Szabadság, 1902 (11. évfolyam, 1-103. szám)

1902-01-01 / 1. szám

...1902. január 1. _________SZABADSÁG , ír .i * Dr. Nagy Sándor. 3 í. - ':•••■ r '■­­■ '* ■ r- ' • .­ melyre közel 24 évvel, ezelőtt meghivat­tam • azon állástól, melyet annyi szeretet­tel, jóakarattal igyekeztem betölteni, s mely­től a válásra választó kerület bizalma mel­lett , az is indít, hogy a hivatalos élet iz­galmait legyőzni alig tudom és hogy sokszor megtámadt életerőmet más téren való mun­kálkodásra, — de mindig Miskolcz váro­sának javára — megtartsam. Mi volt nekem a polgármesteri állás? Nem csupán hivatal, tisztesség volt az ré­szemre: mindenem, életem volt az nekem. ,Egy nagycsalád fiának éreztem magam, ki e család minden tagjának jólétét, boldogsá­gát előmozdítani s azért munkálkodni köte­lességének tartja. És úgy is tekintettem ez állásban Miskolcz városát, mint a fiú az édes­anyját, ki az ettől nyert életet csak a legmelegebb szeretettel és legodaadóbb ra­gaszkodással s tőle telhető legnagyobb áldo­zattal hálálhatja meg. Ily gondolatokkal és törekvésekkel foglaltam el annak idején a polgármesteri állást s ugyanilyen érzelmek vezettek engem pályám egész folyamán.­­ A mélyen tisztelt Közgyűlés megjutalmazott engem ezekért. Czéljaimról meg volt győ­ződve, megbízott tiszta, önérzetes törekvé­seimben, tudta, hogy kötelességem teljesíté­sétől semmi el nem tántorít A mélyen tisz­telt közgyűlés megújuló hálája és soha nem fogyó jóindulata, továbbá a kölcsönös biza­lom adott nekem erőt a munkához, és ebből nyert reményt és tudatot a város közön­sége arra, hogy ügyeit, érdekeit bizalmas s érdemes sáfárok gondozzák. Ha visszatekintek polgármesteri állásom első és utolsó esztendejére, ha megfigyelem azon változást, mely Miskolcz város életében ez időközi évek alatt beállott, ha látom, hogy Miskolcz városát népességének száma, kul­turális emelkedése és intézményeinek soka­sága s a város külső képének megválto­zása Magyarország egyik igen jelentékeny helyévé emelték, azon jóleső érzet tudatára jutok, hogy ebben nekem részem van, hogy nem czéltalan volt munkálkodásom. De meghatva és a tartozó köszönet érze­tével ismerem be azt én, hogy mindezeket van, mikor egyszerre nagy óvatossággal n­yílik az ajtó, bedugja magát egy érdekes fő, melynek állát ritka, ellenben rőt kecske­­szakáll disziti és bájos mosolygással bele­kezd az üdvözlő beszédbe ilyeténképpen: „Nagyságos“ úr! Bátor vagyok az új­ év alkalmából boldogságot kívánni, egyúttal, ha már erre jártam, bemutatni a számláját, melyről oly hosszú idő óta, bizonyára té­vedésből elfelejteni kegyeskedett“. Ez már csakugyan bátorság , újév, a boldogság napján és úgy gondolom, a legfinomabb érzésű ember sem tehet másként, minthogy a túlbuzgó kecskét kituszkolja. De alig szabadulunk meg tőle, szép sorjában, mintha összebeszéltek volna, jönnek a vigyorgó inasok, czipésztől, divatárustól, fűszerestől, kereskedőtől, hogy átadják a gazda, főnök vagy maiszter új-évi, szíves fizetési felszó­lítását különbeni törvényes következmények terhe alatt. Ha belügyminiszter volnék, az új-év nap­ján első dolgom volna, hogy a pinczéreket minden további gondolkozás nélkül zár alá­­tenném. A pinczér-had ugyanis legveszedel­mesebb ellensége uj-évkor is rendszerint lapos pénztárczáinknak. Mások elől csak elszökik vagy elrejtőzik uj-évkor az ember,­­de a pinczérek türelmesen várják akár har­madnapig is. Pedig a Lucci példájából tud­juk, hogy a legraffinirozottabb koplaló is meghal, ha egy hónapig akként takarékos­kodik, hogy