Miskolczi Napló, 1921. december (21. évfolyam, 278-294. szám)

1921-12-06 / 278. szám

« Akadály az ügyvédi kamarai választásoknál.­ ­(Saját tud­ósítónktól.) A mis­­­kolczi ügyvédi kamara választ­mánya a tisztújító közgyűlést megelőző utolsó választmányi ülését Bizony Ákos ügyvéd el­nöklete alatt szombaton tartotta. A választmányi ülés a kassai ka­marától megszállás folytán el­szakított sátoraljaújhelyi ügy­­íród­ok szavazati jogával foglal­kozott. A sátoraljaújhelyi ügyvédi kar l­g­yanis két helyet kér a választ­mányban arra hivatkozva, hogy a kassai ügyvédi kamara vá­lasztmányában is két újhelyi ka­marai tag mindig helyet foglalt. Ez­zel kapcsolatban felmerült a kérdés, hogy a zempléni ügy­védek rendes kamarai tagoknak­­tekinthetők-e, mert a kormány­rendelet szerint a megszállott ka­maráktól elszakított ügyvédek a megmaradt ügyvédi kamaráknál külön névjegyzékbe vezetendők és csak az őket érdeklő kérdések tárgyalásában vehetnek részt. Ily kép kétség merült fel arra vonatkozólag, hogy a december 118-iki tiszt­újításon a sátoralj­a­­­­újhelyi ügyvédek szavazati já­­tóikat gyakorolhatják-e­? A vá­lasztmány elhatározta, hogy ez­­irányban az igazságügyminisz­terihez felterjesztéssel él. A tisztújításra egyébként nagy­ban folynak az előkészületek, dóan rágalmazta, ellene édesaty­­ját nap-nap után izgatta. Ez kényszerítette arra, hogy mos­tohaanyját meggyilkolja. A fegyverszak­értői és orvosi vélemény elmondása után a tár­gyalás még tart, ítélet délután lesz. ­ Bokavédő,lábszárvédő mindennemű téli cik­ / kek legolcsóbban / m beszerelhetők / laLMOSNAI Városház tér 15. i bani völgyi gyilkosság a bíróság előtt. s­aját tudósítónktól.) Emléke­zetes még ez év júliusában a Ba­ri völgyben lejátszódott véres­­családi dráma, melyet ma tár­gyalt a miskolczii kir. törvény­szék dr. Maurer László kir. kú­riai biró elnöklésével. Fehér Sándor 19 éves miskol­­cf­i lakás gyári munkás édesaty­jával, Fehér Vilmossal együtt élő t­őkés Miihályné munkásasszony,­­ édesatyjától lopott forgópisz­­tolylyal agyonlőtte, majd önma­­gá­t akarta agyonlőni, de a revol­ver nem sült el. Több tanúvallomás a tárgyalás miatt bebizonyította, hogy­­­ a vádlott megrögzött gonosztevő, a­­ki­t már évekkel ezelőtt lopás miatt a javító intézetbe helyez­­tek, ahonnan később több ízben elszökött s előbb megkezdett élet­módját tovább folytatva, végre gyilkosság büntette miatt az igazságszolgáltatás kezére került. A tárgyalást vezető elnök kér­­déseire a vádlott zavartan, leg­többször tagadólag szólt. Tagad­ja, hogy T’ bűntettet követett el, mert édesanyja édesanyját szü­lőházától elűzte s egy rossz asz­­szonynyal állt össze, aki őt álla.­ MISKOLCZI NAPLÓ Kedd, 1921 december h­ó 6. Szerdán összeül a nemzetgyűlés. (Főváros a tudósítónktól.) A Magyar Távirati Iroda jelentése sze­rint a nemzegyűlés szerdán, e hé 7 én délelőtt 10 órakor ülést tart, melynek tárgya­ a további teendők iránti intézkedés. Van-e még Miskolc­on rek­virálható lakás Folytatják a lakáskataszter összeállítását. (Saját tudósítónktól.) A ta­­vaszszal megkezdték az új mis­­kolczi lakáskataszter összeállítá­sát, amely azonban másfél hóna­­pi munka után sem váltotta be­­azokat a reményeket, amelye­ket kezdetben hozá fűztek, így azután a lakásösszeírás részint az eredménytelenség, részint az összeírást végző bizottságok­ba delegált tagok érdeklődésének hiánya következtében még a nyár elején félbemaradt.