Miskolci Napló, 1925. április (25. évfolyam, 74-96. szám)
1925-04-01 / 74. szám
MISKOLCI NAPLÓ 3 Szerda, 1925 április hó 1. „Amerika ma sokkal többet jelent nekünk, mint a háború előtt...“ Puky Endre dr. cikksorozata az Amerikai Magyar Népszavában Miskolc, mám 31. (A Miskolci Napló munkatársától.) Megírtuk, hogy dr. Puky Endr*'!’ nemzetgyűlési képviselő, v. főispán, v. b. t. t., nemrég prdcsorsaarcot kezdett az Amerikai Magyar Népszavában, hogy az urba.ha magyarjainak érdeklődését betolltipcsolja az anyaország életébe. A cikksorozat élénk visszhangot váltott ki. Az amerikai magyarság hálásan fogadta az erős keret, amely kinyúlt, feléje, hogy az óhaza melegét,szeretettét megéreztesse túl az óceánon. Nagy missziót teljesít ezzel, a ■tykksorozattail közéletüniknek ez a markáns vezető egyéni istélije, aki immár nemcsak itthon, de az óceánon túl is dolgozik a nemzet újjáépítésén. Alább közöljük kivonatosan a nagyérdekű cikkek egyikét, amelynek címe: Érintkezés és megértés** yf Az értékes cikksorozatnink ebben a darabjában azt fejtegeti az ilkalabris cikikbró, hogy miként lehetne állandó és minél elevenebb kapcsolatot teremteni és fentartani Amerikába szakadt testvéreink és az itthoni magyarság között. A cikkből az alábbi részt kötődjük: — Olvasván az amerikai magyar topóikat, látom, hogy azok többet tudnak rólluk, mint mi tudunk Amerikába szakadt testvériünkről. Nálunk még mindig exotikusszámba megy, hja közéletünk, vagy a társadalom effyegy kiváló reprezentánsa, mint pld. a kiválóknak is egyik legkiválóbbika, gróf Apponyi Albert, a helyszínen igyekszik a kölcsönös tájékoztatást megadni,-megszerezni, a megértést előmozdítaná és a lelki támogatást megerősíteni. Árt az ügynek az is, hogy sok esetben, az amerikai magyarság „informálása“ voltaképen csak pénzgyűjtést még pedig nem mindig egyetemes cél érdekében és talán nem nem mindig kifogástalan módon. Nem. •csoda, ha azután az amerikai magyarság bizalonívésatetten fogadja egy új akció hírét, mi pedig bűnösek vagyunk abban néha az őszintén segíteni kézre is ráülünk. A szelemi érintkezés elég sűrű. A kivándorolt családtagok levelezése az ibliosiaiaradottakkal, az újságok, a folyóiratok és nagyritkán egy-egy földrajzi vagy gazdasági felolvasás, bizonyára hatásos eszközei a szellemi érintkezésnek, de nem elegendők. A családi levelezések termér-netszerűen leginkább csak magánérdekű kérdéseket tárgyalnak és ezeknek a magyarság egyetemes kérdéseihez nem sok közük van; a folyóiratok és újságok gyér számunknál fogva és a nyelvismeret nehézsége miatt nem szolgálják eléggé a gondolatidosarétés feladatát a két magyarság között. Nem képzelem másként az állandó szellemi érintkezés ápolását, minthogy innen is, onnan is, a magyarság kiváló társadalmi és gazdasági vezető egyéniségei és testületei koronként, (minél sűrűbben) keressék fel az Óceán túlsó felén lakó testvéreiket, a helyszínen ismertessenek öreg viszonyaikkal, panaszaikkal és sűrű érintkezés mellett állandóan öszsze legyenek hangolva a lelkek. Egymás jobb megismerése, egymás jobb megbecsülése, kimondhatatlan előnyére válna az egyetemes magyarságnak. Mert azzal tisztában lehetünk, hogy Amerika nm sokkal többet jelent nekünk, mint a háború előtt, hogy vágyó ■nem tett trianoni határok és az úgynevezett békeszerződésben a mi rovásunkra keletkezett úgynevezett utódállamok a nemzeti kisebbségeket távolról sem nészesítik a békeszerződésben biztosított jogokban. Ma az anyahazán kívül nagyobb tömegekben együttlakó A világháborúig az amerikai ma,' m«i»ntor testvéreink közül gyártásban — elég helytelenül — csak a jobb megélhetés céljából kivándoroltak tömegeit láttuk, s akiknek további életével. Valljuk meg őszintén, nem sokat törődtünk. Mindössze örültünk annak, ha az itthon maradt családtagok részére hozta a posta az összegyűjtött dollárokat, de már a megvagyonosodva visszatért amerikainak nem mindig örült a rövidlátó az egész földieken egyedül az Amerikában élő magyarság élvez az összes lakossággal mindenben egyező jogokat. Már ez a helyzete is az amerikai magyarságnak rendkívüli jelentőségűvé teszi szemeinkben a vele való sűrűbb érintkezést és a