Szabadság, 1898 (7. évfolyam, 1-105. szám)

1898-03-26 / 25. szám

. Ilyenül kínálkozik első­sorban Hága, a­melynek népesedési viszonyait, külső és belső gyarapodásának képét két évi hollandai tar­tózkodásunk alatt bőséges alkalmunk volt szemügyre venni. 1851. január 1-én Hága lakossága 70.000 volt, 1893. decz. 31-én pedig 174.787, tehát 42 év alatt majdnem harmadfél annyira sza­porodott a lakosság száma, mint a­mennyi 1851-ben volt. Ott a lakosság számának át­lagos évi gyarapodása 25°/o, a­mit ha a kamatos kamatszámítás elvei szerint alkal­mazunk a mostani törzslakosság számára, könnyen kiszámíthatjuk, hogy Hága a jövő századot 200.000 lakossal kezdi meg és 1960—70 táján eléri az egy millió lelket. A­mint itt Hágáról, úgy rajzolhatnánk képet más nyugat-európai város fejlődéséről is. Mert ez a jelenség általános. De éppen olyan általános az a szkepticizmus is, a­mely nem hiszi, hogy kisded patakból lesz a folyó s a hosszú időre szóló alkotásoknál csak a mának, vagy a közel jövőnek az igényeit és szükségletét veszi számításba, a­mi aztán később kiszámíthatatlan kárt és veszteséget okoz. Ebből a szempontból is az intő példák­nak egész sorozatát tárja elénk a főváros rendezésének a története, a­hol a szűk lát­­körű, a jövendő fejlődés nagyságát még csak sejteni sem tudó tervezők együgyűsége ezer­szeresen megbosszulta magát. Hogy csak a ma történetéből említsek példát, ott van a Kossuth Lajos­ utczai Dreher-palota, a­mely­nek csak néhány év előtt épült remek utcza­­vonalából közel öt méternyit levágat az új rendezés folytán beállott kényszerhelyzet. De hogy ez az elszámítás még a legki­tűnőbb technikusokon is megesik, mutatja Berlin esete, a­hol az 1859-iki nagy csatorná­zási tervet 750.000 lélekre való tekintettel alkották meg, hozzátévén az indoklásban, hogy „a lakosságnak ezen, majdnem 59°/v­al vett szaporodása oly bőven van számítva, hogy annak elérésére egyhamar még gon­dolni sem lehet.“ S mi lett az eredmény ? Teljes és nagyon keserves csalatkozás. Berlinnek 1860-ban volt 518 ezer lakosa, 10 év múlva, 1870-ben már 800 ezer; ez a szám ma már elérte az 1.700.000-et. Mindezeket a példákat okulásul és intésül hozom fel. Előttünk is nagy költségbe kerülő s hosszú időkre szóló munkálat elkészíttetése van most, midőn a városi szabályozási bizottság a város szabályozásnak s reméljük — tovább­fejlesztésének is — végleges tervét van hi­vatva megkészíttetni. A bizottság ma délután 3 órakor ülést tart, mely alkalommal a városrendezésre vonat­kozó szabályzat kerül beható tárgyalás alá. A „SZABADSÁG” TÁRCZÁJA. Húzd rá czigány. Kedves Zsigám, Te vén czigány, Húzd el nótám És azután Szomorút még, Mert mulatnék. Tudod magad: Sírva vigad Minden magyar, Akár akar,­­ Akár se. Szívfacsarón Sírjon, ríj­jon A favotád, Húzz egy nótát. Kár, hogy nékem : Nincs már pénzem, De rád hagyom A bánatom. Érd lg vele, Te fekete Vén czigány. Nincs igazam Zsiga fiam. • ..... •V *« • -• \ --- • • -•,/ V " . ' _ -X *' % Van még pénzem, Van biz’ nékem, Itt egy bankó, Te fajankó. Visszaváltom A bánatom. Húzz egyet még Úgy sirhatnék. Nagy búmban. Lengyel Dezső. Utazhat-e a leány egyedül? — Felelet több anya kérdésére. — ■ — És Ilka, hol van Ilka? Tehát csakugyan elutazott egyedül ? — kérdi kezeit össze­csapva Táboriné, a ki Lidi leányával özv. dr. Kovácsné látogatására jött. — De kedvesem, — válaszolja Kovácsné — hiszen tudod, hogy öcsém a menyeg­­­zőjét tartja a jövő héten, hogy Ilka koszorú­­leány s hogy én kis fiam betegágyától nem távozhatom.