Szabad Magyarország, 1946. július-december (3. évfolyam, 145-296. szám)
1946-07-02 / 145. szám
SZÉLRÓZSA A Szabolcsi Kis Újság szerkesztőjét, Erdős Jenőt és kiadóját, Papp Antalt őrizetbe vette a szabolcsi főkapitányság politikai osztálya. A letartóztatásra azért került sor, mert a Szabolcsi Kis Újság a belügyminiszteri betiltás ellenére megjelent és közölte a felfüggesztett főispán nyílt levelét. A román hadsereg tiszti létszámának 40 százalékos csökkentése után a kötelező katonai szolgálat időtartamát is csökkentik. A román hadsereg legfeljebb 180 ezer emberből fog állni, a kötelező katonai szolgálat tartama pedig mindössze néhány hónapig tart. A „Stars and Stripes“ legutóbbi száma egy római United Press jelentést közöl, amely szerint Mussolini unokája, Edda Ciano fia, a 15 éves Fabricio, aki egy svájci kollégium növendékei közé tartozott, öngyilkosságot követett el. A jelentés a Rómában megjelenő „Tempó" című lap berni különtudósítójának híre nyomán még hozzáfűzi, a fiú kiugrott a berni kollégium egyik harmadik emeleti ablakából és halálra zúzta magát. Az iskola igazgatójának engedélye alapján vehető fel az első osztályba az a gyermek, aki hatodik évét a megelőző június 30-a után és szeptember 15-e előtt betöltötte. A szeptember 15 . és december 31-e között hatodik évüket betöltő gyerekek a tanítótestület engedélye alapján iratkozhatnak be. A pénzügyminiszter a dohányoso ártmányok árát július első napjával adópengőben állapította meg. "Az új árak a következők: Béke 8088, Magyar 4868 és Munkás 2088 adópengő. A vajdasági népfront napilapja, a Magyar Szó közli, hogy eddig mintegy SS családnak juttattak földet. A még fennmaradó 9000 család a közeli napokban kapja földjét. A földosztásban tejüdt minden magyar régiesül. ' ■______ hirdetés. A Közlekedési Miniszter Ur*4.138/1946. sz. engedélye alapján a Miskolci Villamos Vasút és a Miskolc-Diósgyőri Közúti Vasút vonalán 1946 június 29-től a következő sviteldíjak lépnek érvénybe. Miskolci Villamos vasút vonalán: JCsabai átszállójegy 60 d.liú fVonaljegy ^ »* )Gyermekjegy •• Ipoggyászjegy 30 Miskolc-Diósgyőri Körnt Vasút vonalán: IVonal jegy ·•Gyermekjegy •• Ipggyászjegy 4° Diósgyőr—Városház tér 100 „ A fenti számú rendelet értelmében,ha az adópengő a 12.300 műpengőt eléri, a jelenlegiviteldíjak ha háromszorosára emelkednek. Miskolc, 1945 június 28. tervezettség. ★ SZABAD MAGYARORSZÁG (Felelős szerkesztő: Szkladán Ágoston . Szerkesstő: Pál Tamás Felelős kiadó: Fekete Fái 'Szerkesztőség: Deák-u. II. T.: 13-31 Kiadókiv.' Dósa Gy.-u. 5. T.: 16-815 Nyomatott: ICuRúra-r.ycmde E... Dóssa György utca u. 1 Műszaki igazgató: Fekete Pál , rtaasá .* f «V * *' /1 ', ■ sserlSjes uxsyma'mtkti o ' - i, im Zvissitos ss ?. .. RÁDIÓ Július 2. kedd. Állandó műsorszámok. Hírek Bp. I. 7, 10, 12, 14, 16, 18, 20 23 óra. Bp. II 21 óra. Hanglemezek: Bp. I. 7.20, 8.15, Bp. II. 22.35, 22 00. Rádióiskola 10.30, 15.15. Vöröskereszt közlemények: 14.10, 18.05, 22.05. Reggeli torna 6.45. Bp. II. Rádió szabad egyetem 19.30. Bp.,I. 9 00: Szalonzene. 