Miskolczi Napló, 1919. november (19. évfolyam, 181-198. szám)

1919-11-09 / 181. szám

"Vasárnap, november 9 MISKOLCZI NAPLÓ HÍREK — Póta László ügye. A meg­szállás első heteiben megjelent „Napi Jelentések* augusztus 23 iki száma közölte, hogy ifj. Póta László lakásán a rendőrség közegei ház­kutatást tartottak és nagyobb m­eny­­nyiségű, idegen ingóságot és élel­miszert foglaltak le. A nyomozás megállapította, hogy az ifj. Póta László lakásán megejtett házkuta­tás alkalmával semm nemü idegen tulajdont képező ingóságot vagy élelmiszert nem találtak és így a lapközlemény téves információn alapul. — Beváltják a fa- és szénje­­gyeket. Értesítjük a közönséget, hogy a november havi élelmiszer­jegyekkel kiosztott fa- és szénje­gyeknek november hó - től 19 ig érvényes 1. számú szelvénye a vá­rosi faüzletekben 10 kg. fára és 10 kg. szénre váltható be. A 10 kg fa ára 7 korona, a 10 kg. széné pedig 4 korona.­­ Kormánybiztonságot állta­nak fel a termények begyűjtésére. Ismeretes, hogy a Haditermény r­­t. — mint a háborús években, úgy — ezidén 13 azt a felszólítást intézte kiküldött megbízottai útján a gaz­dákhoz, hogy terményfeleslegeiket gyűjtsék össze és küldjék a fő­városba. Míg azonban az előző évek októberében a fővárosnak teljes szükséglete fedezve látszott, ezidén a szükséges mennyiségnek alig egy­ötödét szolgáltatták be és az utánpólások már a szállítás rendkívüli nehézségei miatt is nagy késéssel érkezhetnek. Ennek fitka, hogy a gazdák a fővárossal szem­ben még mindig ellenséges érzü­lettel viseltetnek és politikai okok­ból sem hajlandók tör­ményeiket a Haditermény r.-t. megbízottainak átengedni. Hogy tehát a lakosságot a katasztrófális kenyéri­őségtől meg­mentsék, a kormány indíttatva érzi magát, hogy a termények beszol­gáltatásának más módját találja. A földművelésügyi minisztériu­m­ban a négy gazdasági miniszter minap közös értekezletet tartott, melyen a szakelőadók és az érdekeltek képviselői is részt vettek. Hosszas tanácskozás után elhatározták, hogy az élelmezési minisztérium mellett még egy kormányb­ztosságot is állítanak fel, melynek feladata lesz, hogy az egész ország termény­feleslegének beszolgáltatását elő­készítse és végrehajtsa. Ez az új apparátus fogja azután az eddig bevált intézmények segítségével a főváros terményekkel való ellátá­sának fontos ügyét is intézni. A resszortminisztereknek ez a meg­állapodása most a minisztertanács elé kerül, mely határozni fog a ki­nevezendő új kormánybiztos sze­mélyében is. A kormány ezzel az intézkedésével a gazdák kívánságait véli teljesíteni és reméli, hogy a terményfeleslegek beszolgáltatásá­nak többé nem fog már semmi az útjában állani.­­ A holnapi táncmulatság, a­melyet a Természetbarátok rendez­nek, a legsikerültebbek közzé fog tartozni, miután a nagyszámú ren­dezőség erre nézve a legnagyobb garanciát nyújtja. A belépőjegyek Már csak a mulatság színhelyén, a Koronán válthatók vasárnap dél­után 3 órától. — A máv­ élelmezési hivatal értesíti az érdekelteket, hogy az eddig már kiosztott 2500 fautalvá­­nyon kivüll újabb 500 fautalványt Hunyadi beismerő vallomást tett a rendőrségen. Kézrekerült néhány cinkostársa is. — 15 betörést már rájuk bizonyítottak. (Saját tudósítónktól ) Megírtuk annak idején, hogy a miskolczi rendőrségnek a múlt hó 26 án si­került ártalmatlanná tenni annyi véres bűntény hősét, Hunyadi Jó­zsefet. A miskolczi betörőkirályt még elfogatása napján átszállították az államügyészség fogházába, ahol erősen megvasalva helyezték el egy magánzárkába