Reggeli Hirlap, 1924. március (33. évfolyam, 51-75. szám)

1924-03-01 / 51. szám

REGGELI HÍRLAP 2. oldal, Szombat, 1924 március 1 Stresemannn a nemzeti érzésről és a felelősségről A németeknek vissza kell hódítani régi pozíciójukat Berlínből jelenti. Dr. Stresemann német bi­rodalmi külügyminiszter a maj főképviselők előtt többek között a következőiket mondotta: " A világtörténelem új alakulásáért folyó harc kellős közepén vagyunk. Nyíltan megmon­dom, hogy a birodalomra nézve a legnagyobb szerencsétlenségnek tartanám, ha itt amerikai mintára trösztök alakulnának. Ennek meg­gát­­lására mindent el fogok követni, ami csak tő­lem telik, amíg felelős­ állásban vagyok._ Aki egy nép vezetését vállalja, annak minden igye­kezetével azon kell lennie, hogy a népet közös, ráilvetett munkára egyesítse. Szent meggyőző­désem, hogy abban a pillanatban, amikor arról van szó, hogy a Raj­na-vidék a birodalom kebe­lében marad-e, a baloldali pártok is habozás nélkül a birodalom egysége mellett állanak csatasorba. * — A nemzeti érzés feltétele egyúttal a fele­lősségérzetet is. Amikor Szinov­jev által meg­tudtuk, hogy a szászországi kommunistáknak milyen terveik voltak,­ akkor elhatároztuk, hogy velük szemben teljes erővel felvesszük a küzdelmet. De éppen ebben a kritikus időpont­ban Bajorországban hátbatámadtak bennün­ket. Ebben a bajor mozgalomban nem lehet fel­fedezni a felelősség érzetét, ez nem volt egy nagy eszmény támogatása, hanem esztelen, go­nosz rombolás. — Elismertük, hogy az a politika, amelyet én, mint birodalmi kancellár képviseltem, néme­lyekkel szemben kíméletlen volt. De nézetem szerint az állam érdeke magánérdekek felett áll, így parancsoló szükség volt jó fizetési esz­közt teremteni, de eközben némely kellemet­lenséget is vallalnia kellett, mint amelyen a tisztviselők létszámán­k redukálása.­­• Ismét vissza kell hódítani régi pozíciónkat a világ­ népei között, mert erre jogot ad nekünk történelmünk és kultúránk. Nem mi tartozunk a világnak jóvátétellel, hanem a világ tartozik nekünk elégtétellel a mi háborús felelősségünk hazugságáért és mindazért, amit ellenünk el­követtek. Már némileg konstatálható, hogy Franciaország erkölcsi elszigeteltsége mindig teljesebb lesz. Ezért a jövőt illetőleg, nem sza­bad kétségbeesnünk. A gyáriparban és kereskedelmi körökben is megoszlanak a vélemények a Devizaközpont megszüntetéséről Budapestről telefonálják. "A devizaforga­lom felszabadítása foglalkoztatja főleg az ipari érdekeltségeket, sűrűn tanácskoznak azokról az intézkedésekről, amelyek a meg­kötött devizaforgalom felszabadítása céljá­ból szükségesek lennének. Ámde arról érte­sülünk, hogy magában a gyáriparban is­­ megoszlanak a vélemények, hogy mikor és hogyan kellene fölszabadítani a külföldi fi­zetési eszközök forgalmát. Tekintélyes része a gyáripari érdekeltségnek azon az állás­ponton van, hogy inkább maradjon meg a Devizaközpont, úgy, ahogy van még egy ideig, addig legalább, amíg az 50 millió aranykorona valutakölcsön előleg meg nem javítja a Devizaközpont helyzetét. Az exportra dolgozó ipar azonban, amely a múlt évben végig szenvedte azt a szekatúrát, amit a Devizaközpont intézkedései eredmé­nyeztek s azt követeli, hogy a­­devizák a bankközi forgalomban szabadon eladhatók legyenek. Az