1010: Operaáriák. 11.30: Bujbuj zöldág. 11.30: Régi angol, dallamok. 12.15: Fischer Gabriella zongorázik. 13.00: Novella 13.15: Jazz. 14.20: Szalonzene. 16.10: Kórusok. 16.40: Orosz irodalom Magyarországon. 17.00 Párthíradó. 17.151: Az elveszett kedves, hanglemezekkel. 18.15: Beszélgetés Kővágó Józseffel. 18.35: Operettrészletek. 1900- Falurádió. 19.30: Schuman fantázia. 20.20: Magyar nóták cigányzenével. 22.35: Szovjet filmek zenéjéből. 23.35: Magyar dallamok. Bp. TI. 18.00: Magyar nóták. 13.3ő: Nemzeti Segély. 18-30: Orosz, dalok. 18.45: JOKSz műsora. 19.00: Operettrészletek 19.00: Magyar-román kulturális kapcsolatok. 20.00: Mózes. Ssíndarabrészlat. — A miskolci Ipartestület villamos szakcsoportja július hó - án délután 5 órakor rendkívüli ülést tart a testületi székházban. Elnök. — A miskolci rendőrzenekar hangversenye Diósgyőrött. Kedden, július 2-án a miskolci rendőrzenekar a diósgyőri Tapolcán (rossz idő esetén a mozihelyiségben) hangversenyt tart IS órai kezdettel. Mint a miskolci őrszemélyzet parancsnokságé —akiknek kötelékébe a rendőzerekar tartozik — mondja, a diósgyőri és vasgyári dolgozók közlekedési eszközök hiányában nem tudnak tömegesen miskolci hangversenyeken megjelenni,, így a rendőrzenekar keresi fel a dolgozókat, hogy a Miskolcon már ismeretes magasnívójú hangverseny keretében a diósgyőriekkel is megismertesse és megszerettesse a rendőrzenekart. A hangversenyen közreműködik Vajay Erzsébet, a miskolci Nemzeti Színház tagja, Marosi Istvánné és a diósgyőri rendőrség műkedvelő gárdája. A zenekart Marosi István rendőr főhadnagy vezényli, a műsorszámok közötti konforanszot Mikulecz Emine mondja. A hangverseny után tánc következik. SPORT Perecesi TK—Szegedi Tisza 4:2 (1:0) mérkőzést trt Hatalmas iramú szett Perecesen a PTK a Szegedi Tiszával. Az 1:0-ás félidő után, melynek gólszerzője Nagy István volt, a Tiszának sikerült kiegyenlítenie, a perecesiek azonban teljes erővel dobták bele magukat a küzdelembe és egy tizenegyessel Hencsel megszerezte a vezetést. A harmadik gólt A vasárnapi bajnoki fordulóban meglepetést keltett a Ferencváros — Kispest döntetlenje (2:2). Négyezer néző előtt a harmincnegyedik percben Kispest egyenlít, majd Gyetvai kettőre emeli a gólok számát. A második félidőben Puskás lövése döntetlenné teszi az eredményt. Egyéb eredmények: Vasas—Sznez Barátság 3:1 (2:0), Csepel—Szeged 6:4 (2:2), PVSK—Zuglói MaDISz 4:1 (0:1), Dorog—Diósgyőr 1:1. Kőbányai Barátság—Salgótarján 5:0 (1:0), Szolnok—ERSO MaDISz 3:1 (0:0). Miket Cseh szerezte meg. A szegediek második gólját a második félidő vége felé szabadrúgásbólszerezték. A következő visszavágó mérkőzésen tehát a PTK-nak több, mint két gólkülönbséggel kell győznie, hogy az országos döntőbe bekerülhessen. Győri ETO Elektromos mérkőzése elmaradt. A bajnoki tabellán