Miskolczi Napló, 1919. március (19. évfolyam, 51-75. szám)

1919-03-01 / 51. szám

2 BERN. Irta : BÁRSONY ANDOR. A napi események gyors és meg­lepő változatai kényszerítik a bur­­zsoát arra, amit eddig semmi fel­­.Mgoslás, semmi magyarázat és • semmi capacitálás elérni nem tu­­­­dott, hogy a lassanként kialakuló ‘•jelyzethez hozzá idegződjék és a­­socialistában egyrészt ne a merev saktumert, másrészt pedig ne el­lenségét lássa mindannak, amit ő­­érthetetlennek és szentnek tart. A magyarországi szociáldemokrata -htt, illetve annak vezetői, amint a lefolyt berni kongresszus tárgya­lásai is megmutatták, kiváló érzék­kel bírnak a napi és gyakorlati politika követelményeivel szemben is. Ha van valaki, aki ennek a m megnyomorgatott országnak érde­keiért síkra szállt, aki az élet le­hetőségét ennek a sokat szenvedett népnek meg akarja könnyíteni, aki az egész világ előtt helyzetünknek iszta és reális képét feltárta, úgy ezek a berni kiküldöttek voltak. Tették pedig ezt nem a régi fdiplo­­rsráciai iskola finomkodó fogásai­ra­, ti­m Telegrand-hallgatással és a tények egyoldalú beállításával, hanem férfiasan, erélyesen, inter­­pael­­lis gondolkozásuk dacára, rem félve a sovinizmus, a naciona­­izmus ,vádjától, és nem rettenve vissza az imperialista álmokkal és érzésekkel telített kis nemzetek rb -lista képviselőinek terrorjától sere. Látható tehát, hogy a szociál­demokraták addig is, míg az állam­­nélküli társadalom nagy elve meg­valósul, elismerik és magukévá teszik azt az axiómát, hogy a po­litika a napi existenciák tudománya és megismervén azokat a követel­­m­ényeket, melyek teljesülése nélkül ennek­­ az országnak és népének megélése lehetetlen, nem haboztak pártjukat és egyéniségüket a haza fogalmának eszmeköréért exponálni Hiszem, hogy az igazi polgárság, mely önös érdekein felül tud emel­kedni, kevesebb idiosinkrációval fogja hallani és nézni ezentúl a szociáldemokrata párt ténykedéseit és nem ül fel a megszokott, hang­­zatos szólamoknak, melyek ezt a pártot a hazátlan érzések megtes­­tesülésének hirdeti. Kívánatos volna, hogy a folytonos megalkuvások és kompromisszumok helyett ennek az országnak úgy a gazdasági, mint külpolitikáját egy­séges irányelvek szerint vezessék. Erre pedig csak egyetlen és pedig a szociáldemokrata párt volna képes. A párt érvényesülésének egy másik igen nagy akadálya van és ez nem, mint egyesek és a régi rendszer exponensei váltig hangoz­tatják, a külföld intéző köreinek averziója a radikalizmus iránt,­­ hanem az a körülmény, hogy a tömegek érezvén, hogy az évszáza­dok óta reá nehezedő nyomás meg­szűnt, a felszabaduló energia ahelyett, hogy a fokozott termelő munkában találna elhelyeződést, az­­ellenkező végletbe csap. Ezt a párt vezető férfiai, valamint a szocialista miniszterek is érzik és erejükhöz képest igyekszenek is ezt az irány­zatot letörni. Forel Ágost, kinek neve mellett minden aposztrofá­t jelző felesleges, gyógyító arkánumként minden gaz­dasági válságban levő ország szá­mára egyik legújabb, többek között Magyarország népéhez is intézett üzenetében az általános munka­­kötelezettség bevezetését proponálja. Hogy az ország ebből a rettene­tes gazdasági válságból kievickél­­jen, szinte heraklesi munkát kell végeznie mindenkinek. A fontos munkaalkalmak és munkalehetősé­gek teremtése, intenzív termelés és ezzel egyidejűleg a munkakényszer. Tudom, hogy szakszervezeteinkben meg­van a készség, hogy a dol­gozni nem akaró elemeket erkölcsi presszióval a munka felvételére kényszerítse. Ha a világnak meg­mutattuk, hogy sikerült ebben a gazdasági cháoszban rendet terem­tenünk, a munkátlanság hydrájának fejét