Reggeli Hirlap, 1918. március (27. évfolyam, 51-76. szám)

1918-03-01 / 51. szám

Péntek* március 1. tanító 3­állláll­l 17950 koronát , vittek el. Miskolcz, február 28. Vakmerő kasszafurást hajtot­tak végre eddig­ ismeretlen tette­sek tegnap éjjel a Zsolczai-kapri­ban. Ennek idején felnyitották a 7—11. szám­i házban levő Jor­­d­án és Klein nagykereskedő cég lezárt rollóját s ily módon be­jutva az üzlet irodahelyiségébe,­­az ott levő pénzszekrényt meg­fúrták. A kasszafútást ma reggel fél 8 óraikor vette észre az üzlet tulaj­donosa, Klein Adolf, amikor az üzlet rollóját fel akarta nyitni. A rollót nyitva találta, ami mindjárt gyanús volt előtte, mert tegnap este ő maga zárta le a rollót. Majd felhúzva a rollót, az üzlet ajtót nyitva találta. Ek­kor már tudta, hogy­­betörés tör­tént az üzletében. Beljebb men­be a­z irodahelyiségbe, látta, hogy a pénzszekrény oldalfala ki van fúrva s a­­benne volt okmá­nyok és egyéb iratok a földön szétszórtan hevernek. A megdöbbentik látvány után nyomban telefonált a rendőrség­re, ahonnan nemsokára megje­lent az üzletben Horváth Ká­roly tb. rendőrfőkapitány s meg­indította a nyomozást. Megállapította, hogy­ a pénz­­szekrény külső oldalán egy, 63 cm. magas és 45 cm. széles, a belső lemezen egy­ 30 cm. magas és 12 cm széles nyílás van. A tet­tesek elvittek a kasszából 17050 koronát, mely jórészt ezüst pénzekből állott. A kasszafúrást egy hozzáértő lakatos követhette el s előbb­ egy fúróval, majd nyíró ollóval dolgozhatott. A földön találtak egy katonasap­kát és egy ollót, amelyet a tettes hagyott ott. A rendőrfőkapitány kihallgat­ta a­z üzlet személyzetét, akik közül Stern Ferenc tanuló el­mondotta, hogy tegnap este fél 8 órakor egy középtermetű kato­na leselkedett a ki­rakatablak­on át­ az üzletbe, egyéb személyle­írást adni nem tud­ott, mert a sötétben nem láthatta jól a ka­tonát. Ki­hallgatta a rendőrkapitány Diskant­­Iyörgy gépgyárost is, aki szakvéleményként elmondot­ta, hogy a kasszafúrást elkövet­hette egy egyén is, a fúrás hosszabb ideig­ tarthatott, de az illetőnek hozzáértőnek kellett lenni. A rendőrség a kasszafurás kö­rülményeiről jegyzőkönyvet vett fel s a nyomozást a tettesek kierekeritésére folyamatba tet­te. Minden valószínűség amellett szól, hogy a kasszafurást katona követte el, aki a szerszámot a katonai anyaggyűisítői állomásról szerezhette meg, miután a meg­talált ollót a katonák arazsövé­nyek elvágására használják. Az üzlet pénzszekrénye betö­rés ellen biztosítva volt 10.000 koronára, így tehát a cég kárá­nak egy része megtérül. EGGeU HIRLA° Előtérben a koncentráció? Tisza a választójog kérdésében kompromisszumot ajánl. Budapest, február 28. Gróf Tisza István az „Igazmondó“­­h­olnap megjelenő számába ciki­ket irt a kompromisszumról.