Szabadság, 1902 (11. évfolyam, 1-103. szám)
1902-01-01 / 1. szám
...1902. január 1. _________SZABADSÁG , ír .i * Dr. Nagy Sándor. 3 í. - ':•••■ r '■■ '* ■ r- ' • . melyre közel 24 évvel, ezelőtt meghivattam • azon állástól, melyet annyi szeretettel, jóakarattal igyekeztem betölteni, s melytől a válásra választó kerület bizalma mellett , az is indít, hogy a hivatalos élet izgalmait legyőzni alig tudom és hogy sokszor megtámadt életerőmet más téren való munkálkodásra, — de mindig Miskolcz városának javára — megtartsam. Mi volt nekem a polgármesteri állás? Nem csupán hivatal, tisztesség volt az részemre: mindenem, életem volt az nekem. ,Egy nagycsalád fiának éreztem magam, ki e család minden tagjának jólétét, boldogságát előmozdítani s azért munkálkodni kötelességének tartja. És úgy is tekintettem ez állásban Miskolcz városát, mint a fiú az édesanyját, ki az ettől nyert életet csak a legmelegebb szeretettel és legodaadóbb ragaszkodással s tőle telhető legnagyobb áldozattal hálálhatja meg. Ily gondolatokkal és törekvésekkel foglaltam el annak idején a polgármesteri állást s ugyanilyen érzelmek vezettek engem pályám egész folyamán. A mélyen tisztelt Közgyűlés megjutalmazott engem ezekért. Czéljaimról meg volt győződve, megbízott tiszta, önérzetes törekvéseimben, tudta, hogy kötelességem teljesítésétől semmi el nem tántorít A mélyen tisztelt közgyűlés megújuló hálája és soha nem fogyó jóindulata, továbbá a kölcsönös bizalom adott nekem erőt a munkához, és ebből nyert reményt és tudatot a város közönsége arra, hogy ügyeit, érdekeit bizalmas s érdemes sáfárok gondozzák. Ha visszatekintek polgármesteri állásom első és utolsó esztendejére, ha megfigyelem azon változást, mely Miskolcz város életében ez időközi évek alatt beállott, ha látom, hogy Miskolcz városát népességének száma, kulturális emelkedése és intézményeinek sokasága s a város külső képének megváltozása Magyarország egyik igen jelentékeny helyévé emelték, azon jóleső érzet tudatára jutok, hogy ebben nekem részem van, hogy nem czéltalan volt munkálkodásom. De meghatva és a tartozó köszönet érzetével ismerem be azt én, hogy mindezeket van, mikor egyszerre nagy óvatossággal nyílik az ajtó, bedugja magát egy érdekes fő, melynek állát ritka, ellenben rőt kecskeszakáll disziti és bájos mosolygással belekezd az üdvözlő beszédbe ilyeténképpen: „Nagyságos“ úr! Bátor vagyok az új év alkalmából boldogságot kívánni, egyúttal, ha már erre jártam, bemutatni a számláját, melyről oly hosszú idő óta, bizonyára tévedésből elfelejteni kegyeskedett“. Ez már csakugyan bátorság , újév, a boldogság napján és úgy gondolom, a legfinomabb érzésű ember sem tehet másként, minthogy a túlbuzgó kecskét kituszkolja. De alig szabadulunk meg tőle, szép sorjában, mintha összebeszéltek volna, jönnek a vigyorgó inasok, czipésztől, divatárustól, fűszerestől, kereskedőtől, hogy átadják a gazda, főnök vagy maiszter új-évi, szíves fizetési felszólítását különbeni törvényes következmények terhe alatt. Ha belügyminiszter volnék, az új-év napján első dolgom volna, hogy a pinczéreket minden további gondolkozás nélkül zár alátenném. A pinczér-had ugyanis legveszedelmesebb ellensége uj-évkor is rendszerint lapos pénztárczáinknak. Mások elől csak elszökik vagy elrejtőzik uj-évkor az ember,de a pinczérek türelmesen várják akár harmadnapig is. Pedig a Lucci példájából tudjuk, hogy a legraffinirozottabb koplaló is meghal, ha egy hónapig akként takarékoskodik, hogy nem