exportra dolgozó ipar ragaszkodik ah­hoz, hogy a kormány kötelezze a bankokat, hogy azoknak a vállalatoknak, amelyek­­va­­lutavásárlási jogosultsággal bírnak, adja tovább a devizákat és a hasonló iparok kö­zött engedjék meg a kompenzációt, sőt még azt is szorgalmazzák, hogy a Devizaközp­nt ellenőrzése mellett a különböző vállalatok közötti kompenzációnak is legyen meg a le­hetősége és a Devizaközpont engedélyezze az arbitrázspapírok exportját ! Ami pedig az exportot illeti, azt a vállala­­­­tok maguk is belátják, hogy az exportból be­folyó valuták ellenőrzése, számontartása te­kintetében biztosíani kell a Devizaközpont­nak némi jogokat, ez azonban nem állhat ab­ból, hogy ami eddig is megtörtént, hogy a Devizaközpont például megakadályozza azok­nál a vállalatoknál az exportot, amelyeket egy korábbi exportüzletből nem számoltak el. Péntek délelőtt Fenyő Miksa dr., a Gyosz­ igazgatója, Tabakovics Dusánnal és Kállay Tiborral hosszabb ideig tárgyalt az ipari érdekeltség kívánalmairól és ennek a tárgya­lásnak egy eredménye máris meg­van, az tudniillik, hogy Tabakovits elrendelte, hogy olyan vállalatoknál sem szabad megakadá­lyozni az exportot, amelyek egy korábbi ki­viteli üzletből nem számoltak el a Deviza­központtal. A délelőtti tanácskozások anyagát ismer­tették Walkó helyettes pénzügyminiszterrel és evégből délután küldöttség jelent meg a miniszternél. Ugyancsak pénteken adták át Wanko mi­niszternek a kereskedelmi érdekeltségek teg­napi ülésén elfogadott határozati javaslatot. A küldöttség szónoka rámutatott arra a sú­lyos gazdasági helyzetre, amely ma a gaz­dasági téren előállott. Kérték a minisztert, hogy a devizaforgalmat szabadítsa föl és a behozatali tilalmakat szüntesse meg. Ezzel kapcsolatban említjük, hogy a kor­mánypárt 12 tagú bizottságánál ismételten felvetődött az a gondolat, hogy a bankok és vállalatok részvényeikkel is fizethessenek kényszerkölcsönt. Walkó Lajos miniszter, hír szerint, honorálta a bizottságnak ezt az Ifjúság * Irts­ K­ly János Éjfél után fáradtan, füstszagúan jött haza az­­író a művészklubból. A nagy villámot föl sem csavarta, csak az í­ró aszta­­lán álló kis lámpást csettentette föl tétova­ lustán. A világosság pu­hán, f­ehéren esett szét az asztalán, mint egy kerek fénykrinolin. Egy levél nevetett a­ sze­mébe hízelgőn. Leggazdagabb lapjának a címe feketéllett eléje hideg-józan betűkkel a bon­tókról. Vastag, gőgösre puffadt levél volt. Az író megemelte és elmosolyogta magát: — Pénz van benne! Ez is éppen jókor jött! Máma vesztettem! — és hálával gondolt a lap­ra, amelyik így szereti őt. Felvágta a borítékot. Egy csomó bankó hul­lott ki belőle. A levél rövid volt és hízelgés mö­gött is gúnyosan parancsoló. • „A szép szavak zengése elhallgatott? Már a visszhangját sem ismerjük! Újraa meg kellene már egyszer pendíteni a húrt! A honoráriumot itt küldjük! Előre ki van fizetve! Tehát obligó! Szives üdvözlet! . . .“ Az író mosolyogva számlálta meg a bankó­kat.