Reggeli Hirlap, 1921. szeptember (30. évfolyam, 196-220. szám)

1921-09-01 / 196. szám

REGGELI HÍRLAP 2. oldal, Miskolcz, 1921 szeptember hó 1. Megjelent a forgalmi adóról szóló törvény végrehajtási utasítása A Hivatalos Lapban megjelent rendelet nyomán a Magyarország jelenti: A pénzügyminiszter ma tehtei közzé az általános forgalmi adóról szóló törvényre vonatkozó végrehajtási utasítást, amely szep­tember elsején lép életbe, de egyelőre csak azt a kötelezettséget rója le mindazokra, akik forgalmi adót kötelesek fizetni, hogy olyan könyvet kell nekik vezetniök, amely­ből kitűnik a napi bevételük. A forgalmi adó 1 és fél száza­lék és mindenki fizeti, aki önál­lóan űz olyan foglalkozást, amely ken­set elérésére irányul. Az álta­lános forgalmi adót bélyegben vagy készpénzben lehet leróni. Erre a célra forgalmi adóbélyeg használ­ható. Az adónak bélyegben lero­váséra vonatkozólag még külön rendelet fog megjelenni Addig a lerovás nem kötelező. A kész­pénzben való lefizetés pedig még külön tárgyalásokat kíván, de egy­előre még az is halasztható. Ankét a drágaság ellen Budapestről jelen­ik. A drágaság meggállása ügyében a miniszter­elnökségen ma délután az érdek­­képviseleteknek és a főváros kép­viselőinek bevonásával ankét volt, amelyen a kormány részéről el­nöklő gróf Bethlen István minisz­terelnökön kívül Hegyeshalmy kereskedelemügyi miniszter, nagy­atádi Szabó földmivelésügyi mi­niszter, Bernolák népjóléti minisz­ter, Vass József vallás és közok­tatásügyi miniszter jelentek meg. Az értekezleten előterjesztették azokat a javaslatokat, amelyek az elsőrendű közszükségleti cikkekben mu­atkozó drágaság ellensúlyo­zását célozzék. A kormány kilá­tásba helyezte, hogy az elhang­zott felszólalásokat és előterjesz­téseket figyelembe veszi és azokat a lehetőség szerint keresztülviszi. Megdrágult a szesz. A városi tanács — tekintettel a szesz általános drágulására — magáévá tette a szeszgyár vezető­ségének azt a felterjesztését, hogy szeptember elsejétől felemeli a városi szeszgyár készítményeinek árait. A többi miskolczi szeszáru­­sítással foglalkozó vállalatok már úgyis mindenütt a magasabb ára­kat szedik. A szeszgyárak pedig azért nem adnak már hetek óta szeszt, mert szeptember elsejével a szeszkartell ismét újabb eme­lésre készül. A városi szeszgyárban szeptem­ber elsejétől az 50 százalékos pálinka és rum ára a 120 korona, a 40 százalékos hangopka (lengyel pálinka) ára 92 korona, az első osztályú likőr éra 125 és a másod­osztályú likőr ára 115 korona lesz. épület- és bútorasztalos MUNKÁSOKAT asztalos és kerékgyártó tenencekat jó fizetóssal felvesz a SCHWEITZER gép- és faárugyár r.­t, Miskol­cz, Vay u. 25. szám Vakmerő betörés a Széchenyi­ utcán a magukkal hozott eszközökbe csomagolták össze a lopott hol­mikat, így elvittek másfél tucat selyem kötött női kabátot, 25—30 tucat női harisnyát, 16 tucat férfi inget, 30 darab leány ruhát, vala­mint 2 értékes női ruhát, amelyeket Kohn Herman egyik állandó vá­sárlójának megkeresésére szerzett ba Bécsben. Ennek a ruháknak az értéke Kohn Herman szerint meg­haladja az 50 ezer korona értéket. A betörők nagyon siethettek, mert sok más könnyen elvihető értéket, ami menekülésükben is ttjukba akadt, otthagytak. Kapko­dásukra vall az is, hogy az ön­gyújtót, mellyel maguknak világí­tottak, ottfelejtették, valamint egy leszakadt sárga felöltőgombot is, mely az egyedüli bűnjel a de­tektívek kezében. A