nem eszik. Azonban, bármiként hivalkodjunk is mi­­ csak a képviselőtestület összeségének és egyes tagjainak szeretett városunk jóléte és boldogsága iránt táplált meleg érdeklődésé­vel és törekvéseimet soha sem szűnő támoga­tásával érhettük el. A polgármesteri álláson kívül még hat évet töltöttem a hivataloskodásom kezdetén fenn­állott sommás­ bíróságnál, mint jegyző, későb­ben, mint tiszti ügyész a város szolgálatában , ily hosszú összeköttetés után érthető lesz mindenki előtt válásom nehézsége. Súlyossá teszi ezt különösen annak bevallása, hogy kitartó törekvésem sem juttatott ahhoz, hogy Miskolcz városa a modern fejlődés leghatal­masabb tényezőjének, a vízvezetéknek és csatornázásnak birtokába lépjen. A viszonyok súlya s azon tekintet, hogy a város lakosságának lehetőleg könnyűvé akartam tenni a vízvezeték s a csatornázás kiadásainak viselését,s tartóztatott vissza a gyorsabb alakulástól. És mélyen fájlalom azt is, hogy életem egyik főczélját, azt, a­miért Miskolcz minden jó polgárának imádkoznia kell, azt, hogy Miskolcz önálló, törvényható­sági joggal felruházott város legyen, pol­gármesterségem évei meg nem hozhatták. Hiszem, hogy most, midőn kitartó munkás­ság után megvettetett az alapja annak, hogy Miskolcz városa is birtokába juthat a köz­­egészség és köztisztaság leghatalmasabb esz­közeinek, midőn a város fejlődése lakossá­gának hazafisága és bölcs mérséklete Mis­kolcz városát az önállóságra éretté tette, talán hamarább gondoljuk birtokába jut­nunk mindazon intézményeknek és áldások­nak, melyeket forró óhajtással párosult igye­kezet és törekvés jutalmul szokott adni. Mint Miskolcz város első tisztviselője, s a város első szolgájának tekintettem maga­mat. Nem válogattam az időben, munkában és személyben; a nap minden szakában, minden dologban, személyválogatás nélkül a legnagyobb lelkiismerettel igyekeztem köte­lességeimet teljesíteni: ily tudattal eltelve, soha nem felejthető mély hálám kifejezése mellett válok meg polgármesteri állásomtól. Legyen szabad reménylenem, hogy azon ke­gyes, jó indulatot, melyben közel 30 éven férfiak, hasztalanul dicsekszünk még Adám apánktól mesterségesen reánk jutott elő­jogainkkal, mégis csak legkedvesebbb aján­dékok azok, a­melyeket a teremtés fűszere, a nő, mint Plato mondja, ad újévi meg­emlékezésül. Hiszen kinek ne volna „Ő“-je egy vagy többes számban? És ki ne érezné, hogy egy szál virág vagy csak egy­ boldog új­ éves mosoly „Tőle“ többet ér egy meg­nyert pályadíjnál is ? Persze a férjek ha­tározottan előnyben vannak a szegény, magukra hagyott legények felett. Mert a feleség ilyenkor szép ajándékkal kedveskedik urának, megszerezvén a szükséges pénzt férjének otthon felejtett tárczájából vagy a jogtalanul és törvénytelenül megszaporított havi pénz­többletből. Az már aztán csak természetes, hogy a férj­ is köteles a nagy­ságát egy legújabb divatú selyem ruhával ..meglepni.“ Így múlik el az új­év napja sok öröm, meg vigasság között. Holnap reggelre már sirba teszik a ,,b. u. é. k.