Szabadság, 1901 (10. évfolyam, 1-105. szám)

1901-01-02 / 1. szám

1901. januá­r 2. S Z A B A D S Á G ___ tett át nemes rendeltetésének. Egyik az igazságszolgáltatás palotája. Másik a közkórház. Ma, az uj esztendő küszöbén, nem akarunk a múlt alkotásaival hosszasan foglalkozni. Ma az a kötelességünk, hogy kijelöljük a nemes előretörekvés útját s igyekezzünk további munkálkodásra buzdítani mindazokat, a­kiket e részben a cselekvés illet. Nagy munkák várnak reánk. Szinte lehetetlen azoknak még a felsorolása is, annál kevésbé lehetséges azok mér­legelése és kimerítő magyarázatokkal kísérése. Minden alkalommal igyekezünk ezt a hiányt pótolni s gyönge erőnkkel résztvenni azokban a nemes törekvések­ben, melyek közvetlenül városunk javát, közvetve hazánk jólétét előmozdítják. Városunknak az a­z immár egész szá­zadra kiterjedő törekvése, hogy Miskolcz az önnálló törvényhatósági­ városok so­rába emelkedjék, még mindig a jövő titkát képezi. Az önállósításnak eddig mindig a vármegye volt az akadálya, mely nem engedte, hogy ennek a nagy városnak az intelligencziája a vármegye kebeléből kiszakadjon. Ez a természet­­ellenes helyzet azonban nagy anyagi kárára van városunknak az útadó és egyéb megyei pótadók beszolgáltatása miatt. Újévi teendők programmjának első pontjába tehát azt a törekvést kell foglalnunk, hogy városunk ez a vég­óhajtott vágya mielőbb teljesüljön. Nagy építkezések vannak folyamat­ban. A tiszai pályaudvar kiépítése, va­lamint a polgári és felsőkereskedelmi iskola kibővítése a beköszöntött év fo­lyamán befejezést nyer. Ezek az épüle­tek díszére lesznek városunknak. Tervben van a miskolczi ev. ref. felsőbb leányiskola magasabb nívóra való fejlesztése, annak hat osztályára le­kerül, a­mint recsegve-ropogva hajlongtak előtte, mintegy intve : menekülj ! Rémülve hozza összébb kendőcskéjét. Fo­gai vaczogni kezdtek s hideg borzongás futott végig egész testén. — A kis batyut kebléhez szorítva, futkosott jobbra balra, hogy csak egy ismerős fára találjon, hisz’ hisz akár már könnyen kitalál az ország­­útra, s hamar eléri a tanyát, hol apjának ölébe bújva, a rőzsetűz­­ng pattogása mel­lett fogja elmesélni, hogy milyen borzasztó télen az erdő. Hiába minden, nem talált útra, sem isme­rős fára. A hódara mind élesebben verődött szeme közzé; lábacskái már lankadni kezdtek a fáradságtól s a hideg már zsibbasz­­tani kezdé gyenge tagjait. Zokogott. — Istent és édesanyját* hívta segítségül, kia­bálva nevüket; de csak a szél felelt rá ré­mes süvöltéssel . . . Egy százados tölgy korhadt törzsének odújában húzódott meg ösztönszerüleg, hogy ez adjon legalább némi menedéket a dermesztő szél ellen. — Összekuporodva didergett ott a szegény kis lélek, iszonyú félelmek között. — Alkonyodott. Sötét, fá­­tyol szerű köd borult a fákra, mit a szé hullámosan lebegtetett. E fátyol hullámai közt a csupasz fák valamint kísérteties tün­endő emelése és tanítónőképző intézettel való kibővítése. Ha ez a nemes terv az év folyamán megvalósul, ez csak emelni fogja Miskolcz város jó hírnevét, kul­turális előrehaladását és polgárainak dicséretes áldozatkészségéről tesz fényes tanúbizonyságot. Minden teendő fölött legelső helyre való a város vízvezetékének és csator­názásának létesítése. Erre — mint a falat kenyérre — szükség van, s minden elvesztett nap kipótolhatatlan kár. Kell, hogy enn­ek a munkáját ebben az év­ben megkezdjük, mert hiszen városunk lakosainak egészségéről van szó ; ilyen dologban pedig minden percznyi mu­lasztás bűn . . . Ez év munkája lesz a városi zeneis­kola létesítése, melyet kulturális előha­­ladásunk nagy érdeke oly régen kö­vetel. Az utczakövezés és világítás ügyében — azt hisszük — javulni fog a hely­zet ebben az évben. Városunkban e té­ren eddig nagyon szomorú állapotok uralkodtak. Kívánatos tehát, hogy uta­­ink lassanként javuljanak, a petróleum­­világítás amennyire lehet, kiszoríttassék. De hát ki tudná mind elősorolni azo­kat a fontos feladatokat, melyek váro­sunkban megoldásra várnak ! A magya­rok istene adjon nekünk erőt és kitar­tást mindezen munkákhoz s engedje, hogy majd az év végével megelégedés­sel tekinthessünk vissza véghezvitt mun­kálkodásunkra. Ez értelemben kívánunk­­e boldog újévet ! Cselédviszonyainkról, így, az év elején talán nem lesz éppen fe­lesleges, ha