Reggeli Hirlap, 1920. május (29. évfolyam, 102-124. szám)

1920-05-01 / 102. szám

assaoicz, május 1. KfcaOELI HÍRI­­A* 1 — Folytatólagos városi köz­gyűlés. A városi közgyűlést pén­tek délután három órakor foly­tatták. A közgyűlést Koszter Ádám bizottsági tag részvétele mellett Szentpály István polgármester nyi­totta meg. Később Gálffy Ignác és Matuskovics János bizottsági tagok is megjelentek és így három bizottsági tag jelenlétében tárgyal­ták le a tárgysorozat hátralevő harminchárom pontját. Egy tucat telekvásárlási ügy letárgyalása után ezeket névszerinti szavazással hagyták helyben. Elhatározták, hogy a városi fertőtlenítőnél al­kalmazott és a hivatalos szolgá­lata közben szerzett ragályban el­hunyt Arnóth János özvegyének a csekély nyugdíján felül még rend­kívüli segélyt is folyósítanak. No­vák Antal közigazgatási gyakor­noknak három és Halmay Gyula rendőrkapitánynak hat havi sza­badságot engedélyeztek. Megálla­pították Vigh András, Gecse Gá­bor és özv. Tömpe Gáborné nyug­díját. Elfogadták a vízvezeték­es csatornázás 1917. évi zárszám­adásáról beterjesztett jelentést. Megalakították a vízvezetéki és csatornázási ellenőrző bizottságot, melybe a hivatalból delegált ta­gokon kívül beválasztották Allen­­der Henriket, Gálffy Ignácot, Árva Pad, Kollarits Ferencet és Szilágyi Miklóst. A vigalmi adóról szóló szabályrendeletet oda módosítot­ták, hogy 10 százalékról 20 szá­zalékra emelték fel — a színház kivételével — a vigalmi adózás alá tartozó jegyek után fizetendő illetéket. Ez a módosítás már má­jus elsejétől életbe lép. A folyta­tólagos közgyűlés még délután négy óra előtt véget ért. — Lefülelt tolvaj cseléd­leány. Gulyás Pál detektív ma délután a személypályaudvaron teljesített ügyeletes szolgálatot. Ak­kor a detektívek igazolásra szólí­tották Kucsora Ilona cselédleányt, aki hatalmas csomaggal megter­helve Lévára akart utazni. Tízezer korona értékű fehérneműt talál­tak nála, melyről megállapították, hogy munkaadónéjétól lopta. A cselédleányt őrizetbe vették. —Az iparkamara teljes ülése. Május 11-én a Kereskedelmi és­ iparkamara délután három órakor teljes ülést tart. A napirenden 16­­ pont szerepel. Ebből az ülésből­­■ üdvözlk a kormányzót, foglalkoz-­­ nak a kereskedelmi miniszter fe­ j­áratával, melyben a kamarák ki-­ nevezéséről értesíti. Az iparkamara az árdrágítási törvény végrehajtó-­­­sánál a legális kereskedelem és ipar érdekei mellett foglal állást. Tárgyalni fogják azt is, hogy a ke-­ reskedelmi miniszter útján a kor-­ mány tegye lehetővé a miskolczi kereskedők részére a megszállott területre való utazást. — Robbanás a vasúti mű­helyben. A máv. műhelyben pén­tek délelőtt egy kazán gőzvezetéke felrobbant. Sanger Frigyes, Vitri­­kovszky László és Ádám Sámuel munkások könnyebben megsérül­­­­tek. Valamennyiüket az Erzsébet-­­ kórházba szállították.­­ A kisiparos szövetség bádogos mesterek szakcsoportja­ május 2 án délelőtt fél 10 órakor­­ rendes félhavi értekezletet tart a­­ Pannónián. Pontos megjelenést­­ kér az Elnökség. _ A férfi és női konfekció és divatárukere­skedőkhöz! Má­jus 1 én szombat délután 4 órakor testületi helyiségünkben fontos ér­tekezletet tartunk, mindenki ott legyen. Szakosztály elnökségek Polgármester Úr! A városi tör­vényhatósági bizottság e hó 29-iki közgyűlésén az a meglepetés tör­tént, hogy a kortégia rést ütött a törvényhatósági bizottsági tagok ama részének elhatározásán, amely a város és a közönség jól felfo­gott érdekében az egyedül komoly és teljesítőképes színigazgatót, Komjáthy Jánost akarta megvá­lasztani és helyette nyeregbe ül­tette a sem művészi tapasztala­tokkal, sem színigazgatói képessé­gekkel és koncesszióval nem ren­delkező Kelemen Pált. H­ogy ez mit jelent a miskolczi színházra, mit jelent a közönségre, azt ma minden, csak keveset hozzáértő ember is tudja, — talán még azok is, akik félrevezettetvén magukat ettől a törekvő, de