teljes megértést, mert állágfostolásának óriási szerep jut a békeszerződések revíziójára, irányuló tőmagyar, aki az ottani kultur-élet- frekvésüneben, amely természetéhez szokott, visszavándorlótól népünket az igények „káros megnövekedésétől“ féltette. Dia a helyzet egészen más! Egyharmadára zsugorított országunk magyarságát millió és millió testvérétől szakították el a rpánk kényszerűsen örökké mozgató eseménye marad minden magyar politikusnak. Mert Magyarország életképtelen azon régi határok visszaszerzése nélkül, amelyeketszámára a természet és ezeréves hagyomány kijelölt. Reflexiók a bécsi Áruminta-vásárról Irta: Ferencz Károly, a Miskolci Kereskedők és Gazdák Körének elnöke . A reklámművészet minden raffinementiát kihasználta a bécsi mintavásár reidéző bizottsága, hogy a most lezajlott tavaszi vásár látogatottságát éssikerét biztosítsa. A reklámművészet terén ma már csak zsenialitással, szellemes ötletességgel lehet valami újat, meglepőt, valami „noch nie dagewesen“-t produkálni. Manapság, mikor az európai államok oly szépen felszaporodott és minden újdonsült szék- és főváros illetékesnek tartja magát arra, hogy ő is rendezzen árumintavásárt, spekulálva a vevők és eladók odacsal 1 ugatására, manapság már nem elég a sikerhez artisztku fa¥a- igaszok tervezése, nem elég a sok mindennel kecsegtető prospektusok millióinak szétküldése sem, sőt nem bizonyul csalhatatlanul biztos eszköznek az utazási és vízumkönnyítéseknek, ingyen látványosságoknak, fejedelmi, sőt mi több, köztársasági fogadtatásoknak beígérése sem. A sok új versenytárs között még mindig a lipcsei vásár vezet. A kölni, frankfurti, bresstomi, prágai, varsói, lyoni, milánói, bécsi, budapesti, vásárok csak helyi, vagy országos jelentőségre tudtak eddig szert tenni, míg Leipzigfben, hol a hatalmas német ipar igazán reprezentálva van, hol azonkívül Európa sok iparos állama külön pavilionban jelenik meg, kell, hogy minden export-importtal foglalkozó cég megjelenjen, még akkor is, ha nincs is szándéka vásárolni, ha csak azért is, hogy a szakmák helyzetéről, az újdonságokról tájékozást, szerezzen. Nagyon elszomorító tünetnek kell tehát tartanom azt, hogy az idei lipcsei vásár látogatottsága a tavalyihoz képest jelentékenyen visszaesett és a ’legtöbb idegen csak nézett, kalkulált, de nem vásárolt. A leipzigi balsiker után a bécsi vásár már nem is remélhetett sokat. Pedig az elfogulatlan bírálónak be kell ismernie, hogy’ a bécsi ipar ez évben kitett magáért és hatalmas erőfeszítést produkált. A rendezés, a stílus elegánsabb, világvárosi nüanszokban gazdagabb a rendszer, a beosztás, az áttekinthetőség jobb és nem a bécsieken múlik, hogy a kívánt eredmény — bőséges megrendelések formájában — nem jelentkezik. A „Hofstallungen“ ódon termeiben elhelyezett csoportok közül ki kell emelnem a dekoratív művészet, a díszítő tervezések néhány csodaszép kollekcióját, amelyek a májusban megnyíló párisi iparművészeti kiállítás számára készültek és amelyek a ,,Kvalitatgarbeit“ elvének hódolva, figyelemreméltó jelei a bécsi ipar életrevalóságának. Amit fafaragásokban, bronzos díszműárukban, valamint újabban játékárukban Bécs ipara bemutatott, az frappáns bizonyítéka a finomult ízlésnek és annak a tiszteletreméltó törekvésnek, amely a gazdasági válság nehéz éveiben is a" produktív munkává'' akar demonstrálni. Bécs hírneves bőrdíszműipara egyenesen hatalmas fejlődésről tanúskodik. E cikkből, valamint az esernyőős boripar készítményeiből tekintélyes megrendelést adott, fel Hollandia, Svéd- és Norvégország. Ezzel szemben erős visszaesést mutat az egykor viruló papírfeldolgozó ipar, amely Németországgal sem ár, sem minőség, sem pedig leleményesség tekintetében nem veheti fel a versenyt. Gazdag és érdekes volt az arany- és ezüstművesek kollekciója és szépszámú vásárlót lehetett látni a világítótestek és lámpaárukbain is, leginkább francia és olasz számlára. A Hofburg új szárnyában, a szukos, díszes, tágas folyosókon s lépcsőházaikban kapott helyet a textil-, ruházati és cipőipar. Itt volt a legtöbb néző, de a legkevesebb vásárló. A kedélyes bécsiek idejártak szórakozni és kritizálták Krupnik vagy