— No, ennyit se fizettek még nekem novellá­ért ! Fáradtan, üresen dőlt végig ruhástól a pam­­kigján. A keze ájult szomorúsággal bukott le a földre. Keserűen tépte az agyát valami téma után. Színes gondolatok felé kapkodott, de nem jutott az eszébe egyetlen valamire való ötlet sem. Egy kissé el is pirult! Forró védfúdr ám csapott át az arcán: Ejnye! úgy látszik, hogy már vége! Kiirtani magamat! Tehetetlen, üres báb lett belőlem! Kóccal kitömött üvegszemü bab­a, amelyet kirakaton és bányitnak meg csil­logó gyerekszemek! . . . Eb! Mégis csa­k össze­szedem magamat! Persze, most egy kissé rossz­kedvű és fáradt vagyok! Az a b­ t'»nsz vártva!... De valahogy mégis fonáknak érezte ezt •Az eről­tetett Önvigaszólását pl .ifjúsága első lázas törtetésébe. Hogy is volt csuki .luf.or ved.on., tea szélpréda felöltőjében egy este ott állott legelső kéziratával egy re­­aakciós szobában a szigorú szerkesztő előtt: — Tárcát hoztam, kérem! . . . Megszokott, hideg- lendülettel nyúlt érte a kéz: — Hagy­ja itt, majd elolvasom! Két nap múlva visszaadták neki a kéziratot. — Gyenge, erőtlen dilettáns dolgozat! Nem használhatom! Egy kicsit fájó-keserűen bunkózott le rá az első visszautasítás. De acélos erővel újra neki­­lendítette m­agát a siker sziklafalának. Egy párszor még visszazuhant róla véres homlok­kal ... de végre mégis csak följutott rá . . . és most idekerült . . . előre elküldik neki látat­lanban a legmagasabb honoráriumot. Fáradt unalommal nézi az asztalon a pénzt. A bankók csábítóan hunyorognak feléje: Muszáj írnod, hiába! ... És újra nakiveti magát a témabá­­ny­ás­zásnak. Tüzelő agyával belenyúl az emlé­kei színes tarisznyájába. Egyetlen, nagy, üres, hideg markol­ás, semmi sem akad eléje! . . . Hej, mikor még azt az első remegve irt tárcát visszakapta! . . . Mennyi acélos, duzzadó erő nyugtalankodott benne akkor! . . . Mennyi fia­talos, dacos, elszánt akarat! . . . Várjon meg van-e még ? az első, visszaadott kézirata! Fölkelt a pamlagról és odaült az Íróasztala­­ elé. Sebtiben szétkotort a fiókban a régi írásai­­ között. A fiók alján árva-riadtan húzódott meg az ő első kézirata. Még rajta az ő szemérmes, nagy szégyenkezése, b elnyitotta. Pontos, szép­­ rendben sorakoztak egymás mellé a betűk. A gőgösen heverő pénzre nézett, majd erre az alá­zatos kéziratra! Milyen furcsa kontraszt! A kezdés lélünk piruló törtetése és a beérkezett­ég nyugodt, fölényes gazdagsága így egymás mellett! . . . Ahogy így elnézte őket itt kettes­ben, hirtelen átvillámlott rajta a megoldás: — Od adom ezt ■'­ első kéziratomat! . . . Gúnyos nevetéssel mondta ezt. Titkos, gro­teszk örömet érzett, hogy az első visszaadott írását­­ró hírneve selymes csomagolásában most rásózihatja lapjára. Másnap el is vitte a kéziratot a szerkasa­i­ségbe. Két napig nyugodtan kártyázott odafön a­­ klubban. Már el is felejtette a kéziratot, mik­ egy este harsányan zengett keresztül a nevű­­ kártyatermen: — Lehotná urat ,keresik a telefonhoz! A szer­kesztő volt: — Édes öregem! Gyere föl egy kicsit hozzál* ide a redakcióba! Egy kis baj van azzal a káz­irattal, amit most legutóbb adtál ide nek­em! Az író abbahagyta a kártyát és elrohant a klubból. A lábai, mintha fiatalos láztól hajtva fürgébben vitték volna előre. Nem érzett mást bágyadtságot, lustaságot. Az arca piruló láng­gal égett. A szerkesztő fölhúzott szemöldökkel fogadta Furcsa, torz mosoly ült az ajkán: — Kedves üregem, ne haragudj! De ezt a dol­godat visszaadom! Valahogy nagyon banális! Valami éretlen, fiatalos iz érzik meg rajta! Nem tudom hogy vagyok vele, de . . . Az író egy