Miskolczi Napló, 1912. július (12. évfolyam, 146-171. szám)

1912-07-02 / 146. szám

XII. évfolyam. Miskolcz, 1912 julius 2. Kedd 146 (8216) szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Helyben: Egész évre 16 kor. Vidékre: Egész évre 20 kor. Fél évre 8 „' Fél évre 10 „ Negyed évre 4 „ Negyed évre 6 „ Egyed szám ára 6 fillér. — Kapható minden hirlapelárusitónál. Felelős szerkesztő : HUBERTH JÁNOS. Eserkeszthség: Kiadóhivatal. Hunyadi-utca 2-ik szám. Hunyadi-utca 2-ik szám. Telefon 315. Telefon 114. lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez ; előfizetések hirdetések és felszólalások a kiadóhivatalhoz Intézendők. Kapuzárás után. Miskolcz, 1912. július 1. A régi jó táblabirák idejéből való memoárokban érdekes följegyzések vannak arról, hogy akkoriban milyen nagy feneket kerítettek az országház bezárásának. Az elnapoló királyi kézirattal nem érték be. Ha az ország háza, akkor a király nem zárhatja be, így gondolták valahogy és ekképen is cselekedtek. Nem csináltak apostolok oszlását, ahogy az apostoli királytól megkapták az áldást, hanem szép méltóságosan vonultak ki az ülésteremből, maga az elnök maradt utolsónak, ráfordította kétszer a kulcsot az ajtóra, aztán ünnepi gesztussal nyújtotta át a háznagynak: — Az ország háza ez a hely és az ország bízza kegyelmedre az ő háza kulcsát, őrizze azt meg becsülettel. Mikor és mért maradt el ez a szokás, nem lehet bizonyosan tudni. Azt lehetne gondolni, hogy a haladó korszellem takarta be porral, mint üres és nem minden komédiázás nélkül való szertartást. Vannak azonban ennél üresebb és semmivel nem szimpathikusabb ceremóniák is, amikben semmi kárt nem tett az idő. Egyebek közt például a trónbeszédek se egyebek üres formaságoknál, amiket se az nem vesz komolyan, aki írja, se az, aki elmondja, se ez, aki hallgatja őket. Mindazáltal máig is nagy méltósággal adatnak elő és a karok és rendek úgy tesznek, mintha csakugyan komolyan vennék a komolyság gúnyájába öltöztetett frázisokat. Más oka lehet annak, hogy az országház kulcsa többé nem játszik szerepet a parlament ceremóniái és furcsaságai közt. Valamikor valahol nagyon szemet szúrhatott ez a szokás s felhagytak vele, hogy épségben maradjon az a szem. Lehet, Tisza Istvánnak is eszébe jutott ez a régi szép szokás, mikor a faluvégi kurta korcsmára ráfordította a kulcsot és hazaküldte a legényeket, hogy aludják ki magukat a bihari módon való duhajkodás után. Lehet, hogy ő, a reformok embere, most is valami reformot forgatott a fejében. Már olyant, amilyen attól a fejtől telik. Minden rossz szándék nélkül mondjuk ezt. Minálunk a kormányok mindig erre kaptak megbízást s annál több érdemet szereznek,, minél ambiciózusabban forgolódnak feladatukban. Ez a kormány, el kell ismerni, a legnagyobb mértékben méltóvá tette magát megbízója kegyére. Míg Tisza István hajdúinak kedves egészségére kívánta a mulatozást és talán az is megfordult a fejében, milyen jó volna most föleleveníteni a régi szokást, persze a mi időnkhöz képest stilizálva és elküldeni az országház kulcsát a királynak, mondván: — íme, uram, az ország házának kulcsa, amelyből ébrudon hánytuk ki az országot, hogy vissza se ereszszük többet. Tedd el, uram, a kulcsot őszig, amikor majd meglátjuk, mit tehetünk az ország házából. Bátran elküldhetné Tisza a kulcsot és bátran csinálhat a házból akár kaszárnyát, akár — bölcs előrelátással — rokkant politikusok menedékházát. Míg