szer­vezőképességét, anyagi erejét és hivatottságát nagyon is túlbecsülő színész által, szavazatukat rája adták, inkább talán azért, hogy bukása csúf ne legyen,­­ nem számítván arra, hogy az ő szép temetése helyett könnyelmű szava­zatukkal a miskolczi közönség igé­nyeit, a miskolczi színház hiva­­tottságát, a leendő színtársulat nagy és magasabbrendű, az itteni színművészet messzi jövőjére ki­ható feladatait temethetik sírba. H­ogy ez megtörténhetett, annak okát abban látjuk, hogy a tanács a közgyűlés nagy többségére szá­mítván, bölcs, okos és célravezető határozatot remélt s igy fölösleges­nek tartotta, talán eszébe sem ju­tott mélyebben és alaposabban megvizsgálni, mik azok a garan­ciák amelyeket Kelemen Pál nyúj­tani képes. N­os hát, megvizsgáltuk mi és ab­ból a kötelezettségből folyón, mely­­ly­el a szeretett város közérdekei­nek javára munkálunk, ezennel tudomására hoz­zuk a Polgármester Úr­nak és mindazoknak, aki­ket illet, hogy Kelemen Pál garanciái csak a hold­ban vannak, ezek a ga­ranciák, amíg voltak, csak látszólagosak voltak és mi­kor e sorokat írjuk, már mint ilyenek is megszűntek. Igenis, Polgármester Úr, Kele­men Pál, hogy így mondjuk, hu­szonnyolcra vette úgy a tanácsot, mint a közgyűlést akkor, amidőn vállalkozott pályázatában arra, hogy ő a miskolczi színtársulatot megszervezi, azt igazgatni, a kö­zönség nagy igényeit, kulturális és művészeti várandóságaikat kielé­gíteni fogja. Színigazgatói múltat kívánt fel­mutatni a pályázat — hát hogy ilyen múltja nincs, azt tudjuk, ő sem állítja, hogy van. Hatvanezer korona kauciót kellett letennie. Csatolt pályázatához erről egy betétkönyvet, amely azonban nem az övé amelyet azzal kért egy tiszteletreméltó miskolczi polgártól, hogy pályázata komolyságának éppen csak a látszata legyen meg. Tegnap a közgyűlésen felolvas­ták a földművesbanknak egy leve­lét, amelylyel kapcsolatban a fel­szólaló azt mondotta, hogy a banknál Kelemen Pál száznegy­venezer korona folyószámlahitel­lel rendelkezik. A­zok, akik nem tudják, mily keveset jelent ez az összeg akkor, amidőn a mai gyenge erejű szín­társulatnak is csak egy hónapi rezsije nagyobb ennél s amikor ezt a rezsit a feltételeknek ama kikötése, hogy a zene­kart tizen­hattagúra kell kiegé­szíteni, havi húszezer koronával emeli, természetesen még in­kább föllelkesültek Kelemen iránt, azt hivén, hogy száznegy­venezer korona olyan tőke, amely­ből egy esztendeig is el lehet di­rigálni a miskolczi színházat. Holott hát, sokkal, de igen sokkal na­gyobb összeg kell ahoz még akkor is, ha csupáncsak azt vesszük, hogy ha Palágyi állja ama kije­lentését, hogy fölszerelését itt hagyja utódának, legalább más­­félmillió koronát követel óvadék­ként és bizonyára használati díjat is ki fog kötni, a­mi szintén nem két fillér lesz. No de hát, ha vannak, akik hisznek abban, hogy Kelemen Pál az a csodálatos zseni, aki száznegyvenezer korona folyó­számla hitelből tud igazgatni havi kétszázezer korona kiadású szín­házat, le tud tenni belőle másfél millió korona kauciót és tud be­lőle fizetni fölszerelési használati díjat, hadd ringatózzanak ebben a legalább is furcsa föltevésben. A­zonban Polgármester Úr, ön­nek és a tanácsnak — szerény véleményünk szerint — meg kell vizsgálnia, hogy csakugyan van-e száznegyvenezer korona folyó­számla hitele Kelemen úrnak a nevezett banknál. Mert tudomá­sunk szerint a hitel ma délután négy óra óta a múlté, ez csak volt, de már nincs, m­iután az, aki e hitelért jót állott volna, visszadöbbent attól a szé­dületes könnyelműségtől, mellyel Kelemen ebbe a vállalkozásba belebocsátkozni akart és jótállását a banknál visszavonta, de vissza­vonta azt a jótállást is, melyet a hatvanezer koronás kaució kiállí­tásához adott. K­elemen ezt a jótállót „reputá­ciója“ kedvéért kérte a financiális művelet véghezv­i­­ére a köz­gyűlésig, még­pedig csak azért, hogy „ne kelljen szégyenteljesen buknia“, de