Miskolczi Napló, 1914. április (14. évfolyam, 74-91. szám)

1914-04-01 / 74. szám

III. évfolyam. Miskolci, szerda, 1914 április I. 74. (9738) szám MISKOLCZI NAPLÓ POLITIKAI NAPILAP, előfizetési Araks­zívben : Egész évre 16 kor. Fél évre 8 Negyed évre 4 Vidékre: Egész évre 20 kor. Fél évre 10 „ Negyedévre 5 Egyes számára 6 fillér. — Kapható minden hirlapelárusítónál. Felelős szerkesztő: HUBERTH JÁNOS. varseszteség­i Hunyadi-utca 2-ik szám. Telefon 315. Kiadóhivatal i Hunyadi-utca 2-ik szám. Telefon 114. A­lse aztllMTil részit illeti közlemények a szerkesztőséghez ; előfizetések hirdetések és felszólítások a kiadóhivatalhoz Intézendők. Vélemények a sajtótörvényről Miskolcz, március 31. Az uj sajtótörvény — 1914: XIV. — ki van hirdetve. Az újságírás terén új kor­szak indul meg. Rendkívül fontos, hogy minden vélemény, nézetnyilvánítás és fel­szólalás, amely e tárgyban napvilágot lát, a legszélesebb körben terjesztessék, mert tekintettel a törvény hézagos és homályos intézkedéseire, bizonyos, hogy óriási za­varok lesznek. Ebből a szempontból fontos­nak és érdekesnek tartjuk közölni dr. Papp János, a Nagyvárad felelős szerkesztőjének cikkét, mely e lapban megjelent. A cikk a következő: Kihirdették az új sajtótörvényt, a törvény által meghatározott formában, vagyis egész szövegében közzétették az Országos Törvénytárban, ami annyit je­lent, hogy 15 nap múlva, vagyis húsvét első napjától kezdve már ennek az új tör­vénynek a szabályai lesznek kötelezők. Tudjuk, hogy milyen felzúdulás fo­gadta javaslat korában ezt a törvényt, lát­tuk azt a kemény harcot, melyet e javaslat miatt a kormány ellen a parlament ellen­zéke és fővárosi újságíró-egyesületek in­dítottak. És talán itt történt a legnagyobb hiba a sajtóreform dolgában, az, hogy a támadás nem a sajtó­javaslat, hanem a kor­mány ellen történt. Azok a nagy felbuzdulá­sok, az órákig tartó szónoklatok mindenről a világon megemlékeztek, csak éppen a sajtójavaslat hiányairól nem. Az ellenzék éppen úgy, mint a budapesti újságíró egye­sületek arra a lehetetlen álláspontra he­lyezkedtek, hogy a kormány javaslata any­­nyira rossz, hogy azt minden továbbiak nélkül le kell venni a napirendről és ugyan­ezek a tisztelt újságíró testületek perent-ot kiáltottak azokra a vidéki újságírókra, akik megmaradtunk a lehetőség határain belül és miután feltétlenül biztosan tudtuk, hogy a kormány nem fogja visszavonni a javas­latát, ha még oly elkeseredve lázongunk is, egyszerűen rámutattunk a törvényja­vaslat kiáltó hiányaira. Nem hisszük, hogy ha úgy az ellenzék, mint a budapesti újság­író egyesületek, —­ amelyeknek éppen úgy tudniok kellett, mint nekünk, hogy a kor­mány semmmi áron sem veszi le napirendről a javaslatát, — szintén így jártak volna el, lehetett volna a törvényja­vaslat hibáinak lényeges részét kiküszöböl­ni. Hát ezen — sajnos — most már túl vagyunk és a sajtótörvényt el kell fogad­nunk úgy, ahogy van, összes hibáival, lé­nyegesen sérelmes intézkedéseivel együtt Bizonyos, hogy a törvény életbelépése után jó ideig óriási káosz lesz a sajtóban s a sajtó körül. Az új törvényes intézkedések­kel szemben tájékozatlan lesz a sajtó, a közönség és az igazságszolgáltatás egy­aránt. A helyreigazítás, a kártérítés, az új­fajta felelősség, az újonnan statuált sajtó­­deliktumok, mint megannyi labirintus je­lentkeznek, a­melyeknek kiutait csak hosszú gyakorlat fogja megismertetni a sajtóval, a közönséggel és a judikatúrával is. Egy azonban már m­ost teljes bizonyossággal megállapítható. Az, hogy a sajtó