Szabadság, 1898 (7. évfolyam, 1-105. szám)
1898-03-26 / 25. szám
. Ilyenül kínálkozik elsősorban Hága, amelynek népesedési viszonyait, külső és belső gyarapodásának képét két évi hollandai tartózkodásunk alatt bőséges alkalmunk volt szemügyre venni. 1851. január 1-én Hága lakossága 70.000 volt, 1893. decz. 31-én pedig 174.787, tehát 42 év alatt majdnem harmadfél annyira szaporodott a lakosság száma, mint amennyi 1851-ben volt. Ott a lakosság számának átlagos évi gyarapodása 25°/o, amit ha a kamatos kamatszámítás elvei szerint alkalmazunk a mostani törzslakosság számára, könnyen kiszámíthatjuk, hogy Hága a jövő századot 200.000 lakossal kezdi meg és 1960—70 táján eléri az egy millió lelket. Amint itt Hágáról, úgy rajzolhatnánk képet más nyugat-európai város fejlődéséről is. Mert ez a jelenség általános. De éppen olyan általános az a szkepticizmus is, amely nem hiszi, hogy kisded patakból lesz a folyó s a hosszú időre szóló alkotásoknál csak a mának, vagy a közel jövőnek az igényeit és szükségletét veszi számításba, ami aztán később kiszámíthatatlan kárt és veszteséget okoz. Ebből a szempontból is az intő példáknak egész sorozatát tárja elénk a főváros rendezésének a története, ahol a szűk látkörű, a jövendő fejlődés nagyságát még csak sejteni sem tudó tervezők együgyűsége ezerszeresen megbosszulta magát. Hogy csak a ma történetéből említsek példát, ott van a Kossuth Lajos utczai Dreher-palota, amelynek csak néhány év előtt épült remek utczavonalából közel öt méternyit levágat az új rendezés folytán beállott kényszerhelyzet. De hogy ez az elszámítás még a legkitűnőbb technikusokon is megesik, mutatja Berlin esete, ahol az 1859-iki nagy csatornázási tervet 750.000 lélekre való tekintettel alkották meg, hozzátévén az indoklásban, hogy „a lakosságnak ezen, majdnem 59°/val vett szaporodása oly bőven van számítva, hogy annak elérésére egyhamar még gondolni sem lehet.“ S mi lett az eredmény ? Teljes és nagyon keserves csalatkozás. Berlinnek 1860-ban volt 518 ezer lakosa, 10 év múlva, 1870-ben már 800 ezer; ez a szám ma már elérte az 1.700.000-et. Mindezeket a példákat okulásul és intésül hozom fel. Előttünk is nagy költségbe kerülő s hosszú időkre szóló munkálat elkészíttetése van most, midőn a városi szabályozási bizottság a város szabályozásnak s reméljük — továbbfejlesztésének is — végleges tervét van hivatva megkészíttetni. A bizottság ma délután 3 órakor ülést tart, mely alkalommal a városrendezésre vonatkozó szabályzat kerül beható tárgyalás alá. A „SZABADSÁG” TÁRCZÁJA. Húzd rá czigány. Kedves Zsigám, Te vén czigány, Húzd el nótám És azután Szomorút még, Mert mulatnék. Tudod magad: Sírva vigad Minden magyar, Akár akar, Akár se. Szívfacsarón Sírjon, ríjjon A favotád, Húzz egy nótát. Kár, hogy nékem : Nincs már pénzem, De rád hagyom A bánatom. Érd lg vele, Te fekete Vén czigány. Nincs igazam Zsiga fiam. • ..... •V *« • -• \ --- • • -•,/ V " . ' _ -X *' % Van még pénzem, Van biz’ nékem, Itt egy bankó, Te fajankó. Visszaváltom A bánatom. Húzz egyet még Úgy sirhatnék. Nagy búmban. Lengyel Dezső. Utazhat-e a leány egyedül? — Felelet több anya kérdésére. — ■ — És Ilka, hol van Ilka? Tehát csakugyan elutazott egyedül ? — kérdi kezeit összecsapva Táboriné, a ki Lidi leányával özv. dr. Kovácsné látogatására jött. — De kedvesem, — válaszolja Kovácsné — hiszen tudod, hogy öcsém a menyegzőjét tartja a jövő héten, hogy Ilka koszorúleány s hogy én kis fiam betegágyától nem távozhatom. Már bocsáss meg, de ez nagy meggondolatlanság ! Fiatal leányoknak soha sem szabad egyedül utazni. ; — Ugyan miért. ' ' -— Miért ? Háfzáérrrem is gondolsz, hogy mi minden történhetik vele az utón. Szezsebtolvajok, fölcserélt podgyász, idegen város, idegen emberek stb. stb. A tapasztalatlan leány anyai oltalom nélkül segíteni sem tud magán. . — Ah, a ma nélkül én még a szomszéd faluba sem utaznék ! — kiálta Lidi. — Ilka okos és egyáltalán nem félénk leány. ■ — Reméljük a legjobbat , de . . . de . .. boldogult férjed, aki kitűnő orvos és tapasztalt ember