és állandóan egy fegyveres őr vigyáz arra, hogy Hunyadi egy esetleges szökéssel újból ki ne kerülje büntetését. Hunyadi Józsefet e héten néhány órára visszakísér­­ték a rendőrségre, ahol a detektí­vek kihallgatták elkövetett cseleke­deteire vonatkozólag. A hírhedt gonosztevő ekkor a bűntetteknek egész sorozatát ismerte be. Vallo­­­mása szerint körülbelül tizenötre­­ becsülhető azoknak a betöréseknek,­­ és lopásoknak a száma, amelyek­ben részt vett. Segítőtársai voltak Gál Béla, Gulyás Gyula és Kovács József, akikkel együtt egy egy éjszakán két három betörést is el­követtek. Egyik legemlékezetesebb kalandja október 18 án volt, mikor Gulyás Gyulával együtt be akartak törni Strausz Miklós Újváros utca 6. szám alatt levő kékfestő üzle­tébe. Juhász 50. számú karhatalmi rendőr azonban észrevéve, munká­juk közben megta­­rta őket. Me­nekülniük kellett s közben Hunyadi revolveréből a rendőr­­e­l lőtt. Hurtyadi elfogatása alkalmával megtalálták lakásán 9 milliméteres Steier-gyártmányu revolverét, amit 400 koronáért Gulyás Bélától vá­sárolt 11 golyóval együtt A revol­ver mellett 9 golyót találtak. A hiányzó kettőre azt mondja, hogy egy golyót a revolver kipróbálá­sakor lőtt ki, egyet pedig az ok­tóber 18 iki éjszakán használt fel, amikor Juhász rendőr felé lőtt. A revolveren kívül talál­ók Hunyadi lakásán 8 darab különböző nagy­ságú álkulcsot, 13 darab szekrény, bőrönd és lakatkulcsot, valamint egy szalagfűrészből készült Wert­­heim szekrény kulcsot. Ezek a kulcsok annyira hasznavehető hol­mik, hogy segítségükkel a leg­komplikáltabb zár, vagy zárószer­kezet a legrövidebb idő alatt is felnyitható. A Hunyadi által elkövetett bűn­cselekmények sorozatában szerepel mindenféle: akad betörés, akad tolvajlás és van egyszerű baromfi tolvajlás. A lopott holmikat Hu­nyadi különböző helyeken értéke­sítette, a baromfiakból ráeső részt pedig hazavitte szüleinek Lenk­e utca 10. szám alatt levő lakására, s ahol nem árulta el, hogy azok­­ honnan származnak. A baromfiakat azután együtt fogyasztotta el csa­ládjával. Érdekes, hogy azokra a betöré­sekre vonatkozó feljelentésekre, amelyekben Hunyadi beismeri bűn­­részességét, azt mondja, hogy a fel­jelentések túlzottak és egy egy be­törésének, illetőleg lopásának szín­helyéről korántsem vitt el olyan mennyiségű holmit, amilyenről a károsultak feljelentést tettek a rend­őrségen. A detektívek arra vonatkozólag is vallatták Hunyadit, hogy ő volt e a gyilkosa a múlt év októberében agyonlőtt vasúti szertárőrnek? Hu­nyadi tagadja ezt a gyilkosságot, az egykori tanúvallomásokat figye­lembe véve azonban egészen bizo­nyosra veszik, hogy Hunyadi lőtte agyon a szertárőrt. Gál Béla és Gulyás Gyula, Hunyadi cinkostársai szintén a rendőrség kezén vannak. Töredel­mesen bevallották, hogy Hunyadi­val együtt több betörésben és lopás­ban részt vettek, a lopott holmikból pedig mindig részesedtek. Kovács Józsefet, Hunyadi negyedik bűntársát eddig még nem­­sikerült elfogni. Mikor meghallotta, hogy cinkostársai a rendőrség kezére kerültek, megszö­kött Miskolczról. Állítólag Egerbe szökött, ahol állandó rejtekhelye van. Ezenkívül Budapesten, Hatvan­ban és Kálkápolnán szokott meg­fordulni. Egyszer azzal dicsekedett társai előtt, hogy Budapesten a Graz gyárban állandó alkalmazás­ban van. A rendőrség most mindenfelé keresi az elfogott betörőbanda hiányzó, negyedik tagját, bocsátott a szolgálati főnökségek rendelkezésére, a beosztottak között való kiosztás céljaira. Minden utal­ványra ezúttal is 5 mázsa fa véte­lezhető