detektívek még a délelőtt folyamán kihallgatták a Zsupán­közben lakó lakókat, akik azonban semmi gyanús zajt nem hallottak, bár éjjel két óráig sem­ voltak e­ségbe. A betörők az üzlethelyiségben. Egy jól szervezett betörő társa­ság, amely két hét előtt már szá­mos betörést követett el, állott újra munkába szerda hajnalban. A betörők védőkkel, feszítőva­­sakkal felszerelve betörtek a Szé­chenyi utca 111. szám alatt levő Kohn Herman férfi és női divat üzletébe és onnan mintegy 250.000 korona értékű árut loptak el, majd elmenekültek. A vakmerő betörést a kora reg­geli órákban vette észre Kohn Herman üzlettulajdonos, aki azt azonnal jelentette az államrendőr­ségen. Az államrendőrség detektívtestü­­letének egyik legügyesebb tagja, Takács Mihály detektív, a hely­színre azonnal kiment és meg­állapította, hogy a betörők hideg­vágóval lefejtették az úgynevezett Zsupán közben levő ablakrolló zár­ját, majd feszítővasak segítségével kinyitották a kirakat ablakát és azon át hatoltak be az üzlethelyi Megnyíltak az iskolák kapui A gimnáziumokban csökken, a polgári iskolákban emelkedik a jelentkezők száma A miskolczi iskolák körül két nap óta újból megélénkült az élet. Megkezdődtek a felvételi vizs­gálatok és sok helyütt már be is irták az új iskolaévre a diákokat. Félszeg nebulók, izgatott szülők csoportosulnak a katholikus és református gimnázium épülete előtt, hosszú nadrágos ifjak álldogálnak a fiú felsőkereskedelmi iskola ka­puja előtt és csinos, pirosképű mosolygós arcú kisasszonykák vá­rakoznak a Borsod Miskolczi Mú­zeum épületében elhelyezett női felsőkereskedelmi iskola tágas ud­varán. A református gimnáziumban ma már javában folytak a javító és egyéb vizsgálatok, lázas mun­kában a tanári kar és még láza­sabb bizonytalanságban a vizs­gázó diákok. Csorba György főgimnáziumi igazgató a következőkben ismer­tette velünk a felvételi vizsgálatok eredményeit.­­ Ez évben bizony csökkent az első osztályba jelentkező tanu­lók száma oka ennek a felvételi vizsgálattól való félelem és a ret­tenetes drágaság. Mintegy 15 szá­zalékkal csökkent a jelentkezők száma a múlt évihez viszonyítva. Eddig­­kilencvenen jelentkeztek az első osztályba felvételi vizsgá­latra és ebből csak hét tanuló nem felelt meg. — Határozottan állíthatom hogy az elemiből jövő tanulók sokkal alaposabb készültségűek, mint a régi években. — Holnap megkezdődnek a be­h­atások és előreláthatólag minden­­ jelentkező beiratkozhat, csak a IV ik os­ztályba veszünk fel kor­é­­­lozott számba diákokat tanterem­­­hiány miatt és az V ik osztályba azért, mert a felvételnél megros­táljuk a jelentkezők beiratását, mert miniszteri rendelet következ­tében a többi osztályokba zavar­talanul vesszük fel a jelentke­zőket . A kath. főgimnáziumban 115 tanulót vettek fel az első osztályba, a többi osztályokba azonban hol­nap kezdődnek a beh­atások. A miskolczi I. sz. polgári fiúis­kolában mér megvoltak a behatá­sok, melynek eredményéről a eze­ket közölték velünk :­­ Ez évben feltűnően emelke­dett az első osztályba jelentkezők száma, aminek ez a magyarázata, hogy a gimnázium első osztályába felvételi vizsgálat van, míg a pol­gári iskolába minden korlátozás nélkül beiratkozhatnak a tanulók. Érdekes tünete még a mostani beiratkozásnak az a körülmény, hogy sok az iparos magántanulók száma. A fiú felsőkereskedelmi iskolá­in már befejeződtek úgy a fel­vételi vizsgálatok, mint a beirat­kozások. . Simon