Miskolczi Napló, 1920. december (20. évfolyam, 277-301. szám)
1920-12-01 / 277. szám
2 A miskolci festőiskola . A miskolczi művésztelep ügye, sok-sok évi ábrándozás után, úgylátszik mégis csak valóra válik. A festőiskola, ha egyelőre szerény keretekben is, de már meg van s ami a legfontosabb, megvan a kifejlesztéséhez szükséges törekvés és jóakarat. Törekvés a vezető művészek részéről, az a lánggal égő nélkülözéseket eltűrő, de a nemes ügy igazában mindvégig bizakodó kitartás, jóakarat pedig és megértés a város vezetősége részéről, mellyel a mai nehéz viszonyok között is igyekszik a festőiskolát fenntartani és művészteleppé kifejleszteni. Miskolcz kultúrája — sajnos — sohasem állott azon a fokon, amelyen pedig egy ilyen nagyvárosnak állani kellene. A dolog magyarázata úgy látszik az, hogy egy ilyen szinte amerikai gyorsasággal fejlődő város életében bizonyos eltolódások vehetők észre és ez az eltolódás a kultúra kárára történt. Kereskedelmi, ipari és gyárvállalkozási alkotásaink kitűnőek és folytonosan fejlődők voltak, kulturális életünk azonban nem volt ennek arányában kielégítő, a művészet tekintetében pedig nagyon is el voltunk maradva. Pedig mindig volt egy pár jó festőnk, köztük legelsősorban a nagytehetségű Halász Elemér és volt egy pár művészet kedvelő emberünk, kik mozgatták ezt az ügyet, de hiába, a tervezett művésztelep sehogysem tudott létesülni. Ezt a várost és gyönyörű környékét pedig helyzete és körülményei erre jelölték ki. Lassanként rájövünk erre s arra is, hogy a művészi (festő) iskola nem fényűzés, de fontos kulturális kérdés, nevelő hatásánál fogva nem mellőzhető az iskolán kívüli oktatás szempontjából. Egyik erőforrás lesz a város kultúrájának kifejlesztésénél és Csonka-Magyarország mai helyzetében Miskolcz a vidéki városok sorában e tekintetben a legelső helyre kerül. Nézzük meg a festőiskolát, melyből a művésztelepnek idővel ki kell fejlődni. Bartus—Meilinger és Nyitray, kiknek a Csabai kapuban levő volt szanatórium épületben van műtermük és iskolájuk, mindent elkövetnek a műésztelep létesítése és az iskola kifejlesztése ügyében. A napokban megnyitandó kiállításon mind a három művész szerepelni fog, lássuk mit és hogy dolgoznak. Bartus Ödön főképen akvarellista Derült, napsütéses és átlátszó tisztaságú vízfestményeit jól esik nézni és látásuk legtisztább művészi gyönyörűségét kelti bennünk. Kitűnően rajzol s mindaz, amit tőle látunk, egy-egy alaposan átgondolt, lelkében átszűrt gondolat, hangulat, melyet a legegyszerűbb módon, minden raffméria vagy fogás nélkül közöl képein. Hangulatai, lelki élményei, melyeket képe festésekor őt betöltötték, a nézőt is a legtöbb képén azonnal megragadják és mert előadási modora egyszerű, közvetlen és komoly, a nézővel való kapcsolata is állandó, nem úgy, mint azoké, kik a hajszolt és sokszor erőltetett hangulatok mesterkélt beállításával nem mindig tudják a közönség érzésvlágat maguknak megnyerni és néha sokáig kell várniok, míg az illető néző éppen abba a hangulatba nem jut. Bartus képei előtt nem kell érzelemvilágunkkal gyors fordulatokban bővelkedő légtornászatot művehetnünk. Zökkenés nélküli, egyenletesen nyugodt és üdítően tiszta lesz a hangulatunk, ha az ő szép képeit nézzük. Akár szép és jól megfigyelt hangulatos tájképeit, akár igazán mesteri kézzel megfestelt csendéleteit, állatképeit, vagy alakos dolgait nézzük, ez a tisztaság és őszinteség mindenütt jó ismerősként fogad minket. Roppant szorgalmasan dolgozik, ami mind a hármukra jellemző és hízelgő és minden képét úgy festi meg, mintha éppen azt festené meg a legnagyobb szeretettel és elmélyedéssel. Szóval tetőtől talpig művész, aki nem robotban fest, hanem minden képe egy probléma, melyet neki meg kell oldani, vele meg kell küzdeni, benne ki kell