ki, amelynek ára, beszá­mítva az aprítás és házhoz szállí­tás díját is, métermázsánként 40 korona. Értesíti továbbá a hivatal az alkalmazottakat, hogy a követ­kező héten családtagonként 2 deci­liter rumot, 6 deciliter ecetet, 25 deka gyümölcsízt és 10 deka cuk­rozott kakaóport fog az elosztóhe­lyekre kiutalni. Ugyancsak a jövő hét első három napján (hétfőn, kedden és szerdán) a gömöri pá­lyaudvari kerületi raktárában áruba bocsájtja férfiöltönyeit és cérnakész­letét, amelyekből tetszés szerinti mennyiségek vásárolhatók.­­ Eltűnt szakácsáé, Matura Ferencz Aranka utca 7. szám alatt lakó vasgyári hivatalnok bejelen­tette a rendőrségen, hogy Vajnági Júlia nevű szakácsnője kenyérvá­sárlás céljából távozott lakásáról s azóta nem tért vissza. — A nyo­mozás megindult. — Halálozás. Özv. Reviczky Jó­­zsefné sz. Török Ilona, 48 as hon­véd özvegye, folyó há­z án, életé­nek 81 éves korában meghalt. Te­metése hétfőn délután 3 órakor lesz a mindszenti róm. kath. temető kápolnájából.­­ A borbélymesterek szövet­sége felhívja tagjait, hogy a város által kiutalt denaturált szesz Fischer szeszkereskedő cégnek (Szemere utca) Kerekes József nyugtájának bemutatásával hétfőtől kezdve át­vehetik. A szesz literje 16 korona. Minden tag 3 literre jogosult. — Balogh festőiskolája Zöldfa utca 27. — Kompenzációs üzleteket a legelőnyösebben bonyolít le gyapjú­ért, nyersbőrért, búzáért hüvely­es­­veteményekért, szarvasmarháért és CIPŐSZENZÁCIÓ ! Megérkeztek a csehországi cipők PFEFFER EDE cipőáruhá­zába Széchenyi­ utca 87. Legfinomabb férfi és női cipők 180 koronától 350 koronáig, gyermekcipők 150—200 K-ig kaphatók, míg a készlet tart. Segítsünk a rendőr­­legénység helyzetén Miskolcz közbiztonságának mai állapota bizonyosan eléggé hatéko­nyan fogja figyelmeztetni a város lakosságát, hogy rendőreinket ne hagyjuk nyomorogni, ennek még nagyobb kárát vallja a közrend A rendőrlegénység 321 koronás havi fizetése pótlásának céljaira mai napon ezek az összegek ér­keztek: dr. Rácz György 500 kor., Klein Sándor cipőkereskedő 200, Kohn Sándor kereskedő 200, Let­kovits József kereskedő 200 kor. Az eddig hozzánk érkezett pénz küldemények összege : 4360 kor. CHVARCZ JENŐ ÉS TESTVÉRE VÍZVEZETÉKI SZERELŐK oopo Javítások'« nagy gondot fordí­tunk. Műhely Széchenyi­ u. 60. szám alatt. (Forgóhid mellett). Jobb fiút tanulónak felveszünk. SPORT — Training foot­bulim­érkőzés a Népkertben. Vasárnap, folyó hó 9 én délután fél 4 órakor tarja a Miskolczi Vasutas Sport Club trai­ning mérkőzését a miskolci ifjú­sági bajnokságban szereplő csapa­tokból válogatott legjobb tizenegy játékosával. A mérkőzésre 2 és 5* koronás training jegyek válthatók , egyéb nyersterményekért cukrot, fát, szenet, szövet, vászon és bőr árut, gyufát, valamint más ipar­cikkeket ad a Szlovák Földműves Bank Kassán. Felvilágosítást ad: Schönberger, Abbázia-szálló. — Tekintettel a széninségre, kérjük összes motoros fogyasztóin­kat, hogy motoraikat délután 4 órától este 9 óráig semmi körül­mények között ne járassák. Figyel­mezte­jük­­. fogyasztóinkat, hogy üzemüket ellenőriztetni fogjuk és azok berendezését, akik kérésünk­nek eleget nem téve, a köz érdeke ellen is motoraikat a fent jelzett időpontban üzemben tartják, ki fogjuk hálózatunkból kapcsolni. Miskolczi Villamossági R.-T. üz­letvezetősége, Flászvetterek Női kabátok Harisnya Kertyű Divatcikkek legolcsóbban beszerezhetők STEINER EMILNÉL Széchenyi utca 6. szám.­­ Külföldi gyapjúszövetek és selymek Fábián József áruházában Széchenyi utca 6. sz.

Next