eszik. Azonban, bármiként hivalkodjunk is mi csak a képviselőtestület összeségének és egyes tagjainak szeretett városunk jóléte és boldogsága iránt táplált meleg érdeklődésével és törekvéseimet soha sem szűnő támogatásával érhettük el. A polgármesteri álláson kívül még hat évet töltöttem a hivataloskodásom kezdetén fennállott sommás bíróságnál, mint jegyző, későbben, mint tiszti ügyész a város szolgálatában , ily hosszú összeköttetés után érthető lesz mindenki előtt válásom nehézsége. Súlyossá teszi ezt különösen annak bevallása, hogy kitartó törekvésem sem juttatott ahhoz, hogy Miskolcz városa a modern fejlődés leghatalmasabb tényezőjének, a vízvezetéknek és csatornázásnak birtokába lépjen. A viszonyok súlya s azon tekintet, hogy a város lakosságának lehetőleg könnyűvé akartam tenni a vízvezeték s a csatornázás kiadásainak viselését,s tartóztatott vissza a gyorsabb alakulástól. És mélyen fájlalom azt is, hogy életem egyik főczélját, azt, amiért Miskolcz minden jó polgárának imádkoznia kell, azt, hogy Miskolcz önálló, törvényhatósági joggal felruházott város legyen, polgármesterségem évei meg nem hozhatták. Hiszem, hogy most, midőn kitartó munkásság után megvettetett az alapja annak, hogy Miskolcz városa is birtokába juthat a közegészség és köztisztaság leghatalmasabb eszközeinek, midőn a város fejlődése lakosságának hazafisága és bölcs mérséklete Miskolcz városát az önállóságra éretté tette, talán hamarább gondoljuk birtokába jutnunk mindazon intézményeknek és áldásoknak, melyeket forró óhajtással párosult igyekezet és törekvés jutalmul szokott adni. Mint Miskolcz város első tisztviselője, s a város első szolgájának tekintettem magamat. Nem válogattam az időben, munkában és személyben; a nap minden szakában, minden dologban, személyválogatás nélkül a legnagyobb lelkiismerettel igyekeztem kötelességeimet teljesíteni: ily tudattal eltelve, soha nem felejthető mély hálám kifejezése mellett válok meg polgármesteri állásomtól. Legyen szabad reménylenem, hogy azon kegyes, jó indulatot, melyben közel 30 éven férfiak, hasztalanul dicsekszünk még Adám apánktól mesterségesen reánk jutott előjogainkkal, mégis csak legkedvesebbb ajándékok azok, amelyeket a teremtés fűszere, a nő, mint Plato mondja, ad újévi megemlékezésül. Hiszen kinek ne volna „Ő“-je egy vagy többes számban? És ki ne érezné, hogy egy szál virág vagy csak egy boldog új éves mosoly „Tőle“ többet ér egy megnyert pályadíjnál is ? Persze a férjek határozottan előnyben vannak a szegény, magukra hagyott legények felett. Mert a feleség ilyenkor szép ajándékkal kedveskedik urának, megszerezvén a szükséges pénzt férjének otthon felejtett tárczájából vagy a jogtalanul és törvénytelenül megszaporított havi pénztöbbletből. Az már aztán csak természetes, hogy a férj is köteles a nagyságát egy legújabb divatú selyem ruhával ..meglepni.“ Így múlik el az újév napja sok öröm, meg vigasság között. Holnap reggelre már sirba teszik a ,,b. u. é. k.