igazgató mér épen a vég­leges számszerű összeállításon dolgozott, amikor felkerestük. Kér­déseinkre készséggel adta meg a felvilágosításokat. — Az ez évi felvételi vizsgála­tok és beiratások — mondotta az igazgató — úgy pedagógiai, mint egyéb szempontokból igen érde­kes képet nyújtanak és mintegy fokmérői a mai állapotoknak. — Az első évfolyamra 97 tanuló jelentkezett felvételi vizsgákra, kik közül 94 et, megfeleltek a követel­ményeknek és csak 3 tanulót ta­lált gyengének a tanári testület. — A háromszázat is meg fogja haladni az iskola tanulóinak száma. — Érdekes tünete a mostani beiratkozásnak az a körülmény, hogy nagyon sok családos apa, köztisztviselő és gimnáziumot, sőt főiskolát végzett egyének is — mint magántanulók — beiratkoz­ nak intézetünkbe, hogy a szüksé­ges kereskedelmi ismereteket meg­szerezzék. — Az idők jele az a körülmény is, hogy a legfelsőbb társadalmi körök gyermekei is beiratkoznak intézetünkbe. Késő délután volt, amikor a női felsőkereskedelmi iskolába el­jutottunk. Az igazgató már nem volt az iskolában, csak az intézet egyik kedves tanárnőjével tudtunk be­szélni, aki ezeket közölte a felvé­teli vizsgálatok eredményeiről: — Mintegy 60 növendék jelent­kezett felvételi vizsgálatra, akikből mindegyik jól megfelelt, a leányok különben — fejezte be szavait — nagyon szorgalmas tanulók és nincsen velük baj soha. L. E. ­ Angolországból importált női kabát, velour és férfiruheszövet újdonságok Ecker, Klein, Sugár fővárosi nívóra berendezett áruházában inté­zett fehérneműek, női és férfi fehérnemű különlegességek Rendkívül elő­nyös iraki Miskolczra jöhet-e a selmeczbányai főiskola ? Szentpáli István dr. polgármester szerda délelőtt megbeszélést foly­tatott a miskolczi csendőrkerület vezetőségével az erdészeti és bányászati főiskola Miskolczra he­lyezése ügyében. A főiskola ugyanis csak abban az esetben költözhetne Miskolczra, ha a csendőrtartalékot a József laktanya helyett másutt helyezhetnék el. A tárgyalások so­rán a csendőrség jelenlevő kép­viselői kijelentették, átérzik a fon­tosságát és különös jelentőségét az intézet Miskolczra költözésének, a csendőrségnek felajánlott másik helyiséget, a Zöldfa épületét azon­ban nem fogadhatják el, mert nem férnek el benne. A tárgyalásokat a csendőrparancsnoksággal a kö­zeli napokban akkor folytatja to­vább a város vezetősége, amikor Kaán Károly földmivelésügyi mi­niszteri államtitkár is Miskolczra érkezik a tárgyalásokon való rész­vételre. Szerda délelőtt a borsodi bányák igazgatói — akik a Mis­kolczra helyezést kezdeményez­ték — küldöttségileg jelentek meg Lichtenstein László főispánnál és memorandumot adtak át neki, amelyben megokolták, miért fontos a főiskola idehelyezése. A főispán a küldöttségnek kijelentette, hogy a memorandumot a legrövidebb idő alatt rendeltetési helyére jut­tatja. Különben is — közölte a főispán — Róbert Emil nemzet­gyűlési képviselő mindent elkövet, hogy az iskolát véglegeseit Mis­kolczra helyezzék. * Zajác János,asztalos / --------------------------­ Állandóan raktáron tartok masszív keményfa saját ké­­szítményű­ bútorokat egysze­rűtől a legmodernebb kivitelig. Elvállal irodai üzleti, vala­mint konyha- és előszobabe­­rendezéseket a legjutányo­­sabb árban és pontos kiszol­gálás mellett. A megrende­lők telefonhívására házhoz megyek. Költségvetéseket teljesen díjtalanul eszközöl !­­ _________________/ Miskolc,Győri-kapu.

Next