Miskolczi Napló, 1919. május (19. évfolyam, 102-120. szám)

1919-05-01 / 102. szám

Csütörtök május 1. UIBKODÖBV NAPTSO 8 A munka. A Miskolczi Napló számára írta : Rákos Arnold. r I. A munka kényszer, a munka ro­bot, fáradságos és a létfentartáshoz elengedhetetlen szánalmas malom kőtaposás,­artották még nem is jo­y sokan, igen sokan, kik mindannyian álideá­­któl vezettetve a munkának erkölcsi értékét alig alig ismerték. Az erők kihasználásában még ennek a mai világi­ak testi és szellemi munkásai alig voltak többek a Fá­raóknak bilincsekbe vert rabszol­gáinál, kik csak azért dolgoztak, hogy uraik annál nagyobb kénye­lemben és jólétben éljenek. A mun­ka erkölcsi értékelésében senki sem tudott határozott öntudatra ébredni annál az egyszerű oknál fogva, hogy saját munkájának sem volt semmi­féle komoly erkölcsi tartalma, mert az mindenkinek egyformán az igaz­ság érzete ellen való vétek volt, hogy egy és ugyanolyan energia­fogyasztásnál egyesek vagyonokat szerezhetnek, mások pedig alig tud­ják föntartani magukat. És e két véglet között is mennyi viszonyla­gos bizar véletlenektől lett függővé­­ téve a munkának értéke. De a ma, az öntudatra ébredt és­­ egyedül az igazság érzetétől veze­tett proletárok odatették a pontot a múlthoz és a netovább paran­csoló erejével befejezték a munka történetének sok évszázados gyá­szos tragédiáit, s a felépítendő világ új rendjébe munka lett az uj világrend egyet­len sziklaszilárd alapköve, melyre új gondolatok, új eszm­ék rakják fel, mint soha meg nem ingatható talapra izmos oszlopaikat. Ha tehát a munkának tartalma és értéke megváltozott, ha tehát megértjük, hogy munkánkat meg is becsülik, úgy mindenek fölött azt is meg kell tanulnunk, hogy egész életünknek nagy erőkifejtése milyen­­ célból történik, mert csak a cél tel­jes felismerése adja meg majd a teljes öntudatot és a nagy munká­hoz lelkesedést és kitartást. . . 11. "S ma a múlt embere között a leglényegesebb különbség az, hogy a ma emberének legjellemzőbb sa­játságai közé fog tartozni az önálló kritikára való hajlandóság. A mű­vészet, a tudományok és­ ezek között főleg a szociális tudományok nagy fellendülése az igazság érze­tének felismerésével párhuzamosan a gyakorlati élet összes lehetőségei­nek feltételeit is kritika tárgyává teszi. A holt és gyakorlatiatlan tu­dományok meddő szőrszálhasogatá­­sait félrelökve a ma, illetőleg szé­lesebb értelemben vett jövőnek embere, hamis ideálok helyett élete boldogulását abban látja majd, ha olyan létfeltételeket biztosít ma­gának, melyekben a maga tisztes­séges megélhetése úgy történjék, hogy vele embertársának ugyancsak tisztességes megélhetése szintén le­hetővé legyen téve. Könnyű hát belátni ennek a gyakorlati elvnek a mély morális értelmét és millió­nyi embereket boldogító jelentősé­gét. Ugyancsak könnyű belátni azt is, hogy az emberek között az eddigi szélsőséges anyagi különb­ségek helyét csakis a szellemiek fogják elfoglalni.­­ Az egyetemes munkabeosztás gyakorlatában min­denkinek megadatik hát a lehető­séges, hogy szellemi tehetségeit kellőképen kifejleszthesse. Ez vi­szont azt eredményezi, hogy min­denki tanult és művelt lévén, úgy intézheti sorát, hogy munkája el­­lenértékekép nemcsak a megélhetést kapja, de szellemének és lelkének felfrissülését is is. A munka ered­ménye egy végső értelmezésben az érték helyébe adott ellenérték, a munka miatt kapott szellemi és ke­dély harmonikus nevelése ... az eddig hiába keresett igazi boldo­gulás, összegezve hát így fogalmazhat­juk meg. A komoly és céltudatos munka az életnek egyedül lehetsé­ges biztos alapja, mert vele sze­rezzük meg az emberi méltósághoz illő életet, ennek pedig két feltétele van : dolgozni és művelődni. . . . És már megindult a nagy munka. Mindenki dolgozik, mindenki műve­lődik. Mennyien belátják a múlt súlyos mulasztásait, a pillanat éle­tének hiábavalóságát és azokat a kimondhatatlan anyagi és szellemi