cselédviszonyaink érdekében egyet-mást elmondunk. Szet jártak , borzasztó volt nézni, a fogai is vaczogtak. Lassan az ébrenlét állammá változott, még akkor is látta fák rémes tánczát, de a fá­tyol már rózsaszínű volt s apró aranyos szárnyú angyalkák repkedtek fölötte, vígan fürödve a meleg napsugárban, mely a fé­nyes égboltról jőve, oly kellemes meleget árasztott maga körül. — Úgy szeretett volna ő is angyal lenni s velük repdesni a jó meleg napsugárban ! Két kis angyal észrevette, hozzá szállt, s ő összetéve kis kezét, kérte őket: vigyék magukkal a napsugárba melegedni, mert úgy fázik ! Az angyalkák felbontották a kis batyut, mit az előtt oly erősen szorított kebléhez s egypár aranyos szárnyat vettek ki belőle, oda tették a vállára. Úgy örült, hogy most már ő is tud re­pülni. Az angyalkák repültek vele, fel a napsugárba. Fel-fel, mindég sebesebben, mig a nagy meleg s a gyors repüléstől egé­szen elszédült . . . Nem ébred fel többé. A szél mind borzasztóbban süvöltött s hordta a hódarát; a fák recsegtek, ropog­tak, rázva magukról a havat, mintha csak a tölgy korhadt törzsének nyílását befödve, szemfödőt akarnának készíteni Tél asszony­ság ártatlan áldozatának. Mindnyájan tudjuk, hogy azok a cselédek, kik nem hónapszámra, hanem legalább is egy évre szegődnek szolgálatba, nem rosszab­bak, mint ezelőtt 30 évvel voltak. Nagyobb uradalmaknál, hol a fizetés pontos és amint állítják, a dolog talán kevesebb, most is el­szolgál a cseléd 12—20, sőt még több évig; kisebb helyeken persze rövidebb ideig, mert itt — szerintük — jobban utánuk szoktak nézni. Azokat az időket, mikor még a földesur az ő cselédjében volt jobbágyát, a cseléd pedig volt földesurát látta maga előtt, ne hasonlítsuk a maiakhoz, midőn ez a két fo­galom már elenyészett s az ur és cseléd közti viszony cselédtartói és cselédviszony­­nyá alakult át s a felek jogai és kötelessé­gei törvények által vannak körülirva. Ebből a szempontból kell manapság ki­indulnunk, ha bírálatot akarunk mondani, és ebből a szempontból kiindulva lehet párhu­zamot vonnunk cselédtartó és cseléd között. A változott viszonyok és körülményekhez képest mondhatjuk tehát, hogy az évszámra szegődött cselédek a 30 év előttieknél nem rosszabbak. Gondolkozásmódjuk ugyan más, valamint más bánásmódot is igényelnek, de ahol ezen változott viszonyok és körülmé­nyek szem előtt tartatnak, ott az éves cse­lédek éppen úgy megvannak, mint bármely más szabad országában a világnak. Másképpen áll azonban a dolog a hóna­pos, vagyis a belső cselédeknél, hol az elfa­julás évről-évre jobban észlelhető. Ha már az éves belső cselédek, például szakácsnő, szobalány stb. ritkaság, többnyire a havi bérre szegődött alkalmazása van napirenden, kik, mivel a változás könnyű lehetőségét ismerik, csak félvállról fogadják gazdájuk parancsszavát és csak immel-ámmal teljesí­tik kötelességüket. Ha szorgalmazza őket az ember, rögtön azzal állnak elő : „Tessék mást fogadni.“ Ha bérüket minden hó else­jén ki nem adjuk, akkor azért nem marad­nak, ha pedig kiadjuk, akkor megszöknek, és mert minden büntetésük az egyszerű visszakisértetésből áll, annak bizony oda se hederítenek, sőt duzzognak, gorombáskod­­nak tovább s ha e miatt végre is panaszt emel a gazda, sajnos, ritkán vagy éppen nem nyer kellő elégtételt. Itt tehát törvényes közegeinkben is hiba van. Nem tudták, vagy nem akarták még kiokoskodni, hogy a megszökött, durva, mun­­kátlan cseléd mi módon büntetendő! Mert az a beszéd, melyet orvoslásul, ellenvetésül hallhatunk, hogy „mást kell fogadni helyette“, a legsületlenebb beszédek közé tartozik. Ezzel ugyan nem lehet kibeszélni a cseléd­tartókat ! Vegyük most ehhez a nyomorúságos álla­potot, mely városunkban évek óta burján­zik. Nekünk miskolcziaknak, még cselédköz­­vetítő intézetünk sincs, hanem e helyett ku­­fár lelkű asszonyok teljesítik a cselédek el­helyezését, kik legtöbbször botránkozásig menő zsarolásokat követnek el a szolgálóra szorult s igy kapzsiságuknak teljesen ki­szolgáltatott közönséggel szemben, azoknak adván mindenkor előnyt, a kik ,,jó hund­­schaftok“ s a kik jobban megfizetik telhetet­­lenségüket! Hogy „foglalkozásukat“ még jö­vedelmezőbbé tehessék, galád lelketlenség­­gel még arra is rávetemednek (hisz nem állanak ellenőrzés alatt !), hogy egyik gazda- 3

Next