ő lesz a gazda abban a házban, azt az ország nem ismeri magáénak, se most se az őszön. Fürdői levél. — A „Miskolcz Napló“ eredeti tárcája. — Drezda—Radebeul, 1912 julius 1 • Igen Tisztelt Szerkesztő Ur! Engedje meg, hogy arra kérjem, hogy jelen soraimat becses lapjában közölni méltóztassék. Mielőtt a mi kedves városunk és szeretett hazánkból elindultunk, többen fejezték ki csodálkozásukat, hogy miért keresünk föl olyan messze idegen országban levő fürdőt, holott ezt otthon, a közelben is feltalálhatnánk? A kérdezősködésre igyekeztem megfelelni akkor is, amennyiben az pár szóban lehetséges, hanem, hogy a dolog érthetőbb legyen, nem lesz fölösleges egy kissé bővebb magyarázat sem, nehogy valaki feltételezze rólam, hogy nem szeretem eléggé az én édes hazámat, holott annak szeretetét még az édes szülei házban csepegtették a lelkembe. Boldog az az ember, akit a Gondviselés erőteljes szervezettel áldott meg, boldog már csak azért is, hogy életének javarészét azoknak körében s azok boldogításának munkálásában töltheti el, akik előtte e földön a legdrágábbak. Sajnos azonban, de e legnagyobb boldogság nem minden embernek adatik. Azok, akik mindig egészségesek, el sem bírják azt képzelni, menynyire igyekszik egy gyengébb szervezetű ember azon, hogy lehetőleg erős, egészséges lehessen s ha ezt talán idegen földön reméli elérhetni, bizonyára el fog oda menni, különösen akkor, ha meg van győződve róla, hogy ottléte hasznára fog válni. Én egy alkalommal, — két év előtt, — már felkerestem e kitűnő fürdőhelyet s néhány heti itt időzésem alatt bő alkalmam volt tapasztalhatni ennek bámulatosan jó hatását. Ez okból kerestem fel most is, bár hosszú utat kellett ezért tennem, de felkeresik ezt messzebb földről is. Vannak itt angolok, francziák, oroszok stb., sőt vannak amerikába kivándorolt magyarok, akik új hazájukból ide jöttek, hogy egészséget, erőt szerezzenek az élet küzdelmeinek elviseléséhez. Ebből is látható, milyen hírnévnek örvend a „Bisz Szanatórium“. Nagyon sokan vannak, akik évről-évre fölkeresik, hogy a létért való küzdelem hajszájában kimerült testüket, lelküket itt újra felüdítsék, megerősítsék. Lesznek talán, akik érdeklődnek az iránt a gyógymód iránt, amely annyira vonzza ide az embereket, amiért érdemes ide fáradni más országok, sőt más világrészből is? Nincs benne semmi titkolni való; nem más ez, mint a helyesen alkalmazott „Természetes gyógymód“. Levegő, napsugár, víz, mozgás és nyugalom; helyes táplálkozás és testgyakorlat; ezeknek észszerű használatában nyerjük azon gyógytényezőt, melyet nem pótolhat semmi e világon. Okos, meleg szívű emberbarátok, orvosok és természetgyógyászok sok megszületésre méltót mondtak és írtak már a természetes gyós- és életmódról. Boldog ember az, aki meghallgatva jólelkű tana- Uj kórház gyermekkórházzal. A miskolczi zsidó Szent Egylet akciója. Miskolcz, 1912. július 1. A miskolczi zsidó Szent Egylet (Chewra Kadischa) akciót indított egy új, modern kórház építése iránt, gyermekkórházzal. A legnagyobb szeretettel, rokonszenvvel és lelkesedéssel üdvözöljük a nemes, emberbaráti eszmét és teljes készségünket fejezzük ki, annak odaadó, buzgó támogatására. Nem kis dolog az, amiről itt szó van. Új kórház gyermekkórházzal! Még akkor is nagy dolog lenne ez, ha a mostani, mintaszerűen vezetett és elsőrangú Fürdőidény előtt násza meg kirakatainkban a Teti,affrotir és uszamiha különlegességeinket. -