Szabadság, 1897 (6. évfolyam, 1-104. szám)

1897-09-11 / 73. szám

Miskolcz, 1897. VI. évfolyam, 73. szám. Szombat, szeptember 11. ELŐFIZETÉSI ÁR: Negyedévre 1 frt 25 kr. Félévre 2 , 50 „ Egész évre 5 „ Megjelenik minden szerdán és szombaton. Egyes szára ára 7 kr. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Széchenyi­ u. 45. sz. a Wagner és Szelényi (ez­előtt Gedeon és Tsa) nyom­dája. Ide küldendők a lap szellemi részét illető köz­lemények, valamint az előfizetési díjak, hirde­tések, nyiltterek és rek­­lamácziók. POLITIKAI LAP. A MISKOLCZI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT KÖZLÖNYE. Egyes példányok Groszman J. antiquar-fizletében, Falkenstein S. dohánytőzsdéjében, Hesz Jenő, Gubás F., Groszmann J. és Nagy Lajos fűszerkereskedésében kaphatók. Hirdetéseket felvesz s rendkívül olcsó áron közöl a kiadóhivatal. Segítséget a népnek! Hiába adnak a búzáért 11—12 frtot, az ajtón kopogtat az Ínség! A 6 forintos búzaárak nem is oly régen letűnt kor­szakában csak mintegy mesebeli Eld­o­­rádóról álmodoztak a magyar gazdák arról az időről, a­mikor emelkedni fog a búza ára, mint régen volt, 8 írtra, 10 írtra, 12 írtra. Most a közös vám­terület s a közös ügyes vámpolitika da­czára 12 írtnál magasabbra emelkedett a búza ára, a búzatermő nagy magyar Alföld mégis inkább szomorúságnak, mint a vigalomnak tanyája. Azt hihettük, hogyha valamikor 12 irtot ér el a búza ára, a nyitrai földek­től a Bácskáig, a Bánságig hegyen-völ­gyön lakodalom lesz. Szó sinc róla! A 12 frtos búzát termő földeken nem a víg örömdal szól, hanem az éhínség kísértetének rémes suttogása hallatszik. Igaz, hogy nagy ára van a búzának, de mit ér az, ha nincs búza. A cséplé­­sek szerint az aratás eredménye még rosszabb, mintsem gondolni lehetett volna. A­mikor egyszer végre a világ rossz gabonatermése következtében ha­talmasan felszökken az ára a magyar bú­zának, akkor se a magyar termelő gazda látja annak hasznát, hanem a kereske­delmi üzérkedés. Nagy ára van a magyar búzának s a magyar gazdának­ még sincs pénze. Pedig itt az ősz, amikor a gazdának fizetni kell. Fizetni kell a múlt aratás óta felgyülemlett adósságot, fizetni kell a búzatermő földjére az alacsony bú­­zaáras években betáblázott jelzálogkölcsön törlesztését. De nemcsak a múlt mulasz­tásait kell pótolni, de bevásárlásokat kell tenni a télre. Gondoskodni kell a téli élelemről és ruházkodásról maga és családja számára. Gondoskodni kell a gyermekek iskoláztatásáról és így tovább. Fizetni kell az adót. De ha már a gazdának nincs pénze s az nem fog bevásárolni, nem lesz pénze a magyar iparosnak s a magyar kereskedőnek sem. Az ínség kisértete tehát nemcsak a magyar gazda ajtaján kopogtat, hanem az iparos és a kereskedő ajtaján is. És nemcsak az Alföldet érinti a do­log. A veszedelem határozottan országos jellegű, mert nemcsak, hogy nincs búza, hanem rothad a burgonya is, ami a felső megyékben ínséget jelent. És hogyha nincs pénze a birtokos gazdának, nem kereshet tőle a napszámos ember sem. Az országos ínség bekövetkeztetésének nagyon komoly jelenségeivel állunk szemben. De hát a társadalmi életnek álladalmi szervezetében élünk. Nemcsak azért adó­zunk, hogy a fekete-sárga generálisok 16-dik lovának is legyen ablakja, ha­nem azért, hogy ilyen nagy veszedelem idején mint a minő fenyegető az orszá­gos ínség, az állam kormányzata telje­sítse kötelességét az egyesek érdekében. Segítséget a népnek! Ez legyen az állam élén állóknak legfontosabb, leg­sürgősebb jelszava. Nem alamizsna-ke­nyeret, hanem vetőmagot, olcsó kölcsönt, adóleengedést a gazdáiknak és kenyeret­­szerző munkát a munkásoknak! Békés vármegye házi iparral akarja foglalkoztatni a kenyér nélkül szűköl­ködő munkáskezeket s arra