fejezni azokat a művészileg átélt érzéseket melyek őt betöltik. Azt hiszem, hogy Bartus komoy művészi tudása, tehetsége és őszinte törekvése nagy megértésre fog találni a művészi szépet szerető közönségnél. L. A. HÍREK Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban. Hiszek Magyarország feltámadásában! Amen— A főispán itthon. Lichtenstein László Budapestről hazaérkezett. — A színi választás. A színi kerületbben Bódvasziles községben tegnap fejeződött be a pótválasztás Sréter István honvédelmi miniszter és Bocskay Kálmán (Friedrich-párti) között. A kerület Sréter honvédelmi minisztert 956 szavazattöbbséggel választotta meg képviselőnek. — A borsodi szénbányák. A borsodi szénbányák ügyének rendezését ankéten vitatták meg Budapesten. Borsod vármegyét Halassy József főispán és dr. Tarnay Gyula képviselték azonkéten, amelyen részletes megbeszélés tárgyát képezték mindazon kérdések, amelyek a borsodi szénmedence termelésével és az egyes kis bányák szénárainak nagy eltolódásával összefüggnek, így a terrárium, munkabér, üzemi anyagok, fuvarok, szállítás, az egységes műszaki vezetés stb. Részletes vita után az az egységes álláspont jegecesedett ki, hogy a borsodi szénmedence mind a 26 bányáját egységes műszaki vezetés alá kell venni, hogy a szén egységes áron kerüljön a közönséghez. A vármegye közigazgatási bizottságának legközelebbi ülésén mindezen kérdéseket szóvá fogják tenni és sürgetni fogják a megállapodások életbeléptetését. — Kérelem. Felkérem a miskolczi ref. női filléregylet tagjait, hogy a december hó 5 én, Miskolcz városa által, a szegénygyermekek felsegélyezésére rendezett teadélutáni filléregyletünk részéről úgy személyes megjelenésükkel, mint adományaikkal támogatni legyenek szívesek. Az adományokat december 5 én, vasárnap d u. 3 órától kezdődőleg a Koronára küldeni. bájt Patay Gyuláné elnök. — Haller miniszter Miskolcon. Haller István kultuszminiszter tervbe vette, hogy Pekár Gyula államtitkárral együtt meglátogatják a miskolczi népjóléti intézményeket és megtekinti a gyermekakció kiállítását is. Az akció rendezősége valószínűleg a miniszteri látogatás idejéhez képest módosítja a programmot. A miniszter miskolczi tartózkodása idején a művésztelep ügyéről is tárgyalásokat fog folytatni. A sajópálfalai gyilkosság bűnügyében a miskolczi kir. ügyészség a legnagyobb eréllyel folytati a vizsgálatot. Ma reggel Penyigey Manczur Lajos kir. főügyészhelyettes és Pfliegler Imre dr. törvényszéki orvos a helyszínére utaztak a vizsgálat és a boncolás megejtése végett. A gyilkos legényt holnap délelőtt hozzák be Miskolczra, ahol a rögtönítélő bíróság néhány nap múlva ítélkezni fog felette. — Magyar kommunisták az olasz zavargásokban. (Bologna,) MTI. A Stephani ügynökség jelenti: A rendőrség a november 21 iki incidensek következtében újból több embert tartóztatot le. Az elfogottak között van három Magyarországból menekült kommunista, továbbá néhány anarchista. Az illetőknél terhelő okmányokat foglaltak le. — Tanügyi hír. A kultuszminiszter Sallay Irén okleveles óvónőt megbízta a miskolczi alapítványi óvodánál a helyettes óvónői teendők ellátásával. — Kommunista tárgyalások. Az ötös tanác Soós Béla törényszéki biró elnöklete alatt ma délelőtt tárgyalta Varga András diósgyőri lakos bűnügyét, aki Józsa András molnártól kocsiját elrekviráltatta. A bíróság a vádat nem látta beigazoltnak és ezért a vádlottat felmentette. A bíróság azután id. Szabó Lajos és társainak, a varbói direktórium tagjainak bűnügyet kezdte tárgyalni akik feljelentették és elfogatták Fodor Pál varbói lakost. A bizonyítási eljárás folyik. MISKOLCZI NAPLÓ ««■■i i ■ ■ ■ ■ i mSzerda. d°cAmher 1 Bécsben folytatják az osztrák kereskedelmi tárgyalásokat (Bécs.) Az Ausztria és Magyarország között folyó