­­• Többek között a következőket ír­ja: A munapárt részéről minden megtörtént, hogy a nézeteltéré­sek békés kiegyezés útján min­d­­­két fél részérő, megalázás nélkül kiegyenlítődést nyerjenek. Mi a kötés megoldása mellett va­gyunk. Mint minden más kérdés­ben, ebben is a nemzet nagy ér­dekei­ vezetnek bennünket. Ké­szen állunk e téren a nézetelté­rések kiegyenlítésére, amennyi­ben az egyéni merevség meg­szűnt. Elmegyünk add­dig a ha­tárig, míg mehetünk a nemzet érdekeinek figyelembevételével. Meg vagytunk róla győződve, hogy az ellentáborral e kérdés­ben a fele után találkozni fo­gunk. A karzat is beszélt az urakháza ülésén. Ukrán-lengyel összecsapás, Bécs, február 28. Az Urakháza mai ülésén Lammaseh udvari ta­nácsos, a kom­pomi párt tagja ki­­fejtette, hogy ha a béke lehetsé­ges lesz azzal a feltétellel, hogy Elzász- Lothar­ingiából önálló szö­vetségi állam válik, a lakosság által választott alkotmányával, úgy nem lesz ok arra, hogy a há­borút tovább folytassuk oly cél­ból, hogy Elzász a német biroda­lom tartománya maradjon. Belczer püspök az ukrajnai szerződésre vonatkozólag azt mondotta hogy az a legnagyobb megsértése a lengyel népjognak. Beszéde alatt a karzatról egy uniformisba öltözött katona be­kiáltott: — Nem igaz! Az elnöklő alelnököt­ figyel­meztették a közbeszólóra, mmire a katonatisztet eltávolították. A beszéd további folyamán­­Beltzer püspök történelmi adatokkal bi­zonyította be, hogy Lengyel­­országnak joga van az ukrán területre, mire a karzatról ismét közbeszóltak: ^ — Ez sem igaz !­­ Az elnök ezután figyelmeztette a karzat hallgatóságát, hogy ha nem viselkednek rendesen, akkor kivezetteti őket. Erre a karzatról kórusban lekiáltottak: — Mi már úgyis megyünk! — és erre valamennyien eltávoztak. A karzati hallgatóság való­színűleg ukránokból állott, Jeaasás Március 15-től nem lesz kukoricakenyér. Budapest, február 28. A Magyar­­ország értesülése szerint a búza­lisztnek kukoricaliszttel való 25 száz­alékos keverése csak március 15-éig fog tartani, mert a rekvirá­­lások alkalmával sikerült annyi búzát összeszedni, hogy többé nem lesz szükség a keverésre. Az uralkodó a délszláv követelésekről. Bécs, február 28. Az osztrák parlamentáris életben ma nem történt lényeges változás. Hol­naptól kezdve beáll az ex-lex ál­lapot. A helyzetet pesszimiszti­­kusan ítélik meg. A délszláv ve­zérek ma beszámoltak tapaszta­lataikról, amelyet a királyi ki­hallgatás alkalmával szereztek. A délszláv vezérek ma is tár­gyaltak Seidl­er miniszterelnök­kel. A délszláv és cseh pártok közölték, hogy a király a tegna­pi kihallgatás folyamán azon kí­vánságának adott kifejezést, hogy a parlament maradjon együtt és a délszlávok követelé­seit a monarchia keretén belül teljesíteni kell, ha azok a­ többi népek érdekeit nem érintik. A délszlávok és csehek ennek elle­nére nem igen mutatnak hajlan­dóságot arra, hogy intrazigens álláspontjukat feladják és kevés remény van arra, hogy az osz­trák kormány és a csehek között megegyezés fog létrejönni. A kormány nem hajlandó a tárgya­lásokat elnyújtani. Ha a helyzet holnap is ilyen bizonytalan lesz, akkor a Házat bizonytalan időre elnapolják. Balga válasz a békefeltételekről. Genf, február 28. Haviéból je­lentik. A belga kormány­ vála­szolni akar a német birodalmi kancellárnak Belgiumra vonat­kozó nyilatkozatára. Hír sze­rint Belgium válaszában fel fog­ja állítani feltételeit. Trockoj lemondása: Pétervár, február 28. A sovjetek végrehajtó bizottságát kedden este