kéri az ál­lamot, hogy a házi ipari utón előállít­ható czikkekből, a­minek szövött anya­gok, kosár- és gyékényfonó munkák stb., az állam szükségletét a tél folyamán a vármegye munkásaitól szerezze be. Okos eszme, de a házi ipar fejlesz­tésére már előbb kellett volna gondolni. Egyáltalában, ha máskor nem, most ilyen alkalomkor láthatnák be, hogy ha­zánknak életszükséglete a kizárólagos földmivelő államból átalakulni iparos állammá is. Ha önálló vámterülettel vé­dett iparos állam is volnánk, a rossz termés nem sújthatna le egyes ország­részeket. A házi ipari foglalkoztatás azonban még nem lesz elegendő az országos ín­ség enyhítésére. Közmunkákat kérünk. Építsenek ez egyszer közutakat, vasutakat s vízszabá­­lyozásokat, ne csak a gazdag vállalkozók s a kormánypárti képviselők kedvéért, hanem azért is, hogy kenyeret adjanak a népnek. Évtizedes mulasztások várnak pótlásra. Az útépítésekkel százezreket lehetne foglalkoztatni. Dolog van elég, munkát a népnek, ha nem is ad érte sápot! Ezzel segítenek mindegyik társadalmi osztályon. Mert, ha a munkásnép kere­sethez jut, a gazdaközönség nem lesz kénytelen közköltségen ínségeseket tartani; a kereskedő és iparososztály pedig pénzt keres a pénzes munkásoktól. Tehát ne mindig a németet hizlalja a tisztelt kor­mány, hanem gondoljon már egyszer arra a szerencsétlen népre is, amely súlyos adókat fizet pénzben és vérben azért a czifra nyomorúságért, amit ma­gyar államéletnek neveznek. Az iskola és az élet. Mai napon iskoláink legtöbbjében meg­kezdték az előadásokat. Az ifjú sereg elfog­lalta helyét, hogy a beköszöntött új iskolai esztendőben előkészüljön az élet komoly fel­adataira. A­ki látja az ifjak arczán a reménységet, a jövőben vetett hitet, a nemes önbizalmat, lehetetlen, hogy lelkét emelni ne érezze. A ki tudja, hogy ez az ifjúság milyen ideális álmokkal fekszik neki az iskolai stúdi­umok fárasztó munkájának; milyen képeket sző magának a jövőből; hogy bízik az álmok megvalósulásában, szinte nem lehet nem biza­kodnia az idealizmus soha meg nem szűnő, nemesítő hatásában. Ha elgondoljuk, hogy nemzetünk világa, reménysége ez új tanévben is erősíti lelkének azt a most még megdönthetetlen meggyőző­dését, hogy az élet nagy küzdelmeiben csak a szereteten alapuló keresztyén humanitás nagy­szerű gondolata adhat a társadalom emberé­nek biztos alapot működésének minden moz­zanatában, kit ne kecsegtetne az az édes reménység, kit ne ringatna gyönyört keltő illúziókban az a hit, hogy ez a nemzedék talán jobb lesz a mainál ? Igen, mi ifjainkat hinni, remélni, szeretni tanítjuk. Hinni az örök igazság pártatlanságában, az igaz érdemek megbecsülésében, a szelle­mieknek az anyagiak felett való uralmában, a tiszta jellemnek, az őszinte becsületesség­nek mindennél többet érésében. Hennéim ezek alapján a nemes törekvések feltétlen diadalát, a munkatársak osztatlan szeretetét, az édes megnyugvásnak, a jutal­mak e legmagasztosabbikának mindennél édesebb érzését. Szeretni tanítjuk az emberiséget, melyet mint egy óriás családot állítunk az ifjú lel­kesedni kész fantáziája elé ; szeretni a hazát tisztán, önzetlenül; szeretni az Istent lélek­ből, meggyőződésből, nem farizeus nagyké­pűségből ; szeretni mi magunkat mások érde­kei ellen való törés nélkül. Beleoltjuk ifjaink lelkébe a tudomány szeretetét: elhitetjük velük, hogy a tudomány hatalom, melynek elnyerése édesebb a föld minden kincsénél; megtanít­juk őket rég­múlt idők eseményeire, a ter­mészet változatlan, csodás törvényeire, az Üzletem lebonyolítása czéljából Trponi AFIAO útján beszer­ T\ \XTrir7 TA7QIl^ 11744. sz. alatt hatósági engedély­e­zési áron alul el V/ZilOXK­Jj alapján összes árukészletemet kiárusítom Miskolcz, Széchenyi­ utcza 85. szám.

Next