Felsőmagyarországi Reggeli Hirlap, 1942. szeptember (51. évfolyam, 201-221. szám)
1942-09-02 / 201. szám
2 Mmn városát elfoglalták a Délierek Berlin, szeptember 1. (MTI) A véderő főparancsnoksága a sztálingrádi erőd körül hétfőn lefolytatott harcokhoz a következő két közli iáeskészítésben. Egy délszász hadosztály merész rajtaütéssel már néhány nap előtt bevette Kalacs városát , Hornét keletre. Két vegyes összetételű tornádó csoport, amely gyalogságból, utászokból, páncélosvadászokból, tüzérségből és légelhárító ágyúból állott, az ellenséges ütegek elhallgattatása után benyomult a városba. A város utcáin minden egyes ház körül harcok folytak. Az utászok lángszórók használatával füstölték ki az ellenálás fészkeit. Négy órás elkeseredett utcai harcok után a várost és a pályaudvart németek Szilárdan kezükben tartották. A bolsevisták sok foglyot vesztettek, de azonkívül is súlyos veszteségeik voltak. Kalács a szia. Ungrádi erődsrendszer nyugati legfontosabb sarokpillérje. (MTI) Olasz hivatalos hadijelentés Róma, szeptember 1. Az olasz főhadiszállás hivatalos közleménye: Az egyiptomi arcvonalon az elől több foglyot ejtettünk. Olasz és német légialakulatok bombákat dobtak az ellenséges arcvonalak mögött fekvő célpontokra. (MN) vetöri osztagok tevékenysége során F. R. R. Szerda 1942 szeptember hó 2 Nagyszabású angol Holla és légierő összecsapás Gibraltárban La Linea, szeptember 1. (OFI) Gibraltár kikötőjébe hétfőn befutott két angol csatahajó, meg hét torpedónaszád. A gibraltári repülőtérre 38 kétmotoros repülőgép szállt le. Egyikük a tértől 200 méternyire a tengerbe zuhant. Négyfőnyi legénységét megmentették. Az angol csapatok eltávoznak Abessziniából Stockholm, szept. 1 (NST) Mint Londonból jelentik, a brit csapatok zöme elhagyta Addisz Abeba abessziniai fővárost. Csupán néhány speciális egység és az angol követség r.k. biztosítására kirendelt őrség maradt Addisz Abebában. Hír szerint Abesszínia más részeiből elszállítják a brit csapatokat. CsupánFrancia-Szomália határvidékén állomásoznak ezután, brit csapatok abesszín földön, a londoni jelentés szerint.Az Abessziniából viszszavont brit csapatok útjának célját a londoni jelentések nem említik. Stockholm, szept. 1. Az Aston Bladet londoni értesülése szerint két nappal ezelőtt Kairóban rendkívüli katonai értekezlet volt. Az értekezleten Alexander tábornok, az egyiptomi brit csapatok új parancsnoka, Wis tábornok, az iraki szövetséges csapatok parancsnka és több más angol és amerikai tábornok vett részt (MTI) Togo japán külügyminiszter lemondott Tokió, szeptember 1. (MTI) Togo külügyminiszter személyes okokból leköszönt, tisztségéről. Tozso miniszterelnök „ külügyminiszteri tárcát is magára vállalta. (MTI) Tokió, szeptember 1. (Stefani) A japán hivatalos jelentés szerint a keleti ,japán minisztertanács megtárgyalta a Nagy-Kelet-Ázsia minisztérium felállításáról szóló tervet. A minisztertanács a tervet hivatalosan elfogadta. Vichy, szeptember 1. (OFI) Sydneyből származó híradás szerint tájékozott körökből azt jelentik, hogy a japánok erős támadást indítottak Új-Gernea szigetén Port Moresby irányában. (MTI) A befolyásos hinduk szervezete India azonnali fögyetlenítését kívánja Amsterdam, szept. 1. MTI) Az angol hírszolgálat egyik újdelhii híre azt mondja, hogy a befolyásos fontos hinduk szervezete a hindu Ma hasaiha ■gyík határozatában India azonnali függetlenítését követelte, valamint azt, hogy a brit kormány haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat India vezető köreivel. A határolnt többek között indiai nemzeti kormány alakítását is követelte azzal, hogy az angol kormány er■e ruházzon át minden hatalmat. Elítéli az elnyomásnak azt a politikáját, amelyet az indiai kormány eddig alkalmazott és elvártja, hogy valamennyi letartóztatott nemzeti vezért azonnal szabadon bocsássanak. Ha a brit kormány a követeléseket nem teljesíti, a hindu Mahasabha az Angliával való szoros együttműködés jelenlegi programját újabb megfontolás tárgyává iiszt és undat és módot keres, hogyan tudná Angliának és szövetségeseinek megmagyarázni, hogy