a WienerWerkstatte kreációét, sétáltató elegáns mannequinneket. Itt volt az elmaradhatatlan matyóasszony is, szindus mezőkövesdi kézimunkáival, de úgy láttam, hogy az idén kevesen alkudtak szép hímzésekre. Kint a Práterben, a Rotunde óriási termében és körülötte elterülő térségen volt a gép- és technikai kiállítás. Itt a „rádió“ vitte el a pálmát. Hihetetlen, hogy a rádiókészülékek és felszerelések gyártása mily hatalmas iparággá fejlődött. Az osztrák rádiógyártmányok jók és olcsók és a nagy depresszió dacára is szépen adtak el, különösen Jugoszlávia, Lengyelország, Románia, Oroszország vásároltak. A rádió Ausztriában sokezer emberinek ad kenyeret, tisztességes megélhetést s vagyongyűjtésii lehetőséget, arról nem is szólva, hogy milliók élvezik már a rádió nyújtotta szórakozásokat, melyeknek nevelő, ízlésfejlesztő volta el nem vitatható. Kis befektetéssel, olcsó pénzért, szerény,kispénzű emberek is megszerezhetik maguknak azt a gyönyörűséget, hogy otthon, saját négy faluk között hallgathatják Európai művészi szenzációit. Jobb polgári lakás rádió nélkül el sem képzelhető. Persze Bécsben nincs monopólium, nincs rádiórendelet, mindenki gyárthat, mindenki foglalkozhat rádiókészülékek forgalombahozatalával, készülékenként bizonyos minimális összeget kell leróni és az abomnensek is egész csekély díjat fizetnek azadótársaságoknak. Hány új adóalanyra tett szert így az állam, hány ember jutott a rádióipar szabadversenye folytán új és bőséges kereseti forráshoz ! Sajnos, nálunk érthetetlen módon még mindig azon gondolkoznak, hogy hogyan és miképpen formulázzák meg a rádiórendeletet és ki kapja meg a monopóliumot ? Alkalmam volt intim körben beszélgetést folytatni az osztrák ipar és kereskedőlemzm néhány vezető egyéniségével. A vásár sikertelenségét és általában Ausztria pénzügyi és gazdasági válságát mindenki egyértelműen magyarázza. A békekötés feltételei Auszsztriát életképtelenné tették. A nagyrészt terméketlen hegyvidékből álló megmaradt Ausztria csak szűkösen tudja magát saját erejéből. ..*1101. tennéséből élelmezni. Bécs többmilliós lakosságának élelmezése már csak import utján lehetséges. Bécs ipara elő tudná teríteni az élelmiszerek ellenértékét, de nincs piaca, nincs vevőközönsége. Az osztrák közönség vevőereje minimális, hiszen ott is mindenki elszegényedett és a jövedelmek csak a legszerényebb életi standardot engedélyezik. Az utódállamok pedig súlyos prohibitív vámtételekkel teszik lehetetlenné az importot Hiába rendeznek vásárokat, hiába a nagy reklám, a nagy költség és a rendezés, Ausztria ma is év, ahogy áll, életképtelen. Háromféle megoldásról beszélgetnek politikai és közgadasági körökben. Az első, amelynek sok politikai híve van, a Németországgal való végleges csatlakozás. Ennek ellenzői természetesen a nehézipar és a nagybankok reprezentánsai, mert Németországhoz való csatlakozás esetén az olcsó tömeggyártmányokra berendezett német ipar teljesen felszippantana a bécsi „Kratitascsarbei“ ot. Hallani olyan megoldásról is, mely a megmaradt Ausztriát fel akarja osztani Cseh- Német- és Olaszország között, Bécs pedig szabad, független város lenne, a laganzig. Legtöbb híve van és ez a mi szempontunkból a legfontosabb, annak a megoldásnak, amely Magyarországgal vámunióra és egységes gazdasági politikára törekszik. Magyarország és Ausztria, az agrár- és iparosállam termékeinek kölcsönös kicserélésével, vámunió létesítésével megépíthetné a fejlődés biztos bázisát és egyik ország a másiknak természetes maga lévén, az élet olcsóbbodása, a gazdasági fellendülés lehetősége biztosítva volna. A politikusok, a diplomaták dolga a döntés, a kereskedő, az iparos, a gazda, a fogyasztó csak töpreng, hogy miért kormányozzák a világot olyan kevés bölcsességgel ? Bécs szenzációin most a Secessióban megnyílt XIX. századbel francia festők retrospektív kiállatása. A Louvre, a Louxembourg sok magánkéntár féltve őrzött kincsei, a francia állam és néhány mecénás jóvoltából néhány hétig a bécsiek gyönyörködtetését szolgálják. A Dorot-k, Millet-k, Renoise-ok, Cesanne-ék, mintha is hirdetnék : — Nézzétek, mily szép volt , milyen szép lehetne az élet!