ülésre hívták össze Pétervárra, azonban a népbiztosok között uralkodó egyetlenség miatt az ülést nem tartották meg. Hír szerint Trockij beadta lemondását és már saját pártja sem tartja miniszternek. Öngyilkos orvostanhallgatónő. Budapest, február 28. Ma este 10 órakor Márkus Ibolyka 22 éves orvostanhallgatónő, Márkus Zsigmond kereskedelmi tanácsos leánya, szüleinek lakásán ön­gyilkossági szándékból megmér­gezte magát. Tettét azért­­követ­te el, mert tegnap a. egyetemen egy tanára megbüntette s ezt az érzékeny­ természetű leány, na­gyon a szivére vette. HÍREK. — Lichtenstein László — ud­vari tanácsos. A király homrogdi Lichtenstein Lászlónak, a Mis­­kolczi Takarékpénztár igazgató­jának, aki feleneg Budapestén s az Állat- és Takarmányforgalmi rt. vezérigazgatója, az udvari tanácsosi címet adományozta. — A miskolczi Kath­. SajUV­­Hölgybizottság március 3-án a kir. kath. főgimnázium tornater­mében műsoros délutánt rendez. Kezdete délután 5 órakor. Belép­ti dij'nincs. — Művészest. A tisztviselők és keresked­elmi alkalmazottak országos szövetségének miskolczi csoportja március 17-én a Koro­na-szálló dísztermében az elesett tisztviselők és kereskedelmi al­kalmazottak özvegyei és árvái s a vápa a miskolczi Nemzeti Szín­ház tagjainak felléptével mű­vészestét rendez. Jegyek ára 5.50, 4.40, 3.30 és állóhely;2.20 K. Jegyek már kardiatok Bálbel Al­bert cukrászdájában. — Háborús pótlékok felemelé­se. A miskolczi Chewra Kadisa választmánya folyó hó 26-án Neumann Adolf elnöklete alatt tartott ülésében tisztviselői és al­kalmazottai háborús pótlékai­nak revisióját tárgyalván, elfo­gadta az elöljáróság javaslatát, a­mely szerint a pótlékok a foly­ton fokozódó drágaságra­ való te­kintettel a már folyósított be- Sz­erzési segélyek beszámítása nélkül január 1-től kezdődő ha­tály­­yal 100—120 százalékra emeltetnek.­­ A Közművelődési Egyesü­let figyelmébe. A Közművelődé­­dési Egyesületnek azt az intéz­kedését, hogy hangversenyeire nem ad ki állóhelyekre jegyeket, zenei nézőpontból csak helyesel­ni lehet. A mi körülmén­yeink kö­zött azonban számolni kell azzal, hogy a Korona termében nem lehet annyi széket elhelyezni, mint ahányan a hang­versen­ye­ket meg akarják hallgatni. Töb­ben fordultak hozzánk, hogy az Egyesületet elhatározásának megváltoztatására, illetve álló­helyek kiadására­­hívjuk fel. Ezt a kérelmet készséggel közüljük, m­ert, azt hisszük, hogy ezzel köz­­­hajtásnak teszünk eleget. ■— Vas forgalomba hozatala. A­­rendőrség a következő hirdet­ményt közli az érdekeltekkel: A 465. és 4434—917. számú M. E. rendeletek a nyers-, rúd-és idom­vas, a tartó és U-vasak, sínek, váltók, vastalpak, durva és fi­nom lemezek, félgyártmányok, a hengereléssel, kovácsolással — va°v sajtolással előállított acél­termékek és öntvények megren­delését és forgalomba hozatalát a Vasbizottság hatáskörébe utalják. Erről az érdekeltek ■azon megjegyzéssel értesittetnek hogy a vonatkozó rendeletek a rkapitányság iparügyi osztályá­ban a hivatalos órák alatt meg­tekinthetők. 3 Veti irt árait a legmagasabb árban Géncsi Sándor órás és ékszerész Manyi­ alta­­tt. Mi ill­ellett.

Next