­­Az újonnan átszervezett la­káshivatal most tovább folytatja a lakáskataszter összeállításának munkáját. A tavaszszal csak a város egy részében sikerült ösz­­szeázni a lakásokat, a másik rész, mintegy 130 utca nélkül maradt, hogy a várost járó bizottságok számba vehették volna, hogy találhatók-e ott üres lakások,­­ vagy olyan lakásrészek, amelye­ket a lakáshivatal kiutalhat a hajlék nélkülieknek. A lakásösz­­■szeirás újból való felvétele so­rán csupán ezt a 130 utcát fog­ják végig járni a lakáshivatal közegei és a detektívek, akiket a lakáshivatal az államrendőrka­pitányságtól kért a munka le­­folytatásához. Csupán azokban az utcákban fognak igénybeve­hető lakások után kutatni, ame­lynek a tavaszszal, illetőleg a nyá­ron kimaradtak a kataszterből. Amint a lakáshivatalnál ér­tesülünk, az ismét meginduló ösz­­szeírásnak nem annyira a félben maradt kataszter összeállítása, a célja, hanem inkább rendsze­res helyszíni szemlék alapján akarják így felkutatni az igény­be vehető lakásokat. A hivatal­­onl ugyanis napról-napra több igénylő jelentkezik, akiket új helyiségek felkutatásával akar­nak lakáshoz juttatni. Hogy ez­után lesz-e eredménye az újon­nan meginduló munkának,­­ az egyelőer a jövő titka. Egy azon­ban bizonyos, hogy a lakáskatasz­ter összeállításának mostani foly­tatásához még a lakáshivatalban sem fűznek nagy reményeket. Nagyatádi Szabó István szigetvári beszéde. (Fővárosi tudósítónktól) Nagy­­­atádi Szabó István vasárnap dél­előtt 9 óranor érkezett meg Barla Szabó József támogatására S­iget­­várra. Szigetvár környékéről ezrekre menő tömeg sereg fört össze a nép­­gyűlésre A szabad ég alatt, a méteres hóban, mindvégig lelkes hangulatb­a ünnepelte a tömeg a kormányból kimaradt Nagyatád­t. Nagya­ádi beszéde kezdetén v­alt arra, hogy ez utóbbi kormá­nyok min­degy kkben részt kellett vennie, de semmi annyira el nem kedvetlenítette, mint a legutóbbi élmények. — Ő van képviselők, — mon­do­ta N­agyatádi — akik a kis­gazdapárt programmja segítségé­vel jutottak be a nemzetgyülésbe, a legu­tbbi napokban éppen a párt elsülyesztése mellett foglaltak állást és ennek az érdekében munkálkodtak nagy szorgalommal. Ezu­en azzal ez aknamu­nkával f­ola­kozott, amelyet fő és vidéken folytatnak ellene és a párt el eh­yámuzott azokra a forrásokra, amelyekből ez a mozgalom táp­lálkozik. — Kaszinókban találják ki azt a maszlagot és a kisgazdapárt ellen ez aknamunkát a nemzet­i ülésben folytatják, amelynek vir­­ista berendezkedése erre nagy­szerű alkalm­at és tág teret nyújt. Ez azonban már nem fog sokáig igy merni ,­yan közigazgatási reformot kell teremteni, amely el­­­törli a virdizmust és akkor ez a b­eccpoltika tökéletesen megbukik éz új választásoknak rövidesen meg kell történniök . A választójogról szólva kijelen­tette hogy ellene szegül Bethlen István gróf tervezetén­k, aki meg akarja nyirbálni a nép jogait. A nemzetgyűlés élettartamát egy perccel sem szabad meghosszab­bitani. A választásokon majd dönt a nemzet és akkor majd elválik, kinek van igaza. K­önös erőteljességgel nyilat­ko­­tt a kisgazdapH vezére a földbirtokreform kérdéséb­e. Nyo­matékosan figyelmeztetle e nagy bütokosokat, hogy a reform elgán­csolását célzó kísérleteik­kel