaknak, hozzájuk méltó sírt ássanak és a részvét könyei nélkül temették el a jobb sorsra érdemes fiatal katonákat. Akiket a dolog jobban érdekel, azok csak keressék az igazságot. Egy pár méternyire még egy pár sírra találhatnak, 15 sírnál többet nem igen találnak, mert azt a helyet tudtommal sem azelőtt, sem azóta nem használták temető helyül. Ott, ahol a Haliczka rétje kezdődött, vagyis a város akkori vége és a Sajó közt majdnem középen, a Sajóhoz vezető régi úttól balra volt egy hely, melyet koleratemető néven ismertünk. Ebbe állítólag az 1831-iki kolera alkalmával temetkeztek. — Ott én sirt nem láttam, csak arra emlékszem, hogy azon a környéken a földnek némi esése volt és a part oldala választotta el a szántóföldeket a haliczkai nagy területű réttől, melyet a Sajó majd minden tavasszal elöntött, rövid időre. A Sajó balpartján szétszórt csontokat összeszedte a hazafias kegyelet, el is temette a felsőzsolczai töltés mellett. Ott áll a honvédemlék az együvé hordott maradványok sírja fölött, mint az 1849-ben, július 25-én vívott csata emléke. A miskolczi oldalon elhullottak sírját nem ápolta senki. Kevés idő kellett ahoz, hogy azok a sírok a földdel egyenlőkké legyenek, pedig az abban nyugovók nem voltak a mi ellenségeink, csakaz igazi ellenség által kényszerített eszközök. A talált emberi csontok nyomán tehát ne keressük a bűntény elkövetőit, mert az ilyen bűnök megbüntetésére nekünk még nincsenek törvényeink. Porcs János: — Ha legközelebb eljövök — mormogja — akkor magamhoz szoktatom őket. Igen, hamar el fogok jönni épen e célból. Most már minden másod nap megérkezik, pontosan, mint az óra, s a zsebe tele van cukorral és játékszerrel. De a gyerekek elfogadják az ajándékot és elmenekülnek, szüleik hiába szidják őket, hogy legyenek kedvesek az idegennel, a legkisebb rokonszenvet sem érzik iránta. Maurice és Riri, a három és az öt éves fiú , Julie, a hat éves kisleány egyaránt tartanak tőle. Ösztönük, egyszerű és szeretetteljes szívüknek ösztöne tartja őket vissza Rachinottól. Biztos divinációval megérzik, hogy ragaszkodik-e igazán hozzájuk , az illetők arcvonásaiból, tekintetéből olvassák ki azt. Ha szeretettel találkoznak, kis szívük mindjárt megérzik azt, de viszont legyőzhetetlen ellenszenvet éreznek aziránt a szárazlelkű ember iránt, kinek soha másnak jóvoltát célzó gondolat nem született meg a lelkében. Rachinot visszataszítóan hat rájuk. Végre a gyermekek legyőzhetetlen ellenszenve átragadt a szülőkre is. Napról-napra hidegebben fogadják a kelletlen vendéget s ez napról-napra mélabúsabb s boldogtalanabb lesz. S egyre azon töri az eszét, mit találhatna ki, amivel a gyermekek ellenszenvét lefegyverezné, mert e család nélkül ismét vissza kell térni a rideg, szeretetnélküli magányba. * Egy napon Rachinot úgy megy el hazulról, hogy Martinéktől végkép elbúcsúzik. Még egyszer kiteszi magát a jeges fogadtatásnak s aztán vége. Bátorsága elhagyta, nem fog tovább makacskodni látogatásaival. Útközben egy mindennapi szerencsétlenség vonja magára figyelmét. Egy utcai gyümölcsárusné egy vágtató kocsi elé tolta szekerét és az felborította a kézi járművet s a gyümölcs szerte-széjjel gurult. Az ő kára! A kocsis nem tartozik neki semmi kárpótlással a pocsékká taposott és sárba gurult gyümölcsért, mit megy az útra. Rachinot felemel néhány darab narancsot az útról s visszahelyezi azt a kézikocsiba, minden különös érzés vagy gondolat nélkül, mint régi, pedáns mániákus, aki nem szereti, ha valami kárba megy. De a kora gyermeke szomorú és kedves tekintettel néz fel rá. Megmagyarázhatatlan impulzusnak engedve, a zsebébe nyúl Rachinot: — Mondja csak lelkem, legalább száz sov ára gyümölcs ment itt pocsékká, ugye? — Fogja. Ne essék úgy kétségbe. Lelkében egy új érzés támad, a melegségnek egy sugara világítja meg tekintetét. És miközben tovább ballag, így szól önmagához: — Bizonyosan ez volt az egész vagyona, szegénynek... Nem értem, hogy lehet úgy élni, hogy ne érdeklődjék az ember azok iránt, akiket maga körül lát. Megrázza a fejét és pislog, mintha az új Rachinot a régi Rachinotnak magyarázza valami természetes és mégis valami nagyon különös dolgot. Mikor Martinékhoz bemegy, — milyen szerencsétlenség — észre veszi, hogy a bon- BOURBON hygeniai cigaretta-hüvely és cigarettapapiros, legjobb minőség ! — Egyedüli árusitás a m. kir. különleges dohánytőzsdében Miskolczon. MISKOLCZI NAPLÓ Miskolcz 1911 december 1. 'Carácsonyfa Legcélszerűbb ajándékokat legolcsóbban kizárólag FEUERSTEIN ALADÁR Reklám Maradék Áruházában is lehet vásárolni II Kazinczy utca 1. sz. Kepa~-szálló épület