hangja nyomban az új törvény életbelépése után lényegesen és előnyösen meg fog változni. Az az útszéli és piaci hang, amely egy idő óta úgyszólván dominált a sajtóban, az íz­léstelen botrányhajhászás, a becstelen em­bervadászat ki fog pusztulni a sajtóból és ezzel a tisztességes sajtónak egészséges testéből a legveszedelmesebb fekély tűnik el. Sajnos, hogy ezt az operációt, amely­re már régen szükség volt és amelyért a tisztességes sajtó évtizedek óta könyörög, nem szerencsés kezekkel hajtották végre. Hebehurgyán, kellő elővigyázat és kellő előkészítés nélkül vitték véghez az életve­szedelmes műtétet és bizony nagyon fontos Emlékezés. A Miskolcz­ Napló eredeti tárcája. Irta: Krausz Róza. Szelíd, csillagos az est. Az öreg Avas felől világos fényfolt támad; nagy vörös korong emelkedik a horizont felé s lassan, szelíd méltósággal bontakozik a hold. A hegytetőn villanylámpák sora sugár­zik végig, a hatalmas reflektor fényes su­­­gárkövét lövell lakásom falára, bevilágítva a szunnyadó fákat, alvó bokrokat, s a kósza szellő siró nyirettyű tört akkordjait hozza­­ felém. Tárogató mélabús, panaszkodó hangja vegyül a távoli villámvonat zörgésébe,t­est-­ harang-bugás hullámzik, hal el a levegőben, közel szomszédságomban pedig sírva csen-­­dül föl bus női ajkról: „Páros csillag az ég alján ...“ Hajdani kedvenc nótám. Ahány szó, annyi könycsepp. Pedig, mikor én azt daloltam, még nem tudtam a boldogtalan­ságról Holdvilágos esti költészet: a közel táv­latból idevilágló város holdsugaras kontúr­ja, csillagos égbolt, harangcsilingelés, nyi­­rettyazokogás, daufoszlányok ... Nézek, nézek a város felé, hallgatom a hangtöredékeket s előtörő keservemet fájó ráparancsolással csitítgatom. Hej, mikor én is ott ültem a cimbalom mellett s a zengő nóta hangjaira összesereg­­lett az udvarban „mind, aki él!“ Nővérem ott kántált mellettem, mint althangú füle­müle, anyám pedig ott ült a magashátú, sárga-piros virágú dívány kellős közepén és elandalítva szunyókált. Mert igen szere­tett a dívány kellős közepében szunyókálni a „zenének hanginál“. Azért a középen, mi­velhogy itt a sodronyok legjobban engede­ttek, szelíd melankóliával tűrvén az ülés nyomán támadt macskafészket, a­mi lejebb — teszem azt — az oldalakon, nem megy oly könnyen. De szokott dúdolgatni is, különö­sen, ha a régi jó magyar dalokkal hozakod­tam elő. Ilyenkor biztosra mentem. Ravasz praktikával belevágtam hát a hurokba: „... Alig virul, már is alkonyul...“ Csak­hamar előjött apám is, félbehagyva fontos foglalkozását, a sifon aljában csatasorba ál­lított cipő­ regimentjének hadiszemléjét. — Megvallom, jöttek olyan gondolataim, hogy egyszer ez a cipőszázad elkiáltja magát: „G'wehr aus!“ — ha apámat megpillantják, mint generálisukat. De nem kiáltották, pe­dig bizonyosan nagyon örültek, ha a sifon­­ajtóban megpillantották magas alakját, merthogy ilyenkor világosságra hozattak, megpucoltattak, egynémelyre kalácsni ho­zatott, aztán a megszokott sorrendben visz­­szakerültek a teliteljes sötétségbe. Mondom, apám is előjött és mélyről jövő, reszkető hangon vágta ki: „ ... Ha odaadta­m Juliskámat másnak Viselje más gondját a juhnyájnak!“ De nemcsak mi voltunk bolondjai a régi jó magyar daloknak. A jórégen elhunyt hí­­res-neves zenetanár és zeneköltő, Papp Dezső özvegye és lányai, m­a velük jött rá- Vízvezeték- és csatornázás berendező vállalat WÉITZENHOFFER BERTALAN Miskolcz Telefon 362. Sze­merei Utca 15. szám. Telefon 362. Kívánatra költségvetést díjtalanul készít. Évi Jókarban tartást elvállal.

Next