Miskolczi Napló, 1913. június (13. évfolyam, 124-148. szám)

1913-06-01 / 124. szám

Miskolcs, 1913. junius 1. MISKOLCZI NAPLÓ 3 USHOUZ LEGSZEBB HELYE ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■£■■ POIENGA ANDRÁS VENDÉGLŐJE Gyönyörű nyári kerthelyiség ízletes, valódi magyar konyha. Tisztán kezelt hegyi és tállai borok — Vasár- és ünnepnap lacipecsenye és hal-Abonánsoknak mérsékelt árak. — Minden- Kitomé tekepálya, estély. Minden este Molnár Géza elsőrendű nap frissen csapolt kőbánynyai sör. ■zaaBaaimiamnaBBimi zenekara szórakoztatja a n. é. közönséget, tartom, megragadni minden alkalmat, a­mely bennünket a mai társadalmi rend­szer híveit, a jövő társadalmi rendszer fü­veivel eszmei összeköttetésbe, meg­értésre hozni alkalmas. Távolról sem ve­zetett az a kicsinyes hiúság, hogy a szo­cializmusról tett tanulmányaimnak némi jelét fitogtassam, hiszen erre a közel­jövő­ben, illusztris helyről nyert megbízásból, országos fórum előtt bő alkalmam fog nyílni. A kölcsönös megbecsülésen nem alapuló és meg nem felelő színvonalú és hangú vitát folytatni nem volt kedvem és a kiábrándulás fáradt kézlegyintésével ké­szültem napirendre térni felette, midőn kezembe került dr. Farkas Pál kitűnő, ösz­­szefoglaló és népszerűsítő műve: „A szo­cializmus története és tanításai.“ Szerzője a tömörség és Világosság ritkán egyesülő előnyeivel, hasznos ve­zérfonalat ad közönségünk kezébe a ná­lunk még meglehetősen tévesen ismert szocializmusról. Szigorúan tartja magát Lombart Werner hasonló tárgyú, nagy­szabású munkájának jeligéjéhez: „Nem állítok semmit, nem vitatkozom semmin, csupán ismeretetek.“ És íme, könyvének harmadik kiadásához írt előszavában Far­kas Pál is csodálkozik a felett, hogy tár-,­gyilagos, minden vitát kerülő művéért mennyi támadás érte a szocialisták részé­ről, holott nekik is szolgálatot vélt tenni eszméik ismertetésével. Úgy látom ebből, hogy jó szándékom kudarca nem egyéni eset, hanem általá­nos és így jellemző, tehát följegyzésre­­méltó tünete a magyar szocializmusnak. Úgy látszik, hogy az „osztálygög“ nem­csak a történelmi osztályok tulajdonsága, a külsőségek iránt táplált elfogultság nem­csak az ,,uri“ osztály hibája. És ami ezek­nél is figyelemreméltóbb jelenség, a ma­gyar szocializmus még nem fejlődött oda, hogy a békés megértést keresse a polgári osztályok rokonszenvező elemeivel. Még mindig a dogmatikus ridegség álláspont­ján van, amelynek túlzóira már maga Marx Károly azt mondta: „én nem va­gyok marxista.“ A mi szocialistáink még mindig betű szerint értelmezik azokat a mondásokat, hogy a proletariátus felsza­badítását csak a munkásság által kell ke­resztülvinni, hogy az osztályharc kérlel­­hetlen háború, hogy az ellentéteket nem szabad kisimítani, hanem a nagy össze­omlás kierőszakolása végett mennél job­ban ki kell élezni. Ebből az intranzigens fölfogásból származik azután az is, hogy legnagyobb ellenségeikül az áthidalások, a kiegyenlíté­sek embereit tekintik, akikkel szemben minden fegyver jogosult. Pedig hát ez a merev álláspont az igazi nagyiparral bíró, és valódi szocializ­mussal áthatott nyugati államokban kezd már túlhaladott lenni. Bernstein és a re­­vizionizmus hívei, akiknek „a cél semmi, az itt minden“ — egyre jobban szaporod­nak. Rohamosan növekszik a belátás, — hogy nemcsak a távoli és bizonytalan jö­vő, de a jelen munkásnemzedékének is jo­ga van életviszonyaik fokozatos javulását megérni és hogy emberöltők hosszú sora nem dobható áldozatul oda annak a nagy eszmének sem, hogy a szocialista gazda­sági rend egész teljessége egy napon, át­menet nélkül, egy csapásra uralomra jus­son. Jobb munkabérek, kedvezőbb élelme­zési és lakásviszonyok, emberi bánásmód, a közhasznú üzemek községi kezelésbe vé­tele, a tőke visszaéléseinek megakadályo­zása, mindmegannyi közvetlen és tény­leges teendő, melyek a jelen társadalmi rend keretében is, a most élők javára már megvalósíthatók, a kollektivizmus eszmei részének minden sérelme nélkül. A magyar szocializmusban, úgy látszik, a különböző irányzatok még nem eléggé alakultak ki. És ez természetes is. A nyu­gati államok nagy ipara hozta létre a pro­letariátus óriási embertömegét és nyomo­rát, ebből pedig természetes feledés és visszahatás útján származott a szociális mozgalom. Nálunk, ipari elmaradottsá­gunk folytán, nem a szükségszerűségből, hanem ideológiai uton, a nyugati eszme­­áramlatok nyomása alatt kelt életre. Mint iparunk, úgy szocializmusunk is, ha nem is gyermek, de serdülő korát éli, a serdü­lő korral járó bizonytalanság, túlzások és rendszertelenség jellemző tüneteivel. Bi­zonysága ennek a „M. M. U.