az, Újpest vezet, majd a Vasas, Csepel, Szeged következik. Az osztályozóban első Dorog, második az ERSO MaDISz. Diósgyőr holtversenyben áll a Pécsi Vasutassal és a Szolnokkal az ötödik helyen. A debreceni futballtornn a DVSC vasárnap 4:1-re végzett az MTK ellen, míg Keletmagyarország A) csapata 5:1-re győzte le a B) csapatot. A torna eredménye: első DVSC, második MTK, harmadik Kelet A). SHELL KŐOLAJ LERAKATA RICHTER MIKLÓS udvrd! Zsolcai k. 9. Telefon 20-66 Telep: Gömstri p. n. Telefon 22-54 Lakás: Zsolcai k. 46. Telefon 59-99 Mezőgazdasági, ipari, közlekedési üzemanyagok - Benzin, petróleum, gázolaj, kenőolajok - Karbid, kátrány, karbolineum, szarok A MOZIK MŰSORA: Korona: Vágyak a viharba* (amerikai). Uránia: Fekete hajnal (magyar) Fészek szombattól: Gaucsó szerenád (amerikai). Corsó szombattól: Óceán hősei (amerikai). „Két nap krónikája „ Noel Baker, a Labour Tarty elnöke, Bevin külügyminiszter helyettese augusztus folyamán az angol miniskáspárt küldöttsége élén ellátogat Busdapestre. • A Gazdasági Főtanács a lakbérei valorizációja kérdésében úgy döntött, hogy az átértékelés alsó határa áoj felső határa 100 százalék lesz az 1939-es hírekhez viszonyítva. Az ipari árpolitikát a vállalkozói kedv felé élesztése szempontjából a kapacitás teljes kihasználása céljából rögzítik. A munkabérek ügyében a Szakszervezeti Tanács bevonásával tervezet készül. Az Anyag- és Árhivatal árellenőrzési osztályt állít fel. * Dobi István földmívelésügyi miniszter nyilatkozata szerint az új termés lényegesen hozzájárul a forint szilárdságához. Az élelmiszerjegyeknek előreláthatólag egész évre meg lesz a fedézetük. * Harmincezer Máv. órabérest a Máv. státusába soroztak be. Ez nemcsak anyagi előnyöket jelent, hanem biztosítja a dolgozók nyugellátását is. Kihallgatták Weesenmayert, a volt magyarországi náci helytartót, aki kijelentette, hogy ellenállás esetén nem sikerült volna Magyarország megszállása. A magyarországi zsidók deportálásához Horthy is hozzájárult A budapesti Garai téren nagyszabású razziát rendeztek, ahol a feketézők tömege került hurokra. Egy ruhakereskedő raktárában 6 mázsa sót, egész sonkákat, mázsaszámra a zsírt és füstölt oldalast találtak, egy fáspincében 50 ki vajat és 100 kg élsztők * A magyar nemzetgyűlést csak aug. második hetében hívják össze. A Magyar Magánalkalmazottt Szakszervezete kéri a magánalkalmazotti munkavállalók bizalmiait, hogy az adópengő heti fizetések tárgyában a szakszervezetet saját érdekükben keressék fel. Vezetőség. -------------------------------------------*— Apróhirdetések SHB motorkerékpár kifogástalan állapotban, jó gumikkal eladó. Hunyadi u. 2, nyomda. FEHÉRNEMŰ VARRÁST ,feljavítást vállalok. Kossuth u. 7. Érdeklődni 11—2 óráig. 7128 EGY faj jerke kecskét elcserélnék dohányért vagy kerékpárért Temesvár u. 25. 7121 VILLANYÖNGYUJTO szavatosság mellett 800.000 adópengőért kapható. Ulfe György vill cmos várdai* Széchely. u. 25. St