nem azért, hogy ez a pénz a színi direktori vállalkozás­ban fel is használódjék. A köz­gyűlés elmúlt, a jótálló szívessége is megszűnt Kelemennel szemben, — de, mélyen tisztelt Polgármes­ter Úr, mi a helyzet ezek után a város és Kelemen között, mi a helyzet akkor, amidőn ime itt ál­lünk egy színigazgatóval szemben, akit megválasztottak s aki meg­választása után huszonnégy óra múlva már a látszólagos garan­ciákat is elveszítette? M­élyen tisztelt Polgármester Úr, gyors és energikus intézkedését kérjük és várjuk ebben a kérdés­ben. Ezt a csúf ügyet el kell in­tézni igen hamar, nehogy valóban a színház magasabb rendű ügye bukjon bele ennek az urnák vak­merő játékába. Elvégre a polgármester úr mondta a közgyűlésen, hogy e város nem lehet kísérleti nyúl azok számára, akikben — sajnos — a készség és képesség sincs meg arra, hogy e fejlődő város kultúrigényeit ki­elégítsék. — Az államrendőrség rend­kívüli segélye. A Miskolcz város területén lakó gazdák is részt kí­vántak venni abban a segélyak­cióban, mely április hóban a mis­­kolczi államrendőrség segélyezé­sét tűzte ki célul maga elé Az államrendőrség vezetője, Todor Árpád dr. rendőrtanácsos ezúton kéri a segélyakcióban résztvett alább felsorolt gazdákat, hogy a jegyzett összeg első felét Nagy II. Lajos államrendőrnek, aki azért a jövő héten mindenkinél megjele­nik, fizessék be. Alábbiakban kö­zöljük a segélyakcióban résztvet­­tek nevét és a most esedékes ösz­­szeget: Bay Bertalan 150, Bárczay Istv. 300, Beck (Berente) 300, Be­­niczky Aladár 300, Bizony Ákos 150, Bottlik József 300, Braun Mór 300, Brucker Béla, Csizik Elek 150, Dadányi Sándor 600, özv. Deák Gyuláné 300, Fleischer Ferenc 300, Flór Ignác 600, Flór Manó 300, Földváry Alfréd 150, Frankei Bertalan 150, Friedmann Dávid 150, Friedmann Dezső 300, Friedmann József 600, Gara Miklós 150, Grosz Gábor 150, Grosz Miksa (Vámos) 300, Grosz Miksa (Szirma) 300, Grosz Soma 300, Gottfried testvérek 600, Greber­­örökösök 150, Guttmann Samu 300, Hermann Samu 300, özv. Huszthy Béláné Béláné 150, Jó­nap Ferenc 300, Jungreisz Andor 300, Klein Bernát 300, Klein József 600, Klein Lajos 300, Klein Mór 600, Kohn Gábor 600, Kohn Meny­ hért 600, Kohn Miksa 300, özv. Kőrösy Dánielné 300, özv. Kubik Béláné 150, Kun András 600, Lichtenstein László 600, Majzler László 300, Majzler Mihály 150, Majzler Sándor dr. 300, Majzler Zsigmond 600, Melczer László 600, Műnk József 150, Műnk Pál 600, Műnk Samu 600, özv. Patay Gyuláné 150, Rosenthal Sándor 300, Rosenthal Sándor 300, Simái Imre 300, Simai László 150, Szegő Rudolf 150, Tarnay Gyula 300, Ungár Samu 600, Waldner Mihály 300, Weiszlovics Samu 150, Weltmann Lipót 600 K. — Megkezdték a szibériai hadifoglyok hazaszállítását. A külügyminiszter a békedelegáció főtitkárától Versaillesből azt az értesítést kapta, hogy a szibériai hadifoglyok hazaszállítását pénte­ken megkezdték. A szállítmányok hetenként kétszer, kedden és pén­teken indulnak. — A miskolczi állami és tör­vényhatósági alkalmazottak beszerzési csoportja értesíti a tagokat, hogy újonnan 6 vagon burgonya érkezett s igy a május havi burgonyát már most kioszt­hatja. A mai naptól kezdve sze­mélyenként nem 8, hanem 16 kgr. burgonyát adunk. Azon ta­gok, akik már 28 és 29-ikén az áprilisi burgonyát (személyenként 8 kilogrammot) már kivették, pót­lólag még 8 kilogrammot kapnak. Beszerzési csoport: _ Pályázati hirdetés. A sáros­pataki m. kir. állami tanítóképző­­intézetbe való felvételért május hó 31 ig kell folyamodni. Részletes fel­világosítást szívesen ad az Igaz­gatóság. * Balogh festő iskola, Zöldfa­utca 27. * Hirdetmény. A Széchenyi­­utcai aszfaltjárda építéséhez nap­számosok felvétetnek, jelentkezni lehet a városi mérnöki hivatalban f. évi május hó 1-én 8-tól 2 óráig és május hó 2 án 9-től 12 óráig* Városi Mérnöki Hivatal Nyílt levél a polgármesterhez Kelemen Pál kétszázezer koronája — a holdban

Next