közgazdasági tárgyalásokról a Neue Freie Presse a következőket jelenti: Az osztrák és a magyar kormány Budapesten a kölcsönös kereskedelmi és forgalmi kapcsolatok szabályozása tárgyában közös egyetértéssel tárgyalási programmot dolgozott ki, amely alapjául szolgál a további megbeszéléseknek. Ezeket a tárgyalásokat december első felében Bécsben fogják az osztrák és a magyar szakelőadók megtartani. A vasútpolitikai kérdésekről december 4 én, a kereskedelempolitikai kérdésekről pedig december 9-én kezdik meg a tanácskozásokat. A kereskedelmi kapcsolatok szabályozása tekintetében a törekvés az, hogy olyan kontingensszerződést kössenek, aminő már Jugoszláviával és Romániával létesült. Budapesten is megegyeztek abban, hogy a bécsi értekezlet alapját a román kereskedelmi szerződés fogja alkotni. A Rendes bíróság tárgyalja a mezőkövesdi gyilkos bűnügyét. A mezőkövesdi gyilkost Marczis István és társai bűnügyében a vizsgálatot befejezték. A vizsgálat eddigi adatai szerint valószínű, hogy az ügy nem a statáriális bíróság elé fog kerüli, hanem a rendes bíróság fogja azt letárgyalni. Marczist és társait ma reggel Mezőkövesdről beszállították a miskolczi kir. ügyészség fogházába. A szerencsében véget ért Póta Istvánt, ma délután temetik el A másik, áldozatnak Pető Szetye Józsefnel állapota súlyos ugyan, de már nem életveszélyes. — Weisz Annie titokzatos halála. (Budapest.) A rendőrségen ma reggel kihallgatták Heller Oszkárt, a gyilkossággal vádolt Heller Róbert öccsét. Eladta, hogy bátyjával a gyilkosság napján déli fél 2 kor mentek haza és otthon a bátyja fehérneműt váltott, a levetett ruhát pedig azonnal a tisztítóba küdte. Detektívek most a tisztitó intézetben átvizsgálják a ruhákat. Ma délben ismét halgatták Heller Simonnét és Heller Róbertet. Tagadnak most is, de folyton ellenmondásokba keverednek. — Nem lehet új jegyzőket választani. A belügyminiszter leiratot intézett a megyéhez, amely szerint a véglegesen megüresedett jegyzői állásokat csak helyettesítéssel lehet betölteni, annál is inkább, mert a belügyminiszter a községi választójog reformjáról törvényjavaslatot készített és a javaslat törvényerőre emelkedése után a megüresedett jegyzői állásokat már az új községi képviselőtestület tölti be. A kedvezményes vasúti jegyek ügyében ma délelőtt érdekes leirat érkezett a máv. igazgatóságától a miskolci üzletvezetőséghez. Az érteslés szerint a kereskedelmi miniszter hozzájárult ahoz, hogy ezentúl nemcsak a már alkalmazottak kaphatnak arcképes igazolványhoz kötött kedvezményes vasúti jegyeket, így kedvezményes jegyet kapnak ezentúl a rendezett tanácsú városok tisztviselői, községi jegyzők, segédjegyzők, jelkések, postamesterek, postamesternők stb., ugyanezen állásokban volt nyugdíjasok és családtagjaik. A kedvezményes jegyekért fizett eddigi illetékeket azonban száz percenttel felemelik. — Kérelem. Ismét fordult egyet az idő kereke; az emberiség ismét egy esztendő végéhez érkezett. Újból közéig a karácsony, az a lélekemelő, kedves, szép ünnep, mehet megül úgyszólván az egész civizeti világ és pedig felekezeti különbség nélkül, szegény és gazdag egyaránt. A szeretet magasztos ünnepén szent béke és öröm száll a szivekbe s ha csak egy napra, ha csak egy két órára, boldog megelégedés ver tanyát mindenütt. A helybeli vakok intézete gondnoksága a szent karácsonyi ünnep közeledtével kérelemmel fordul a jóakaratú emberekhez, miszerint természetbeni vagy pénzbeli adományaikkal lehetővé tenni szíveskedjenek, hogy az intézet gyámotjai számára az ünnepeken át megelégedésben, menten a nélkülözésektől élhessenek, áldva az Urat és jóltevőiket. Sives adományok beküldhetők a vakok intézetéhez (Győr kapu 13. szám), vagy a vakok boltjába (Városház tér 14.) Az adományok alrlapilag fognak nyugtáztatni.