Indiának, mint önmagát megbecsülő nemzetnek nem szabad további elnyomás alatt állni. (MTI) . India minden városában kiállható a kongresszus Vidkos rádiója Lisszabon, szeptember 1 Indiában tovább folynak a tüntetések és a zavargások és a remierség több helyütt véres erőszakkal kergette szét a tömeget. Almarában a rendőrség rálőtt a tüntetőkre. Az azangarhi kerületben egy engedély nélküli népgyűlés feloszlatása során a karhatalom fegyverhasználata következtében három ember meghalt, tíz megsebesült. A bihari kormányzóság hivatalos közleménye szerint az északi kerületekben még tartanak a zavargások. Saranban a csapatok rálőttek a tömegre, amely rombolásokat akart elkövetni. Patnában is sortűz kergette szét a tüntetőket. A Yomiuri Hochi jelentése szerint az indiai nemzeti kongresszus titkos rádióállomása India minden fontosabb városában hallható. A titkos rádióadó legutóbbi jelentésébenarról számol be, hogy a brit uralom elleni harc Bengáliában, Orissa és Madras tartományokban, valamint Bombay központi tartományokban állandóan terjed. Az indiai tartományok földművelőit a titkos rádióállomás útján az angolok bojkottálására hívták fel. Bangkoki hír szeeint a lázongások a madrasi tartomány délkeleti partvidéki kerületeitől egészen Ceylon szigetéig terjedtek ki. Különösen az ipari munkások és diákok vesznek részt bennük. Mint a brit hírszolgálat jelenti, a madrasi kormány Calicut város vezetőségét hat hónapra felfüggesztette hivatalától. Meghalt őrf. gróf Apponyi Albertaz MTI jelenti: Özv. gróf Apponyi Albertné hétfőn délután 4 órakor meghalt. Temetése csütörtökön délután 4 órakor lesz a farkasréti temetőben. MTI jelenti: Kállay Miklós miniszterelnök és külügyminiszter gróf Apponyi Albertné elhunyta alkalmából részvéttéviratot intézett az elhunyt fiához gróf Apponyi György országgyűlési képviselőhöz. (MTI) Száz év óta nem volt ekkora árvíz Kínában, mint most Hétszázezerre emelkedett a halottak száma Tokió, szeptember 1 (Stefani) A Domai-iroda Kantonból kapott értesülése szerint a kiangszi tartománybeli árvíznél háromszázezer ember vesztette életét. A lakosság élelmiszer nélkül áll, a halottak száma kb. hétszázezerre emelkedett (MTI) Sanghaj, szeptember 1. (NST) Csungkingi jelentések szerint Kínában óriási árvíz pusztít, ilyen árvízkatasztrófára már száz év óta nem volt példa Az emberek milliói váltak hajléktalanokká. Anhan tartományban az egész termés megsemmisült. Tündi körzetben harmincezer házat döntött romba az árvíz. Kína délnyugati részében óriási felhőszakadások voltak. Mindenütt sok halálos és sebesült, áldozata van az áradásoknak. Kereskedelmi főiskola nyílik Újvidéken Újvidék, szeptember 1. Újvidéken folyó év október hó közepén megnyílik a. m. .kir. keleti kereskedelmi főskola. A főiskolára rendes hallgatóként gimnázumi, vagy kereskedelmi, mezőgazdasági vagy ipari középiskola érettségi bizonyítványával lehet beiratkozni. A beiratkozástól eltelt második év végén kereskedelmi tudományi bizonyítványt kapnak, amelynek birtokában a Budapesti József nádor műszaki és gazdaságtudományi egyetemre és a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem gazdaságtudományi karára nyerhetnek felvételt, ami folytathatják tanulmányaikat és esetleg doktorátust is szerezhetnek. (MTI) közalkalmazottak cipőtaki ellátása Miskolc thj. város polgármestere. 35.151.T. ki. 1942. Tárgy: Talpalás iránti igények beadása. HIRDETMÉNY. Értesítem a közszolgálatban álló (állami és törvényhatósági) alkalmazottakat (iparosokat, tisztviselőket stb.), hogy a városnak mérsékelt mennyiségben talpalási kontingens áll rendelkezésére. Azok a közalkalmazottak, akik a lábbeli utalványrendszer életbeléptetése óta talpalásban még egyáltalán nem részesültek, szeptember hó 3-án és 4-én délután 4-től 7 óráig igénylőlapot kapnak és az igénylőlapokat ÍM»,n. l6rén és 11-én ugyancsak délután 4-től Tör* » Lábbeli elosztó hivatalos helyi- ••gégében (Vörösmarty u. 12.) nyújtsák be. Miskolc, 1942 szeptember 1. Ir. Fekete Bertalan sokpolgárraeeter. FILM URANIA írta III. RICHARD Csak 16 éven felülieknek ! KORONA Ma Fráter Lóránt!