­­ Már bocsáss meg, de ez nagy meg­gondolatlanság ! Fiatal leányoknak soha sem szabad egyedül utazni. ; — Ugyan miért. ' ' -— Miért ? Háfzáér­­rrem is gondolsz, hogy­ mi minden történhetik vele az utón. Sze­zsebtolvajok, fölcserélt podgyász, idegen vá­ros, idegen emberek stb. stb. A tapasztalat­lan leány anyai oltalom nélkül segíteni sem tud magán. . — Ah, a ma nélkül én még a szomszéd faluba sem utaznék ! — kiálta Lidi. — Ilka okos é­s egyáltalán nem félénk leány. ■ — Reméljük a legjobbat , de . . . de . .. boldogult férjed, a­ki kitűnő orvos és ta­pasztalt ember volt, ezt soha sem engedte volna meg s jövőre . . . Táboriné nem fejezhette be jövőre vonat­kozó tanácsait, a szobaleány egy levéllel lépett’be. .. ■ ■ / — Ilkától! — kiáltó römm­el Kovácsné. ■ — Olvassa, olvassa néni kérem ! — sür­i­gete Lili. És az özvegy orvosné fennhangon olvasó : „Kedves anyácskám! Mihelyt falujából ki­teszi az ember a lábát, mindjárt többet beszél­het". Sajnos, az én utazásom nem volt olyan szerencsés, m­i­nt a­hogy go­ndoltuk. Képzelj­e csak :­­tegnapelőtt este Budapestre érkezve, ... elmulasztottam a gyorsvonatot s igy kény­telen. vala szegény leányod az egész éjét idegen városban egyedül eltölteni; kényte­­­len vala véndéglőbé, sz állani é s az­­étkező ...........jW''11'''1" teremben a cáriéi vakmerő ti 'vacsoraíhi.''^ SZ­A­BADSÁG 1898. m­árczius 26 Játékosok, a kik vesztenek. Mig a világ világ volt, a szerencse mindig nagy szerepet játszott az emberek életében s mivel minden ember a saját szerencséjének a kovácsa, minden halandó kovácsolja is a szerencséjét tőle telhetőleg. Alig van ember, a­ki egyszer-másszor próbára ne tette volna szerencséjét , mert ennek legalkalmasabb próbaköve a sorsjáték, a lutri : a legtöbb halandó ez után és módon teszi próbára a szerencséjét. Az is bizonyos, hogy a­mióta ember lakja ezt az életküzdelmektől zajos glóbust, soha se volt annyi szerencsejátékos az emberek közt, mint manapság. Minden ember szerencsét próbál, mindenki nyerni szeretne, a­mi más szóval annyit tesz, hogy óriási a pénzszükséglet, nehéz a pénzszerzés , az emberek túlnyomó többsége pedig kifáradt az életküzdelemben s könnyen szeretne sok pénzhez jutni. A régi jó időkben is voltak szerencsevadá­szok, de csak kevesen. Mindenki a saját értékére épített s reális vállalkozással, becsü­letes munkával igyekezett igényeit kielégíteni, boldogságának alapját megvetni. Amint a boldog idők korszelleme eltűnt s helyét a fényűzés, a modern kor szelleme váltotta fel s reális után már alig lehetett a túlzott mértékben fölszaporodó kivánalmak­nak eleget tenni — következett a szerencse­­játék divatja s elkezdtek az emberek lutrizni. A kis emberek kis lutrin, a nagy emberek nagy lutrin játszottak s a legtöbbet az állam s a sorsjátékot rendező bankok vágták zsebre. Annyira elfajult az őrült szenvedélylyel űzött szerencsejáték, hogy utóbb az állam is belátta, miszerint a kis latini fáradat nagy haszna nem áll arányban azzal az erkölcsi és anyagi kárral, a­melyet a szerencsejáték a nép alsóbb osztályaiban előidéz és egy szép napon Magyarországon beszüntették a kis lutrit. Hála Istennek, mondjuk magunkban, legalább most majd visszatér az a komoly és józan szellem a köznéphez, a­mely arra tanítja meg az embert, hogy a legbiztosabb pénzforrás a becsületes munka s majd nem lévén módjában a szegény embernek Fortuna kisasszonynyal kaczérkodni, mindenki két keze erejébe veti bizalmát, tehetségének, szorgalmának kellő értékesítésével, kihasz­nálásával igyekszik boldogulni; s íme fel­tűnik igéző pongyolában a bűbájos istenasz­­szony, megrázva a bőség koszorúját s a kis lutrit az osztály sorsjáték váltja föl. A mennyit a kis lutrira rakott a szegény ember hetenként, most azt összegyűjtve, summásan adja az osztálysorsjátéknak. A bankok, sorsjegy elárusító üzletek bő­séges tanúságot tehetnek róla, hogy milyen rengeteg nagy minőségű sorsjegyet adnak el s hogy kik veszik ezeket a sorsjegyeket ? Nagyon csalódik, a­ki azt hiszi, hogy csak a gazdagabbak veszik az aránylag drága sorsjegyeket, mert a szegényebb osztály ké­pezi a sorsjegyvásárló közönség zömét. A ki nem bír megvenni egész sorsjegyet, meg­vásárol egy nyolc­adot s a kik még erre se képesek, részletfizetésre vesznek vagy társaságot alakítanak s összeadva fillérei­ket, — közösen áldoznak a szerencse isten­asszonyának, a ki bizony bizony, — vajmi ritkán nyújt kezet a szegény emberek­nek. Hány ezer sorsjegy kelt el Miskol­­czon s alig van egy két ember, a­ki pár koronát nyert. De azért nem csökken a lutri­­mánia. Az első osztály-sorsjáték lázra lob­­­bantotta az egész országot, boldog, boldog­talan vette a sorsjegyeket, a második még

Next