hagy­janak fel, mert ennek súlyos követ­­kezményei lehetnek. Beszéde végén kijelentette, hogy mint eddig is tette, most sem is­mer semmiféle osztály, vagy fele­kezeti különbséget. Az intelligen­ciát a kisgazdapárt juttatta man­dátumhoz. Beszélt az úgynevezett nagy kérész­ényeir­ől, akik valaha azzal ingatak a kisgazdepái ellen, hogy az zsidópárt és ma éppen ezek dohosnak a nagyzsidókkal a légi­timis a törekvések megvalósítása érdekében. — Kijelenté­se, hogy a kisgazdapárt új harcában a régi Programm minden pontja mellett h­all.­­ •­­Az ezrekre menő tömeg Nagy­atádit beszéde után rendkívül lel­kes ovációban részesedte. Délben háromszáz terítékes tél*-“ PLESS kalapok minden divatfotóméban érkeztek. ” bankett volt, amelyen Nagyatád felszólalt és többek között a kö­vetkezőket mondotta : — Az intrikák és az ellenünk irányított elé való támadások rend­kívül elked­ve­lenítettek. Lazam és a népem iránt érzett kö­zlességera tudata azonban arra késztet, hogy kijelentsem, miszerint semmi szín alatt sem vonulok vissza. Legeltántoríthatatlanabb szándé­kom, hogy azonnal megkezdjem a­­párt újjászer­ezését. Én m e­érke­­zett a legfőbb idő, amely biztos diadalra viszi régi párunkat Nagyatéd tegnap este Sz­­er­­várról E­dőcsokonyéra u­szott, ahonnan kedden tér vissza a fő­városba. Tőzsde. (Budapest, Zárlat. December 5.) (Bécs.) Zárlat Magyar korona — Kifizetések . Budapest — (Bud­pest) MTI Terménytőzsde. Zanat. A ter­m­énytőzsdén a szóra­bati tőzsde hatása alatt az irány­zat barátságosabb, a hangulat bi­zakodóbb vo­t. A nagyobb forga­lom mindamellett nem tudott kifejlődni, minthogy a felkínált ár* távolról sem tudta a kereket ki­elégíteni A malmok részéről m* némi érdeklődés volt búza iránt, és a búza ára kissé javult. Rom­ban, kölesben ériában, tengerben nem volt üzlet Á­ra kissé elgyen­­gült, a többi termény irányzata inkább barátságos Az árjegyző bizottság a következő árakat álla­pította meg : Büro­­rczavidéki 227- 300, egyéb 2265—90 rozs 1425— 1460 Makarmstnyerpa 1725—75 kör­áros 1900—50, köles 1800 - 50, zali 1530—70, tengeri 1850-7­ repce 30—31 korpa 1040 - 60, csöva* tengeri 1475 -500­ Valuták: Napoleon 2*10-30 Rubel 48 5-4*-$ Ang. font 3150-250 Let 58* 9* Dollár 770- 80 Soko) 867- 17 Frinc. fr. 5600—700 Korona és frank Márka 385-95 dinár 1055 7* Lira 3250—300 Lengy. m. 20—­ Osztr. k. 12—13 Sv.fr. — Értékpapírok : Magyar Hitel 1890 Viktória 14000 Osztrák Hitel 980 Beocsinl Észak magyar 6700 Angol-Magy. Leszámítoló 765 360* 740 Szászvári 420 Magyar-Olasz 315 Újlaki O Jelzálog 295 Urikányi 6550 Hazai Bank 610 Adria 780* Salgó 6025 Atlantika 305* Rima 2915 Ganz-Danub 34000 Államvasut 3475 Ganz-Villám. 6­0* Pesti Ház. Eta. 24­00 Schlick 113* Borsod Misk. 3700 Nasict 18700 Gizella 2600 Neuschloss 76* Hungária 2600 Miskolczi vill.— (Zürich.) Nyitás. Budapest 70 (Zürich.) Zárlat. Budapest 76 Milano *1# B din 230 Prága hm Holland 186 50 Zágráb 18* New York 522 Bukarest •«» London 2211 Bécs* Pária 3800 Osztr. tekély. Varsói LAPRIHORDÓK FELVÉTETNEK “6R­11 KIADÓHIVATALBAN HUNYADI­ UTCA 2. SZ. TO magánkönyvtáram sürgős kiégé­st HO­­FE ÉPI ÉFKi IUP Mitése céljából Pallas Lexikon, ffl |Éi| Klasszikus Regénytár, Jókai. Mik­tfjjp lfl tf Iw W MM száth­m­űveket és könyvrégiségeket Értekezni lehet Városháztér 19. (Látszerész-üzlet) Naponta 3-6-ig.

Next