levágni, akkor a berni kikül­döttek szava nem lesz kiáltó szó a pusztában és ez az ország lesz az, ahonnan a munka megbecsülésének és felmagasztosulásának ténye az egész világot be fogja sugározni. MI SK OECE! KAPC! Szombat, márc. 1 Hock János nem fogadta el a váczi püspökséget. (Saját tudósítónktól.) Hock Jánost a Nemzeti Tanács elnö­ke, — aki ezidőszerint Budapest József városi plébános­t tegnap délután magá­hoz kérette Károlyi Mihály köztár­sasági elnök és felajánlotta neki a dúsjövedelmű váci püspökséget. Hock János erre szerényen el­hárította magáról a köztársaság el­nökének kitüntető bizalmát és nem fogadta el a gazdag javadalmazású főpapi stallumot. Nehogy csak egy ember is akadjon, aki rámondhassa, hogy a Nemzeti Tanácsban elfog­lalt előkelő pozícióját erre használ­ta fel. Ritka az ilyen eset. Talán pél­dátlan is. Az igazi papi erénynek ezt az értelmezését, ezt a puritán­ságig túlhajtott nemes egyszerűsé­get nagyon ritkán láthatjuk. Mert a papság is — és ebben nem is lehettek kivételek, amikor az egész korszak és korszellem ilyen volt —­­a múltban első­sorban a politikai exponáltságot használta föl mindig arra, hogy gazdag főpapi stallumok­hoz jusson. Egyetemi tanárok vagy az alsópapság tagjai csak a legrit­kább esetben tudásuk és készültsé­gük révén jutottak a kanonoki vagy püspöki székekhez. A legtöbbször a képviselőség volt az az út, me­lyen keresztül a legbiztosabban révbe értek az okosan számító pa­pok. Hock János példája szinte párat­lanul áll ebben a vonatkozásban a közönség előtt. De viszont minden­ben igazolja a köztársaság elnöké­nek ritka emberismeretről tanúskodó választását, hogy ilyen emberekkel vette körül magát. Ilyen puritán és apostoli szerénységű embert segített annak idején a Nemzeti Tanács el­nöki székébe, akit politikai meggyő­ződésének útján még a káprázatos jövedelmekkel kecsegtető főpapi szék sem képes megszédíteni. Aki politikai ideálokért önzetlenül har­col. Aki fanatikusa a szerénység­nek, a becsületnek, a politikai tisz­tességnek, hogy méltó közkatonája legyen — ha mindjárt vezéri sor­ban is — a magyar népköztársa­ságnak, mely a tisztességben, be­csületben és munkában való meg­újhodást Magyarországnak. Szende Pál nyilatkozik az ellene emelt vádakról. (Saját tudósítónktól.) Budapesti tudósítónknak ma alkalma volt be­szélni dr. Szende Pál pénzügymi­niszterrel, aki következőkben nyi­latkozott a nagy vagyonadó terve miatt őt ért támadásokról. Tudósítónk ezt kérdezte: Főleg kereskedő és iparos körökben azt mondják, hogy nagy vagyonadó nélkül is biztosítani lehetett volna a termelés rendjének helyreállítását. A miniszter ezt válaszolta: " Akik azon a nézeten vannak, hogy az események nem haladtak még nagyon előre, megelégedhet­nek szerényebb reformokkal is, de ha valaki úgy ítéli meg a helyzetet, hogy a gazdasági összeomlás el­hárítása végett el kell menni az áldozatkészség legvégső határáig is, aminthogy mi ítéljük meg a hely­zetet akkor nem lehet félreismerni, hogy ez a sorsdöntő óra elérke­zett. Ma ugyanis arról van szó, hogy el kell menni addig a ha­tárig, amely mellett egyéni boldo­gulás még lehetséges, amely mel­lett az egyéni tevékenységre alapí­tott gazdasági rend még fentartható. Az idők változnak és változnak a gazdasági formák is s ma már nem felel meg az egyezkedés és eljá­rásnak az a módja, mely a béke­időben megfelelt. Ma már azoknak van igazuk, akik azt mondják, egy­szerre kell a maximumot felaján­­lani és egyszerre kell a maximum keresztülvitelét megpróbálni, mert ez az egyedüli mód a helyzet meg­mentésére. Ha ez nem sikerül, ak­kor egészen nyilvánvaló, hogy nem sikerülne olyan eljárási mód sem, amely a helyzetet kevesebb áldozat­­készséggel, részletfizetésben való alkudozással akarja megmenteni.