volt, ezt soha sem engedte volna meg s jövőre . . . Táboriné nem fejezhette be jövőre vonatkozó tanácsait, a szobaleány egy levéllel lépett’be. .. ■ ■ / — Ilkától! — kiáltó römmel Kovácsné. ■ — Olvassa, olvassa néni kérem ! — sürigete Lili. És az özvegy orvosné fennhangon olvasó : „Kedves anyácskám! Mihelyt falujából kiteszi az ember a lábát, mindjárt többet beszélhet". Sajnos, az én utazásom nem volt olyan szerencsés, mint ahogy gondoltuk. Képzelje csak :tegnapelőtt este Budapestre érkezve, ... elmulasztottam a gyorsvonatot s igy kénytelen. vala szegény leányod az egész éjét idegen városban egyedül eltölteni; kénytelen vala véndéglőbé, sz állani é s azétkező ...........jW''11'''1" teremben a cáriéi vakmerő ti 'vacsoraíhi.''^ SZABADSÁG 1898. márczius 26 Játékosok, a kik vesztenek. Mig a világ világ volt, a szerencse mindig nagy szerepet játszott az emberek életében s mivel minden ember a saját szerencséjének a kovácsa, minden halandó kovácsolja is a szerencséjét tőle telhetőleg. Alig van ember, aki egyszer-másszor próbára ne tette volna szerencséjét , mert ennek legalkalmasabb próbaköve a sorsjáték, a lutri : a legtöbb halandó ez után és módon teszi próbára a szerencséjét. Az is bizonyos, hogy amióta ember lakja ezt az életküzdelmektől zajos glóbust, soha se volt annyi szerencsejátékos az emberek közt, mint manapság. Minden ember szerencsét próbál, mindenki nyerni szeretne, ami más szóval annyit tesz, hogy óriási a pénzszükséglet, nehéz a pénzszerzés , az emberek túlnyomó többsége pedig kifáradt az életküzdelemben s könnyen szeretne sok pénzhez jutni. A régi jó időkben is voltak szerencsevadászok, de csak kevesen. Mindenki a saját értékére épített s reális vállalkozással, becsületes munkával igyekezett igényeit kielégíteni, boldogságának alapját megvetni. Amint a boldog idők korszelleme eltűnt s helyét a fényűzés, a modern kor szelleme váltotta fel s reális után már alig lehetett a túlzott mértékben fölszaporodó kivánalmaknak eleget tenni — következett a szerencsejáték divatja s elkezdtek az emberek lutrizni. A kis emberek kis lutrin, a nagy emberek nagy lutrin játszottak s a legtöbbet az állam s a sorsjátékot rendező bankok vágták zsebre. Annyira elfajult az őrült szenvedélylyel űzött szerencsejáték, hogy utóbb az állam is belátta, miszerint a kis latini fáradat nagy haszna nem áll arányban azzal az erkölcsi és anyagi kárral, amelyet a szerencsejáték a nép alsóbb osztályaiban előidéz és egy szép napon Magyarországon beszüntették a kis lutrit. Hála Istennek, mondjuk magunkban, legalább most majd visszatér az a komoly és józan szellem a köznéphez, amely arra tanítja meg az embert, hogy a legbiztosabb pénzforrás a becsületes munka s majd nem lévén módjában a szegény embernek Fortuna kisasszonynyal kaczérkodni, mindenki két keze erejébe veti bizalmát, tehetségének, szorgalmának kellő értékesítésével, kihasználásával igyekszik boldogulni; s íme feltűnik igéző pongyolában a bűbájos istenaszszony, megrázva a bőség koszorúját s a kis lutrit az osztály sorsjáték váltja föl. A mennyit a kis lutrira rakott a szegény ember hetenként, most azt összegyűjtve, summásan adja az osztálysorsjátéknak. A bankok, sorsjegy elárusító üzletek bőséges tanúságot tehetnek róla, hogy milyen rengeteg nagy minőségű sorsjegyet adnak el s hogy kik veszik ezeket a sorsjegyeket ? Nagyon csalódik, aki azt hiszi, hogy csak a gazdagabbak veszik az aránylag drága sorsjegyeket, mert a szegényebb osztály képezi a sorsjegyvásárló közönség zömét. A ki nem bír megvenni egész sorsjegyet, megvásárol egy nyolcadot s a kik még erre se képesek, részletfizetésre vesznek vagy társaságot alakítanak s összeadva filléreiket, — közösen áldoznak a szerencse istenasszonyának, a ki bizony bizony, — vajmi ritkán nyújt kezet a szegény embereknek. Hány ezer sorsjegy kelt el Miskolczon s alig van egy két ember, aki pár koronát nyert. De azért nem csökken a lutrimánia. Az első osztály-sorsjáték lázra lobbantotta az egész országot, boldog, boldogtalan vette a sorsjegyeket, a második még