előnyöket, melyeket az öntudatosan elvégzett munka számukra minden­kor biztosít. . . Tanulni, művelődni, dolgozni !... III. A munka értékelésében, mint ed­dig megállapítottuk, az erkölcsi szempont az első, tehát annak a teljes felismerése, hogy csak az olyan munkának van erkölcsi ér­téke, mely az egyéni érdeket a köznek érdekével harmonikusan tudja kiegészíteni. Olyan munka­kör, olyan tudomány bír a jövőre ídézve fontossággal csak, mely raj­tunk kívül másoknak is hasznára válik. (Mindenféle szervezetű mun­kás, orvos, tanító, mérnök stb ) Így ha meg tudjuk határozni a munka tartalmát, értékét és célját, morális nagy jelentőségét, egyúttal kezünkben tartjuk boldogulásunk kulcsát is .. . a munka által szer­zett gyönyörűséget. Végre ahhoz, hogy valaki nem csak a munka ál­tal, de a munkában is az élvezetet találja meg, feltétlen szellemi és lelki fölény szükséges. A szellemi és lelki készség már nem csak mo­rális, de örökölt esztétikai érzések közbejátszásával is történik, mely mindnyájunkba többé kevésbbé úgy is meg van. Ha tehát meg lesz a lehetősége annak, hogy mindenki avval, vagy avval is foglalkozhas­sál ami neki örömet vagy gyönyö­rűséget szerez .. . úgy a társadalom feltétlenül elérkezik egy olyan ní­vóhoz melyben különben a szintén benn rejtőző rossz hajlandóságokat mindenkor meg is tudja fékezni. A munka értékének esztétikai felismerése hát az utolsó pont, de egyúttal a legnemesebb is az uj világok rendjében ... a pálmaág a szimbóluma egy emberibbre való törekvésnek, a művészetet szentelt területein. Helyi lakásbizottságok alakítása. Budapest, ápr. 30. A szociális termelés nép­biztos­ságának rendelete értelmében a lakásügy országos szervezésére országos lakásbizottságot alakí­tottak. Ennek vidéki szervei a városi, illetve községi lakásbizott­ságok. Az országos lakásbizottsá­gok hatáskörébe tartozik a lakás- és bútorügyek nyilvántartása és elosztása, valamint a lakásépítések irányítása. A városi, illetve köz­ségi lakásbizottságok az ottani munkás- és katonatanácsok által kiküldött három, illetve öt tagból fognak állatni. Hírek. — A zeneiskolai növendékek kamaraestélye Kedden este Hajdu István zeneiskolai tanító elvtárs növendékei tettek a Gazda köri kamaraestjükön bizonyságot mű­vészi felerősödésükről. Beethoven, Händel, Popper, Corelli és Rei­­necke zenedarabjait játszották igyekvő megértéssel és tehetséges lelkesedéssel Mesterüknek mind­nyájan dicséretükre váltak. A "iskolczi ügyvédek és ügy­védjelöltek szakszervezetének tag­jai (joghallgatók is) a májusi nép­ünnepélyre délután 1 órakor a Gazdakörben gyülekeznek A nép­ünnepélyre szóló belépőjegy és szakszervezeti igazolvány ugyanott vehető át. Elnökség — Értesítés. A helybeli pénz­intézetek május 1-én egész nap zárva lesznek, a kereskedők május 1-én bevett pénzkészletüket május 2 án déli 12 óráig kötelesek az illetékes pénzintézetekhez befi­zetni. Pénzügyi biztos. — Műkedvelő előadás a Vas­gyárban. Nagyon jól sikerült, tánccal, szépségversenynyel egy­bekötött műkedvelői előadásban volt része a vasgyári éttermet zsúfolásig megtöltő közönségnek. A vasgyári diákegyesület folyó hó 2- án tartotta meg az „Iglói diákok“ előadását Az egyesület fiatal tagjai, akik ez alkalommal szerepeltek először közönség előtt, játékokkal meleg bensőséges si­kert értek el. Évike szerepében Faragó Ducika művészi játékával, kedves hangjával bebizonyította, hogy nagy tehetséget rejt magá­ban, Petki Palit kitűnően kreálta Rödig Béla. Holéczy Pista szere­ttében sikert ért el Molcsányi Gyula. Petki Jani csongrádi pol­gármestert Schulek Barna ját­szotta kellemes bariton hangjával sok tapsot aratott. Odrobina Já­nost Reismann Marcell kreálta nagy sikerrel. A szépségverseny eredménye­i Véc­ey Baba, II. Böhm Ibikó, III. Faragó Duci. A rendet példás fegyelemmel a m­is­­kolczi „Turul“ cserkész őrs tar­totta fenn. A szereplők betanítá­sáért Szántó János a miskolczi Nemzeti