pillanatig merev-l­et­aglózottan állt a szerkesztő előtt. De a szivén lassan-las­san átömlött egy fiatalos, acélos vérhullám. Aj ifjúsága, az ő törtető, dacos ifjúsága tért viga­sza hozzá. Újra ott érzi magát a szélprédás, vékonyka felöltőjében az első redakcióban . . . a keze remegve nyúlt a kéziratért. Némán ve­szi vissza, mintha az ifjúságát üdvözölné. Csak a szivében dörömböl az ujjongó édes öröm. Az én első, szent lázban fogant írásom! . — Majd . . . majd hozok egy másikat! — veti oda pirulva. — Bocsáss meg! ... Boldogan lohol haza. Az útja a klub előtt ve­zet el. Egy pillanatra megtorpan­­a kapu előtt Nem megy fel. Tovább surran a kaputól, mint a tolvaj, aki nem tudja, hova rejtse a lopott ér­téket. Otthon megírja új, fiatalos erőtől duzzadó el­beszédesét. Az első is ott hever mellette. Néha rápillant, mintha abból merítene erőt. Szép csendesen, gyengéd mozdulattal elrejti a fiókja aljára, mint egy értékes talizmánt. álláspontját és azt valószínűleg úgy fogj gyakorlatilag keresztülvinni, hogy mondt­t a bankoknak és egyéb vállalatoknak, hogy kényszerkölcsönben megfelelő összegű rész­vényt fizessenek be. Nem csak a tőzsde jegyzett részvényt lehet befizetni, hanem hi­vatalos árfolyammal nem bíró részvényeké is. Amint ismeretes, a kényszerkölcsönt há­rom időpontban kell befizetni, március­­ 15-én lesz az első határidő, a második már­cius 31-én, míg a harmadik határideje áp­­ri­lis 30-án lesz. Miután minden vállalatba kell, hogy megfelelő mennyiségű rész­vén álljon rendelkezésre, jól értesült körúti úl vélik, hogy a közeli napokban a tőzsdén ige nagyarányú részvényvásárlások lesznek, melyek természetszerűleg nagyban fogja befolyásolni a tőzsdei árfolyamok kialaku­lását. A falrafestett ördög Az Az ú­jság írja: Beszámoltunk arról, hogy nemrégiben Peidl Gyula londoni utazásáva kapcsolatban azt terjesztették, mintha a nép­szövetség körében kifogásolták volna Peitl Gyulának állítólag a magyar kölcscön ellen folytatott akcióját. A népszövetségi forrás azonban nem tudták megjelölni, nem pedig azért, mert amikor Peidl Gyula Londonba ér­kezett, az első hír, amit hallott, az volt, hogy a magyar kölcsön már teljesen biztosítva van , így akár akart volna, akár nem, a kölcsön é­lén nem is tudott volna dolgozni. Most újabb vérváddal állottak elő. Nwa Peidl Gyulával kísérleteznek, hanem a Táolsi­vizmusnak itthon falrafestett képével, a ma­gasabb politikai célok elérése végett. A kor­mánypárti orgánumok szenzációs cikkekben megírták, hogy nagyszabású kommunista ös­­szeesküvéseket lepleztek le. Annak idején a mis­kolci kerületi főkapitányság, a miskolci rend­őrkapitányság és a politikai nyomozóosztály egyértelműleg kijelentették, hogy hírlapi ka­csáról lehet szó, mert ők hónapok óta nem is nyomozniuk állan­iellenes ügyekben. Most­­ kommunista összeesküvés székhelyét egy másik városba tették át, Egerbe, csakhogy az ügyes­ségbe ügyetlenség csúszott be, minthogy Balkz Rudolf miskolci rendőrkerületi főkapitány egyszersmind Egernek a főkapitánya is ál­lt, az ő cáfolata Egerre is vonatkozik. A politikai kampány tehát csupán az ország lakosságának ingerlésére akarja a már rég el felejtett kommunista politikai eszmét minden­áron felidézni és hazajáró szellemet akar belőle varázsolni. " ! Suff&a tl Gier

Next