­­ Sokan hangoztatják miniszter úrral szemben azt is, hogy kár volt kijelentéseket tenni a vagyonadóról, mert ezáltal a nagytőkének és a nagybirtoknak lehetővé vált az ide­jén való megfutamodás, kár volt, amint mondják, időt adni arra, hogy felocsúdjanak a félelemből és ti­tokban kellett volna a vagyonadó­reformot előkészíteni, azután pedig a leggyorsabban végrehajtani.­­ Csak na­p emberek hihetik azt, hogy egy korszakos jelentőségű és a gazdasági élet minden ágát érintő reformot csak suttyomban elő lehet készíteni és azok, akik nyilatkozataimért gáncsolnak, szánt­­szá­­dékkal elhallgatják, hogy a ret­tenetes szociális igazságtalanságok miatt nyugtalankodó óriási tömeget semmi mással nem lehetett volna volna megnyugtatni, semmi mással nem lehetett volna a nagyfokú bi­zalmatlanságukat a részben polgári kabinettel szemben eloszlatni, mint igenis a nagy vagyonadóról szóló kijelentésekkel. Ahogy a rettenetes földéhséget csak úgy lehetett na­gyobb katasztrófák nélkül lecsilla­pítani, hogy a kormány komoly és erélyes intézkedéseket tett ennek a több évre terjedő processzusnak a lefolytatására, épp úgy a gazdasá­gilag elnyomott helyzetben élő osz­tályokat sem lehetett volna és nem lehetne másként megnyugtatni, mint igenis a nagy vagyonadóról szóló kijelentésekkel. Az előmunkálatok sürgős megkezdésén kívül semmi más a kormány szándékainak a ko­molyságát nem biztosíthatta volna. Kereskedők figyelmébe Ezúton tudatom a tisztelt üz­letfeleimet, hogy az üzletek tisz­títását én senkinek el nem adtam, sem át nem adtam, sőt továbbra is azon leszek, hogy a kereskedő urak megelégedését kiérdemeljem. Tisztelettel Hirsch Mihály vállalkozó.16 Szükség van-e feminizmusra? A helyi lapokból olvastam a fe­ministák elnöknője által a minap tartott előadásról szóló tudósítást, amely előadásnak a lényege az vol, hogy a feministák nem politizálnak s hogy működésük az összes nőtt érdekében kívánatos. Bármily szép­­szavakkal is igyekezett ezt előadó beigazolni, a szociáldemokrata párt­hoz csatlakozott dolgozó nőket semmivel nem győzte meg állás­pontjuk helyes voltáról. Számolok azzal, hogy önöket programmjuktól való eltérésre nem bírhatom, hogy a szocializmus ta­nítását önök el nem ismerik. Mégis kötelességemnek tartom, hogy néhány szóval rámutassak arra, hogy mennyire feleslegesnek tartom az önök mozgalmát. A régi osztályuralom idején le­hetett értelme külön feminista moz­galomnak, de most, amikor a de­mokrácia jutott uralomra, amely nem ismer sem jog, sem kötelesség szempontjából különbséget ember és ember között, amely nemre, korra és vallásra való tekintet nél­kül, az összesség boldogságáért küzd; külön nőmozgalom teljesen felesleges. A feminizmus a demokrácia meg­valósításával elvesztette létjogosult­ságát. Önök kapitalisták nejei és gyer­mekei azt akarják, hogy az osztály­­uralom fennmaradjon, hogy a gaz­dasági demokrácia ne valósuljon meg. Önök minduntalan azt hirdetik, hogy a politikát száműzik és mégis — lehet, hogy nem szándékosan, de akaratlanul is politizálnak, még­pedig reakciós irányban, így­­ pro­­grammjukba vették a vallás erköl­csös neve és fentartását. Már­pedig ez po­ltika ! Vagy önök sze­rint nem az? Erre vagyok bátor önö­ket figyelmeztetni, hogy amikor Palágyi Lajos nyílt levélben hívta fel a tár­sadalomtudományi társaság helyi csoportját, hogy indítsanak agitációt a vallásoktatásnak az iskolából való száműzése mellett, akkor a társa­dalomtudományi társaság, amelyben az önök hozzátartozói foglalnak helyet, azt felelték, hogy ezt nem

Next