“-t, hogy egy esztendő múlva újult Phoenixként támad­jon fel halottaiból. Az idő sokkal büszkébb vas következetességű folytonosságára, sem­hogy sokáig engedne különbséget egymás után perdülő napjai között. Uj­ év is elmúlik és fétünkben szelíd melancholiát legfeljebb az hagy, hogy egy esztendővel ismét­­ öregedtünk. Egyebekben boldog uj évet kívánok ! által részem volt, a mélyen tisztelt Közgyű­lés továbbra is megtartja, nem tagadja meg tőlem ezután sem és jutalmul munkatársnak fogad mindazon munkában, melyet kezde­ményeztem, de nem fejezhettem be. A Mindenható áldását kérem szeretett váro­sunkra, annak minden polgárára és a mélyen tisztelt képviselőtestület minden egyes tag­­jára s szeretett polgártársaira Miskolcz, 1901. deczember 30-án. Lekötelezett polgártársuk Soltész N. Kálmán, kir. tan., polgármester. A közgyűlés a lemondó levelet lelkes éljenzéssel fogadta. Ezután Bizony Ákos országgyűlési kép­viselő emelt szót s mély figyelem között tolmácsolta Soltész Nagy Kálmán polgármes­ternek érdemeit. Elmondotta, miket tett ő Miskolcz város haladása és felvirágzása ér­dekében. Tanulótársa volt, ismerte gyermek­kora óta. S midőn 24 évvel ezelőtt felkér­ték a polgármesteri állásra, nem könnyű do­log volt erre rábírni, s csak midőn tudta, hogy az a város érdekében van, akkor fo­gadta el. Alig telt el ennek a hite, rögtön tekintélyes tábor sorakozott mellé. Sokan voltak, a­kik kételkedtek, hogy az akkor még fiatal ember hir-e kellő higgadtsággal, komolysággal, mely egy fejlődésben levő város haladásához, annak első tisztviselőjé­től megkíván. E kétkedésre felelet nem so­káig váratott. Az 1878-iki árvíz alkalmával a romboló elem féktelen erővel pusztított, s városunk a pusztulás képét mutatta. Min­denütt zavar volt, a­mit sokan fosztogatásra használtak fel. Soltész Nagy Kálmán polgár­­mester ekkor is a helyzet magaslatára emel­kedett, s ott volt mindenütt. A laktanyák, a járványkórház, a közvágóhíd, a villamos vasút és igen sok modern nagy palota az ő polgármestersége alatt épült. De a szellemi élet terén is mindig elől volt. Erről tanúskodnak a községi elemi iskolák, óvodák,s az újonan épült ref.­rogymnasium. Megkezdette a város ren­dezését, a vízvezetéket, a csatornázást. Mindezek a vívmányok létesültek anélkül, hogy Miskolcz város vagyonában bármi anyagi zavar is lett volna. Közel 30 éve, hogy szóló részt vett a városi és megyei életben és igy közvetlen közelről szemlélte azt. Az ügyszeretet, a buzgóság, az öntudatosság, a­melyre mindenki büszke lehet, vezette Soltész Nagy Kálmán polgármestert mindig. Épen ezért fáj a válás, s önkéntelenül is fölmerül az a kérdés, miért kell ennek így lenni ? Azért, mert megrendült egészsége nem engedi, hogy úgy munkálkodjék a pol­gármesteri állás nehéz helyén, mint a­hogyan ő akarná és szeretné. Mikor állását a kép­viselőséggel felcserélte, csak újabb szolgála­tot tett a városnak, mert az ellenséges táborban álló pártokat, jelöltségével lecsil­lapította. Szóló szeretne szónoki erővel bírni, hogy kellőleg méltathatná Soltész Nagy Kál­mánt, a­ki nem csillogó drágakő, hanem aczél, mely egyszerű, de hasznos. Azután javaslatot nyújtott be, melyben indítványozta, hogy a polgármester iránt mélyen érzett hála kifejezéseképpen érdemeit jegyzőkönyvben örökítse meg, továbbá azokban a bizottsá­gokban, melyekben a polgármester eddig vezetőként működött, továbbra is tartsa meg a közgyűlés. A közgyűlés lelkes, hosszantartó éljenzés után Bizony Ákos indítványát elfogadta. Utána Zelenka Pál ág. ev. püspök mon­dott nagyhatásu beszédet, mely egész terje­delmében igy hangzik: Városunknak immár 30 év óta érdemek­ben gazdag, 23 év óta pedig polgármesteri tisztben levő polgára, búcsút vett imént azon állásától, melyet e párját ritkító ön­­áldozattal, példás ügybuzgalommal és a mai korban már erényszámba menő becsülettel töltött be fényesen. Búcsúvételnek ünnepélyes ezen pillanatában az előttem szólott polgár­társtestvérünk lélekre ható módon méltatta érdemeit, szívreható módon adott a köztiszt

Next