“-t, hogy egy esztendő múlva újult Phoenixként támadjon fel halottaiból. Az idő sokkal büszkébb vas következetességű folytonosságára, semhogy sokáig engedne különbséget egymás után perdülő napjai között. Uj év is elmúlik és fétünkben szelíd melancholiát legfeljebb az hagy, hogy egy esztendővel ismét öregedtünk. Egyebekben boldog uj évet kívánok ! által részem volt, a mélyen tisztelt Közgyűlés továbbra is megtartja, nem tagadja meg tőlem ezután sem és jutalmul munkatársnak fogad mindazon munkában, melyet kezdeményeztem, de nem fejezhettem be. A Mindenható áldását kérem szeretett városunkra, annak minden polgárára és a mélyen tisztelt képviselőtestület minden egyes tagjára s szeretett polgártársaira Miskolcz, 1901. deczember 30-án. Lekötelezett polgártársuk Soltész N. Kálmán, kir. tan., polgármester. A közgyűlés a lemondó levelet lelkes éljenzéssel fogadta. Ezután Bizony Ákos országgyűlési képviselő emelt szót s mély figyelem között tolmácsolta Soltész Nagy Kálmán polgármesternek érdemeit. Elmondotta, miket tett ő Miskolcz város haladása és felvirágzása érdekében. Tanulótársa volt, ismerte gyermekkora óta. S midőn 24 évvel ezelőtt felkérték a polgármesteri állásra, nem könnyű dolog volt erre rábírni, s csak midőn tudta, hogy az a város érdekében van, akkor fogadta el. Alig telt el ennek a hite, rögtön tekintélyes tábor sorakozott mellé. Sokan voltak, akik kételkedtek, hogy az akkor még fiatal ember hir-e kellő higgadtsággal, komolysággal, mely egy fejlődésben levő város haladásához, annak első tisztviselőjétől megkíván. E kétkedésre felelet nem sokáig váratott. Az 1878-iki árvíz alkalmával a romboló elem féktelen erővel pusztított, s városunk a pusztulás képét mutatta. Mindenütt zavar volt, amit sokan fosztogatásra használtak fel. Soltész Nagy Kálmán polgármester ekkor is a helyzet magaslatára emelkedett, s ott volt mindenütt. A laktanyák, a járványkórház, a közvágóhíd, a villamos vasút és igen sok modern nagy palota az ő polgármestersége alatt épült. De a szellemi élet terén is mindig elől volt. Erről tanúskodnak a községi elemi iskolák, óvodák,s az újonan épült ref.rogymnasium. Megkezdette a város rendezését, a vízvezetéket, a csatornázást. Mindezek a vívmányok létesültek anélkül, hogy Miskolcz város vagyonában bármi anyagi zavar is lett volna. Közel 30 éve, hogy szóló részt vett a városi és megyei életben és igy közvetlen közelről szemlélte azt. Az ügyszeretet, a buzgóság, az öntudatosság, amelyre mindenki büszke lehet, vezette Soltész Nagy Kálmán polgármestert mindig. Épen ezért fáj a válás, s önkéntelenül is fölmerül az a kérdés, miért kell ennek így lenni ? Azért, mert megrendült egészsége nem engedi, hogy úgy munkálkodjék a polgármesteri állás nehéz helyén, mint ahogyan ő akarná és szeretné. Mikor állását a képviselőséggel felcserélte, csak újabb szolgálatot tett a városnak, mert az ellenséges táborban álló pártokat, jelöltségével lecsillapította. Szóló szeretne szónoki erővel bírni, hogy kellőleg méltathatná Soltész Nagy Kálmánt, aki nem csillogó drágakő, hanem aczél, mely egyszerű, de hasznos. Azután javaslatot nyújtott be, melyben indítványozta, hogy a polgármester iránt mélyen érzett hála kifejezéseképpen érdemeit jegyzőkönyvben örökítse meg, továbbá azokban a bizottságokban, melyekben a polgármester eddig vezetőként működött, továbbra is tartsa meg a közgyűlés. A közgyűlés lelkes, hosszantartó éljenzés után Bizony Ákos indítványát elfogadta. Utána Zelenka Pál ág. ev. püspök mondott nagyhatásu beszédet, mely egész terjedelmében igy hangzik: Városunknak immár 30 év óta érdemekben gazdag, 23 év óta pedig polgármesteri tisztben levő polgára, búcsút vett imént azon állásától, melyet e párját ritkító önáldozattal, példás ügybuzgalommal és a mai korban már erényszámba menő becsülettel töltött be fényesen. Búcsúvételnek ünnepélyes ezen pillanatában az előttem szólott polgártárstestvérünk lélekre ható módon méltatta érdemeit, szívreható módon adott a köztiszt