“ hozzám in­tézett válasza is. Egyrészt az általános titkos választói jogot követeli, tehát a je­lenleg uralkodó társadalmi rendet képvi­selő parlamentbe való bejutást és így a mostani törvényhozásra való befolyás út­ján óhajtja elérni a munkásság viszonyai­nak javítását, másrészt ridegen utasítja vissza a polgári osztályokból együttmillió- A kiváló bőr- és lithium«­ gyógyforrás­rw» és hólyagbajoknál, köszvénynél, czsucorbetegségnél, hánynál és aurutos feástelmaknál kitűnő hatású- TanuesssiM szv.'ientsi Hranigtsvis. — írjásU ttxiajvtívtáaiiiMb&M it gytgtsviinum* SCÍTÜI.T1ESS ÁGOST 3.Ut]rs­Up*ttí #tí»«tsrfWT4»-¥ili«t»t, StAt$M% i. ItÁtkl­rXLtxy*. 8. meri zörgetni, édesanyád hamut, meg pisz­kos vizet önt a nyakába? — Nem tehetek róla, hogyha eccer te­neked nyitott meg a szivem! — Megtanulta az u­rakta beszéli! De azér csak ne botránkoztass e­lgem! Búcsúra készülök! — Nincs jobb szavad hozzám? — Haggy engem békén, mer még meg­haragszom! — Akkor jó van, hazairtegyék mostan, de mire te hajnalba indulsz, ki leszek te­rítve. Mosószódát iszom, attól meghalok hajnalra. — Bolond vagy! — kiáltott rá Ger­gely. — Bevágta az ablakot, elfújta a lám­pát és sötétben lefeküdt. * Hajnalban indultak. A kocsikat Orgo­­ván István vezette. A szekerek után sűrű sorban a gyalogosok jönnek. Két mirtusz­­koszorús, kibontott hajú leány visz két meggypiros zászlót, közbül egy lépéssel előbb harmadik leány viszi a fekete feszü­letet, rajta a Krisztusnak fehér, szenvedő teste, ezüstös koszorú hajlik le föléje. Az­tán hat másik leány egy sorban, koszorús hajuk a váltókat verdesi. Utánuk jön Ger­gely, magasan, hatalmasan, komolyan, fé­lelmes szépen. Gergely mögött egy legény jár; tisztségére ez is igen büszke, az el­ragadtatás ragyog a szemében. Magas fe­kete­ keresztet visz, hosszú, fekete sudáron egészen fent van a kis kereszt, kinyúlik a sudárfa a sokaságból, a kereszt beleszö­gel­­lik a kék levegőbe és a hogyan mennek előre, a tiszta azúrt merészen hasítja. A faluból már régen kiértek, a kocsik is elporzottak már messze előre. A föld háta mögül kibújik a piros nap éppen, szőke ga­bonákon játszik a korai napfény. Zeng és magasba száll a processziós ének. Gergely soronként mondja a szöveget a dallammal együtt, a sokaság korban mindig rá-rázen­­dül. A processzió előre hömpölyög és a nép megittasodik hangjának megsokasodott ere­jétől; beleveti egész szivét az énekbe és mintha annak a szárnyain úsznék az ájta­tosságnak és a vezeklés forró szenvedélyé­nek szárnyain előre. A mámorosság ünne­pélyességéig meghatott mindenkit a cere­mónia, gőgös szívét a penitenciába alázza mindenki, bűneit mint a koldus piszkos G ü­nnepni rongyait, el akarja magától mind hajigálnni. De egyszerre megáll, megtorpad a so­kaság, mint mikor valaki farkassal találko­zik a pusztaságban. Megszakad az ének és a tömeg borzongva egymáshoz húzódik. Matróz Zsuzsa állt ott, a­hogy a rekety­­lyés sűrűségben várakozva, odalépett hoz­zájuk, ki az országútra. Levetette az úri rú­náit, selyemharisnyáit, a haját parasztosan, simán hátrafésülte, vékonybőrű, húsos me­­zíteles lábával akarta megtenni az utat odá­ig, véresre akarta töretni a testét, meg akart szenvedni. A szeme ki volt sírva, az arcza ki volt fakulva, bátortalan alázatossággal akart beállni a sorba. Szilaj megdöbbentség ingadozik még a tömeg szemében, de az asszonyok már har­sogva kiáltják: a Széchenyi­ utca 103. sz. Gosmanosi betonok, Francia delainak és bordúros Griadinek, Vollárok, Madeirák Angol repkierek óriási választékban és a legolcsóbb árban kaphatók. mi Tessék megtekinteni, a vá­sárlás nem kötelező. Telefon 583.

Next