Színház tagja érdemel elismerést. Az előadást rövid idő múlva megismétlik. I. G. — Borbély- és fodrászmunká-Sok tegnap esti gyűlésükön Szent­­péteri elvtárs indítványára meg­alakították közművelődési cso­portjukat. HSzelnökké Gondos Sándort, elnökökké Ungár Margit és Hajnos Dezsőt, titkárrá Taraba Istvánt, jegyzővé Mikes Bertalant, pénztárnokká Ligacs Mihályt, el­lenőrré Cselényi Lajost és szak­­szervezeten kívül Dömötör Ferenc tanítót választották. A választás után Török Ferenc mondott kö­szönetet Szentpéteri elvtársnak a közművelődési csoport megalakí­tásánál kifejtett munkásságáért, végül pedig Bródy Margit tartott lelkesen fogadott előadást a régi társadalmi rend helyrehozandó kulturális mulasztásairól és vét­keiről.­­ A festő munkások szak­csoportja május hó 3 án, szombaton este 6 órakor a Rákóczi utca 10. alatt tagértekezletet tart, melyre minden szaktárs megjelenni köteles. A vezetőség. — Értesítés. A május elsejei ünnepélyre a földmunkások és szőlő­kezelők, borászok a Kossuth utcai párthelyiségben gyülekeznek d­r. 12 órakor. Indulás a pártból 1 óra­kor. Rendezők keretnek pontosan megjelenni. A vezetőség. — A miskolczi famunkás helyi csoport vezetősége, felhívja az összes famunkásokat, hogy má­jus elsején délután 1 órakor a saját helyiségében gyülekezzenek, a tag­sági könyvet okvetlenül hozzák magukkal. A vezetőség. — A szabómunk­ások és mun­kásnők május elsején délután 1 órakor teljes számban jelenjenek meg a szervezetben és onnan együt­tesen vonulunk fel a gyülekezés színhelyére, senki ez ne maradjon. A vezetőség.­­ Eltűntnek hivatalosan nem nyilvánított hadonvonultak hozzátartozói megkapják a hadi segélyt. A hadügyi népbiztos a volt magyar hadügyminiszter és a volt magyar pénzügyminiszterrel egyetértőleg kiadott körrendeletére való hivatkozással minden fennálló kétség elosztása végett elrendeli, hogy az olyan hadbavonultak, akik huzamosabb idő óta magukról éles­jelt nem adtak, azonban eltű­nésükről, vagy elesésükről hivatalos jelentés nem érkezett, hadifoglyok­nak tekintendők és mint ilyenek után családjaik kellő igazolás mel­lett hadi segélyben tovább is ré­szesítendők A Vörös Kereszt által adott értesítések hivatalos értesí­tésnek csak abban az esetben vé­tetnek, ha a hivatalos veszteségi lajstrom nyomán állíttattak ki. — Siketnémák felvétele. A si­ketnémák egri intézetébe a jövő iskolai évre több növendéket vesz­nek fel. A felvétel iránti kérvé­nyek mielőbb beterjesztendők. — Bővebb felvilágosítást az intézet vezetője (Eger, Káptalan­ utca 29. sz.) ad — A kereskedelmi alkalma­zottak országos szövetségének miskolczi helyi csoportja felhívja tagjait, hogy a népkertben május 1-én tartandó ünnepélyre szóló belépőjegyeket folyó hó 3- án szerdán este 5—8 ig és május 1-én délelőtt 9 — 12 ig az egyesületi helyiségünkben kiváltani szíves­kedjék. Egyben értesíti tagjait, hogy a május 1-ei kivonuláshoz csütörtökön délután háromnegyed órakor az egyesületi helyiségünk­ben (volt Nemzeti kaszinó) gyü­lekezzünk. Minden tagnak erkölcsi kötelessége, hogy ezen felvonu­láson részt vegyen A kereskedelmi alkalmazottak direktóriuma. — A szocialista­ párt végre­hajtó bizottsága f. hó 3- án szer­dán délután 5 órakor a párttitkár­ság helyiségében ülést tart, — melyen a végrehajtó és ellenőrző bizottság összes tagjai jelenjenek meg. — Találkozó. Felkéretnek mindazon osztálytársnők, akik 1914 júniusában a polg. leányiskola IV. b. osztályát elvégezték, hogy­ a megbeszélt találkozón f. évi május 4 én, délután 3 órakor a polgári leányiskola udvarán jelenjenek meg. — Ifjúmunkások! Május 1én fél 1 órakor gyülekezünk a Zárda­utcai gimnázium udvarán, ahon­nan fél 2 órakor zárt sorokban vonulunk a Buza térre. Figyelmez­tetjük a tagokat, hogy a bizal­miak a gimnázium udvarán név­sort fognak felolvasni és az iga­zolatlanul távolmaradó elvtársak­tól a vezetőség úgy a tagsági­, mint a bevásárlási könyveket be fogja vonni.

Next